NAPLÓK: Sublót Legutóbbi olvasó: 2026-03-29 14:28 Összes olvasás: 6125| 3. | [tulajdonos]: iroda-lom | 2011-05-14 15:44 | Bjútuló
Kezemben egy darab papír. Az imént kaptam, beutalás egy „beauty” hétvégére. Magyarul egy bjútuló. Érdekes... Én eddig beutalót csak szűrővizsgálatokra és szakszervezeti üdülésekre kaptam. Legyünk őszinték, a kettő között sem sok különbség van! Ugyanolyan meglepett vagy, amikor kapod (jé, ééén? biztos???) , ugyanannyira izgulsz (csak legyen rendben minden, vajon bezártam-e a lakást?), ugyanúgy állsz sorba (nem abba a szobába kell menni hölgyem, hanem hátul, a sarokba…) és ugyanolyan örömmel jössz el, hogy nem szedtél össze semmit, nem megy a hasad, nem mozog a fejeden élősködő, és igen, még az e célra félretett pénzkeretet sem lépted túl. De ez egy bjútuló! Azaz nem elég, hogy szűrővizsgálattal kombinált szakszervezeti üdülést kapok, hanem még szép is leszek! Vagy valami hasonló.
Azt mondja a cég, hogy nekem szinte semmit nem kell tennem ezért. Ez, a szinte semmi kicsit aggaszt. Amikor legutóbb hasonló szinte semmit kellett tennem, akkor hetekig zaklattak idétlen kérdésekkel mindenféle közvélemény-kutatók. Ne kérdezzétek, ma sem tudom, hogy mitől vagyok én a köz véleménye… A szinte semmi bjútuló nyelven különben is annyit tesz, mi ingyen adjuk, de meglátod, megfizetsz érte! Kezemben a papír, úgy forgatom, mint a vasárnapi rántott húst. Az első oldalon felvilágosítanak, hogy ez egy személyre szóló lehetőség, csak nekem, csak ma, csak most, csak itt! Meg vagyok benne nevezve, vagy ahogy ma tanultam: denomináltak. Ezen túlmenően még a koromat is tudják szinte pontosan. Nos, ez a második szinte jobban zavar, mint az első. Hiszen azt is írhatták volna, hogy szinte még ott van a tojáshéj a fenekemen, szinte alig nőttem ki az iskolapadból, szinte még hamvasan fiatal vagyok. De szinte pontosan azt írják, hogy már olyan korba léptem, ahol aggasztóan kell figyelnem arra, hogy nehogy idő előtt megplöttyedjek, mint Lehel piacon a primőr. Felhívják a figyelmemet, hogy ezért némi áldozatot kell hoznom, de ez szinte semmi a csodás átalakuláshoz képest. Felmerül bennem, hogy ez olyan, mint a boszorkányüldözés merítőpróbája: ha belefulladsz (itt stílszerűen mondjuk egy jakuzziba) akkor nem voltál boszorkány (béke poraidra), ha meg élve jössz fel a víz alól, akkor helyből máglyára küldenek (jelen esetben mondjuk legyen egy forró szauna).
A képek bizalomgerjesztők. Csupa fiatal, szép bőrű, jó alakú, retusált nő. Ezek itt narancsot csak a sarki zöldségesnél láttak csak és nem a bőrükön, sóhajtom, és eszembe jut, amikor a barátosném (nagy fogyása után) felhívott telefonon és belezokogta: Vicaaaaaanarancsbőőőőőőrvanaseeeggemeeeen! Én pedig kissé idegesen mondtam: De drága, egyetlen Barátném, az nem nőtt oda, hanem eddig is ott volt! Mire ő szipákolva: Tu-hu-do-hom, csak eddig nem láttam annyira hátraaaaaaa… Ezek a helyzetek egy nő számára kezelhetetlenek, egy férfi számára pedig az előző bekezdésben foglaltak az iránymutatók. (T.i.: Hasonlatos egy merítőpróbához.) Tehát a képeknél tartok. A következő oldalon a bjútuló helyszínét mutatják be, és azokat a szépítőket, akik majd kezelésbe fognak venni. A kétméteres Adonisz, mint masszőr, az még hagyján, - bár elég kellemetlennek érezném, ha odafeküdnék a kezei közé, és ő duruzsoló hangon azt mondaná: Akkor most ezt a huncut kis nyirkot innen szépen kipasszírozzuk! Az orvos zord, de kétségkívül entellektüel ábrázata azonban visszarettent. Huhúúú, a tekintetén látom, amint kiszámolja a BMI-met (és ennek aztán hiába mondanám, hogy inkább BMW-t számoljon, azzal mindenki jobban jár) és megállapítja, hogy azonnal léböjt kúrára kell fognia, vagy valamilyen kúrára, amit én kúrára nem akarnék. Akarom mondani, ami kúrára én nem akarnék beiratkozni. Megtettem már egyszer, még a csopaki üdülőfaluban, de annak is az lett a vége, hogy a mentősök, akik bevittek a munkahelyemre (a belgyógyászatra) vinnyogva adtak át a Főorvosnak, azzal a kommenttel, hogy „szerintünk unatkozott és azért csinálta, hogy mentővel jöhessen dolgozni”. Onnantól Olga Sztahanovnak hívtak egy ideig, és büntetésből naponta mérték a cukromat, pedig tudták, hogy utálom a tűket. (Kivételt képez ez alól, ha nem belém szúrják, hanem én szúrom másvalakibe.) Szóval ez a léböjtkúrás fazon, ez nekem nem tetszik! A gyógytornász kedves arcú, és szinte azonnal megnyugtat, hogy nem kell aggódni, a tornaórákat ő gyógyvízben tartja, kifejezetten ügyelve arra, hogy a víz ne legyen túl hideg, sem túl meleg, viszont legyen elég mély, hogy tehermentesítsük az ízületeinket. Ez tetszik! Ez okos! Ezzel csak egy a bökkenő, hogy úszni viszont nem tudok, azaz egy ilyen tornaóra nálam azzal telne, hogy mentenek a vízből, ami kétségkívül hatásos gimnasztika, főleg annak aki a medence szélére akarna kihúzni. A kozmetikusokkal, merthogy övék a következő kép és szöveg, eddig sem volt szerencsém. Egyszer kiszedték a szemöldökömet, ami utána alig akart visszanőni, viszont ami nőtt helyette, az sosem látott kontrasztban állt azzal, amit előtte jó alaposan barnára festettek. Arról nem is beszélek, hogy a szőrtelenítő gyanta csak a felhelyezéskor volt kellemes élmény, amikor lefelé húzták, akkor úgy gondoltam, jobb lesz nekem innen odébbállni, még akkor is, ha a bal lábam olyan marad, mint a yetié. Azóta minden gyantát ferde szemmel nézek, és nektek is azt tanácsolom, ne higgyetek senkinek! A gyantázás és a fájdalommentesség egymással antagonisztikus ellentétben állnak, akármit is írnak a gyantázó szetekre a körmönfont gyártók! (Nekem egyébként bevált, mert utána sok minden akart rajtam nőni, de szőr az aztán nem!)
A bjútuló utolsó oldalára érkezve már nagyjából tudom, hogyan néznék ki, ha elmennék és kitölteném az időmet. Egy, a koránál évekkel fiatalabbnak látszó, léböjtkúrára fogott, kikozmetikázott, nyirokmasszírozott, gőzben, szaunában edzett vízihulla lennék. Hát akarom én ezt? Szinte semmiért?
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
