NAPLÓK: PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE Legutóbbi olvasó: 2026-01-21 01:55 Összes olvasás: 62347| 451. | [tulajdonos]: MEGÚJULÁS? - KITELJESEDÉS! | 2025-04-05 05:07 | HOLNAP MEGINT FÖLTESZEM A RÉGI "FARKASOS" NOVELLÁMAT, MERT MEG SZERETNÉM VIZSGÁLNI.
Ellentartva annak a rólam elharapózó esztelen híresztelésnek, hogy a Pálóczi fogatlan oroszlán, akinek csak régi művei vannak, mert csak régen tudott írni, ma már nem tud.
Hogy jutott ilyesmi "bárkinek" az eszébe?
Nem tudja kivel áll szemben?
Véletlenül épp az Archaikus torzó című versem volt fenn az előbb a DOKK-on, és ezt össze tudtam fotózni a címoldalon a három legújabban elfogadott maradanDOKK verssel: mindegyik az enyém, legújabb Duna-ciklusom részeként.
Tehát igenis felkerülnek tőlem frissen írt opuszok.
És én ezek után mégis egy régi novellámat kaparom elő, hogy megint föltegyem. Végleges megjelenéséig hátha javíthatok még rajta.
Mert ez a munkamódszerem.
Érted Filip Tamás?
Újra és újra megvizsgálom a szövegeimet, hiszen ezek maradnak utánam (ha… és amennyiben…) amikor én már nem járok többet biopsziára. (Megszúrásos szövettani mintavétel elnevezése.) Két hete voltam. Találtak a nyakamon egy duzzanatot, ami halálos is lehet. Ezért az orr-fül-gégész beutalójával a János kórház szakrendelőjébe kellett befeküdnöm, ahol egy hosszú vékony tűvel felszúrták. (Azért jutott eszembe ezt megemlíteni, mert önfelmentő vitaérvként nemrég valaki ezzel „takarózott”. Csakhogy „nincs egyedül”… így óhajtom jelezni.)
Nem fájt jobban a vérvétel tűszúrásánál, de kellemetlen, amikor azt észleled, hogy ez most „belül” szúr. Olyan mélyen, ahová injekcióstű még soha nem hatolt.
Az első vizsgálat kétértelmű eredményt hozott. Újabb szövettani vizsgálatra tovább küldték a leletet. Ennek két hete.
Ha találtak volna valamit, akkor eddig – talán –, ki kellett volna értesíteniük. Talán. Vagyis az egészségem természetesen nekem is veszélyben van. Mint mindenkinek élemedett életkorunkban.
Viszont ettől még minden reggel úszom 40 percig és utána hideg vízzel is lezuhanyozom. (Akár elvisz végül e kórság, akár nem. Önként nem adom meg magam.) A kívánatos hideg-sokk miatt. Ami az immunrendszert erősíti.
A rendszeres mozgásnak egyébként nem az a legfőbb lényege, hogy izmosak és fittek leszünk tőle. Ez csak fiatalon számít. A mélyebb összefüggések megértése ott kezdődik, amikor keveset tárgyalt, csak alapos szakirodalom-ismeret után egy meglepő a tudásfoszlányhoz jutsz.
Miszerint a rendszeres sport legfőbb haszna a mindennapos, az izomszövetben elszenvedett és alig észrevehető mikro-sérülésekben rejlik.
Nem lesérülések, hanem meg sem érzett apróságok ezek, a használat természetes következményeként.
De amelyek arra késztetik a szervezet regenerációs mechanizmusát, hogy minden éjszaka kis „tatarozásokat” végezzenek el rajtunk. Egy kis „vakolat-javítás”, egy-egy „törött tégla” cseréje…
Amit a sport „ledöntött” estére, azt „Kőműves Kelemenünk” reggelre visszaépíti. (Asszonyvér se kell hozzá, csak a miénk.)
De közben történik még valami, majdnem fontosabb.
E „tatarozás” során, mintegy járulékos haszonként, a rákos sejteket is kipucolja belőlünk ez a mechanizmus.
Ezért élnek a jól sportolók soká. Nem azért mert „sportolnak” (csupán). (Én legfeljebb elkéstem ezzel, mert öt évvel korábban kellett volna… De attól még csinálni kell.
Én azonban (privátim) MÉGSEM akarok életmód tanácsokat adni. Filip Tamás dörgedelmes komentjeiben a facebookon nemrég ezzel vádolt.
Nem kell egészségesen élni, Filip Tamás!
Nem kell élni sem!
Majd én élek!
---------------------------------
S hirtelen eszembe jutott egy ezzel foglalkozó, szintén 35 éves versem.
Nézzük csak?
Maradandó vajon?
Fennmaradhatna a halálom után?
Én állandóan ezzel a kérdéssel veszem elő őket. Ez az opusz például megélte első 35 évét. Vajon elavult közben? Veszített-e érvényességéből?
Vagy képes ma is hatni?
Mert akkor lehet, hogy újabb 35 év múlva is hatni tud, és az már VALAMI, Tamás.
Nálam a vers nem ejakulátum, amit letörlök egy folyóirattal a csajom hasáról és többé „nem érdekel”, mert majd jön "a következő"! Lukács György a kritikáiban is politizált, de Kosztolányinak írt valami igen hasznosat. "Elfelejti a legfontosabbat" – dorgálta – "keveset
írni"!
Én is jobban szeretném csak a "válogatott műveimet" megírni.
Az illusztráció nem kell hozzá, a Somogy folyóiratba is anélkül válogatta be mesterem, Fodor András (még az előző évezed vége felé).
Ide mégis képpel teszem föl. Mert az új Duna-versek helyszíne szintén az ókori Róma limes-folyója. A kánikulától este még mindig meleg sóderre lépve ezért jut eszébe versalteregómnak a római hypocaustum padlófűtés, miután megnézte az alkonyatban: „áll-e horgász a parton – már kétezer éve”.
-----------------------------------------------------------------
FELÁLLVA ORVOSI SZÉKBŐL
1.
ó halál te mindig igazságos lándzsás
ma kiütötted a fogam
mert már nem érdemeltem meg
szúrj csak
borítsd ránk hálócsapdád
mit felhízott változásnak érzünk
hiszen a nekibuzdulásra kiengedsz
mintha győzhetnénk
2.
hellén szerkesztőnél
macedon fiú
vitatkoznak
egy kultúrérvet az ifjú nem győz követni
ám a szerkesztőt ekkor köhögés
rázza meg
és ez megcáfol mindent
--------------------
Holnap pedig próza.
A „farkasos” novellám ugyanis még nem jelent meg sehol.
A Nők, férfiak nélkül címmel tervezett kötetben majd benne lesz.
Jó dolog, ha valaki évekig nem adja ki a kezéből a műveit?
Ha fenntartja a jogot, hogy csak élete vége felé formálja késszé azokat?
Alkotói alkat kérdése.
Nekem semmilyen ambícióm nincs arra, hogy gyors publikációkkal tetszelegjek s közben esetleg fércművet hagyjak hátra. És itt nem arról van szó, hogy savanyú a szőlő. Nekem jelent már meg novellám komoly orgánumban is. A Magyar Írószövetség lapja, a Magyar napló talán annak tekinthető.
S amikor pár éve bementem "újra tájékozódni" a Magyar Napló a szerkesztőségébe, azok közé akiket nem ismertem (Oláh János főszerkesztő halála után, akit ismertem), akkor a lap régi-új novellaszerkesztője még mindig emlékezett a balatoni eceteshal receptjére, amiről idén 20 éve, vagyis 2005-ben, a Magyar Napló januári számában megjelent Melegváltás című apa-novellámban írtam.
Mikor bemutatkoztam azzal, hogy én vagyok annak a bizonyos szövegnek megírója, akkor a szerkesztő még több mint (akkor) tíz évvel később is emlékezett rá. Azt hiszem ez jelent valamit.
Lásd az akkori borítót.
A kortárs "nagy nevek" között ott áll az enyém is, ahol lennie "kell". Ahová számos nagy lapban, antológiában megjelent, televízióban elmondott, rádióban fölolvasott publikációm, s most már a kötetem után, illetve főleg az arról írt pozitív kritika után – tehát ahová mindezeknek köszönhetően – számítom magam.
TUDOK TEHÁT ÍRNI, EZT NEHÉZ MEGKÉRDŐJELEZNI.
De hát akkor miért nem küldtem újabb novellát (2005 óta) a Magyar Naplónak? (Miért versekkel próbálkoztam, hogy amit onnan visszadobtak végül az Élet és Irodalomban jelenjen meg?)
Miért nem küldtem új novellát az itt tavaly nyáron bemutatott, friss Ágoston novellák közül? Vagy ha azokat az ÉS-nek szánom, mert tényleg ez a célom, akkor miért nem küldtem a Magyar Naplónak egy még meg nem jelent régit?
Miért nem küldtem el az itt most újra „bevizsgálásra” föltett BUNDI-t annak a kedves szerkesztőnek, aki az előző novellámból még az eceteshal receptjére is emlékezett? (Talán mert az az opusz jól volt megírva)?
Csak.
Valamilyen fóbia miatt, az biztos, de hogy pontosan ki (kik) és mi (milyen irodalmi körülmények) váltja (váltják) ki ezt belőlem: nem teljesen világos.
Mondhatnék felszínes észleleteket, látszat-összefüggéseket, de ezek csak féligazságok lennének.
Valami nagyon nem tetszik az irodalmi közéletben, ami megfekszi a gyomrot és az elmét, s egyszerűbb a kivonulást választani, azonban ezt a luxust valószínűleg mégsem engedhetem meg magamnak. Akkor sem, ha az angolul írás "óceán átevezési" túrájára is beneveztem közben.
Kell magyarul is írni.
Prózát mindenképp.
Holnap tehát prózával foglalkozom.
Ezen belül a megfigyelés művészetével.
Mert a jó próza (és nálam a jó vers is) azzal kezdődik. Aki úgy ír prózát és verset, hogy más prózákból és más versekből meríti az élményt, azokról már Adynak is elítélő véleménye volt.
"Irodalmi költő" – írta Ady újságíró asztaltársa első kötetéről lekicsinylően, pedig azt a nála sokkal magasabb (és kócosabb) fiatal költőt Kosztolányi Dezsőnek hívták.
(Kosztolányi ezt sohasem bocsátotta meg, így Ady halála után elsőként rúgott bele a „halott oroszlánba”, megkezdve ellene lekicsinylő sajtóhadjáratát, amely "Ady pör" címmel került be az irodalomtörténetbe, s kiváltotta a kortársak megbotránkozását.)
Én a szóbűvészkedést akarom tetten érni! NEM MAGÁT A SZÓBŰVÉSZKEDŐ KÖLTŐT, AKÁRHOGY HÍVJÁK IS, SENKI SE MERÉSZELJE EZT A „SAJÁT SZEMÉLYES MEGTÁMADÁSÁNAK” ÉRTELMEZNI. SZÓLISTAKÉNT SEKI SINCS ENNYIRE FONTOS.
Én magát az eljárást, jelesül a Marno Jánostól lopott úgynevezett "szemantikai kócolást" támadom. Ami Marnónál még eredeti találmány volt, azzal mások csúnyán visszaélnek. Amenyiben nem megfigyelt vérvalóságot ábrázolnak, "átköltősítve", hanem tetszetős illúziót teremtenek "mintha" szótrükkökkel.
E szóbűvészet olykor elérheti a szóművészet színvonalát.
A jobbaknál.
(Rodolfo is már majdnem művész volt.)
A dömpingversgyártóknál azonban e „szakmánysorozat” visszatetsző.
S akkor a Marno Jánossal készült Kukorelly interjúban felmerülő úgynevezett "bizsugyártás" problematikájáról még nem is beszéltem.
Arról legközelebb többet! Lesz róla néhány szavam!
Dolák-Saly Róbert itt már bemutatott videó bohózata mindenesetre a "vérvalóság nélküli" költői fogyatékkal élést (illetve visszaélést) leplezi le.
(Itt most elég csak a szöveg, film helyett a képet teszem fel.)
_______________________________________________
Trubadúr - A szél fú.
Úrnő - .... (Némán hallgatja.)
Trubadúr - A zöld fű.
Úrnő - ... (Némán hallgatja.)
Trubadúr - A Föld kering.
Úrnő - ... (Fölvonja szemöldökét.)
Trubadúr - A nap korong.
Úrnő - Anyád picsája!
 | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
