NAPLÓK: Izé Legutóbbi olvasó: 2026-08-05 01:20 Összes olvasás: 636| 1. | [tulajdonos]: próba | 2025-11-25 00:18 | Nekem nincsenek álmaim.
Tudod, amikor éjjel ott fekszem
a csöndben, a sötétségben,
amikor lassan emelkedik és süllyed
a mellkasom, akkor rég elveszett
világok születnek újjá, atlantiszok
emelkednek ki, minden csupa moszat,
nedvesség, kiemelkednek a mélyből
ebbe a csöndes sötétségbe, megtelnek
élettel, ezek a kis világok, szép világok,
csodavilágok suttogni kezdenek, talán
a tenger morajlik így teliholdkor, amikor
tiszta az ég, beszél hozzá, beszél felfelé,
az ég arca közvetlenül az övé fölött,
hiszen az ég a tengeren fekszik, össze-
érnek, ez mindig is így volt, mindig is
így lesz, amíg a világ világ, márpedig ezek
azok, atlantiszok közvetlenül az ég arca
alatt, mert nekem nem álmaim vannak, ott
élednek újjá, hallod őket? tudod, amikor
egy-egy világ kiszabadul, az nyomja ám a
szívemet, és nem süllyednek vissza, néha
azt hiszem, hogy nincs már szabad hely,
csak súly van, egymás hegyén-hátán fekszenek, ilyenkor aggódni kezdek, hogy
nehéz lesz, ha engem összenyomnak, az
nem világvége, de talán az övék, a moraj
beborít, a csendes sötétség elmosolyodik,
és a világok helyett az ég süllyed vissza
a tengerembe, a mindenség kifordul a
sarkaiból, elkerekedik, mint mások
álmaiban az élet, úgy fordul ki magamból
önmagam, van még szabad hely? tudod,
talán a te álmaid ezek a suttogó világok,
és én ilyenkor hallak tisztán, hogy megsüketülhessek, megvakulhassak, amikor felébredek, hogy az arcod közvetlenül
az arcom fölött, súlyod a szívemen, mert
nekem nincsenek álmaim, te vagy nekem.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
