NAPLÓK: FuturePlanner Legutóbbi olvasó: 2025-09-10 00:34 Összes olvasás: 28380| 9. | [tulajdonos]: az elmúlt pár hónapom | 2004-04-07 09:29 | Kezdjük talán az elején. Ott, hogy álmodozó és idealista természetű embernek érzem magam, még akkor is, ha ezt jól tudom álcázni egyfajta determinisztikus matrializmusnak, amelyben az egyéni szabadság számokban kifejezett mértéke 1 : 6 200 000 000. Tulajdonképpen tényleg idealista vagyok, mert elhiszem, hogy ez a szám elég nagy ahhoz, hogy egy jó élet elférjen benne.
- Hogy nekem jó életem van-e?
Nem kimondottan. Már a netem is azért szünt meg, mert nem engedtek be otthon az irodába, hiszen új számítógép -> új lehetőségek. Természetesen anyám on-line játszhat, de én 10 perc után fel vagyok állítva az ADSL mellöl, hiszen biztos elfogy és utána mit csinálunk majd hó végén? Most azt is egy pillanatra tedjük talonba, hogy már december végén vagy rosszabb esetben január végén a kábel végének a gépemből kellett volna kikandikálnia. Ez is csak egy olyan szülői és nevelőszülői igéret, amit valamilyen okból nem volt célszerű betartani.
Visszatérve az Életemre, fura egy családom van, mert sokszor céltábla vagyok otthon. Hol azért mert boldog vagyok, hol azért mert kéznél... De ez szavakban kifejezve folyamatos lelki teherként van jelen a mindennapjaimban, nem mintha nem lenne elég gondom ennélkül is. Mert arra jó vagyok otthon, hogy a nevemmel együttjáró 700 000.- Szocpolt beépítsék a házukba, de ahhoz már kevés, hogy meghalgassanak és elfogadjanak. Arról nem is beszélve, hogy van otthon miből megélni, de az nem azt jelenti, hogy nem lehet a két felnőtt gyerek Diákhitelére mutogatni, hogy majd ha akarsz valami abból a 25 000.-ból megteheted, a mi nyakunkba meg majd megrohad az OTP.
És ezek után még mosolyogva viseljem el, hogy anyámat egy cseppet sem érdekli, hogy mi van velem, milyen vagyok, mit és hogyan akarok az Élettől, 21 évesen járjak haza 21.30-ig. Hagyjam, hogy mindenféle dolgokkal megzsaroljanak, viccesen üzletnek álcázva a dolgot, és tekintsem egészségesnek ha csak az elmúl 9 évemet szeretném rájuk perelni. Mert én is áldott jó gyerek vagyok azt nem kétlem, de már másfél hónapja az egyik dolog a fejemben, hogy hogyan és mivel tudnám őket arra kötelezni hogy tisztességesen tartsanak a szó jogi és etikai értelmében. Mert akinek arra van pénze, hogy egyik napról a másikra vegyen egy 60e értékű széket, az talán egy BKV bérletbe, egy nadrágba vagy egy cipőbe is belet tudna legalább szállni, de nem lehárítani az egészet.
- Most mi van, hogy van?
Most az van, hogy nem vagyok otthon két napja és előtte is túl durva volt ahhoz, hogy sokáig akarjak a szerény 200 nm-ünkön megmaradni. Lelkileg túl sok erőt vesz ki belöllem, még melettük elélni is, nemhogy egymás hülyeségeiről veszekedni nap, nap után. Talán az a baj, hogy nem vagyok aza fajta aki hosszú távon át véka alá tudná rejteni a véleményét. Nem vagyok, mert ha nem mondom belüről esz meg és az kellemetlenebb.
De nem tudom, mert anyám rá egyébként nem jellemző módon, küldött egy SMS-t amiben arra kér, hogy menjek haza, mert sajnálja, meg Szeret. De hol volt ez a szeretet az elmúlt 3/4-ed évben? És hová fog elillanni holnapután? Lehet-e ebben bízni és vajon kell-e? Vagy csak tovább kellene sétálni?
Ez is nehéz. Mert már az elmúlt napokban beláttam, hogy nem akarok otthon lakni, velül együtt élni. Most egy barátoméknál vagyok és valahogy egy koleszbe szeretnék bekerülni, mindegy az... csak haza ne kelljen. Azthiszem még ezek után se, mert lehet, hogy ez lehetne az első lépés, de összeségében azért elég karcsú. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
