NAPLÓK: Pssz!Ich-ézis Legutóbbi olvasó: 2025-07-13 09:36 Összes olvasás: 11186| 24. | [tulajdonos]: 08 03 | 2020-08-04 00:23 | Olyan ez, mint valami groteszk melodráma, melyben úgyis mint alázatos csaplároskisasszony, smint sírva nevető, nevetve síró bohóc végülis várhatóan csont nélkül megváltom majd magam, nagy fájdalmak közepette, persze, de mégiscsak a törés eshetősége nélkül, az örök kirekesztett, ki nagy remények várományosa mindíg, aztán mégsem. Az igazat megvallva, valahol belül mindíg tudom, amit a környezetem csak lassanként, olykor meg-megbotránkozva vesz tdomásul: nem vagyok való, sehova sem vagyok való, magamnak fájok, megváltást színlelve végig, vagy teljesen bolond, vagy kegyelemmel telt egészen.
A szitáció pedig tiszta és egyszerű. A kommunikáció adja a konfliktust. Szégyenletesen amatőr a helyzet lekommunikálása. Adott a probléma, egy stresszes légkör, törtetés, bizonytalanság, nagy elképzelések meghiúsulása, hogy pont annyira nem alappillér számomra a hely, mint amennyire magam sem lennék sarokköve, föveny volnék templomának (ahogyan a kedves kartársnő, V. Anikó is fogalmaz, hasonlóképp) bár nem titkoltam soha. De nem is voltam én képes mégsem végleg hátat fordítani, pedig párszor kitörtem (ott volt a vidéki pályázat, pl). Nos, ami esedékes, annak meg kell történni, de mivel ez egy negatív, ismétlődő mintázat, nem mindegy, hogyan kezelem, élem meg. A mód, ahogyan szakítottunk a helyzettel, amellett, hogy meglehetősen amatőr, mindkét oldalról, zavarunkban kapkodunk és e megkerülhetetlen döntéseink meghozatalának zavarában énképviseletünk martalékává tesszük emberi viszonyainkat. De szép is ez, mondhatom, mindenesetre, hogy a magam részéről a legtöbbet, mi megélhető, a helyzetből kiszabadítsam, felismervén a történések releváns voltát, azaz tisztán látván, hogy ez egy kezdetektől begyűrűsödött blokk, mely, minthogy a megnyilvánult világ természetes állapota az áramlás, pók módjára magam köré szőttem egy újabb helyzetet, amelyben a kirekesztettség érzetét élhetem meg, a sehovasem tartozás mártíromságát, ahol a nem elfogadás a szörnyeteg, s ahogyan nyilván tudat alatt én sem fogadom el a másikat, tükrömként ő is eltaszít engem. Ahogyan apám kitépett anyám karjaiból, és odavetett valakinek, akit anyám helyébe képzelt, s aki, mint meglehet sajnálatraméltó de mégiscsak felesleges zabigyereket kezelt, és aki bennem legnemesb szándékai szerint is csak önnön megdicsőülését láthatta, és élénken élt bennük is a kép, hogy milyenné szeretnének formálni persze a saját érdekemben, mint megmentőim, s amely karikírozás következtében már persze jótékony résztvevője volnék én életüknek, így hálálván meg az irgalmas isten, jótékony, önzetlen cselekvésüket, sok áldozatos szenvedéseik után, de persze nem lettem az a gyerek, mert okos voltam, de az érdeklődésem nem volt kondícionálható, és persze kedves is voltam de makrancos és autonóm, ahogyan a barbár, talált gyerekek, beváltottam végül a baljós előrejelzéseket, s mégoly emelt fővel, hogy távozom, szenvtelen, és méltósággal, ez az, amire vadul reagál a környezetem, és nekem meg kell tanulnom, hogy önös elvárásaik kudarcát élik meg általam, s hogy jómagam, nem vagyok ennek áldozata, sem megidézője, pusztán arcává válok farkasaiknak, hát ne magam büntessem.
Mindezek örömére, mármint hogy élő terápia fonódik, melyben egy berántó tudat alatti blokk teljesedik, és válik újra megélhetővé, elengedhetővé, szakemberhez fordultam végre. Felhívtam a fickót, akit T ajánlott, és kedden reggel megyek. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
