NAPLÓK: KUTYAMELEG Legutóbbi olvasó: 2025-04-03 09:06 Összes olvasás: 8710| 22. | [tulajdonos]: A menhely | 2017-04-29 10:39 | Egy hét folyamatos esőzés után végre kisüt a nap. A pár a szabadban tölti hétvégéjét. Jó néha sütkérezni és semmit nem csinálni. A kiskutya kezdeti félénksége is elmúlik, bátran kergeti a mókusokat, és egyre messzebbre merészkedik. Úgy féltik, mint egy gyereket: nehogy megvágja valami a lábát, nehogy igyon a hideg patakból.
- Napról napra ügyesebb! – mondja büszkén az „anyuka”.
- És okosabb – teszi hozzá az „apuka”.
- Bizony – lelkendezik Magdi – Néha átjár az én eszemen is! Múltkor répát reszteltem, a húst az asztalon volt. Bubika nyüszítve mutatta a lábát, eljátszott, hogy fáj neki. Míg hoztam rá kenőcsöt, meglógott a csirkével, az egészet befalta.
Márk megborzong. Ám csak ennyit mond:
- Az étvágya is nő, a kutyával együtt, nincs ebben semmi fura.
- De hogy átvágott, basszus! Ennyire hülyülnék?
A fiú ráhagyja. Tudja, hogy nem Magdival van a baj, hanem új kedvencükkel.
Másnap egy kötést lát szerelme kezén. A gézt átitatta a vér és a genny.
- Mi történt Szívem? – kérdezi.
- Á, csak melléböktem, megesik…
- Hadd nézzem, add ide!
- Hagyd csak, semmiség.
Felé nyúl, de Bubi hátulról ráugrik a hátára, és belemar a fülébe.
- Ááá, rohadt dög! – ordítja, és egy mozdulattal lehajítja a földre.
- Ne bántsd, nem tehet róla!
- Ahogy arról se, hogy megharapott, mi?
- Állat, nem tudja, mit tesz.
- Attól tartok, nagyon is tudja!
- Nem akart rosszat nekem.
- Sőt, szeretetből támadott meg.
- Kicsi még, el kell neki nézni.
- Mi lesz belőle, ha felnő?
- Addigra megneveljük.
- Képtelen vagy.
- Ezzel arra célzol, hogy nincs gyerekem?
- Nem, csak arra, hogy meg kell szabadulni tőle.
- Soha! – szorítja magához a kutya fejét.
- Megöl!
- Te előbb! – vág vissza a nő.
A fiúnak felrémlik a koszos külvárosi házban látott utolsó kép. Elszorul a gyomra. Mindenesetre a dögöt mielőbb eltünteti. Ha rögtön tenné, több lenne, mint gyanús, és megromolna a kapcsolatuk. Ha sokat vár, bármi megtörténhet.
Éjjel tanácstalanul forgolódik. Magdi az ágy másik felébe húzódott. Közöttük Bubi horkol. Kicsi, éles fogai világítanak a beszűrődő holdfényben. Félelmetesen közel gazdája vékony nyakához. Szemgolyói ugrálnak álmában. Talán már a következő rohamot látja. Nem maradhat itt! Óvatosan alányúl, megemeli, anélkül, hogy felébredne. Barátnője a másik oldalára fordul. Lélegzetvisszafojtva, lábujjhegyen megy az ajtóig. Kattan a zár. Az asszony hangosan szusszan. A fiú leviszi az alvó kutyát a pincébe. Beteszi egy dobozba, amit alaposan leragaszt. Taxit hív. Úti cél a menhely. Ad neki egy utolsó esélyt az életre. Hátha másnál jobban viselkedik. Hátha másra nem terjed ki az átok. Leteszi az akkor már mocorgó, nyüszítő csomagot a menhely bejárata elé. Járkál kicsit a sötétben, kiszellőztetni a fejét. Hajnalra ér haza. Már előre tart szerelme reakciójától. Nem fogja fel, de neki is jobb így. Lesz pár nap mosolyszünet, aztán minden visszazökken a régi kerékvágásba.
Alva találja. Alsónadrágra-trikóra vetkőzik és bebújik mellé. Valami melegbe és szőrösbe ütközik. Talán csak egy sapka. De hogy kerül az ágyba? Megnyugtatja magát, hogy a kutya nem lehet, húsz kilométerre van innen, egy körbecelluxozott dobozban, vagy egy rácsos, lelakatolt kennelben. Gyorsan jövő álmában pumákat idomít, és krokodilokat csap agyon.
Tányércsörgésre ébred. Müzliöntés hangja. Talán kedvese már nem is haragszik, és reggelivel várja. Nagyot nyújtózkodik, majd felül.
- Bubi! Dele édeszem – gügyög Magdi.
Azt már várhatod – gondolja.
Kicsoszog a konyhába, hogy harapjon valamit. Leül. A mellette lévő széken Bubi ül.
Csak álmodta volna, hogy elvitte? Talán – de hiába nyugtatja magát. A doboz nincs meg.
Felhívja a menhelyet azzal, hogy egy barátja letett egy csomagot, benne egy barna-fehér tarka, keverék kan kutyával. Megtalálták-e, jól van-e. Azt a választ várja, hogy nem is kaptak semmi ilyet, vagy hogy igen, de a doboz üres volt. Ám e helyett megnyugtatják, hogy minden rendben vele, okos, fegyelmezett, szeretnivaló jószág. Nem hisz a fülének. Azonnal buszra száll és odamegy. Összekeverhették egy másikkal.
- Hát Ön, Uram? Menhelyünk látogatóknak csak hétköznaponként van nyitva.
- Nekem sürgősen kellene egy házőrző.
- Jól van. De ne reklámozza, hogy beengedtük.
- Nem fogom. Megköszönném, ha…
- Milyet szeretne?
- Hát, ööö…
- Kölyök vagy felnőtt?
- Kölyköt.
- Kan, szuka?
- Kan.
- Kicsi vagy nagy testűre gondolt?
- Mindegy.
- Fajtája?
- Keverék is megteszi.
- Mutatom akkor őket. Jöjjön velem.
Szíve a torkában dobog, alig mer benézni a kennelekbe. Az elsőben három németjuhász-szerű kölyök birkózik épp.
- Ők hogy tetszenek.
- Nézzük tovább!
A következőben két rotweilerre emlékeztető utcai vegyes.
- Nos? Belőlük kiváló házőrző lesz, ha megnőnek.
- Megnézném előbb a többit is.
- Semmi akadálya.
Vagy fél órán át nézelődik. Egyik se hasonlít Bubira. Hiszen otthon van, képzelte az egészet. Jobb lesz, ha felkeresi a Peti által ajánlott dilidokit.
Az utolsó kennelben egy tarka kiskutya csahol. Márk riadtan hátrál.
- Fél tőle? Nem kell. Kis bolond, felugrál a kerítésre. Olyan kedves, mintha mindig ismerte volna magát.
- Nem félek.
- Elviszi valamelyiket?
- Nem!
Hanyatt-homlok menekül. Nem megy haza, képtelen lenne szembenézni a – kutyával. A holmijáért se megy vissza. Barátnőjének telefonon jelenti be, hogy egy időre elköltözik.
- Nem szeretsz? – zokogja a nő.
- De, imádlak!
- Akkor miért nem lehet velem élni?
- Veled lehet, a kutyával nem.
- Te hoztad! Felelősséggel tartozunk érte.
- Csak egy kutya, nem gyerek!
- Az a baj, hogy nem szülök neked!
- Nem, nem kell gyerek. Azzal a döggel nem bírom ki, értsd meg!
- Csak ráfogod! Olyan édes, most is a lábamat rágcsálja. Áááá! Kis hamis. De legalább elkergeti a patkányokat.
- Patkányok? Mióta?
- Talán mindig is itt voltak, de csak mostanában vettem észre őket. Éjjel rám másztak.
- Mennyit ittál?
- Semennyit. És nem is lőttem. Ha nem jöttél volna rá, leszokóban vagyok.
- Én miért nem látom őket?
- Mert olyankor már alszol. Vagy ki tudja, merre jársz, kinél. Menj, ne is lássalak többet!
- Én nem úgy gondoltam!
De késő, már letette. Egyedül foglalja el húsz négyzetméteres, piszkos szobáját. Legalább olcsó, és egyedül lehet. Ki se takarít, nincs hozzá kedve. Különben is reméli, hogy hamarosan visszaköltözhet szerelméhez. A lyuk egy omladozó ház legfelső emeletén van, egykor cselédszobának használhatták. Azóta csak annyit változott, hogy beszereltek egy hideg vizes csapot és egy konnektort. Bútor nincs, felfújható matracon alszik, a földön fekve laptopozik. Nappalai az utcán kószálással, éjszakái filmnézéssel telnek. Újra lejátssza azokat a vígjátékokat, drámákat és thrillereket, amiket Magdival látott. Szomszédai se élhetnek valami fényesen: egész éjjel kaparják a falat és sikítoznak. A szellemekben a vele történtek után se hisz. A kutya nem jön utána, Magdira pályázik. A patkányokat is otthagyta a házzal együtt. Még nem tudja, hogy patkányok mindenütt vannak, és mindenhol egyformák.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
