Hetedíziglen: szavazásra bocsátom

Hetedíziglen bloggernek 4 feldolgozatlan üzenete van.
Kezelésükhöz itt léphet be.

NAPLÓK: Hetedíziglen
Legutóbbi olvasó: 2025-09-13 13:31 Összes olvasás: 397737

Korábbi hozzászólások:

784.	[tulajdonos]: szavazásra bocsátom	2019-10-15 16:17
Kedves Játszótársak! Tudom, hogy feszült mindenki. Gyurcsinak üzenem: nem menyétet fogok bedobni, és nem a tyúkólba, hanem egy rejtőzködő embert teszek ki a napra, aki valamiért azt gondolta magáról, hogy ő fényérzékeny. Úgy járkált itt köztünk az utóbbi időben, mint egy kísértet. Saját magát zárta be a sötétbe. Most D-vitaminra van szüksége. Lehet, hogy leég első alkalommal, de arra is van gyógymód. Én az aloe verára esküszöm. Még egy kis türelmet kérek. Most koncentráljunk a versekre. íme: 1. kurd népmese otromba játék volt, szemlesütve néztük ahogyan kimúlik karikába hajlott a teste és hét mesebeli stáción átesve végül a kardjába dőlt már nem emlékszem mit tettem én vagy mit a szomszéd Zsuzsi de az a béka tuti meg akart halni ez megbocsájható igaz ugye édesanya te is érzed a homlokodon gyöngyözni a verítéket kalamáris fekete tintája a könnyem lehet-e feltámadnia Uram annak a kis varangyosnak akit megöltünk szerda este én meg a Zsuzsi útban a játszótér felé 2. Egy törött edény cserepei Mi is az első? Talán a játék az udvarban, az otromba gerendák, karcsú pallók, és bakok között, a frissen fűrészelt tölgyfa illata. ... Aztán a játszi karikák a tó felszínén, ahogy a hálókról csepegő víz mintákat ír. Velük tartottam. Addig, míg végül ők tartottak velem. . Az asztalon papír, kalamáris, benne penna, középen néhány izzadtságos garas. Majd pár odavaló szó, és az érmék örökre szétgurultak. ... A vége felé kezdtek elszabadulni az indulatok. A kardot már nem tudtam megállítani, vér hullt, a katona üvöltött a fájdalomtól. Tettem hát, amit tenni tudtam. . S most itt, a végső hegynek is a tetejére érve, törött tagokkal, vérző homlokkal nézek le a töménytelen népre, és kérdezem, ennyi? Ez lenne hát az utolsó. 3. Az utolsó stáció Borús a homloka a poétának, fekete karikák a szeme alatt. "Kard ki kard" párbaj az öreg kaszással, s az otromba játékban alulmarad. A legnehezebb a végső stáció. Le kell majd fednie a kalamárist, mert hosszúra nyúlik a vakáció. 4. A kegyelem balladája A stáció legfelső fokán homlok egyenest tart a hegynek Marika, Karika Marika. Jelenségünk karddal tör át mindenen, ami ostoba játék. Erkölcse mélyen szántott, s a szoknya mindig térd alatt. Van hibája is persze, mint mindenki másnak, kinek keresztje, s sorsa ide tapadt. Olykor keserűbb az uborka, mit Marika mér, s otromba űrt hagy a képzelet, de most nevetni láttam ezt a drágát, hősünket, e hegynek tartó lényeget. Mert valahogyan, ki tudja, hogy, az élet könyvében nevét megtalálta. Kalamárisból tintával, vagy gót betűkkel, talán elektronikusan árnyaltan szedve volt, nem tudhatom, de nagyon boldog lett ma ez a szeplős, kis göndör, sokszor elvetett, megharcolt harcoknak kitett Istennek leánya. 5. VANNAK-VOLTAK-LESZNEK „a viseltes szónak is hamva van” (Kányádi Sándor) Én még vágtam derelyét rádlival, de a pereszlent, amivel az orsót pergették, már csak regényből ismerem; vannak szavak, amelyekhez úgy járok vissza, mint más a temetőbe megmohosodott márványon sírfeliratokat böngészni; vannak szavak, amelyek mellett bármikor kardot rántok, mint egy megveszekedett darabont, és ha kicsorbul az acél, rohanok véle a sarki kardcsiszárhoz; a huszonkettes busz és a metró helyett delizsánszra ülök, a stációkon fogatot váltok, nem shoppingolok, inkább beengedem a házba a kucsébert, akitől játékbubát, fürgetőt és zúgattyút vehetek az unokáimnak, meg iringát, ha befagy a tó, legyen mivel csuszkondázniuk, Szent Iván napján tüzes karikákat dobálok – sajbózom, magyarázom, ha kérdik, már megint mit művelek; öreg cselédünk – csupaszív, otromba debella – bár nem létezik, reggelente kenyeret dagaszt a melencében, a homlokán gyöngyözve gyűlnek az izzadságcseppek; ezt a verset (vagy mit) nem szövegszerkesztőbe írom, hanem merített papírra, és ha a végére érek, a pennámat elegáns mozdulattal a kalamárisba helyezem – akármilyen fríki vagy vírdo, én így offolok. 6. csontváz a szekrény helyett karddal rajzolok karikát a homlokomra otromba játék de a kalamáris üres ez az utolsó stációja a semminek 7. Büszkeség és balítélet” Homlokegyenest haladok az életem kiömlött kalamáris nem kék a tinta hanem fekete igazi otromba foltokat rajzolok vele vagy nélküle amikor jön a kérdés a miértre vonatkozóan ahogy ma ebédnél is aztán kard ki kard egymást kaszabolva a forró húsleves felszálló illatos gőzében párolódó semmi fölött a senki földjén rossz játék ez buta szokás dacból szőtt daróc merev anyaga soha nem puhul már megszokta hogy hibátlan vagy büszke egyre megy karika lehetetlen ebből csak egy elrontott ovális stációból is csak egyre több lesz belefáradtam.

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!