NAPLÓK: EXTITXU-UXTITXE Legutóbbi olvasó: 2026-03-02 07:00 Összes olvasás: 43201| 13. | [tulajdonos]: ... | 2020-05-25 13:31 | 2020. május 25.
Zajlik belül az átzsilipelés. Kint: romeltakarítás. A kaktuszok kibírták nélkülem is. A többiek is tulajdonképpen, csak vigyáznom kell, hogy ne öntözzem őket túl mindjárt az első napokban. Nincs szükség vízáldozatokra. Azt hittem, a kibeszélőshow egy időre felfüggesztődik (és egyúttal a bebeszélőshow is, mert a kettő összefügg), de nem tudom megállni, hogy ne állapítsam meg „hangosan”: nagyon könnyű engem boldoggá tenni. Zorbának, a görögnek igaza volt, amikor azt mondta, hogy a nők olyanok, mint a növények: kevéssel is beérik, de azt a keveset meg kell nekik adni. Én legalábbis ilyen nő vagyok. Tegnap este lefekvés előtt tiszta ágyneműt húztam (megkérdeztem, mikor volt utoljára cserélve, kiderült, hogy elég régen). Sirdna közben odakint a konyhában Robággal a bodzaszörpöt szűrte le. Robág, amióta leérettségizett több mindenre befogható, az apja megállapítása szerint. Egész nap szereltek. Sirdna két hete letörte a gázsütő ajtaját. Arra állt rá, amikor átállította a faliórát, ami még május tizedike körül is a téli időt mutatta. Persze, leszakadt (a sütő ajtaja). Ha ilyesmit más követne el, mondjuk én, az főbenjáró bűn lenne. „Mert ti Soha Semmire sem vigyáztok, Mindig Mindent elrontatok”. A fiúk elnézően húzogatták a szájukat. Így képzelem, az én neveltjeim. Ulab nagyvonalúan felajánlotta, hogy vegyünk (értsd: Sirdna vegyen) új gáztűzhelyet, légforgatósat. Robág, a család főtakarékosa tiltakozott: meg lehet azt javítani. De két hete itt áll, ha Anya hazajön, ki lesz akadva, vitatkozott Ulab. Még Necerbedben voltam, amikor felhívtak, és megkértek, hogy döntsek én a vitában. Ki-ki vérmérsékletének megfelelően ismertette a maga álláspontját. Mondtam, hogy a tűzhely jövőjéről hajlandó vagyok velük beszélgetni, arról nem, hogy melyikük idiótább a másiknál. A vége az lett, hogy kiderült, tényleg meg lehet azt az ajtót javítani. Ma már süthetek nekik pizzát, ha ők is úgy akarják.
Ágyneműcsere közben Fassbinder filmje, a Maria Braun házassága járt a fejemben. Ott a férfi tér haza hosszú idő után (sokkal hosszabb idő és komolyabb hányattatások után, mint én). És nyitva marad a gázcsap. Még jó, hogy én nem cigizem, gondoltam, és bekapcsoltam a tévét. Zenét akartam keresni. A Dunán, amire a tévé állítva volt (legutóbb azon nézhetett valamit Sirdna), épp abban a pillanatban kezdődött a Samsara című film, a három indiai táncoslánnyal az elején. És zenével. Lisa Gerrarddal és másokkal. Mit nézel, futottak össze a fiúk. Ezt szívesen néztem volna veled az elejétől, mondta később Sirdna, amikor ágyba került. Nézheted a közepétől is, feleltem. És néztük.
Milyen a helyzet odabent, kérdeztem reggel. Feszült, felelte, nagy az iakitilop-nyomás, pedig az kéznelle már így is agyon van nyomorítva; olvasd el a cikket a GVH-ban: a volt osztálytársad, Óbah lett az aidém-birodalom vezérigazgatója. Tényleg?
Van egy csoportunk a Facebookon, a volt gimnáziumi osztályunknak. Ott szoktuk megosztani egymással, ha valaki valamiről „elhíresül”: washingtoni nagykövet lesz, magyar állatorvosként az egyiptomi tevék megmentőjévé válik, az atommagkutatás élére kerül, vagy az MTA tagjaként előadást tart a visegrádi országok gazdasági helyzetéről. Óbahhal együtt jártam latinórára. Nem ő volt a legokosabb, de ambiciózusnak tűnt már akkor is. Nagyon furcsa, hidegkék szeme volt, szinte féltem tőle, pedig állandóan poénkodott. Futószalagon gyártotta a szóvicceket. Volt két öccse, ikrek. Nagyon elege volt belőlük, mert a szülei összes figyelme feléjük irányult, neki nem maradt semmi. Ezt mesélte. Nem a GVH–cikket teszem fel a csoportba, hanem valami semlegesebbet.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
