Tibor, őszintén, nagyon csalódtam! (Na, azért olyan nagyon nem, de így jobban hangzik.)
Ismét írásom utolsó mondatára reagáltál csupán, ha ez előbb tudatosul bennem, nem pazarlom az időt, csak az utolsó mondatokra koncentrálok.
Most is. Jóhiszeműen felajánlottam, hogy nyilvánossá teszem zárszavad aztán mindenki mehet a dolgára, és tessék, SUNYIN visszaélve ezzel, idezúdítottad a naplómba azt a – már többször használt – kész panelodat, aminek egyébként nem lenne helye a naplómban.
Mert ez egy panel, és - együtt a sommázással - arra jó eszköz, hogy ne kelljen gondolkodni, elemezni, érvelni.
Kibaszott könnyű ráhúzni az én írásaimra, hogy osztályharc.
Amikor mi vitázunk, az osztályharc? Nem két olyan - közel azonos korú - nyugdíjas vitája, akik különbözően értékelik a világot?
Vagy osztályharc, ha számonkérem azokon, akiket elvileg én kértem fel, hogy segítsenek hasznosan elkölteni a pénzemet, úgy látom, hogy nem jól teszik? Hogy nem a közös érdekünk irányába tesznek-vesznek? Ha együtt örülök velük, ha jó döntéseket hoznak, de haragszom, ha nem?
Osztályharc, ha szólok, hogy ne mondjanak a nevemben olyanokat, amilyeneket sose mondtam, sőt?
Én még egy írásomban se szóltam baloldalról, jobboldalról, pártokról, entitásként magam alakítom ki a véleményem, ha az valakiével éppen egyezik, attól még nem alkotok vele közösséget, ha meg ellenkezik, attól nem lesz az illető az ellenségemmé.
Az az önzés, a mások hátán és kárán való felkapaszkodás, a cinizmus, a tájékoztatás megtagadása – és utána a tájékozatlansággal való visszaélés -, a szociális érzékenység teljes hiánya, komplett szakmák ellehetetlenítése, az álságos hivatkozások, ezek felháborítanak. Függetlenül attól, hogy ezt melyik oldal lobogója alól teszik.
Tibor, ez nem osztályharc! Szerintem nem tudatlanságból – hiszen okos ember vagy -, csak kényelemből húzod rá ezt a sapkát arra, amit csinálok.
Én gyűlölöm a bűnös tevékenységet, és nem azért, mert évekig hivatásos bűnüldöző voltam, inkább azért lettem akkoriban azzá, mert egybeeshettek érzéseim a munkámmal. És áldom a sorsom, hogy manapság már nem kényszerülök abba a helyzetbe, hogy erkölcsi érzékemet sértő törvények betartására is kénytelen legyek rábírni másokat.
Mert sajnos az, ami régen egyértelmű volt – a lopás az lopás, a csalás az csalás, a zsarolás, az uzsora stb. – nem kapott törvényi kiskapukat, pláne nem olyan törvények által, amilyenek újabban lex-előtaggal nevekhez kapcsolódnak, és az előterjesztéstől a Közlönyben való megjelenésig csak órák telnek el.
Ha hangot adok felháborodásomnak egy károsnak gondolt esemény, intézkedés vagy megnyilvánulás kapcsán, az nem osztályharc. Ha kipellengérezem azokat, akik órákon belül érvelnek valami mellett és aztán ellene is, az nem osztályharc. Amikor szomorú vagyok, ha valaki nem hajlandó érvelni egy vitában, csak egy kalap alá tuszkol mindenki, aki akár csak egy dologban vélekedik másképpen, az nem osztályharc.
Az előző alkalommal gyanútlan voltam, visszaéltél vele, konzekvens naplómba egy oda nem illő tartalmat erőszakoltál be, de megjelentettem, hiszen megígértem. Igen, van olyan ígéret is, amit akkor is megtartanak, ha az nem kényelmes, egyébként az ilyet számonkérni se lenne osztályharc.
Most azt ajánlom fel, hogy nyilvánossá teszem, ha bármilyen ÉRVET írnál, bár, hogy őszinte legyek, nem igazán tartok ettől.
|
