NAPLÓK: Sublót Legutóbbi olvasó: 2024-04-08 18:01 Összes olvasás: 5749| 3. | [tulajdonos]: iroda-lom | 2011-05-14 15:44 | Bjútuló
Kezemben egy darab papír. Az imént kaptam, beutalás egy „beauty” hétvégére. Magyarul egy bjútuló. Érdekes... Én eddig beutalót csak szűrővizsgálatokra és szakszervezeti üdülésekre kaptam. Legyünk őszinték, a kettő között sem sok különbség van! Ugyanolyan meglepett vagy, amikor kapod (jé, ééén? biztos???) , ugyanannyira izgulsz (csak legyen rendben minden, vajon bezártam-e a lakást?), ugyanúgy állsz sorba (nem abba a szobába kell menni hölgyem, hanem hátul, a sarokba…) és ugyanolyan örömmel jössz el, hogy nem szedtél össze semmit, nem megy a hasad, nem mozog a fejeden élősködő, és igen, még az e célra félretett pénzkeretet sem lépted túl. De ez egy bjútuló! Azaz nem elég, hogy szűrővizsgálattal kombinált szakszervezeti üdülést kapok, hanem még szép is leszek! Vagy valami hasonló.
Azt mondja a cég, hogy nekem szinte semmit nem kell tennem ezért. Ez, a szinte semmi kicsit aggaszt. Amikor legutóbb hasonló szinte semmit kellett tennem, akkor hetekig zaklattak idétlen kérdésekkel mindenféle közvélemény-kutatók. Ne kérdezzétek, ma sem tudom, hogy mitől vagyok én a köz véleménye… A szinte semmi bjútuló nyelven különben is annyit tesz, mi ingyen adjuk, de meglátod, megfizetsz érte! Kezemben a papír, úgy forgatom, mint a vasárnapi rántott húst. Az első oldalon felvilágosítanak, hogy ez egy személyre szóló lehetőség, csak nekem, csak ma, csak most, csak itt! Meg vagyok benne nevezve, vagy ahogy ma tanultam: denomináltak. Ezen túlmenően még a koromat is tudják szinte pontosan. Nos, ez a második szinte jobban zavar, mint az első. Hiszen azt is írhatták volna, hogy szinte még ott van a tojáshéj a fenekemen, szinte alig nőttem ki az iskolapadból, szinte még hamvasan fiatal vagyok. De szinte pontosan azt írják, hogy már olyan korba léptem, ahol aggasztóan kell figyelnem arra, hogy nehogy idő előtt megplöttyedjek, mint Lehel piacon a primőr. Felhívják a figyelmemet, hogy ezért némi áldozatot kell hoznom, de ez szinte semmi a csodás átalakuláshoz képest. Felmerül bennem, hogy ez olyan, mint a boszorkányüldözés merítőpróbája: ha belefulladsz (itt stílszerűen mondjuk egy jakuzziba) akkor nem voltál boszorkány (béke poraidra), ha meg élve jössz fel a víz alól, akkor helyből máglyára küldenek (jelen esetben mondjuk legyen egy forró szauna).
A képek bizalomgerjesztők. Csupa fiatal, szép bőrű, jó alakú, retusált nő. Ezek itt narancsot csak a sarki zöldségesnél láttak csak és nem a bőrükön, sóhajtom, és eszembe jut, amikor a barátosném (nagy fogyása után) felhívott telefonon és belezokogta: Vicaaaaaanarancsbőőőőőőrvanaseeeggemeeeen! Én pedig kissé idegesen mondtam: De drága, egyetlen Barátném, az nem nőtt oda, hanem eddig is ott volt! Mire ő szipákolva: Tu-hu-do-hom, csak eddig nem láttam annyira hátraaaaaaa… Ezek a helyzetek egy nő számára kezelhetetlenek, egy férfi számára pedig az előző bekezdésben foglaltak az iránymutatók. (T.i.: Hasonlatos egy merítőpróbához.) Tehát a képeknél tartok. A következő oldalon a bjútuló helyszínét mutatják be, és azokat a szépítőket, akik majd kezelésbe fognak venni. A kétméteres Adonisz, mint masszőr, az még hagyján, - bár elég kellemetlennek érezném, ha odafeküdnék a kezei közé, és ő duruzsoló hangon azt mondaná: Akkor most ezt a huncut kis nyirkot innen szépen kipasszírozzuk! Az orvos zord, de kétségkívül entellektüel ábrázata azonban visszarettent. Huhúúú, a tekintetén látom, amint kiszámolja a BMI-met (és ennek aztán hiába mondanám, hogy inkább BMW-t számoljon, azzal mindenki jobban jár) és megállapítja, hogy azonnal léböjt kúrára kell fognia, vagy valamilyen kúrára, amit én kúrára nem akarnék. Akarom mondani, ami kúrára én nem akarnék beiratkozni. Megtettem már egyszer, még a csopaki üdülőfaluban, de annak is az lett a vége, hogy a mentősök, akik bevittek a munkahelyemre (a belgyógyászatra) vinnyogva adtak át a Főorvosnak, azzal a kommenttel, hogy „szerintünk unatkozott és azért csinálta, hogy mentővel jöhessen dolgozni”. Onnantól Olga Sztahanovnak hívtak egy ideig, és büntetésből naponta mérték a cukromat, pedig tudták, hogy utálom a tűket. (Kivételt képez ez alól, ha nem belém szúrják, hanem én szúrom másvalakibe.) Szóval ez a léböjtkúrás fazon, ez nekem nem tetszik! A gyógytornász kedves arcú, és szinte azonnal megnyugtat, hogy nem kell aggódni, a tornaórákat ő gyógyvízben tartja, kifejezetten ügyelve arra, hogy a víz ne legyen túl hideg, sem túl meleg, viszont legyen elég mély, hogy tehermentesítsük az ízületeinket. Ez tetszik! Ez okos! Ezzel csak egy a bökkenő, hogy úszni viszont nem tudok, azaz egy ilyen tornaóra nálam azzal telne, hogy mentenek a vízből, ami kétségkívül hatásos gimnasztika, főleg annak aki a medence szélére akarna kihúzni. A kozmetikusokkal, merthogy övék a következő kép és szöveg, eddig sem volt szerencsém. Egyszer kiszedték a szemöldökömet, ami utána alig akart visszanőni, viszont ami nőtt helyette, az sosem látott kontrasztban állt azzal, amit előtte jó alaposan barnára festettek. Arról nem is beszélek, hogy a szőrtelenítő gyanta csak a felhelyezéskor volt kellemes élmény, amikor lefelé húzták, akkor úgy gondoltam, jobb lesz nekem innen odébbállni, még akkor is, ha a bal lábam olyan marad, mint a yetié. Azóta minden gyantát ferde szemmel nézek, és nektek is azt tanácsolom, ne higgyetek senkinek! A gyantázás és a fájdalommentesség egymással antagonisztikus ellentétben állnak, akármit is írnak a gyantázó szetekre a körmönfont gyártók! (Nekem egyébként bevált, mert utána sok minden akart rajtam nőni, de szőr az aztán nem!)
A bjútuló utolsó oldalára érkezve már nagyjából tudom, hogyan néznék ki, ha elmennék és kitölteném az időmet. Egy, a koránál évekkel fiatalabbnak látszó, léböjtkúrára fogott, kikozmetikázott, nyirokmasszírozott, gőzben, szaunában edzett vízihulla lennék. Hát akarom én ezt? Szinte semmiért?
| |
| 2. | [tulajdonos]: iroda-lom | 2011-05-14 15:43 | Helyesírás
Nézem a küldeményt. Hosszan. Jó erősen. Szemezünk egymással, én és a szabálykönyv. Már a fedlapon leakadok, mint Apám kocsijáról Alsóörsön az utánfutó. (Áhh, ne is kérdezzétek. Futottunk utána, de ő ment elöl...) Tizenegyedik kiadás.... Jó vicc. Ennyi idő alatt én is megtanulnék helyesen írni! Nézzük a farkast és az ő szemét... Mondom neki, ha te ilyen okos vagy, akkor most fellapozlak. Nem tiltakozik. Digitalizálva van.
Előszó. Hajaj, máris magyarázkodik, rossz jel. Előszó - burkoltan annyit jelent: nagyon sokáig jó volt úgy, ahogy volt, de most már annyira egyöntetűek vagyunk, hogy változtatni kell. Elgondolkodom. Miért is nem tanultam dialektikus materializmust? Akkor most biztosan okosabb lennék, legalábbis ami az egyöntetűséget és a folytonos változást illeti. De vissza a szkriptumhoz. Kikristályosodott, meg elvek. Még nagyobb hajaj! Először is ezt még Montágh Imre is nehezen mondaná ki, másodszor pedig már bánom, hogy nem úgy kezdtem, mint egy újságot. Visszafelé. Pontosítok, ha már szabálykönyv. Az egészségügyisek mindig a halálozási rovatnál kezdik a helyi újságok olvasását. (Nem nevetni, nem szörnyülködni... tényleg így van!) "Nem kíván mélyreható reformot közönségünk sem." Meglepődöm. Ki lehet egy helyesírási szótár közönsége? A cirkuszé a gyerekek, a színházé a felnőttek, a kocsmáké... na ezt hagyjuk... de ki a közönsége egy helyesírási szabálykönyvnek? Gondolom, mi magyarok. De mióta vagyunk mi közönség? Rápillantok az évszámra: 1985. Nyugtázom. Aztán vigyorgok egyet! Hát (amivel amúgy nem kezdünk mondatot) ez az! Én még a régi rendszerben tanultam, papírom van róla 1984-ből. Homloktörlés. Micsoda piszok szerencse, hogy nem buktam meg a szakközépiskolában, mert akkor ezt most nem mondhatnám. Pedig rezgett a léc negyedikben, oroszból! Miért, miért, mert nem ismertem föl a betűket! A cirilleket! Olyan sokan vannak és annyira egyformák!
Nézzük tovább, immár hátradőlve. "Hogy vitatható reformokkal ne kísérletezzünk, hanem a már megszokott írásmódok mellett maradjunk: ezt tanácsolta az az ismert tény, hogy a helyesírási módosítások társadalmi feszültségek forrásaivá is válhatnak. Egyes személyek, sőt egész rétegek is hátrányos helyzetbe kerülhetnek amiatt, hogy az újításokról csak késve vagy egyáltalán nem értesülnek, kimaradnak a fejlődés nagy áramából, s ezért elszigetelődnek." Igen! Milyen igaz! Majdnem annyira, mint amikor május elsején Pap elvtárs az emelvényről bejelentette, hogy az ifjúság következetes nevelése csökkenti a társadalmi feszültségek elkerülését. Igaz, az nem volt benne Pap elvtárs szónoklatában, hogy virsliért és sörért nem lehet a felvonulók sorából kiállni. Így aztán fityulában és fehér köpenyben szeltük át a várost, hogy mindenkinél hamarabb odaérjünk, ahol a munka ünnepének néhány pozitív hozadéka volt: a vurstliba, avagy a virstlibe, ahogy mi hívtuk.
Tovább ismerkedem a körmönfont mondatokkal és közben hatalmas kő zúdul le a lelkemről: a dz és dzs betűk ábécénk teljes jogú tagjává léptek elő. Ez az! Gondoltam megkönnyezem az esélyegyenlőségnek e korai érvényre juttatását, de azonnal megakadt a szemem egy másik mondaton is. "A helyesírási tekintetben fontos és ezért szerepeltetett szóanyag mellé, főként a 10. kiadás idejére jellemző szavak helyére (mint a szabálypontok példái esetében is) mai társadalmi, gazdasági, politikai és tudományos életünk fontos és gyakran használt szavai kerültek." Ami annyit tesz: egyesek előre, mások hátra, és a leghátsó sor otthon marad. Elmélázok azon, hogy vajon mit jelent a nyomdászok ügyszeretete? Már látom magam előtt a korabeli riportert (Önök kérték, mi más...), amint megszólaltatja az ügyszertő nyomdászt:
"Itt állunk a Kossuth nyomda előtt Vasuth Lajos főnyomdásszal, a legügyszeretőbb szakemberrel. - Ha üzenhetne a jövőnek, mit mondana? - Legyen mindig mindenki ügyszető! AdolgozónépetszolgálomésszeretnémkérniaHonthyHannátamintbeakarugranianagybőgőbeésinnenüzenemLajosmizséreMariskánakhogyvárjonazebéddelmertmárisindulok!"
Megint elkalandoztam, pedig mese nincs, jön a lényeg. "Az írás közlendőink rögzítése látható jelekkel." Most már értem, hogy az alkímisták miért kísérleteztek annyit a láthatatlan tintával. Ami nincs láthatóan rögzítve, az nincs is. Mint a zsiráf. Rejtői magasságokban áll az elmém, most már csak azért is megmutatom, hogy végig fogom olvasni, értelmezni, mi több: megtanulni! "Helyesírásunk betűíró, latin betűs, hangjelölő és értelemtükröző írásrendszer." Értelemtükrözőőő? Rájövök, hogy ebben a pillanatban én azt az értelmet a legcsekélyebb mértékben sem tükrözöm. Mégiscsak nehéz lesz ez! Ha megfejteni sem tudom, hogyan fogom megtanulni? Sehogy! - mondom magamnak és nekikeseredem. De legalább itt ismerem a betűket! - bíztatom magamat. Vagy mégsem? Mi az, hogy hangérték? Komoly vitáim lehetnének magammal, de csak jó társasággal vitázom, ezért megnyugszom inkább. A hangérték az biztos valami olyasmi, mint a tőzsde. Minél magasabban van, annál jobb. Vagy mint a helyiérték. Igaz, jobb ha nem megyünk bele, hogy az micsoda...
A következő oldalak szinte röpülnek a fejembe. Mondom: szinte. Mert az orrom elé tolakszik egy kifejezés: szóhatár. Naaa? Ilyen is van? Megint ez a fránya képzelet. Látom, amint a frissen mosott határőr benéz a kocsiba. Illegális szóhatárátlépés történt, kérem igazolják magukat! De kérem, nem tudtam róla, hogy itt van a szóhatár! Esküszöm! Ne lőjön le! Inkább visszafordulok és sosem megyek többet a szóhatárátlépő közelébe sem! Jobb nekem itthon, a szóhatáromon belül! Csak ne lőjön!
A 17. oldalon látom a címsort: A szóelemek elhomályosulása. Aha! Itt van a kutya elásva! Ugye-ugye, mennyire el tud homályosulni! Bajtársaim, ti akik a helyesírás friontján küzdötök, nem ígérhetek nektek semmit, csak vért, verítéket és könnyeket!
Halk hang a hátam mögött. "Te, kicsit fura szag van a konyhában... Nem égett le VÉLETLENÜL a vacsora?"
A vacsora! Kapok a fejemhez, és két lépés közt megállapítom: veszélyes dolog ez a helyesírás!
| |
| 1. | [tulajdonos]: iroda-lom | 2011-05-14 15:41 | Plasztikcica, államadósság ellen
Azt hittem vicc, amolyan megkésett áprilisi tréfa. Bár cicussal – sajnos és még – nem rendelkezem, de mivel számtalan lakótelepi nyávogót gyámolítok, gondolom: nosza, tudjuk meg az igazságot. Azt, amiről tudjuk, hogy mindig odaát van. Meredten vigyorogva bámulom az elektronikus levelet, amiben elmondják nekem, hogyan lehetek gondos gazdi. Két mondattal később rájövök, hogy ezek komolyan gondolják. Győzködnek.
Ugye féltem a bőrömet? Nem. Macskától nem. Maximum az UV sugaraktól és a ráncosodástól – de ez éppen az a két tényező, ami ellen nem tudok tenni, maximum kenegetem magam, jobbféle zsíros kenyérként, mindkét oldalamon. Hagyma nélkül, persze. Ugye féltem a több százezret érő bőrkanapémat? Nem. Részint mert nincs, másrészt, ha lenne is maximum úgy lenne, hogy a bőr (és a hozzá tartozó csatolt rész) ülne a kanapén. Valahogy a bőrt jobban szeretem az eredeti helyén, és az ugye kétségtelen, hogy nem a nappali. Legalábbis néhány marha nehezen férne el a panelben, bár kétségkívül kreatív megoldása volna a bőrkanapé kérdésnek. Egy szó mint száz, nem féltem a nem létező bőrkanapémat a nem létező macskámtól, de még a létező kutyámtól sem.
Érzem én, hogy rossz válaszokat adok, de mit tudok tenni? Sóhajtok. Igen, én már csak ilyen anti-trendi vagyok. Nem szisszenek fel arra a gondolatra, hogy egy macska megkarmolhat. A múltkor Negró és Lucifer macskák közül az egyik (ne kérdezzétek melyik másik, mert egyformán feketék és egyformán éhesek mindig) a kezem után kapott. Igaz, Kormos orrát találta el, aki erre megmutatta a fogait, de a kis fekete azonnal bocsánatot kért a tettéért, és a mellkasának dörgölőzve a farka hegyével megpiszkálta a nagy feketét, aki erre heves prüszköléssel reagált, rám nézett és csak annyit mondott: Na, ezért nem kell nekem macska! Tudom, hogy nem gondolta komolyan, de a végső véleményformálást meghagyom akkorra, amikor már eltűnik az orra hegyéről a sorminta. Attól sem ütne meg a guta, ha a macska – természetes élőhelyének hiányában – a függönyömben látná a K2 csúcshoz vezető utat, és menet közben átalakítaná rajta a szálirányt. Apám macskája (Bandita Bandika) sem okozott a családban konfliktust, pedig ő a tévéről szeretett volna a könyvespolcra jutni, és éppen egy Ady köteten bukott meg, így Ady és az ő versei szelíden hullottak a tévé zsinórjára, kiszakítva azt a falból, ahogy illik, tokkal-vonóval. Hiába, Ady fajsúlyos költő. A macska viszont a könyvespolc mögé szorult és a falon igyekezett felmászni, aminek az eredményeként a tapéta gondolta úgy, hogy ideje véget vetni a lengyel-magyar baráti szövetségnek. Két perc élénk eszmecsere ugyan volt arról, hogy ki hagyta nyitva az ablakot, de mivel a nyávogásra a másik három is bepréselte magát, mese nem volt, menteni kellett. Ki tudna egy csapat aggódó macska szem-kereszttüzében vitatkozni? Visszatérve tehát az alapkérdésre, valószínűleg rossz gazdi vagyok, amiért még egy nem létező macskát sem vinnék egy plasztikai sebészetre. Fejben sem. Igen, jól látjátok, plasztikai sebészhez. Elérkezett hát az idő, amikor a plasztikcicák már nem szőrnélküli, hosszabbított hajú, felvarrt cicijű, szilikonos turbószájú, műkarmos nőcik lesznek, hanem hús –vér macskák, akiknek a drága gazdik kifizetik a karommentesítést. Igen, a jövőben, kivált macskáéknál, az a kifejezés, hogy lekapnak valakit a tíz körméről, azt fogja jelenteni, hogy „cicumicuelmegyünkszépenadoktorbácsihozésleszedinekedazokatacsúúúúúnyakarmocskáidat”.
Már látom magam előtt, és egyre inkább élek a gyanúperrel, hogy ezt az egészet az EMÉSZT (Egér és Madár Érdekképviseleti és Szagszervezeti Tömörülés) találta ki, szó szerint körmönfont módon. Lefizették a médiát, hogy hatoljon a gazdák tudatába, végezzen agymosást. Vajon már velem is megtették? Nem, nem hiszem…. De ha mégis? Ha azért gondolkodom ezen, mert már megtörtént? Mi van, ha csak idő kérdése és átállok? Vagy már át is álltam?
Közel van az az idő, amikor elindul majd az AlomVilág, ahol élő egyenesben követhetjük végig a Villalakók életét, a beköltözéstől a bőrkanapé szétszedésén át a fődíjig plasztikai műtétig. Sőt, az első beköltöző valószínűleg Szandika macskája lesz, aki megmutatja ország-világnak, hogy van élet a halál után. A műtétre felkérik majd az ország legjobb sebészét, aki sajnálatos módon éppen házi őrizetben van az őssejt-botrány miatt, de ez nem lehet akadály, hisz egy remek sebész akár kanállal is tud operálni, műsorvezető pedig a frissen szabadult színész lesz, aki a párbaj előtt komoly arccal fogja mondani: Csak egyikőtök nyerhet, ne feledjétek. A szavazást lezárom. A nézettségi mutatók és a macskaplasztikai sebészek bevételei jelentősen megugranak, oly mértékben, hogy az már nemzetgazdasági szinten is kimutatható lesz. Az államadósság jelentős részét szinte azonnal vissza tudjuk fizetni, és problémát csak a hosszú várólista okoz, no meg annak az ellenőrzése, hogy nehogy a feketegazdaságba folyjon be az, aminek az államkasszába kellene. A cicusok kiemelt témái lesznek a híreknek, a világsajtó velünk fog foglalkozni, ettől jelentősen növekedik majd az idegenforgalmunk, megjelennek az első úniós jelentkezők, akik a franchaise rendszerben építendő plasztikai centrumokat akarják a saját országukba vinni, forró drótra kerül fél Ázsia, ahová szakembereket utaztatunk, hogy megvizsgálják a tigriskarom-plasztika lehetőségét, majd szinte azonnal utánuk Afrika, Dél-Amerika, kicsit megkésve Ausztrália Óceánia, Kanada, és a végén maga az Egyesült Államok is, mert Hillary Clinton addigra meggyőzi Obamát, hogy a külpolitika ilyen fontos szereplőjére oda kell figyelni és muszáj velük jó kapcsolatot ápolni. A trendi macskákat vendégszereplésekre és fotózásokra hívják, az első karom-független filmmel azonnal Oscar díjat nyerünk (persze ebben azért Andy Vajna segít egy kicsit ), Hollywood és Bollywood után mi leszünk az új filmes hatalom, a Cillywood. Könnyűiparunk rááll a macska-műköröm gyártásra, hozzá tartozó speciális festékekkel együtt, élelmiszeriparunk a világ 99%-ának fogja szállítani a körömpörkölt alapanyagát. Figyeljétek meg, pár év, és bekövetkezik a csoda! A macskakaromról már senkinek nem fog az eszébe jutni az inka gyógynövény, annál inkább a furfangos magyarok, akik szaruból várat építettek.
Már nem mosolygok rajta. Látom benne a lehetőséget! Egyre jobban, egyre lázasabban, egyre türelmetlenebbül!
Most megyek is, bejelentkezem a pszcihiáteremhez, mert meg kell vele beszélnem, hogy ezután soron kívül kell fogadnia a még karmos macskákat. És a gazdáikat is.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
