NAPLÓK: Elszalasztott lehetőségek Legutóbbi olvasó: 2025-01-16 01:44 Összes olvasás: 43682| 30. | [tulajdonos]: a hely | 2011-02-19 15:32 | Itt mindenki ismeri: " ... azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."
De hol az otthonunk? És persze kik vagyunk? És az egyensúly ...?
Melyik a nehezebb?
Definiálni (s ezzel persze kicsit lezárni) önmagunk, hogy aztán helyet találjunk, vagy megállapodni valahol, elfogadni sorsunk, s utána mondani, ez vagyok én?
"M" többször azt mondta nekem, ő leginkább Besenyszög polgármesterének tudna elképzelni engem.
Abban a kis Szolnok-megyei faluban hagytam a gyermekkorom. És ki tudja még mit? Ha megkérdezné valaki hol, mikor voltam boldog ... ott egészen biztosan.
Amikor ötévesen már olvastam az orvosi rendelőbe kihelyezett plakátokat, Varga doktor úr megjegyezte: "Anyuka, meglátja, ez a gyerek egyetemre fog járni."
Ezt anyám többször elmesélte nekem, és vélhetően még többször apámnak, mert elvégezvén a hetedik osztályt, egy teherautó ponyvája alatt (a fürdőkádban) elindultam a budapesti agglomeráció egyik nagyközségébe. Új otthonomba, új világomba.
Heteken keresztül csillogtak a szemeim, egyfolytában sírtam. Úgy kellett múltamat, boldogságomat magam mögött hagyni, hogy megértettem, nincs visszaút. Mindent elveszítettem, amim addig volt.
De hogy mennyit, azt ma sem tudom.
Jó tanuló voltam (csak énekből volt négyesem vagy hármasom), mindenből ötös. Az új iskola sztárja lettem. Kitűnő tanuló, aki a tanulmányi versenyeken is jól szerepelt, és persze a sportban is. (Besenyszögi csapatunkkal épp csak lemaradtunk kézilabdában az úttörő olimpia döntőjéről, a területin gólkülönbséggel lettünk másodikok.)
Ezután egyenes út gimibe, és majdnem egyenes az egyetemre.
Anyám rettentően büszke volt rám, és még apám is hümmögött, bár mindig azt mondogatta ahány szakmát ismerünk, annyi ember vagyunk.
Ez a fajta migráció mindig egyirányú. Visszaút soha nincs.
A "pestiből" soha nem lesz újra vidéki.
Láttam a Balaton felvidéken (pl. Kővágóörsön) a "pesti parasztok" tanyáit - ők nem vidékiek. Ahogyan én sem lennék már az, ha visszamennék Besenyszögre. Idegen lennék ott, nem közülük való.
Mai kettős világomban is tudom, ott "király" lehetnék, itt senki vagyok.
Elszalasztottam a lehetőséget, a gyökereimnél maradást?
Mi hajtja az embert mindig, hogy kiszakadjon?
Mi a több, amire vágyunk? | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
