NAPLÓK: Etzel Mark Bartfelder Legutóbbi olvasó: 2026-04-17 00:49 Összes olvasás: 63132| 418. | [tulajdonos]: szeretem vers | 2022-06-12 22:10 | A Tamás által mutatott Victor Hugo vers csakugyan csodálatos. Én a következőt szoktam gyakran olvasni. Szörnyű lesz amit írok, de ma már a koldusok és a kontextusaik is sokkal bonyolultabbak.
Victor Hugo
A koldus
A szélben, dérben egy öreg koldus haladt.
Megvertem ablakom; megállt a ház alatt,
várta, míg szívesen az ajtómat kitárom.
Parasztok jöttek ott, néhány nyerges szamáron
gubbasztva csöndesen a vásárból haza.
A koldus ismerős: ez él kint egymaga
vackán, a hegy alatt, álmodva s egyre várva
földi garasra és egy mennybéli sugárra,
Istenhez nyújtva és emberhez a kezét.
— Melegedjék kicsit, jöjjön csak közelébb,
hogy hívják? — A szegény; nincs más nevem — felelte.
Megfogtam a kezét: — Barátom, jöjjön erre. —
És egy szilke tejet hozattam hirtelen.
Didergett az öreg; aztán beszélt nekem,
s feleltem is, de csak mélán, szórakozottan.
— Lucskos ez a ruha, ki kell terítni — mondtam —
a kandalló előtt. — Ő odalépkedett,
szétteregette a forró tűzhely felett
a hajdan kék színű, féregrágta kabátot,
s amint a száz lyukon a tűzfény átparázslott,
olyan volt feketén, mint egy csillagos ég.
S míg szárogatta ott cafatos köntösét,
melyből dőlt az eső vegyest a tócsaszennyel,
gondoltam: telve van imával ez az ember,
és szóra süketen, csak néztem, réveteg,
s ott láttam göncein a csillagképeket.
(Fordította: Nemes Nagy Ágnes)
Szóval, e romantikus koldusok és kontextusaik kivesztek. Most egymást és a segítő szakembereket püfölő, baba-státuszukhoz hisztériásan ragaszkodó, szolgáltatásokkal becserkészett csövik vannak. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
