Magyar Hírlap, 1992-1993: Egy "demokrata" médiokrata

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2829 szerző 37224 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Machó Zsófia
  Apokalipszis
Új maradandokkok

Bártfai Attila Márk: Majomparádé
Kántor Zsolt: Gravírozás
Ötvös Németh Edit: átneveztelek
Bara Anna: a csend árnyékában
Albert Zsolt: CELLAINFORMÁCIÓ
Bártfai Attila Márk: 5
Kiss-Teleki Rita: Veszekszem
Petz György: Arany appendix
Vezsenyi Ildikó: Zsoltárok helyett
Albert Zsolt: ELTÉVEDNI INDULOK ÉS HA LEHET BELÉD SZALADNI
FRISS FÓRUMOK

Oláh Imre 12 órája
Király Ferenc 13 órája
Franczen Bea 13 órája
Gyors & Gyilkos 14 órája
Szilasi Katalin 17 órája
M. Szabó Mihály 1 napja
Tóth Gabriella 1 napja
Vezsenyi Ildikó 1 napja
Kiss-Teleki Rita 1 napja
Czékmány Sándor 2 napja
Iványi Mónika 2 napja
DOKK_FAQ 3 napja
Zsigmond Eszter 3 napja
Albert Zsolt 3 napja
Szakállas Zsolt 4 napja
Bakkné Szentesi Csilla 5 napja
Petz György 5 napja
Szilágyi Erzsébet 5 napja
Vajdics Anikó 6 napja
Kosztolányi Mária 6 napja
FRISS NAPLÓK

 az univerzum szélén 46 perce
Hetedíziglen 2 órája
történések 13 órája
Ötvös Németh Edit naplója 15 órája
Bátai Tibor 15 órája
Pontozólap (Szokolay Zoltán) 15 órája
az utolsó alma 16 órája
Vezsenyi Ildikó Naplója 16 órája
EXTITXU-UXTITXE 16 órája
Zúzmara 17 órája
Sin 17 órája
nélküled 21 órája
PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE 1 napja
Szokolay Zoltán verses füzete 2 napja
szelídek szavai 2 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Magyar Hírlap, 1992-1993
Legutóbbi olvasó: 2020-07-06 03:36 Összes olvasás: 870

Korábbi hozzászólások:  
1. [tulajdonos]: Egy "demokrata" médiokrata2014-01-01 17:37
Egy "demokrata" médiokrata

Már hónapok óta keresték a megfelelő embert, aki alkalmas lesz a kapcsolatfelvételre és a szakszerű irányításra. Különös gonddal jártak el, hiszen nyilvánvaló volt, hogy ez a munka nem tartozik a szokványos feladatok közé. Nem holmi szürke kis ügynök beszervezéséről és folyamatos foglalkoztatásáról kell gondoskodni, melyet akár egy kezdő operatív tiszt is elvégezhetne.
A kiszemelt célpont ugyanis ezúttal egy rendkívüli személyiség volt. Olyan ember, aki évtizedek óta járatos a titkos ügyletekben, aki nem vezethető az orránál fogva és nem könnyen vonható befolyás alá. Az előzetes környezettanulmányokból, hírszerzői jelentésekből egyértelművé vált, hogy ez a személy - noha erősen vonzódik a vaskos bankjegykötegekhez - nem vásárolható meg, mert ragaszkodik az önállóságához, igyekszik mindenről az egyéni érzelmeivel összhangban dönteni.
Ismerték már a szokásait, a mozdulatait, a beszédmódját. Készítettek róla többszáz fényképet. Könnyű dolguk volt, mert az illető többször megfordult országukban, s ez kitűnő alkalmat nyújtott a titkos eszközökkel való megfigyelésre.
A megoldást végül Alekszander Jevgenyijevics Konykov, a KGB ezredese bányászta elő az emlékezetéből, miután megelégelte, hogy főnöke, Alekszander Zaharovszkij, a Hírszerző Igazgatóság vezetője már szinte naponta sürgeti telefonon.
1968. május 15-én Konykov felkerekedett és meglátogatta a szovjet katonai titkosszolgálat, a GRU egyik hasonló beosztású tisztviselőjét, hogy elvtársi segítséget kérjen tőle. A találkozóról jegyzőkönyvet nem vettek fel, a poharakat Irina, a titkárnő később kiöblítette.
A két titkosszolgálat között a hivatalos együttműködés akkoriban minimális volt, az élénk és közvetlen kapcsolat pedig teljesen szokatlan, mondhatni példa nélkül álló. Konykov azonban úgy vélte, hogy a GRU állományában van valaki, aki kivételes képességekkel rendelkezik, akinek számára a feladat szinte testreszabott lesz, és akihez hasonló munkaerőt a saját soraiban hiába is keresne a KGB.
- Adjátok kölcsön Levickijt! - mondta Konykov. Beszélgetőpartnere bólintott.
Szolomon Levickij. Ez volt a fedőneve annak a zsidó származású ügynöknek, aki folyékonyan beszélt angolul, otthonosan mozgott a nyugat-európai üzleti körökben, szerette a pénzt, s eddig minden feladatát kitűnően végrehajtotta.
Konykov - miután közvetlen főnökétől is megkapta a szóbeli engedélyt - már másnap találkozott Levickijjel. Elmondta neki, hogy a célpont egy brit politikus és üzletember. Nevet azonban ekkor még nem említett. Csak annyit mondott el az ügynöknek, hangsúlyozottan bizalmas információként, hogy a brit úr 1946-ban Berlinben aláírt egy kötelezettséget vállaló nyilatkozatot, miszerint ha igény van rá, bármikor a KGB segítségére lesz.
- Ennek most eljött az ideje - mondta jelentőségteljesen Konykov. - Tudjuk, hogy az illető hamarosan Moszkvába érkezik. Értesíteni fogom Önt, kérem, tartózkodjék mindig a lakásán - fejezte be az eligazítást, kezet rázott Levickijjel és katonás léptekkel távozott.
Egy héttel később, május 23-án Konykov közölte, hogy a brit üzletember, akivel újból fel kell venni a kapcsolatot: Robert Maxwell.

Robert Maxwell már az 1950-es évek eleje óta gyakran és szívesen tartózkodott a Szovjetunióban. Látogatásait rendszerint üzleti útként tüntette fel, bár akadt olyan alkalom is, amikor nem tárgyalt senkivel és ki sem mozdult hotelszobájából.
A szovjet birodalmat voltaképpen a szülőhazájának is tekinthette, hiszen Szolotvin, az a kis kárpátaljai falucska, melyben 1923. június 10-én Ludvik Hoch (azaz a későbbi Robert Maxwell) meglátta a napvilágot, 1944 óta a Szovjetunió egyik települése volt. Hősünk azonban nem a hajdani Ruszinszko festői tájain bolyongott, nem a vegyes lakosságú (zsidók, ukránok, magyarok, lengyelek, szlovákok és románok lakta) falvak és kisvárosok nyomorgó népét látogatta meg. Olykor megpróbált ugyan oda is beutazási engedélyt kérni a szovjet hatóságoktól, ezt azonban - a terület különleges katonai státusára való hivatkozással - megtagadták tőle.
Jól érezte hát magát Moszkva, Leningrád, Kijev és Minszk elsőosztályú szállodáiban, a tempósan kiürülő vodkásüvegek között.
Ami pedig az üzletkötést illeti, ez jobbára csak abban merült ki, hogy bőröndjében Maxwell mindig magával vitt a Szovjetunióból néhány frissen megjelent tudományos könyvet vagy folyóiratot, melyeket aztán a szerzői jogok fölöttébb nagyvonalú kezelésével dobott piacra nyugaton. Egyes források szerint így alapozta meg első vagyonát is. A feltételezés pontatlan, hiszen a szovjet kapcsolatokon kívül a németországi Springer Verlaggal való gyümölcsöző együttműködés, valamint némi családi segítség is hozzájárult a sikeres induláshoz. Kérdés persze, hogy az utóbbiak pénzügyi jótékonysága miféle forrásból táplálkozott.
A szovjet propaganda érdekeinek mindenesetre tökéletesen megfelelt Robert Maxwell ötvenes évekbeli ténykedése. A Nyugat-Európában megjelenő cikkek azt sugallták, hogy a Hruscsov vezette birodalom rohamosan modernizálódik, lépést tart a világ tudományos fejlődésével. Ez az üzenet pedig a hidegháború idején fölöttébb hasznos volt a Kreml urai számára.
1954 januárjában Maxwell már Jurij Leonovval, a Szovjet Állami Könyvkiadó vezérigazgatójával tárgyalhatott és barátkozhatott.
Mielőtt azonban egy exkluzív szerződés megkötésére került volna sor, a KGB külön-külön elbeszélgetett mind Leonovval, mind pedig Jurij Gradovval, a kiadóvállalat vezető jogtanácsosával. Értésükre adták, hogy Robert Maxwellel szemben célszerűbb lesz eltekinteni a haszonszerzéstől. Ideológiailag majd bőven megtérül mindaz, amit most elveszítenek.
Így alakulhatott ki, hogy Maxwell mindent ingyen megkapott a Szovjetunióban, amire csak szüksége volt. Ha kedve tartotta, kifizetett ugyan néhány szerzői jogdíjat és szállodai számlát, ezt azonban bőven fedezhették azok az évenkénti tőkeinjekciók, melyeket a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága nyújtott a Pergamon Kiadó számára, részben a Magyarországról kigurult dollárokból is.
A KGB egyelőre meghúzódott a háttérben, nyíltan nem jelentkezett, csak várt, figyelt és diszkréten egyengette kedvence útját.
Maxwell például a patinás Nacional Szállóban vendégeskedett legszívesebben. Ez a hotel a Vörös tér közelében, közvetlenül a Történeti Múzeum vöröstéglás épülete mögött volt található. Maxwell megkapta azt a szobát, amelyet 1917-ben Lenin használt, mielőtt a Kremlbe költözött volna.
Érdemes eltűnődnünk azon is, vajon miért épp 1968 májusában vált sürgőssé a közvetlen kapcsolat felvétele. Izgalmas tavasza volt ez a vén Európának, annyi szent. Diákmozgalmak, értelmiségi tüntetések, véres összecsapások, reformtörekvések szerepeltek az újságok címlapjain. Fölerősödni látszott a két szuperhatalom ellentéte is: háború dúlt Vietnámban és a Közel-Keleten, fegyveres konfliktusok törtek ki Afrikában, veszélybe került az erők kényes egyensúlyán alapuló világbéke.
S miközben a magasrangú szovjet vezetők a kezüket dörzsölve örültek a nyugat-európai baloldali zavargásoknak, igen aggasztotta őket mindaz, ami Prágában történik. Egyre bizalmatlanabbul szemlélték a Csehszlovákiában kibontakozó nemzeti mozgalmat, amely a Moszkvához kötő pányva lazítására és a szocializmus megreformálására irányult. E mozgalom élén a csehszlovák kommunista párt vezetői álltak, de függetlenségi törekvéseik miatt élvezhették szinte az egész nép rokonszenvét.
A Kreml (sőt, bízvást hihette magáról, hogy a világ) legfőbb ura ekkor már Leonyid Brezsnyev volt, aki tartott attól, hogy új szereplőkkel megismétlődik az 1956-os magyar forradalom.
1967-ben őrségváltás történt a KGB élén is, Vlagyimir Jefimovics Szemicsasztnijt éppen az a Jurij Andropov követte az elnöki székben, aki 1956-ban Budapesten már kellő tapasztalatokat szerzett egy kis nép függetlenségi törekvéseinek elfojtásában.
S hogy merre ívelt időközben a terebélyesedő brit sajtómágnás, Robert Maxwell pályafutása, az sem közömbös a várva várt nagy találkozás szempontjából. Maxwell 1958-ban belépett a Munkáspártba, egy évvel később képviselőjelöltté avanzsált elő a buckinghami választókerületben. S mire beköszöntött 1968 tavasza, addigra már közismert munkáspárti honatya: a képviselőház szolgáltatási bizottsága vendéglátási albizottságának elnöke, azaz ő ellenőrzi, hogy a fehér asztaloknál milyen ellátásban részesülnek kollégái.

- Maxwell Minszkben fog tárgyalni - közölte Levickijjel Konykov, majd ismertette a tervet. Levickij ugyanazzal a repülőgéppel utazzon Moszkvából Minszkbe. Már az úton hívja fel magára a figyelmet, majd szálljon meg ugyanott, ahol Maxwell, azaz az Inturiszt Szállodában. Az ismerkedésre azonban csak másnap, a reggelinél kerülhet sor.
- Először Maxwell megy le az étterembe, megkapja a reggelijét és enni kezd. Ekkor érkezik maga. Idejében szólunk telefonon, hogy el ne késsen. Gondoskodunk arról is, hogy minden asztal foglalt legyen és csak Maxwell asztalánál maradjon szabad hely. Legyen tanácstalan és várja meg szívélyes invitálását!
Az akció pompásan sikerült. Május 28-án Levickij ott ült két sorral Maxwell előtt az Aeroflot minszki járatán. A lustán terpeszkedő médiokrata éppen a The Sun című lapot olvasta, s talán arról ábrándozott, hogy sajtóbirodalma számára szívesen megvásárolná ezt a kócerájt is. Félórával a fölszállás után Levickij odament Maxwellhez és enyhén amerikai akcentusú angolsággal megszólalván kölcsönkérte az újságot. Maxwell barátságosan rámosolygott és átadta a lapot. Tíz perccel a leszállás előtt Levickij visszaadta utastársának az újságot. Elköszöntek egymástól. A repülőtérről Levickijt a KGB minszki vezetői kísérték a szállodába.
Másnap reggel is pontosan úgy történt minden, ahogy eltervezték. Maxwell egyedül ült az étteremben, Levickij tétován megállt a bejáratnál, majd elindult helyet keresni magának. Maxwell észrevette, fölpattant és asztalához terelte.
Levickij angol nyelvet tanító pedagógusként és műfordítóként mutatta be magát. Kellemesen elbeszélgettek. Maxwell végül hirtelen azt is megkérdezte:
- Maga zsidó?
Levickij szótlanul bólintott, majd - kedvessége viszonzásául - meghívta Maxwellt egy vacsorára.
Megállapodtak, hogy aznap este találkoznak a szálloda halljában. A KGB utasításának megfelelően egy kisebb vendéglőbe mentek. Szorgalmasan koccintgattak egymás egészségére. Este tíz órakor, azaz a lehallgató technikusokkal megbeszélt időpontban Levickij így szólt:
- Én a KGB ezredese vagyok.
Maxwell nem lepődött meg, sőt egyáltalán nem ült ki az arcára semmiféle reakció. Levickij folytatta: - Valamikor azt mondta, hogy a segítségünkre lesz és most itt az ideje, hogy a közreműködését kérjük.
- Örömmel - válaszolta Maxwell.
- Ha visszatért Moszkvába, kap majd egy telefonhívást - mondta Levickij. - Andropov elvtárs szeretne találkozni önnel.

Június 3-án reggel Konykov felhívta Maxwellt. Kocsit küldött érte, mellyel a KGB központjába vitette. Először Alekszander Mihajlovics Zaharovszkijnak, a hírszerző főnöknek, az aktív intézkedések elismert szakértőjének mutatta be a brit üzletembert, majd bekísérte a nagyfőnökhöz, Jurij Andropovhoz.
Az egész délelőtt zajló beszélgetésen kettejükön kívül csak egy tolmács volt jelen. Délben a láthatóan kivirult kedélyű Robert Maxwellt a Lenyingradszkij proszpekten lévő Szovjetszkaja szállodába vitték, ahol Konykovval ebédelt. Levickij szerepe a továbbiakban csak néhány újévi üdvözlőlapra korlátozódott. A fontos üzeneteket Andropovék közvetlenül juttatták el Maxwellhez. Levickij átvette megbízójától a kivételes nagyságú pénzjutalmat és visszatért a GRU állományába. Konykovot még azon a nyáron előléptették és kitüntették, majd november 7-e alkalmából a saját kérésére nyugdíjazták.
Maxwell dossziéjába ezentúl csak a mindenkori szovjet államfő, a KGB elnöke és a KGB Hírszerző Igazgatóságának vezetője pillanthatott bele.

Nem tudhatjuk tehát, hogy hősünk milyen üzletet kötött Andropovval, s hogy miféle szolgálatot teljesített a továbbiakban. Ne tegyünk következtetéseket, ne lássunk összefüggéseket, csak soroljunk fel még néhány tényt.
1968 júniusában szovjet csapatok léptek Csehszlovákia földjére, hogy részt vegyenek a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erőinek „Sumava” fedőnevű hadgyakorlatán, melyet az eredeti tervek szerint június 18-a és július 2-a között tartottak volna. Jakubovszkij marsall ezt a hadgyakorlatot már eleve a megszállás főpróbájának szánta. Augusztus 20-án éjfélkor a Szovjetunió és leghűségesebb csatlósai (így sajnos a magyarok is) megkezdték Csehszlovákia megszállását.
Az események kapcsán rendkívüli vitára hívták össze a brit parlament alsóházát. Az ülésen a földközi-tengeri nyaralásról sebtiben hazatérő Robert Maxwell munkáspárti honatya is felszólalt. Élesen támadta a konzervatív képviselőket, akik „szítják a hidegháború parazsát” és bele akarják hajszolni Nyugat-Európát egy újabb konfliktusba. Hangzatos szavakkal elítélte ugyan az orosz katonai akciót, ám mindenfajta kormányzati vagy diplomáciai szintű választ ártalmasnak tartott. Azt hangsúlyozta, hogy a brit kormánynak nem szabad olyan válaszlépést kezdeményeznie, amely megzavarhatja az enyhülést.

A hatvanas évek végétől az üzleti életben is sikert sikerre halmozott Robert Maxwell, a sajtócézár. Régi cégeket, lapokat vásárolt meg és újakat alapított. Exkluzív könyveket adott ki a kommunista országok politikai vezetőiről, így például 1978-ban Leonyid Brezsnyevről is.
Ez alkalomból teljesült régi vágya: 1978 szeptemberében (Brezsnyev személyes közbenjárásának köszönhetően) végre ellátogathatott szülőfalujába, Szolotvinba.
A pálya innentől fogva szédítő magasságokba ívelt. Dícsérő jelzők tucatjai sorjáznak a Nicolae Ceausescuról, Gustáv Husákról, Todor Zsivkovról kiadott Maxwell-könyvekben is. A '80-as években Robert Maxwell személyes vagyonát már kétmilliárd dollárra becsülik.

Közép- és Kelet-Európában azonban hamarosan bomlani kezd a kommunista diktatúra és remélni lehet, hogy a szovjet birodalom hajdani csatlósállamai (köztük Magyarország) önálló útra lépnek.
Maxwell elhatározza, hogy sajtóhálózatát erre a térségre is kiterjesz-ti. Először Budapestre repül és megszerzi a volt kormánylapot, a Magyar Hírlapot. Korszerű gépeket hozat Angliából és saját színes nyomdát alapít, melynek impozáns fölavatásán Göncz Árpád köztársasági elnök (SZDSZ) mond köszöntőt.
Közben széthull maga a Szovjetunió is, ám a mi történetünk, mely szinte észrevétlenül váltott át jelen időbe, még ma sem ér véget, noha Robert Maxwell holttestét 1991 őszén kiemelik a tengerből és illő pompával eltemetik Izraelben. Hazánk imént említett legfőbb közjogi méltósága siet leróni kegyeletét a gyászoló családnál. A gyásszertartás után a londoni lapok már arról merészelnek írni, hogy Maxwell brit nyugdíjasok tízezreit károsította meg. Parlamenti vizsgálat indul az ügyben.
1992 januárjában a szakírók már több nagyhatalom titkosszolgálatát is emlegetik a "véletlen baleset" következtében elhúnyt médiokrata múltjával kapcsolatban.
Ami a Magyar Hírlapot illeti, minden a legnagyobb rendben folyik tovább, a jelmondatok frappánsak, a hír szent (azaz cáfolhatatlan), a vélemény szabad (vagyis nem vitatható).
„Új harcosok állnak az elesettek helyére” - mondja a régi orosz szólás.
Arra kérjük az olvasót, hogy legyen türelemmel. Cikkünk következő része előreláthatólag 2018 novemberében lát majd napvilágot.



Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2020-02-26 09:25 lista
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2020-07-06 07:35   Napló: az univerzum szélén
2020-07-06 06:50       ÚJ bírálandokk-VERS: Tóth János Janus Július
2020-07-06 05:59   Napló: Hetedíziglen
2020-07-05 19:28   új fórumbejegyzés: Oláh Imre
2020-07-05 19:28   új fórumbejegyzés: Oláh Imre
2020-07-05 19:01   Napló: történések
2020-07-05 18:55   Napló: történések
2020-07-05 18:55   Új fórumbejegyzés: Király Ferenc
2020-07-05 18:46   új fórumbejegyzés: Franczen Bea
2020-07-05 18:24       ÚJ bírálandokk-VERS: Seres Sándor ahogy az