NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2026-01-24 17:43 Összes olvasás: 100653| 972. | [tulajdonos]: startvonal | 2025-08-24 18:41 | 2025. 08. 24.
Uram, nem fuvalkodott fel az én szívem,
szemeim sem láttak magasra,
és nem jártam nagy dolgok után,
erőmet haladó csodadolgok után;
Sőt, lecsendesítém és elnémítám lelkemet.
A milyen az elválasztott gyermek az anyjánál;
mint az elválasztott gyermek,
olyan bennem az én lelkem.
(Grádicsok éneke, Zsolt. 131, 1-2)
Madárcsontú idős hölgy ül előttem istentiszteleten lila blézerben. Olykor áll, amikor a liturgia úgy kívánja. Állok én is olyankor. Az Igére kellene figyelnem teljes lelkemmel, de nem tudok. A fél figyelmemet a hölgy válltömése köti le. Ki találta ki, hogy egy nőnek úgy kell kinéznie, mint egy izmos vállú dandártábornoknak? Miért próbálja elhitetni velem az a két szivacsbetét, hogy erőt sugároz az a két gyönge váll?
Nagyméretű női ruhák – hírdeti egy oldal. A ruháhat barbie-baba vékonyságú manőkenek viselik.
„Amúgy a gondolkodás mindig onnét startol, hogy belátom: esendő vagyok. Az esendőségem, a világban való sérültségem késztet arra, hogy gondolkodjak. Az esendőségem az, ami képessé tesz arra, hogy a másik ember szemébe merjek nézni. Az esendőségünk teszi lehetővé, hogy megszólítsuk egymást. Ha a másik ember kompakt, ha a saját tökéletességével kérkedik, akkor nincs miről beszélni, olyan, mint egy tökéletes golyó, nem tudom megfogni, mert kicsúszik a kezemből, meg persze félek is tőle, hisz én hozzá képest sérülékeny vagyok. Akit szeretni lehet, akit meg lehet szólítani, az sérült felület, tele van a teste horpadásokkal, kidudorodásokkal.” (Háy János)
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
