NAPLÓK: Hetedíziglen Legutóbbi olvasó: 2025-09-17 23:10 Összes olvasás: 399789| 6226. | [tulajdonos]: eredmény | 2023-02-06 17:10 | Gratulálok Szilasi Katalinnak, ő kapta a legtöbb szavazatot (3 pont), így tehát újra ő a következő játékvezető, amennyiben vállalja.
Köszönöm szépen a részvételt! A következő játékvezetőknek is javaslom, hogy a saját versüket ne „versenyeztessék”, csak az extrában tegyék fel. -- Annuska
Szavak: fedett, pupilla, eltol, nyirkos, lökdös, belső, közeli (Petri György: És persze dolgozom című verséből)
Petri György: És persze dolgozom
Tudod, társnőm, az ember
olyan tétova, zavaros képződmény,
még a magamfajta eszélyes lény is.
Hol fatalista, hol csak
szeszélyes és gyenge,
lökdösik pillanatszülte vágyak.
Közben fél is, amolyan
fedett félelem ez, elfedik
feladatok, közeli célok, mert az ember
tervező állat. A tervezés reflex
– mint a nyálkiválasztás vagy a
pupilla szűkülése-tágulása
a fényviszonyoknak megfelelően.
És persze dolgozom: köddarabokat
dolgozok át jéggé.
A fordítás egy szabadabb neme ez:
az ősz lágy, nyirkos impresszionizmusát
eltolom a tél rideg realizmusa felé.
Úgynevezett színházi fordítás ez
a saját belső színpadom számára,
hol én vagyok a rendező,
s nemkülönben az összes szereplő is.
Más aspektusból nézve
már ami a költő és a vers,
úr és szolga viszonyát illeti,
a szolga én voltam.
1. Vincze Sándor: Kezdetek – ÖNE: 0,5 p
Mint ha fedett nyomozó volnál,
de annyira, hogy már magad sem
emlékszel a kezdetekre. Beépítettek,
s utána nem kértek semmit, nem
kellett jelentened. Hiába lettél
szorgalmas, lojális, hiába hitted,
hogy rád fókuszál egy óriás pupilla,
és nem tudsz elbújni előle.
Nagytotál és közeli képek.
Sehol egy páncélterem,
csempészáru, nyirkos pince,
nincsenek túszok gúzsba kötve.
Egyedül vagy, csak képzeled,
hogy taszigálnak és lökdösnek.
Eltolod magadtól a keserű kávét,
cukrod nincs, szaharinnal meg
nem szereted. De hiszen nem is
magadnak főzted, hanem
vendégeidnek, kik, íme, most
kopognak. Zenét hallgatni jöttek.
Beengeded őket, és intesz a belső
hegedűsnek: kezdhetitek, gyerekek.
2. Szilasi K.: Ártéren – ÖNE: 0,5 p; Fran: 1 p; VS: 0,5p; Simf: 1p= 3 pont
Sikolt a szél a nyirkos fák között.
A víz a parti rézsűt lökdösi,
s letört ágakat tol el. Az őszi
csüggedést teríti a meggyötört
vidékre szét. Egy félénk őzgida
fedett helyet keres, de nem talál.
Az erdő messze van. Csak néz, csak áll.
Mély, akár a tó, a tág pupilla.
De belső ösztöne veszélyt jelez.
Teste megfeszül, orra felszagol,
nagyot szökken, s eltűnik valahol
a közelgő estben. Köd permetez.
3. Simf: Mint fémbe a savak
Amit reggel hoztam, mind elfogyott, legalább ezzel nincs baj.
Most már harmadik napja nincs benn a cső a torkában, így tud szilárdat is enni.
- Volt a gyógytornász? – kérdezem.
- Volt, de egyből el is ment.
- Jaj, Apu, miért engedted el? Ha az ágyból sem vagy képes felállni, hogy keveredsz végre haza?
- Azt mondta, nem vagyok olyan állapotban!
- De, hisz pont az a dolga, hogy olyan állapotba hozzon!
- Nem úgy! A hátam miatt.
- Miért, mi van a hátaddal?
- Sebes, a sok fekvéstől - mondja, és a szemében valami furcsa fény.
- Nézzük azt a hátat - mondom nagy könnyedén, mert még nem tudom, mi fogad majd.
Felülni sem tud, ezért segítek az ágyban oldalra fordulni, és felhúzom a hálóingét.
Az egész hát egy merő seb, sárgás-fehér nyákkal fedett, nyirkos, lila kráterek, duzzadt, vörös göbök, még jó, hogy a bordák csontívei nem törnek a felszínre. A nyaktól le egész a farokcsontig nincs egy négyzetcentinyi ép bőr sem, lángol, lüktet az egész. Néhol még ott fityeg egy-egy vazelines gézdarab, de a zöme már leesett a mocorgástól.
Amikor megérintem egy ponton, a pupillája kitágul, felszisszen, és szelíden eltolja a kezem.
- Hát ezért nem – mondja, és ekkor én is megértem.
Ahogy azt is, teljes mélységében először, hogy Apué is, ezé a nagy, erős emberé is, véges.
Létezik egy speciális belső memória egység, amibe, ha egy kép belekerül, nincs semmi, ami kimoshatná.
Ez a képem huszonhárom éves, pont, mint az apátlanságom ideje, az életem harmada, de velem lesz
eztán is, tudom.
Talán ez lökdös afelé, hogy készítsek belőle egy közelit a számotokra is.
Íme, fogadjátok.
4. Ötvös Németh Edit: Ma még nem – VS: 0,5p; SzK: 1p= 1,5
Pupillám hószín batiszt,
ringó démoni kavalkád,
lökdösődnek alatta az álmok,
pusztítani akarják egymást.
Közeli képet érzek belsőmben,
a szív mögött félúton,
nyirkos lepedőbe csavarnak holnap
fedett koporsómba nyúlós lárvák
fekszenek mellém
de ma még eltolom magamtól a halált.
5. Francesco de Orellana
csakazértis...
hiába lökdösöm
hiába lökdös
eltol finoman
közeli álom
nyirkos ott hátul
pupilla tágul
régóta lökdösöm
régóta közel
a belső rejtett
akkor is megvárom
Extra:
Annuska: ESEMÉNYHORIZONT A FEHÉR LYUK SZÉLÉN
„A pokol térélmény. A mennyország is.”
Az egyik minden irányban nyitott, a másik
vastagon fedett, nyirkos üreg – Pilinszkynél
„alagsori szoba”: nem az a fajta, amelyben
„bent kel föl a nap, és belülről süt kifelé a világra.”
Elindulok, viszem e szavakat is, de hiába
próbálom az allúziók mankójára támaszkodva
a „saját belső színpadom” felé tolni (már-már
lökdösni) a verset, nem bent, hanem lent kötünk
ki, a nyirkos üregben, amelynek közepén talán
apám ül, talán csak egy elbűvölő seggfej, aki
bodyguardnak képzeli magát, és már alig várja,
hogy a közeli terveimet illetően a szolgálatomba
szegődhessen. Szűkülő-táguló pupillája –
akárcsak az árnyéka -- fehér, mint a hó.
(Az allúziók forrása -- sorrendben: Pilinszky János: Terek, Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön, Petri György: És persze dolgozom)
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
