NAPLÓK: Etzel Mark Bartfelder Legutóbbi olvasó: 2026-06-30 11:27 Összes olvasás: 69361| 142. | [tulajdonos]: lélegzet | 2021-01-03 17:24 | 20-
A furcsa évek között, amelyek mégse következhetnek egymásután századmásodpercnyi kihagyás nélkül, szóval a pillanatnyi ősszünetek talajába gyökerezve, talán felmérhetetlen pompájú fák kötnek össze minden magasságot és minden mélységet. Talán ez egy életfa erdő, egy beláthatatlan világfa-rengeteg amelyben bolyongunk és nincs is halál. Egyre mélyebb meggyőződésem, hogy az élet leghalványabb jele, azúrja, pírja, zöldje, illata, sóhaja, el nem gondolt gondolata is elégséges ahhoz, hogy kizárjuk az összes halált és megsemmisülést. Ez csak így szép, csak így van értelme. Őseredeti ártatlanságunknak éppúgy van zsoldja mint tétova bűneinknek. Sosem volt olyan, hogy kettőezerhúsz, és sosem lesz olyan, hogy kettőezerhuszonegy. Van viszont élet, növekedés, korlátok nélkül kiáradó igazság, de nem az időben, hanem az időközökben, ahol a felhők mennyei grófnék által fújt aranypúderként keringenek a fák között és minden egyes szemcséjük egy-egy valóságos nap. Kék szajkó, zöld küllő, és szivárványos jégmadár szárnyakat növesztő öreg, ráncos de szép puttók keringenek ott, és négy méter magas, daliás babák trappolnak tükörpáncélban a béke ütközeteibe. Ott nincsenek iparvárosok se belső szervek. Kint is bent is fényöröm van csupán, beszennyezhetetlen öntisztulás. Röviden összefoglalva tehát, olyan elevenség, olyan elpusztíthatatlanság él bennünket, amely a halál számára felfoghatatlan.
-21 | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
