Hetedíziglen: játék

Hetedíziglen bloggernek 8 feldolgozatlan üzenete van.
Kezelésükhöz itt léphet be.

NAPLÓK: Hetedíziglen
Legutóbbi olvasó: 2025-07-13 06:02 Összes olvasás: 376885

Korábbi hozzászólások:

6831.	[tulajdonos]: játék	2023-11-01 15:28
Kedves Játékosok, megszületett a végeredmény, az élen holtversenyben Fran és Szilasi Kati, kérem rendezzék le egymás között. Gratulálok! Köszönöm mindenkinek a részvételt, Krisztinának külön is, hogy nem spórolt az energiáival, és háromszor is változtatott a művén. Fran: 2pont, Szilasi Kati: 2pont Simf: 1pont Emlékeztetőül a szavak: ébred, cserepek, lágy, háttal, pocsolya, rubin, döccen A szavak eredete, kár, hogy senki nem talált rá, Hepp Béla remek műve: Cine-ma Ébred a bérház. Tompa morajjal négyemeletnyi csöndet a hajnal, kúpcserepekről-bádogereszbe, rácsról a gangra, lágy színe vesz be. Kúsznak a fények, izzik a korlát, ablakerődön büszke vitorlát fúj fel a szél, így, háttal a napnak új befeléknek indul az ablak. Kúsznak a fények, hajnali, lomha fénypocsolyában úszik a konyha, őszi szivárványt csöppen a csapszár, króm-mozijával messzi tavaszt vár, tegnapi bortól csepp rubinoknak mély tüze gyúl föl, visszainognak mámoridőkbe, bordalú nyár van; báltemetések konyharuhában. Kúszik a fény. Egy távoli mintát csempemezőkre játszani hint át, mintaszínészek állnak, a vászon döccen a sápadt csempefugákon, bábeli csöndben őszi meséket zúgnak az álmos bögrevidékek. Kezdődjék a következő forduló, reményeim szerint több résztvevővel! Simf 1. Francesco de Orellana Szavazott: Moha 0,5, Krisztina, Simf 0,5 a hálószoba megtelt... az ember merev háttal ébred amikor lágy szívvel alszik el cserepek a plafonig érnek a vendégek ma nem jönnek el a rubin a pocsolya szélén még néha magában énekel a ritmus egyre többször döccen de az már senkit sem érdekel 2. Simf Szavazott: Szilasi Kati Ars po-fon-etika Nehéz szívünkben szeretetre lelni az iránt, ki a maga igaza okán ember voltát sutba vetve, üvöltve ágál, s díszes köntösét, a kultúrát, vásott pendelyként a földre hányja. Hisz a saját kutyánktól is megrettenünk, ha hörögve csahol, s habzó szájjal acsarog. Vajon, ha tudnánk, bizton tudnánk, hogy a másnapi ébredés már csak egy álom, ami nem válhat valósággá, vajon akkor is az indulat vezérelné tetteinket, szavainkat? És a saját igazságunk ékes szobra akkor is értékesebb lenne a másikénak dúlt cserepeinél? Vajon százból hány ember érzi úgy, hogy a pocsolyák rávert sarát nem kell megtorolni, elég félreállni, letörölni? Vajon hányan képesek meg is cselekedni, hogy az orcájukra mért csapást követően a másikat is lágyan odatartják? Vajon hányan elégednének meg a gyémántok és rubinok helyett az emberként lenni kincsével? Ne háttal kezdjük hát, s ne döccenjen válaszunk, amikor eljön a számadás ideje, s ne kelljen szégyenkeznünk a végső ítélőszék előtt! 3. Moha Szavazott: Döcögő szonett. Ebből szonettet írok, lágy szavak, ha kell mind jambus, és nem döccenek, nem is rakok keresztbe rímeket, ölelni kell. Ne lássa hátamat, ölelni kell ha ébred. Álma vad, sötét folyammá hízó vízerek, mivel csitíthatom el szívedet, levendulával hintem ágyadat. Ez tiszta illat, ennyit tehetek, november jön pocsolyás, szürke éggel akik kékítenék mind betegek. Vagy halottak. Köd jön, sírkőre térdel, repkény borítja, rubin cserepek. Megírtalak ma is, döccenve hétszer. 4. Szilasi K. Szavazott: Fran, Moha 0,5, Simf 0,5 Fényjáték Reggel van. Ébred a Nap. A pocsolya közepén csillan egy cserépdarab. Magához csalja a fényt, hinnéd, rubin-ragyogás. Kerék döccen felette, és odavan a varázs. Lágy dagonya ellepi, hátat fordít a Napnak. És nem más már, mint ami, egy törött üvegdarab. 5. Krisztina Szavazott: Ha a pokol befagy, akkor is veled maradok.. Ne félj, megjönnek a múzsák, amikor a cserepek esőtől vizesek, járásuk lágy lesz, ringó szép dallam, hófehér csípők vékonyak, ducik. Itt lesznek nálad vagy voltak pocsolyák, kikben könnyebbültél ébredés után. Amelyik háttal, azt keresd -én vagyok-, mert ő is keresi a szavait hozzád. Az egyetlen a rozsdabarna, aki szeret-rubin, alkonyórán kis kifli leszek, csapzott szeretés, nem kímél a fény, körbejár arcodon. Szeretem. Vedd le a szemüveged – nevető ráncokat rajzolok, mesélj, gyengéden akarlak. A lélek az igaz, tudtam, hogy legrosszabb, amit mondhattam, mert félelmed vak dühbe csapott át. Menj, menj már! – suttogod. Asszonyod leszek, ha átlépem a küszöböd. Öregembert szeretnél a bónáival? Elszoktál (szemérmesen) a nőktől – üvöltötted, Isten áldjon, volt elég nő. "Elfekszem a fűben", megleszek a magas bokrok rám borulnak, talán senki nem talál, szavam döccen, gomboltam zöld ruhám. Rózsák, csendek, forró hajnalok. Kérdőjelként tekeredj körém.

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!