NAPLÓK: FuturePlanner Legutóbbi olvasó: 2026-03-05 15:07 Összes olvasás: 28738| 1. | [tulajdonos]: Önreflexiók | 2003-12-09 05:59 | Oké, nem is tudom, talán szombat. Igazad van tér kell meg levegő. Lassan nem is tudom valami sötét érzés kerít a hatalmába.
Ne ilyedj meg, de most sok dolgot le fogok írni, mert fél négy van, és akkut lelkizős hangulatban vagyok.
- Bizonytalan vagyok önmagamban veled kapcsolatban. Hogy ez mit jelent? Talán valami olyasmit, hogy nem tudom, hogy MI VAN, érted. Tudom, hogy szeretsz, sőt mondhatni rajongsz értem, de belül tele vagyok ambivalens érzésekkel. Sok seb van ami még nem gyógyult be, és talán a hugomnak van igaza még nem vagyok felkészülve egy hosszabb kapcsolatra. Nem tudom, mert jó veled, de nem a lehető legjobb. És nem Veled van baj, hanem magamban belül érzem, hogy nem tiszta a kép, nem makulátlanul jó.
- Mert a szex nagyon jó, de gyenge vagyok, hagyom magam lekommunikálni, befolyásolni, írányítani, és ez nem jó. Nem állok ki magamért elég határozottan. És ez belüről felemészt ha nem csinálok valamit, de még nem tudom, hogy mit kellen lépnem.
- Megigértem, hogy nem foglak bántani, de ez túl nagy terhet ró rám, aminek nem biztops hogy meg tudok felelni. Túlságosan is racionálisan gondolokzok a dologról, prolémák lesznek, voltak. De valahogy ez a bántás dolog olyan mintha vissza kellene fognom magam nehogy valami fájjon. 3 év után valahogy nem erre vágyok, hanem szabad akarok lenni. Menni a saját fejem után, elkezdeni összerakni a második életemet. De ehhez Társra van szügségem, a szónak abban a companion értelmben, aki egyszerre hű barát, odaadó segítő, tanácsadó, testőr, gondoskodó... Egy kicsit az kell, hogy szeressenek és elfogadjanak, mert ebből volt a legtöbb hiányom mostanában, szinte annyi hogy már néha fájt, görcsöltek az izmaim a szorongástól. Nem akarom magam belekényszeríteni valamibe ami nem esik jól. Sajnálom. Ez olyan pici dolgokban jön viissza, hogy simogassam a hátad, most, megint, és újra, és ha abbahagynám az nem elég, csináljam tovább, és csodálkozol ha ettől kicsit ideges leszek és feszült. Nem arról van szó, hogy fukar lennék a szeretetemmel, de nem egy gép vagyok akit be lehet állítani, hogy most ez a jó, és ezt csináld. Olyan élő, érző lény vagyok aki valami ilyesmit szeretne, tudom, hogy talán naív álom, de valami összhangot, hogy azok a bizonyos húrok, valahogy ne feszüljenek nem hogy túl, de még nagyon sem.
- Éppen elég, hogy magamban küzdök olyan belső dolgokkal amikre még tisztességes szavaim sincsenek, csak saját elméleteim amikkel talán magamnak meg tudom magyarázni hogy mi történik bennem, amikor valami erő összeszorítja a tarkómat hátul, és csak a tompa zsibbadást érzem, meg az, hogy ez biztosan valami pszichés dolog.
- Több ilyen dolog is van amit nem tudok hová tenni, és általában nem is nagyon szoktam róluk beszélni, mert valahogy előfeltételezem, hogy az emberek nem értenék meg, vagy nem kiváncsiak rá... túl sok elutasítást kaptam. Ez is lehet egy probléma, de ez más. Nagyon nem tudom, hová tenni azokat a dolgokat, amiket talán úgy tudnék megfogalmazni, hogy érzem az agyamban az akitiviást. Érzem, hogy melyik területekben van több feszülség, melyikek zártak, hol akitválódik valami, hová kötödik, mikkel áll kapcsolatba. De mostanában már nincsenek durva fejfájásaim, de azok közül is sokat gyógyszer nélkül viseltem el, és azthiszem sokat tanultam azokból. Pl: azt, hogy a fejfájás pusztán pszichés dolog, és asszociációra gyógyul. Ha megfejted, hogy milyen disszonancia okozza, akkor helyreállnak a kognitív folyamatok. De ez csak egy technika.
- A másik, hogy tudom, hogy összesett a gondolkzásom, legyszerüsödött, és redukálódott a szó pozitív érterlmében. Onnan hozom vissza a 21. évesekhetől elvárható szintre és a magamtól megkövetelt hatékonyságra. Nagyon sok olyan doog is eszembe jutott mostanában amik régen központi fontossággal bírtak az életemben. a MÁS, a ÉRDEK, az ÉN, a KONKRÉTUMOK, a PARÁK. Tudod, én nagyon félek attól, hogy egyszer majd megörülök, és elvesztem magam felett a kontrollt, és amikor ez így tudatosult bennem, akkor elkezdtem túlkontrollálni magam. Mondjuk ennek több oka is volt, a másik az az volt, hogy a túl sok kockától valahogy elkezdett fölbomlani a személlyigem, de az alaptól fölfelé, mígnem egyetlen gondolat kivételével majdnem elpárolgott. "Tarsd magad" - tiszán emlékszem az volt az a gondolat ami köré újra szerveztem a napi életem mozzanatait. Mindent alaposan kigondolva, kitalálva, másolva a szimpatikus mintákat, majd amikor már elég sok összegyűlt akkor neki álltam kevergetni a lapokat, hogy valami használható jöjjön ki belölle. És az eredmény, hogy lassanként a személyiségemből megmaradt használható dologkat, és az új mintákat sikerül szintetizálnom és kialakitani az Énemet. De valahogy ebben a Szakma és a Szakmához Kötödő Dolgok kapják a legnagyobb hangsúlyt, és utána a Tudomány Saját Értelmezése, végül a mindennapi élet a maga bonyolultságával és alrendszereivel a Családdal, a Párommal, és a Barátaimmal. Ezek köré szerveződnek a célok, az anyagi és emberi érékek felhalmozására irányuló erőveszítések, és ennek az egésznek perspektívát az álmaim adnak.
- Belül néha még ámulok mert a tudatom még nem állt át az egységes müködésre, és még néha zavart vagyok, pillanatnyi hatásszünetek vannak, amit a csodálkozás és a hitetlenség tölt meg. Elintézhetném annyival, hogy ez is csak egy meszkalinos probléma, de ez egy annál sokkal méllyebb belső dolog, jelenség, érzés. - Mint ahogy a jobboldalon a gondolat hatására élesedő fájdalom is az.
- Ezért gondolom, hogy örültnek néznének az emberek, mert ez nekem racionális, objektív tényként jelenik meg. A fájdalom nem ok nélküli, funkciója van és érzem is. Mostmár meg is szünt... Nem tudom eldönteni, hogy ez micsoda, mert abban szinte biztos vagyok, hogy úgy általában az emberek nem képesek ilyen érzékelésre és ezt most nem azért mondom, hogy az érzékeimnek PR-ozzak, hanem, mert én sem értem, hogy ez hogy lehetséges, hogy hogyan lehet ennyire alacsony az ingerküszöböm, és miért lett ilyen.
- Nem tudom, Te hogy vagy vele, de én ha éppen csak úgy utazok valahová szoktam figyelni a körülöttem utazó embereket, hogy milyen arcot vágnak, mire hogy reagálnak, hogyan állnak, hogyan tartják a kezük, a lábuk, mit fejeznek ki ezzel, ki az aki mozog, hová néz és hogyan, erre a másik fél mit reagál - cigiszünet és találtam :) - már túl vagyok a kezdeti sokkon, de régebben túl voltam telitődve, annyira bezárkóztam, hogy a metrón eggyáltalán nem nézetem föl, és úgy közlekedtem a világban mint az egyik kliens, ha valami burkot von maga köré, ami megvédi és elrejti a veszélyektől, a külső negatív behatástól. Ezen mostmár tudok uralkodni, magamat változtatva szernék - újra - valami pozitív emberré vállni, de piszok nehéz azzal a tudattal élni, hogy már voltam, már egyszer felnőttem, de most egy másik úton indultam el, és újra kell szocializálódonom a nappali/legális világba.
- Ennek az öngyógyulásnak az eszköze a Társadalomtudomány és ezért is olyan fontos a Segítő szakma. Aki másokon segít, önmagán is segít. A hitelességét a bőrömön is tapasztaltam, amikor először előkészítön egy teljesen más példában az életútamra ismertem. És közben folyamtosan küzdök a Vitakultúra miatt felfokozott önzésemmel, éncentrikusságommal, amit Ági okozott közvetve, azzal, hogy szinte állandóan veszekedtünk. Ezzel nem a saját felelősségemet szerteném csökenteni, mert végsősoron az élet olyan amilyenné tesszük. De ez is más.
- Mostmár több mint másfél éve próbálom magamat újrafogalmazni, és végre kezdek legalább odáig eljutni, hogy a személlyiségemet, a belsőmet részekre tudtam oszani, úgy hogy nem egymásnak ellentmondó, hanem egymást kiegészítő funkciók és minták különültek el bennem. Az aktív-reaktív énem, az struktúrális elemző és a helyzetelemző énem, és az egészet visszacsatoló önreflexív énem. Ennek a négy dolognak azthiszem az a faladata, hogy megvédjen a Menekülés káros tendenciájitól, folyamatitól. Nem akarok újra a Fekete-Lyúk másik oldalára átolyni, eltünni ebből a világból és egy álomvilágban megleni a belső békét és álkiegyensúlyozottságot.
- És azt is újra kell tanulnom, hogy ezeket a dolgokat hogyan dolgozzam fel, mert régen ennek volt egy folyamtat: a folyamatos emberi kommunikáció, az öngyógyításnak az a formája ami normális emberi kapcsolatokban nincs meg kellő intenzitással, de a díler-vásárló viszonyban elfért. Mert párszóra, egy két jótanácsra mindenkinek van ideje, főleg ha az ember sok másik emberrel találkozik egy nap alatt, akár egy tucattal is, és nyéhánnyal nem csak öt percre. De tudom, hogy ezt nem várhatom el a normális emberektől, mert a világnak ebben a dimenziójában az a szokás, hogy az embereket a saját problémájik kötik le és persze nagyon szívessen veszik ha meghallgatják őket, de figyelmet áldozni, nem is figyelmet inkább aktív megértést annál kevesebbet áldoznak más gondjaira, főleg ha azok egy picit megfoghatatlanok és nem arról szólnak, hogy hogyan fizeted be a villanyszámlád és a többi hasonló kaliberű csoda.
Szóval nehéz. De a drogproblémára is így kezdtam el újra figyelni, felfedezni, hogy abban nem vagyok teljesen elveszve, talán még egy picit értek is hozzá. A legnehezebb talán az, hogy tudom, hogy ezek elöl a dolgok elöl nem lehet elmenekülni, mert holnap újra kisérteni fognak, tehát valami megoldást kell találnom rájuk. Konkrét megoldásokat és ezeknek a felelősségét is vállalnom kell, mert sokáig beleestem abban a hibába, hogy nem akartam vagy csak nem fedeztem fel magamban az erőt, hogy érvényesítsem az akaratom, jó értelemben. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
