NAPLÓK: P Legutóbbi olvasó: 2017-10-19 09:02 Összes olvasás: 9382
Olvasói hozzászólások nélkül| 245. | P.: RE | | 2017-10-18 16:21 | | Köszönöm! | |
| 244. | [tulajdonos]: . | 2017-10-18 10:16 | Ma szabadnapos vagyok, bár sok a dolgom.De legalább végre elmondtam mit érzek.
Beléptem volna az István karakterrel, de már annyi versem van szétszórva.
Mindig érzem ilyenkor hogy Bea nem tud írni, nem érdekes el kell siklani felette, de az álnevei jól írnak, érdekes egyéniségek, neki örülnek hogy verseket hoz.
| |
| 243. | [tulajdonos]: . | 2017-10-17 17:32 | Fogalmam sincs mit hoztam, valamit. Kimásoltam találomra a blogomról. Nem írok. K.O. ma biztosan hamar elalszom. :)
Az élő szövet pusztulása bűzzel járt, a legnagyobb sátorban tartózkodók befogták az orrukat, vagy akinek jutott, gyorsan maszkot húzott. Az orvos házaspár még éppen időben érkezett ahhoz, hogy szemtanúja lehessen a fém és élőszövet ötvöződéséből álló lény önmegsemmisítésének.
– Akár a terminátor filmekben – jegyezte meg Dr Ross, a szőke, negyvenes nő, amint a titániumpántok alatt tartott alak elfolyósodását figyelte. A végtagok már felszívódtak, a koponyából is vajmi kevés maradt. A törzs foszlását kísérhették figyelemmel. Az ágyról lecsöppenő sav felmarta a földet, úgy hogy mindenki odébb ugrott, két méteres körön kívül álltak Stennoék és bámulták, hogy a túsz, miként válik illékonnyá, a levegőn szétbomlóvá. Még a szúrós szag is egy idő után a felhajtott sátorlapon át nyomtalanul tovatűnt.
– Nem gondoltam, hogy egy istenverte robotot fogtam! Sokkal előrébb tartanak a kutatásokban, mint mi – átkozódott Stenno, míg a Ross házaspár férfitagja megjegyezte, hogy az nem olyan biztos.
– Fogalma sincs, mi folyik a nemzetbiztonság laborjaiban.
– Talán be kéne szivárognotok – mondta Stenno ajkát lebiggyesztve – és kihozni onnan az újításokat.
– Talán pedig nekünk is több laborra lenne szükségünk! – húzta fel magát a doktor. – Éppen elég sokan vagyunk hozzá, különben is a tagjaink jó része szorgalmazza az együttműködést a kormánnyal. Már rég tudnak rólunk, és nem kéne elfelejteni, hogy egy oldalon állunk.
– De nagy okos vagy! – sétált elé Stenno, a csokoládé színű szeméből gúny sütött. A helyiségben síri csend lett, mindenki a két férfira figyelt, annál is inkább, mert a daják robot maradéktalanul felszívódott.
– Azt majd én eldöntöm kisfiam – nyomta meg a titulust Stenno – hogy fogunk-e egyáltalán bármely hivatallal, bármilyen egyességet kötni. Még emlékszem rád Lufus – Stenno ekkor a férfi válláról bizalmasan egy láthatatlan szöszt söpört le – emlékszem, amikor a Volheren padját koptattad. Izgága diák voltál. – Végignézett a férfi sportöltönyös alakján, aki vékony irodistának tűnt, mintsem kutatóorvosnak. Ekkor igazán hiányzott Stennonak valamelyik vajszínű öltönye és az elmaradhatatlan kalapja, mert tudta, hogy vadnyugati hősnek tűnik a farmer, hosszú bőrkabát szerelésben.
– Sose felejtsd el, hogy honnan indultál, ki karolt fel, ki adta tudtodra, hogy indigógyermek vagy, és hogy kinek tartozol hálával. Nem elég a baj, most még az olyan felforgatóelemekkel is foglalkozzam, amilyen te vagy. Ha nem akarsz többé nekünk dolgozni, hát menj. Fogd a feleséged – nézett az elsápadt, vizenyős szemű nőre – és menjetek!
Lufus nagyot nyelt, arca vörös lett a letolástól. Ezer évnek tűnt az a múlt, amiről a másik beszélt. Vezetőjükre halványan emlékezett, de a férfiból sugárzó energia, és magabiztosság, önmagért beszélt.
– Nem kell felszívni magad mester – mondta ekkor, tegezésre váltva. – Tudom, hogy hálásnak kell lennem az útmutatásodért. De remélem a döntéseidnek a súlyával tisztában vagy. Rajtad áll most a föld sorsa. Ez pedig, nem kevés.
– Gyere Ursula – intett a felségének – csomagoljunk ki, és kezdjük el a munkát.
A nő nagyot nyelt, amint elhaladt Stenno előtt, meg is remegett az indulattól, még sosem találkozott hozzá foghatóval, bár tudta, hogy a mester nem akármilyen. Akkor látta először, mert sosem járt a Volherenbe, de ugyanúgy különlegesnek született, és mint a legtöbb indigó, indigópárt választott magának. Így lehetett beavatott.
Stenno ezek után kimenekült, friss levegőt akart, és pár perc magányt.
Szokatlannak tűnt a friss fűillat, a föld és a közeli víz szaga, a szemtelenül rajzó szúnyogok serege, és a közeli erdőség látványa, ahonnan időnként a szél moha illatát sodorta felé. Az égbolt repedezett üveggolyóhoz hasonlított, a boltozatot mintha angyallányok suhanása töltené be. Akiknek bokáig érő, narancsvörös hajuk lobogott minden mozdulatnál, tincseik a rézsútosan sütő nap egy–egy pászmája volt.
Régen tartózkodott szabad ég alatt, elszokott a nyílt területektől, ahol a természet és az ég zárja körbe. Stenno az eget bámulta a szeme sarkából, a felette elvonuló felhők, akár a fodrozódó tó, amibe ezúttal nehézbúvár felszereléssel újra lemerült pár emberük. Addig nézte a kékséget, hogy elképzelte az azon túli világegyetemet, amit sokkal jobban ismert, mint a földlakók. Felidézte a hazáját, ahonnan érkezett, a messzi anyabolygót.
Evron küldötteként azonban alaposan megfertőződött az emberiséggel. Lesz majd esélye egyszer visszatérni? És ha igen, tud majd aklimatizálódni, és megtalálni a boldogulását?
Óriási baj van és te filozofálsz – tolta le magát. Látod? Feleslegesen fogadkoztál, mégis fel kellett venned Stenno alakját, hiába is rettegsz tőle, hogy legyőz. A száműzetésed, épp csak elkezdődött, földi idő szerint több, mint egy emberöltő, de az evroninaknak csak egy pillanat. Te ennek ellenére csordultig teltél az idegen faj undorító tulajdonságaival.
Stenno elvörösödött, a testiség valóban eluralta. A buja lányoknak, az egyesülésnek, és az orgazmusnak sosem tudott ellenállni. Úgy kelletek neki emberként, akár a levegő. És hódolt más szenvedélyeknek is, többek között az ivásnak, evésnek, szerette, ha jól öltözött, és minőségi dolgok veszik körbe.
Megrázta a fejét és felnevetett, hangját messzire sodorta a szél.
Soha senkinek nem mesélte el, hogy miért is vállalta el a feladatot, miért őt küldték, mi okból lett kiválasztott. Mert mindaddig ő maga sem tudta, de akkor rádöbbent az igazságra. Lélekben sosem volt más, mint a talpig emberférfi, Stenno Volheren.
Óriási feladat hárult rá, és nem akart már időzni, szembe kellett néznie a tényekkel és megoldást találni a problémára, azonban úgy vélte egy szusszanásnyi ideje van még. A fogadott lányára gondolt, Elisára, arra mennyire fáj neki, ahogy utoljára elváltak. Azok a szemek, a könnybe lábadt, rémült tekintet! Sosem fogja tudni elfelejteni.
De hogyan is képzelte Kenyon, hogy elveszi a lány ártatlanságát, azt, amit Elisa olyan sokáig őrzött. És miért pont Elisa lett az, aki a fiával elsőként közösülni tudott anélkül, hogy felgyulladt volna minimum!
– Átok, csak egy nyavalyás átok lehet! – mondta keserűen.
Ekkor Stenno behunyta a szemét, és suttogva kimondta a szörnyűséget.
Hogy a lánya ártatlanságát senki más nem vehette volna el, csak ő. Ahogy ez megtörtént felsóhajtott, megremegtette az igazság, és a bátorsága. Szerette Elisát, ki tudja már mióta, és talán már azelőtt is, amikor még nem is ismerte.
A lány nem vette fel a mobilját, azt sem tudta szabad–e telefonálni, életében akkor ült először repülőgépen. Stenno azonban makacsul csörgette, már azon gondolkodott kikapcsolja a telefonját. Szerencsére az öreg hölgy mellette békésen bóbiskolt tovább, a kellemetlen prüttyögés nem ébresztette fel.
– Miért nem veszi fel, hölgyem? – szólt ekkor rá az utaskísérő. – Nyugodtan beszélhet röviden, ha fontos a hívás.
Elisa végül engedett a nyomásnak, Stenno pedig felsóhajtott a vonal másik végén. Máskor Elisa többnyire szia apa– köszöntéssel szokta fogadni a férfit, aki örökbe fogadta és neveltette, ezúttal azonban konokul hallgatott.
– Mondj valamit – kérte Stenno. – Mondd, hogy megbocsátasz. Vagy adsz időt, hogy helyrehozzam a hibámat. Vagy…vagy mindegy, ha haragszol, de akkor kiabálj, csak ne hallgass. Kérlek.
– Nem beszéltél Kenyon–al?
– Miért, te igen? – kérdezte élesen a férfi.
– Igen, képzeld – kongott a lány hangja. – Felhívtam, hogy elbúcsúzzak tőle, mert egy kis időre elutazom.
– Nem! Azt nem engedtem meg! – Stenno észre sem vette, hogy fel, és alá sétál a tisztáson, miközben egy–két embere fejét csóválva figyeli a távolból.
– Nem kell az engedélyed apa, már egy ideje nagylány vagyok. De lehet, hogy te nem vetted észre.
– Elisa – nyögte Stenno. – Akkor megbocsátasz?
– Miért kellene? Mert felpofoztál? Vagy ringyónak hívtál? Vagy, mert lefeküdtem az édes kisfiaddal?
Stenno ekkor beharapta a száját, alsó ajkából vér csöppent a fehér pólójára.
– Nem voltak könnyű pillanatok, értsd meg! Mindkettőtökre a gyerekeimként tekintek.
– De pontosan tudtad, hogy milyen okból történt, és hogy megmentettem vele a fiadat! Akiért annyira aggódtál.
– Hol vagy most?
– A repülőn ülök, Hawaii felé. Minimum három hónapig szándékozom maradni. Tudod, mindig az árnyékodban éltem, azt tettem, amit mondtál. Neked akartam megfelelni mindenben. És most szeretnék szabadságot!
Elisa ekkor megszakította a beszélgetést, majd ki is kapcsolta a telefonját. Akkor vette csak észre, hogy bőg, már elázott a könnyeitől az egész felsője.
A sztyuárdesz ásványvizet vitt neki, és megjegyezte, hogy minden pasi rohadék. Addigra az öreg hölgy is felébredt, és helyeselte a kijelentést.
Elisát a sírás elbágyasztotta, a hátralévő repülőutat végig szenderegte.
Amikor megérkezett végül a szalmafedelű előtérrel rendelkező apartmanjába, és a londíner behordta a csomagjait, végtelen jókedve kerekedett. Elhatározta, hogy amíg ott van, nem törődik Stennoval, nem hagyja, hogy a veszekedésük beárnyékolja a nyaralását.
A kókuszos frissítő, és a könnyű uzsonna után azonnal bikinit húzott és kiment a só és virágillatú partra. Még nem kezdődött el a főszezon, szerencsére kevesen tartózkodtak a helyen, ennek külön örült. Nem bírt betelni a pálmafák, a föveny és víztükör csodálatos látványával. Az ottani nők színes ruháival, mosolygós köszönéseikkel, és az egész hely szellemiségével.
– Sokkal előbb el kellett volna ide jönnöm – sóhajtott fel. Amikor leoldotta derekáról a hosszú, kék lapszoknyáját megindult a vízbe, a hűvösen kellemes hullámok közé. Úgy sétált be, akár egy sellő, aki végre megtalálta az otthonát.
Amikor a víz a derekáig ért, Elisa megállt, hogy végiglocsolja felsőtestét, majd az azúr égboltra nézett, ahol sirályok repültek át a feje felett.
Ez maga a paradicsom – gondolta, majd kis idő múlva beljebb gázolt, és egészen mélyen beúszott a tengerbe, arra figyelve, hogy a bóján túl ne menjen. Kissé megriadt, amikor a lábához ért valami, rúgott egyet, majd gyorsan megfordult, hogy a part felé ússzon. Remélte csak, hogy nem cápával akadt össze.
A balsejtelem az összes porcikájába beköltözött, olyan gyorsan szelte a vizet, mint egy olimpikon. A nyálkás valami újra hozzáért, sikoltani akart, de üldözője a mélybe húzta. Mielőtt elveszítette az eszméletét, még sikerült kivennie támadója formáját, az emberszerű, zöldes bőrű idegent.
| |
| 242. | [tulajdonos]: . | 2017-10-17 00:17 |
egy Diszlexiásnak nem szabad rögtönöznie késő éjjel még ilyen kis a badarságot sem
holnap úgy megyek dolgozni hogy nem fekszem el, már sokszor csináltam ilyent
félek hogy meghalok és nem lesz elég időm fönt lenni
most a kavicsokra gondolok ahogy a homokban fekszenek
laposak
simák
pöttyösek
a szabálytalan pöttyök enyhén világosabbak az alapszínnél
tengerpart horizontján sirályok köröznek a napot lesve
sóvárognak
éhségük évek óta tart
képtelenek elérni a narancsos égi magot
loccsan a víz a bokámra
ott ülök a parton veled
téglalap alakú füzetbe rajzolsz
csak vonalak de tudom hogy nemsokára a lapokon hullámzik majd a tenger
a margónál lesz az orrom vonala
apró szeplőim
és mivel szerény vagy
csak kezednek árnyéka látszik majd a vállamon | |
| 241. | [tulajdonos]: . | 2017-10-17 00:08 |
most a kavicsokra gondolok ahogy a homokban fekszenek
laposak
símák
enyhén pöttyösek
a szabálytalan pöttyök enyhén világosabbak az alapszínnél
tengerpart horizontján sirályok köröznek a napot lesve
sóvárognak
éhségük évek óta tart
képtelenk elérni a narancsos égi magot
loccsan a víz abokámra
ott ülök a parton veled
téglalap alakú füzetbe rajzolsz
csak vonalak de tudom hogy nemsokára a lapokon hullámzik majd a tenger
a margónál lesz az orrom vonala
apró szeplőim
és mivel szerény vagy
csak tenyered árnyéka látszik majd a vállamon | |
| 240. | [tulajdonos]: . | 2017-10-16 23:21 | Krisztának itt válaszolok.
Tehát elveszik minden, ami kisebb, mint egy könyv.
Bőven előfordult.Épp ma járt nálam a barátnőm, akivel lánykoromban ismerkedtem meg, és egy munkahelyre és ugyanarra a tanfolyamra jártunk.Ő, és nem volt itthon semmi, így csokikat adtam neki és kávét.:)
Kértem a gyerekemtől nemrég egy kis mütyürt (pendrive) kölcsön hivatalos fordításhoz, rámentettem az anyagot, és elvesztettem.Kértem még egy egyet a másiktól, és azt is.Aztán elmentem venni, és most a pénztárcámban tartom.
A férjem borzalmas gyűjtő.
szerszámok
cd, ezer éves kazetta (DJ volt)
nagyon régi könyvek
pénzérmék
a kazettákat kidobtam hehe
kancsók, köcsögök,
de még sok a játék itthon rekeszekben, a hörcsögeim van hogy belemásznak, és szoktam nekik adni kis plüssöket
böröndök, számítógépek, cipők, mobilok
a táskáimat már elajándékoztam vagy kidobtam
gyakorlatilag lomtár a lakás
a zoknikat műanyagkosárban tartom, és reggel keresek párokat:)
könyv mindig van az ágyamon(nagy ágy)és a laptopom is most itt van
(a férjem nagyon utálja)és tőlem nem messze van a 2 hörcsögöm, de négy volt még nem rég,csak elpusztultak, a hörcsögöket külön kalitkában kell tartani, mert territóriumféltők, úgyhogy 4 ketrec volt, a tengerimalacokat elajándékoztam, amint megmozdultam azonnal sipítoztak, éjjel is,és allergiás voltam a szőrükre
szóval káosz
de az igazság az, hogy alig van valamink, komolyan nem értem
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 239. | P.: . | [tulajdonos]: . | 2017-10-16 23:12 | | Hű, ez nagyon pocsék vers, már elsőre sem tetszett. | |
| 238. | [tulajdonos]: . | 2017-10-16 20:29 | Ahogy ismerem magam, pár nap múlva már nem fog tetszeni, és törlöm.Elmentem ide.
Krasznaja Moszkva
a körfolyosón áll
az ajtaja előtt
sötét kendő köpenyruháján
úgy néz széjjel
mint a spájzban
felejtett befőtt
jó ideje
keres valakit
amióta senki
sem lesi a szavát
özvegy ráncos
és túlérett lett
ujjai pavlovi reflexként
szorulnak a láthatatlan
kalapács nyele köré
sarlót és szenet
hord szívkosarában
nyakéke vörös csillag
elalvás előtt
magához veszi
a nagy államfő portréját
megcsókolja
s kis ideig szemeznek
pupillájjukban
tájrácson kívül fújt szalagok | |
| 237. | [tulajdonos]: . | 2017-10-16 19:45 | a vágy mint narancstól roskadó lány
és pattannának le gyümölcsök
puha nyelv lennél olajos combján
a leköpött fénytérben
öledben reszkető vízikígyók
s az almaformájú horizonton
felhőforma virágok
bójaként a meghámozott pillanatoknak | |
Olvasói hozzászólások nélkül
|
|
