"Ich heiße Jenny, bin nicht weggelaufen, gehe nur spazieren. Danke." Ez lóg Jenny kötőfékjén, aki 15 éve egyedül rója Frankfurt utcáit. A gazdája nyolcvanéves, minden nap kiengedi a fehér kancát az istállójából, egy darabig elkíséri, majd Jenny egy megszokott útvonalon kisétál a mezőre, legelészik, majd visszatér az otthonába. Mintegy 20 kilométert tesz meg így naponta. A frankfurtiak (a rendőrséget is beleértve) ismerik, rámosolyognak, az úttesten, a villamossíneken gond nélkül átkel, ha jármű jön, megáll, a kisállatokkal és a gyerekekkel barátságos. Jól jönne nekem is egy tábla a napi barangolásaimhoz: „Nem szöktem el, csak sétálgatok. Köszönöm.” A fehér ló mondájára egyébként valószínűleg úgy bukkantam, hogy pár napja a naplómban leírtam egy álmomat, amelyben egy kisfiú nem találja a lovát. Megkeressük, mondtam neki. Hát, meglett. A Google a segítségemre sietett. Mi lenne, ha a legközelebbi álmomban egy kislány rajtam keresné az Istent, és én leírnám?
Végighallgattam tegnap egy Heller Ágnes-interjút. Sok érdekes dolog hangzik el benne a Rákosi-korszakról, proletárdiktatúráról, Kádárról, száműzetésről, de különösen egy dolog keltette fel a figyelmemet: hogy H. Á. a kezdetektől fogva tévedésnek gondolta Marx értékelméletét. Marx úgy vélte, hogy a dolgok értékét a beléjük fektetett munkaidő határozza meg, míg a természet javai ingyen, korlátlanul állnak rendelkezésre. Képzeljük el, hogy mihez vezet ez a gondolat, mondta H. Á., ha pl. egy fa attól kezdve válik értékké, ha -- munkát, munkaidőt belefektetve -- kivágják.
Ezt meséltem tegnap délután Sirdnának séta közben (ő a munkahelyéről jött, én eléje mentem az erdőbe, a Csacsi-réten találkoztunk, mint mostanában minden péntek délután). Nem nagyon figyelt rám, a virágzó somot fényképezte. Hetek óta várta, hogy a virágok megjelenjenek, csodálkozott, hogy a galagonya levelei hamarabb előbújtak. A Lányi-cikket is „előadtam”, amit a napokban olvastam, hogy ne felejtsem el. Arra már jobban odafigyelt. Majdnem összevesztünk. Azt állította, hogy a pszichológiában mindig is létezett ökológiai alapú személyiségelmélet, mert mindig is hangsúlyozták, hogy fontos, milyen környezetben nő fel a gyermek. Először is, nem hangsúlyozták mindig eléggé, feleltem, másrészt amikor már igen, akkor is az interperszonális kapcsolatokat és a kulturális környezetet hangsúlyozták (elég gondoskodó és ingergazdag-e), nem az ökológiait. Azt a szemléletet, hogy az ember tudatos énjének kialakulása az ökológiai környezet elemeivel való azonosulásnak a története is, nem kifejezetten hangsúlyozták a nagy személyiségelméletek. Lányi arra hívja fel a figyelmet, hogy nem azért vagyunk képesek a környezetünk elemeivel való azonosulásra, mert természeti lények vagyunk, hanem, mert szellemi lények vagyunk. A bruberi és lévinasi gondolatot -- hogy nem az Én köré szerveződik a világ, mert Én önmagában nem létezik, létre sem jön (nem fejlődik ki) a másikkal, a Te-vel való azonosulások sora nélkül --, azzal egészíti ki, hogy a „Te” körébe bevonja az ökológiai környezet elemeit is. Nem ő találta ezt ki. „A személyiség ökológiai elméletének kidolgozására először Arne Naess tett kísérletet”, írja. Idézi a lapp halászt, aki a bíróságon, miután egy vízierőmű építését többedmagával megakadályozta, azzal védekezett, hogy a folyó része a lényének. „Mondhatjuk-e hát Arne Naess halászával, hogy Énünkhöz nemcsak az tartozik, amivé az emberi társaság tesz bennünket, a tudás és a nyelv, hanem más lények is; sőt a folyó, a város, a táj, mindaz, amit szeretni tudtunk, és ami sorsunkra meghatározó hatással volt?”-- teszi fel Lányi a költői kérdést. Hozzátéve, Leslie Paul Thiele aggályait osztva, hogy ökológiai szempontból Arne Naess „bármennyire hangsúlyozza is más lények Másságának inherens értékét, amikor végül az egész világot az emberi önmegvalósítás és azonosulás számára tekinti kínálkozó alkalomnak, megengedhetetlenül antropomorf szempontot követ”.
Hétfőtől Sirdna is home office-ban dolgozik. Egy év kellett ahhoz, hogy a „hivatal” felfogja, hogy gáz van. S. szerencseként élte meg, hogy mostanáig be kellett járnia. Nem lesz neki könnyű itthon berendezkednie. Én jobban járok vele, mint ő énvelem. |
