Mindig hajlottam a mazochizmusra, így sikerült tönkretennem ma egy elég jól induló, napfényes vasárnapot. Végiggyötörtem magam Händel, Il trionfo del Tempo e del Disinganno (Az Idő és a Kijózanodás diadala) című o(pe)ratóriumának első részén: a Krzysztof Warlikowski rendezte interpretáción. Most úgy érzem magam, mint akin keresztülment egy csapat dementor. A Szépség (szoprán) az első részben drogfüggő kurva (vagy legalábbis úgy van öltöztetve), az Öröm (férfi mezzoszoprán) drogdílerszerűség, az Idő nőfaló öreg pöcs, egyben mintha rendező is volna, a Kijózanodás vörösre festett szájú, szőke titkárnő (az Idő jobbkeze), mellesleg egyre nyilvánvalóbban madám is. Mivel a Szépség már a darab legelején be van állva, és láthatólag minden életörömnek híján van, mindegy mi történik vele a két és fél órás darabban. Nincs miből kiábrándulnia. Felszabadítani (megváltani) lehetne, de az láthatólag nem történik meg. Az Idő úgy ajánlja fel neki a túlvilágot, mint egy sértődött strici: itt én vagyok az úr, ha nem tetszik, hogy itt vagyok veled, menj át az örökkévalóságba, ott nincs hatalmam. A Szépség a végén öngyilkos lesz (belenéztem a második részbe is). Közben átmenetileg minden funkció nélkül átöltözik fiúruhába, annak a fiúnak a ruhájába, aki mintha csak azért került volna be a darabba (Händeltől függetlenül), hogy a férfi szereplő által alakított Öröm egy kicsit örömködhessen vele. Az egész egy fordított színházi térben játszódik, mi nézők ülünk a színpadon, a szereplők a nézőtéren játszanak. A színházi ülőhelyek szép lassan megtelnek zombitekintetű fiatal nőkkel. A Szépség megállás nélkül szenved, nincs öröme semmiben, csak Öröme van, de az igazából nem a szövetségese. Az arcát az elejétől a végéig a könnyeitől – vagy mitől – elmosódott sminkje csúfítja. Nem fejlődik közben semmit. Az elején sem tűnik úgy, mintha hinne valamiben (az elénekelt szöveg szerint igen: az örömökben, de a metakommunikációja nem ezt tükrözi), a végére sem jut el sehova (még csak lejjebb sem, mint ahol a legelején volt). Meggyőződés nélkül énekli az Időnek, hogy mutassa meg, hova kell mennie, ő készen áll rá. Amíg fiúnak öltözik a darab közepén mintha átderengene az arcán valami érthetetlen remény, de az Idő tekintete pillanatok alatt lehervasztja róla. Reménytelennek tűnik, hogy a második részben felmentést találok erre a nyomorra. Egy icurka-picurka mozzanattal is beérném, ahol csak egy pillanatra is átszellemül a Händeltől kölcsönvett anyag. Addig is (gyógyulásul):
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
