NAPLÓK: Léna Legutóbbi olvasó: 2025-07-03 08:25 Összes olvasás: 25026| 55. | [tulajdonos]: Egyszer | 2012-03-20 19:20 | Május volt, nem... Június. Az a hét, talán csütörtök vagy szerda, aminek a végén érettségiztünk. A Váci úton sétáltam. Na nem úgy cél nélkül, az unokaöcsémnek kellett cipőt vennem. Sütött a nap, és olyan kedvetlen voltam valahogy, elvégre: miért nekem kell elmennem cipőt venni a gyereknek, ha akár pénteken szóbelizhetek. Volt bennem valami gyermeki dac.
Mentem a Váci úton, a nagy napsütésben, poros volt az út, száraz a levegő. Radnótis hangulatban voltam épp, talán még idézgettem is magamban a sorait, ahogy poroszkáltam ott a napsütötte Váci úton... Fannira gondoltam, az A la recherche-re, meg Rád. Borzalmasan szerettelek. Most már nem is értem, hogy tudtalak annyira... De akkor te voltál énnekem a világnak másik fele. Úgy szerettelek, ahogy csak téged szerettelek. Szerettem benned a történetedet, a szerencsétlenségedet, a személyed minden kis lököttségét. Szerettelek, mert azt hittem, olyan vagy, mint én. Különös, most arra gondolok, talán olyan is voltál, de mit számít már ez.
Fel-fel rémlik még bennem az emléked, s nem értem már, mi volt, vagy hogy lehetett, ami pedig akkor... minden volt. Az a szerelem tönkretett, összeroppantott, felmorzsolt... Idegronccsá tett a helyzet, vagy te, vagy azzá tettem magamat. Igazából egyre megy.
Az történt, az történik, ami tudtam, hogy történni fog. Meg is mondtam neked, még rég. Akit én egyszer szeretek, azt örökre szeretem. Az érzés csak átalakul, finomodik, de sosem múlik el. Nem vagyok beléd szerelmes, félre ne érts, már nem. De szeretlek, és szeretni is foglak, úgy, mint a többieket, akik előtted voltak. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
