NAPLÓK: Gyurcsi Legutóbbi olvasó: 2024-05-14 15:48 Összes olvasás: 128025| 251. | [tulajdonos]: Személyes megtámadtatás :) | 2018-04-06 12:01 | Tóninál olvastam egy hosszabb bejegyzése végefelé:
"És nem izadtságszagú, ahogy az öregségére rosszindulatúvá lett Gyurcsi véli, hanem hányásszagú."
Személyes megtámadtatás? Ugyan, amikor a szomszéd unokája papírcsákóban és kis faragott fakarddal "megtámadott", akkor az is az.
Inkább csak apropóként szolgál néhány gondolatom megírására.
Az jutott eszembe többek között, hogy vajon kinek írunk egyáltalán?
Vajon a képzett irodalmároknak, akik elemezgetve értékelik részletenként, akik a mesterségesen felállított szabályokkal összevetik, osztályokba sorolják, ütköztetik véleményeiket, érvelnek és ellenérvelnek, mögöttes szándékokat tulajdonítanak nekik, közben egymás szakértelmét is vitatják? Amely körben a műveket meg kell magyarázni, és a magyarázat esetenként hosszabb, mint maga a "mű"?
Vagy az olvasóknak.
Régóta hangoztatom, hogy nem vagyok irodalmár. Eddig csak gondoltam ezt, de egyre inkább megerősítve látom.
Nekem az egy jó vers, novella vagy bármi, amelynél olvasás közben alig várom a következő mondatot, sort, szót vagy akár egy sornyi szünetet. Amelynek a végén - vagy közben néhányszor - elbőgöm magam, vagy nyerítve röhögök, vagy elolvasás után percekig képtelen vagyok másra gondolni, muszáj újra elolvasnom még párszor, ahol elkezdem kutatni írójának többi alkotását, szomjazva, hogy hasonló élményekkel ajándékozzon meg, amikor sajnálom, hogy nem már sokkal előbb olvastam, amikor...
Na, egy szakember egy szóba összefoglalná, hogy katartikus élmény. Mondom, hogy nem vagyok szakember! Nekem le KELLETT írnom azt, amit leírtam.
Mint egyszerű olvasónak, nem fokozza az élményt, ha látom, hogyan készül az a mű. Illetve ez nem igaz, ha egy virtuózról van szó. Láttam a jútyúbon, ahogy egy faszi térköveket rakott le. Olyan pontossággal és sebességgel, hogy egy csukott szemű pár andaloghatott volna mögötte, ahol eddig nem volt burkolat, mire odaérnek, már van. Egyébiránt hidegen hagy, hogy ki rakta le a kőkockákat, csupán egy ember, egy brigád vagy egy okos gép, nem érdekel.
Illúzióromboló megismerni a parizer vagy akár az étolaj gyártási technológiáját. Minden falat megkeseredik, ha evés közben eszembe jut.
Viszont közben beugrott még egy gondolat. Azt tartom egy jó olvasmánynak, amely után arra gondolok, hogy kár lett volna kihagynom. Hogy szegényebb lennék, ha nem olvastam volna.
Aztán a viccek jutottak eszembe. Szerintem azok is irodalmi művek, a jó vicc mindent tartalmaz, amit azokról gondolok. Talán, mint egy haiku. A haiku fogalmával itt, a Dokkon ismerkedtem meg. Pár szótag, és mégis vers. Ha egy viccet 5 - 7 - 5 -ben írok meg, akkor haiku? Egyébként mindegy, a vicc is meg a vers is akkor tetszik, ha jó. Aztán tőlem hívhatjuk boldogságos tésasszonynak is - idézve Rideg Sándort. Egy biztos, ha egy viccet magyarázni kell, akkor megette a fene.
Vagy, nem jó az olvasó? Csak műértőknek íródott? Akkor az egy disszertáció, azokra meg nem adnak irodalmi díjakat.
Azt írta Tóni, hogy öregségemre rosszindulatú lettem. Lehet, hogy igaza van, én eddig nem így gondoltam, de az ilyet sajátmagáról nehezen állapítja meg az ember. Kíváncsi lennék, hogy ő miből vonhatta le ezt a következtetést, majd megírja, ha akarja. Bevallom, nem fogok a pisztolyomba dőlni, akkor sem, ha nem írja meg. Az biztos, én vele kapcsolatban mindig konkrét dolgokat írtam, azokra sosem kaptam választ. Nála biztos rosszindulatú az a történész is, akitől a Mohácsi Vészről hall.
No mindegy, szólt szépséges és káprázatosan okos feleségem, hogy kész az ebéd. Nem tehetem meg sem vele, sem magammal, hogy ne menjek.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
