Pssz!Ich-ézis: feltámadunk

NAPLÓK: Pssz!Ich-ézis
Legutóbbi olvasó: 2025-07-01 00:13 Összes olvasás: 11115

40.	[tulajdonos]: feltámadunk	2025-04-20 02:44
1. nyugtalan éjszaka rezzen bugyraimba zárkóznék, de már nem tartanak biztonságban - érzem szándékát a csendnek átnyúlni sejtfalaim közül, rémülten, utánad - a legszentebb imákat most elő kéne venni, megforgatni legalább, és úgy kiköpni, de én valami kétségtelenül tisztát rohasztok torkomban örökös-mohón, ájtatos, naiv igyekezettel már évszázadok óta az Éden komposztját érleled bennem intim gyehenna roston, látlak, Atyám, mikor magamba nézek; egy meg nem értett rendező, kuporogsz a félhomályban férgek és penész gyakori ön-rohasztó szertartások maradványai, lekarmolt függönyök, olcsó, lebuj-szerű színház egyetlen, örökké tartó darabjának jelenet-foszlányai peregnek - az évszázados vakolat, por és hamu, esszenciánk 2. százszor újrahúzott palotád őrzöm kitartó-diszkréten, alattam az örökkön újra-rakott gyehenna-parázs, egyszerű, ódon lábtörlő, rojtos, üdvözlet nélküli, ám ugyanott fordultamban, egyszer, valamit megneszeltem ; épp illanni kész, képlékeny gondolat volt még csak a teremtés, és mint ócska, oda nem illő csavart engem is eleresztett könnyedén a gyenge foglalat, és pörögtem, mint spirál, privát dimenzió tengelyébe fúrva magam vegytiszta és végtelen szabadulás-extázis, lélek-keringő, örökkön-örökké mégsem, és valamennyi arcod elmosolyodott rajta, megkönnyebbülten, ahogy azt jártam, Atyám ettem testedet, s ittam véredet, áhh, csontig rágtalak már Téged zúgtam rébuszaink feléd öntudatlan, hagytad és hagytam az embert, magamat, roskadni alatta de mulasztásunk lelkemre tapadva kúszik, sajog civilizációk nőnek, s vesznek ki bennem ahogy azzá leszek úgyis, amit megtagadok beléd tiprom magamat, őrjöngöm és fenyegetőzöm...hahh hisz tudod kiszámítható vagyok 3. színeid rajtunk kifakultak, bennünk a lélek avas , csak a korgó psziché maradt és persze az öntudat, és látom teremtésed cinizmusának végtelen árnyalatát: vétked, ó igen nagy vétked töri minden léptem korok jönnek és mennek - emberáradat - . olyannyira pihennék már , oldozz fel egy percre csak, míg kihűl a korbács hegyén a másik vére, míg pislan egyet a világ leszek a holdsugaras hajnal - ártatlanul eleven, maszatos kisgyerek, ki behabzsolt mindent, mi belőled megmaradt,- elbűvölten hallgatom majd élni álmukból felkényszerült halandók besült sikolyát, leszek a Bukott rugós zsebkése, ama bizonyos estékre, biztonság esetére az a kis bizalmatlanság, penge, éles kritika, és kinyitna a hitvány, a kócos, a beste míg üldöztetve lenne, kinyitna a szende, lassan tengő nyomorúság, keresztre feszítetlen Jézusok, politikusok, homokosok és kurvák, tudnák, hogy igazak és örökkévalóak vagyunk mindnyájan, mert fülükbe súgnám az egyetlen dolgot, mit tudni akarnak valóban, és mennybe mehetnénk akkor mindannyian, puha macskatalpakon szökdécselnénk végig, mezítláb a roskatag gerendákon, oly könnyedén, csak egyik láb-, másik: meghajlás. (2016, húsvét előtt -- amikor ezeket a cirka 10 éves szövegeket előveszem mindig meglepődöm, hogyan írhattam olyasmiket, amiket valójában csak később gondoltam )

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!