NAPLÓK: Qui? Legutóbbi olvasó: 2024-04-19 12:03 Összes olvasás: 23676| 111. | [tulajdonos]: Fák / Furimnek/ | 2019-11-07 22:31 | Nagyon régen voltam a réten, ami ellentmond annak, hogy kinn vagyok minden egyes nap. Régen a Vén Tölgy hívott, néha átkaroltam amikor a kislányért imádkoztam, és beleszagoltam a kérgeibe, A magányos büszke fa, a konok, minek a textúrája is érdekes.. Ekkor még tavasz volt , de az a tavasz amikor a az egyetlen jó dzsekimet sikerült kilyukasztanom. Nem mentem hátra, a tölgyhöz. A természet az amikor belehelyezkedem a tájjba, és eggyé váltok vele. Bölcső és koporsó ő.. A kislányért imádkoztam átöleltem a fát, és akkor beleszagoltam a kérgébe. Magányos útjaimon nem zavart senki. Mindenki érezte, hogy kell nekem, és valójában ez volt az én szobám amikor észrevettem, hogy minden nap más a virág, a kökény mikor nyílt ki, éjjel? -kérdeztem önmagamtól de mikor és miért nem vettem észre? Láttam a nagy fát kidőlni, hirtelen elengedte a gyökereit a föld, és ő, a nagy magas és csupasz a földre dőlt. Utána nagy csend lett és én ezt a csendet viszem magammal amit maga után hagyott. Hetek múlva benőtte a fű , játszottam a porral a kéreggel és gondolkodtam, hány nyarat tarthatok a kezemben? Mennyi napsugarat és menyi havat? Csókolóztak alatta vajon? Leültem és néztem, ilyenor nincsenek gondolatok, a bennem levő vizet a szél ferkolbácsolja, és esimítja valahogy így képzelem.És ez a szél az esőszagú szél mindig tiszta A Tölgynek nagy az energiája, de a bükk mint sakk, mattot ad más fák gyekereinek, hiszen képes arra, hogy gyökeret eresszen rajta. Szép az amit szépnek látunk. Lassan felfedeztem mert nem ültem mindig a réten az útkereszteződésben lévő ki fát, Kócoskát, Mindig fogadta a Napot alkonyórán, tudtam pontosan a színekből és a levegőből meddig kell várnom rá, Tudod várni kell a fényekre. Nagyon érdekes a Nap. Ugyanis mindig sütni akar, mert akar, de megakadályozza a rossz idő, és mégis várni kell rá még, mert alkonyat előtt, mint a nő szeretés előtt feltűnik az égen.Borostyánruhával fedi be a fák kérgeit. De ez rossz időben az utolsó percekben van. Mint délután alvó nő, éppen úgy ébred percekre. Ezekért a kis percekért az elszáradt fűben sárguló levelekért érdemes élned. Pecekért akár! Egy kis fa a réten villámsújtotta. maradt pici és gyönyörű, de az állatok elkerülik a villámsújtotta helyet.A hangyák is. és ott sosem nől fű. A villám ki tudja mennyire égette ki a talaj alatt a fű magjait. Soha nem mennek olyan helyre ahova becsapott az ég kakaslángja. De egy kicsi fa nőtt ott mellette.Az a zöld és nem fekete, a kőris. Szeretem ezt a fát. Régen nem volt az enyém a rét, de most minden rezdülése az enyém. Minden dobbanás, ágreccenés, fajdkakas hívó szava párja felé. A hársak alatt fotózom kérgüket, most a szilfa hív, a kis szil ágai összenőttek. Beszélgetek velük magamban. Hányszor elestem én már ott. :) Megtaláltam a kedvenc fánkat Marcival. Rég volt. Most már sötét és vastag. Bármikor mész ki, mindig más tekintetű igen, néha szeplők táncolnak benne. A fények mindig mások ha egy nap kint vagy mindig máshol cirógat a nap. Több volt a hárs, és a görög a birkáit ott legeltette. Szívesen lettem volna birkapásztor. Hárs alá ült mindig, ott bóbiskolt reggeltől délutánig, és fekete volt mit a cigánymeggy. Niké, szólt egy nap teátrálisan anyám, ő Niké! Nikéből semmi nem maradt, de anyám mozdulatából igen. Vékony a talpa a cípőmnek én nem megyek be! Úgy ment mit a holdkóros, nem szerette a rétet. Itt még gomba sincs szólt lefitymálva a rétet. de hát az állatok rátapostak. Apám a Tölgy meletti bokorról szedi a csipkebogyót amiből hecsedli lesz és hirtelen megindul szüretelni. Zsebéből zacskókat vesz elő. Nem volt tücsökcsend aztán elmesélte hogy hogy készíti: apám persze nem nagyon tartja be a receptúrákat, mindig alakítgat, főként a babra munkákat igyekszik megspórolni. Így aztán új módszert dolgozott ki, aminek lényege, hogy nem szedegeti ki egyenként a bogyók szöszeit és magjait. Bár még így is kemény meló, ahogy ő mondja és neki el is hiszem. Szóval először is kesztyűt húz és begyűjti a termést. Fontos, hogy jó hideg legyen már, csípje meg a dér a bogyókat A gyümölcsről aztán lecsippenti a felesleges részeket, majd napos helyre kiteríti őket, hogy hadd "töppedjenek", szóval essenek össze jó szottyosra...és atöbbi? a többit majd kialálod magad. A rétemen ott van a csitkenye a hecsedli, az ebrózsa a csipkebogyó, de mind ugyanaz.
Most elmesélem a hajnalomat. elhúztam a függönyt reggel és a hálóingre pulcsit és kabátot húztam, a zoknim fele nem volt meg nem én most nem fiókozom, nem találok vastag zoknit . Ittam egy pohár vizet, és szaladtam a rétre mert tudtam..Hogy mit tudtam nem tudom. Tejfehér volt minden, és álltam néztem, nevettem tele szívből. És tudtam fotózom , egy más világ volt az minden kék, zöld, pára csepp , és belefutottam a hajnalba. Érted belefutottam a hajnal aljába. Az ébredőbe!
Egyre nagyobb lett a pára mindenfelé és én futottam mint az őrült a szürkés réten. Lassan kelt a nap és minden csupa víz. a cipőm átázott de harmattal mostam arcom a fűben, és tovább fotóztam, és hófehérek voltak a pókhálók, mindent beborított ez a gyönyörűség, akkor értettem meg, hogy a pillanat olyan része lettem, amit nem felejtek el. Mert nem a tiéd a föld, nem a tiéd a fű, hársat sem ültethetsz virágcserépbe. Gazdag vagy, pont olyan gazdag mint a csipkebogyón lévő harmatcsepp, amit felcsókol a Nap és a szél szárazra törli. Büszke hársak mint kiszolgált katonák. Tudtad, hogy ez alatt a rét alatt hatalmas energiamező van? A Tölgy a gyermekeit úgy védi, hogy gazokat ültet köréjük azért, hogy ne érje erősen a nap sugara a kicsiket . Énekel nekik édes altatót.
Meséltem neked a rétről, és, és még mi van ott? Mint a gyermek úgy kérdezed. Ágakról meséltem neked, a tavasz zsenge hajtásáról, a télről aról amikor tökszezon van ahol megértem magamat, megbékülök önmagammal. Érzem a jót, a jót mint nagyanyám kezén a bütyköket. Amikor még volt kutyám akkor elengedtük futott, én állatot olyan kerge-birkán nem láttam futni, mint a pulimat, ez nem volt neki elég, belefutott a lucernásba és tovább a repcébe, egy nyulat kergetett. Félt a víztől, de egy nap belemerészkedett, utána mindig ott fürdött.Nem szereti a rétem a rosszkedvemet. Akkor állj! -szól rám, most ide nem jöhetsz, de itt értem meg magamban a másik embert itt jut eszembe a néni ki tudja miért. Itt mondom : felhőjáték Tudtad, hogy a fák ott érzik jól magukat amikben közös a gyökerük, egy vastag aztán a többi és együvé tartoznak. Gazdag vagyok, igen itt az vagyok, rácsodálkozó és én vagyok a kökörcsinek a katángok én a fények és én az árnyék sötéte. Tudod mi? Neked adom, meghívlak hozzá, ha boldogan jössz befogad. Tudod mit csinálunk? Meséket találunk ki. Ne szólj, nézd azt a madarat, ahogy a többi közül felreppen. A felébreszthetetlen csend ott van bennem. Ég felé kapaszkodó fák, miknek hatalmas volt valaha a lombkoronájuk. És már csak egy kopár ág maradt, de az a valamikori büszke fáé.Érted már miért szeretem a "heck" fát? Mint egy kisütött hal, de közepe neki sincs már. Két ága maradt. A nő és a férfi. Mindig együtt. Ne menj el a csodák mellett ! Mert tiéd a föld, tiéd az ég, és tiéd a szél.
Egy nap fáradtan hazérsz. Hársat találsz a virágcserepedben, ahogy én is, pedig nem ültetted.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
