antibakancslistámra fel van írva, hogy halálom előtt mit NEM akarok
- nem akarom, hogy maradék időmet végig uralják a gátlástalanok - nem akarom, hogy a cenzorok újra rácsapjanak a kritikus szavakra - nem akarom, hogy rokonok barátok kerülhessenek örök haragba nem akarom, hogy tucatnyi ember magára szabja a törvényeket nem akarom, hogy mögéjük bújjon ki meggyőződésemben sérteget nem akarom, hogy zsaroljanak vagy megfenyegessenek béreseket nem akarom, hogy naponta bújjon napfényre jónéhány kétes eset nem akarom, hogy cinikus szavak tudassák velem, hogy buktam újra nem akarom, hogy minden kérdésre panel a válasz kívülről fújva
nem akarom, hogy a cenzorok újra rácsapjanak a kritikus szavakra nem akarom, hogy rokonok barátok kerülhessenek örök haragba
Már nagyon régen láttam a TV-ben egy kísérletet valami ismeretterjesztő műsorban, talán a Deltában, nem biztos, de fekete-fehér volt, az tuti. Persze lehet, hogy a film maga színes volt, csak az akkori tévémnek ez nem mondott semmit. Szóval a patkány fejébe betoltak egy elektródát, ami az orgazmusérzést stimulálta - emlékeim szerint az egy baszottjó érzés. A lényeg, hogy amikor a patkány a praclijával lenyomott egy pedált, akkor kapott egy impulzust. Eleinte véletlenszerűen lépett csak a pedálra, de a patkány okos állat, megtalálta az összefüggést. Egyre gyakrabban fordult oda, aztán úgy rákapott, mint az úrifiú a pofozkodásra, szinte szünet nélkül nyomkodta. Olyan függőség alakult ki, hogy az evésről is elfeledkezett, gyakorlatilag éhen pusztult. Ez az egész ma este jutott eszembe, el is gondolkodtam a dolgon. Szóval érzéseket lehet kívülről stimulálni. Működik a dolog úgy is, hogy nem az alany vezérli azt direkt módon. Össze lehetne kötni egy komputerrel, ami bizonyos feltételek esetén adná csak az impulzusokat. Látom, hogy az evolúció a patkányokból kihagyta a szégyenérzést. Mi lenne, ha mégis ki lehetne ilyet váltani valami elektródával? És mindannyiszor, ha egy patkány hazudna, akkor a számítógép egy akkora löketet adna, hogy felpörgesse a villanyórát? Na, megyek a műhelybe, megpróbálok összeütni magamnak valami masinát, az az első példa arról az orgaizéről csak nem hagy nyugton…
- Csapájev elvtárs! Baj van! Másenka, a rádióslány a szembeni lövészárokban ott baszik a fehérekkel! - Tyího, tovaris! Ő a mi titkos bakteriológiai fegyverünk!
Na, ez a régi vicc jutott eszembe, amikor az úgynevezett „oltásellenesek” bedobták közénk a kényszeres megmondóembert, tudatosan kihasználva a „Piszkos Fred effektust”.
Komolyan mondom, nagymértékben csökkentek az ellenérzéseim azokkal szemben, akikkel egyébként nem érteknék egyet.
Na, most itt vénségemre újra kell értékelnem magamat. Félve, hogy rosszul tudok valamit, megnéztem a Wikipédiában a humanizmus jelentését.
Az ottani meghatározás minden szavát vallom, vallottam, eszerint éltem, hacsak a már feledésbe merült időszakomban nem gondoltam másképpen.
Erre most egy versből megtudtam, hogy ki van zárva, Isten nélkül ez nem megy. Én nem is vagyok. Illetve nem az vagyok, akinek véltem magam.
A picsába! Barátaimról nem tudom, hogy hívők-e vagy sem! Amit biztosan tudok róluk, hogy becsületesek, együttérzőek, segítenek kérés nélkül, ha szükséget látnak valahol. Ha nem ilyenek lennének, nem lennének a barátaim.
Tele a tököm azzal, hogy normális emberi tulajdonságokat bármilyen beállítottságú embercsoport kisajátítson magának!
A versről, amire fent hivatkoztam.
Úgy érzem, hogy a szavak téglái között a gyűlölet a habarcs. Isten vezette a tollat a költő kezében? Magánvéleményem, hogy nem, hiszen az eddigiekből kiderülhetett, nem vagyok hívő. Viszont kétkedő az vagyok. nem tagadom Istent, csak úgy vélem, hogy felelősségemet nem háríthatom át másra, támaszt csak az általam ismert világból remélhetek, a szabályokat saját belátásom szerint tartom tiszteletben.
Viszont, ha a versnek bármi köze lehet Istenhez, akkor nem is akarok hívő lenni.
Néhai Szomor Kornél hosszújáratú tengerészkapitány nem azért taníthatta a főiskolán a hajózástant, mert rá is érvényes lett volna a mondás: „aki tudja, csinálja, aki nem, az tanítja!”.
Azt hiszem, akkoriban nála többet nem nagyon tudhatott senki a szakmáról, és szerencsésnek érzem magam, hogy tőle tanulhattam. Nem csupán a szakmát, emberileg is felnéztem rá.
Ő egyszer azt mondta, hogy nála az az ötös, aki úgy tudja az anyagot, mint ő, és el is tudja mondani. Négyes az, aki úgy tudja, mint ő, de nem tudja szépen elmondani. Az összes többi egyes.
Ezt a szemléletet most pilótapéldával illusztrálom. laikusoknak talán nyilvánvalóbb a repülős analógia.
Aki csak felszállni tud, de landolni nem, az nem közepes tudású pilótra.
Vannak szakmák, ahol ez ugyanígy érvényes, értem természetesen a hajózásra is, de egy építésznek se elég csupán a második emeletig érteni a tervezéshez, egy orvos se csak az ember egyik oldalát tudja gyógyítani. Elcsapnák azt a könyvelőt, aki csak a bevételeket tudja kezelni, de a kiadásokat nem. Régen egy kémiatanárnak se lett volna elegendő a testnevelőtanári tudás.
Most meg szembesülök azzal, hogy a mai világban van olyan szakma, ahol hiányos tudással is működhetnek emberek olyan igazolással a zsebükben, mely szerint bírnak a megfelelő ismeretekkel.
Persze, ez így általában nem igaz, statisztikailak kimutathatatlan lehet azok száma, akik (vissza)éltek lehetőségeikkel. Éppen ezért szinte lehetetlen, hogy összejöjjön, amit kívánok nekik:
- Ha esetleg tárgyalásra kerülne a sor, a védőjük is ebből a körből kerüljön ki!
Conquistadores jó ötletet adott, Tamás felhívására én is bejelentkezem! :)
Ha egy hajó korcsolyázna és zenére táncolna! Szerencséje a horgonynak, hogy oda van láncolva… Tűzrőlpattant menyecskeként tekergetné a farát, pedig majdnem akkora, mint Tütyőben az Ararát. Tiszta cirkusz! – mondaná az avatatlan szemlélő, de zárvánnyal kukkerében alaposan mellélő. Ez a pár sor nem volt egyéb, csak nyitány a versemhez. Tagolás kell, ha a költő egy jó verset megtervez. Ha elrontom, száműzhetnek - volt már ilyen – a Dokkról. A félelem néhány percre mindenképpen leblokkol. - No, de mégis! Írás nélkül meddőhányó a szellem! Sivatagi klímában kell egy ültetvényt kezelnem! Mint egy prémvadász a prérin, csapdáimat figyelem, kenusként a startpsztolyra felcsíkozott vizeken, nálam az a célszalag, ha az olvasó felderül. Elvárom, mert ezért aztán megdolgoztam emberül! Remélem, hogy ez a versem redakciómentes lesz - ilyen egy szó… Ha kérhetlek, más versemhez nem kellesz! – Az indóház alatt van egy pincelőtér, jó nagyon! ott lövik a bliccelőket sörétessel jól agyon! Ha látszik a csősztoronyból, hogy közeleg a vonat, felébresztik a pénztárost (aki jegyet adogat), Ványa bácsi két csomaggal órák óta várta már. Jó fáradt volt, majd’ leomlott, mint egy magas kártyavár. - Mi van a két nagy csomagban? - Kérdi a zord pénztáros. - Hazaviszem a cirkuszból, látta már a fél város, egy kitömött oroszlán, és az idomár a másik. Mibe fáj, ha elvitetem a másik állomásig? Jól néznének ki abban a szép, hatalmas kartélyban! Úgy hallottam, hogy havonta igen fényes estély van, híre messze földre futott, túl az Óperencián (az egy tenger, nagyon tiszta és a színe encián), a felszínen vitorlások, submarin meg alatta.
Jó hosszú vers. Aki perelt, a végére feladta.
*
A kastély - estély rímpár miatt ne haragudjatok, ezen mérm le, hogy végigolvasta-e valaki!
Azt írják az öreg könyvek, hogy Jónás volt az első olyan küldönc, akinek nem fűlt a foga a munkához, esze ágában sem volt a rábízott üzenetet kézbesíteni.
Volt egy kis késztetésem, hogy a sztorit versben írjam meg, csábított a Jónás – postás rímpár, de meggondoltam magam, ez még hozzám is méltatlannak tűnik, elhessegettem magamtól a gondolatot.
Szóval arról van szó, hogy Jónást az irodalom olyan félnegatív hősként mutatja be, akit a felsőbb hatalmak ugyan nagy nehezen rászorítottak küldetése teljesítésére, de büntetésből megszívatták, nevetségessé tették. Állítólag a biztonsági őrökkel kísértették ki és elvették a belépőjét.
Pedig Jónás mindössze megelőzte a korát.
Az ilyesmi sose volt népszerű, Galilei*, Bruno**, Norbi, Bokros Lajos, sorolhatnám.
Jónás esetében mindössze arról volt szó, hogy ő már akkoriban felmérte a környezetkárosítás iszonyú következményeit, és ük-ük-ükunokáit féltendő, a lehető legkörnyezetbarátabb közlekedési eszközt választotta, a cetet.
A bálnákról köztudomású, hogy nem használnak fosszilis üzemanyagot. Planktonokat, pici rákocskákat, tejeszacskókat és szívószálakat esznek, és menetrendszerűen járják oda-vissza az óceánokat. Szinte fáj a szíve az embernek a sok üresjárat miatt. Jónás mindössze mérsékelte a költségeket azzal, hogy élt egy kínálkozó fuvarral.
A cetek további előnyei
1./ Az még hagyján, hogy nem használnak fosszilis energiákat, de a planktonok, krillek fölzabálásával megelőzik azt, hogy a sok apró tengeri bizbasz valaha is leülepedjen a tenger aljára, és néhányezer vagy millió év múlva kőolajjá váljon.
2./ Egy bálnára nem vonatkoznak a közlekedési szabályok. Illuzórikus lenne például a jobbkézszabályt betartatni vele. Egy cet nem is értené, miről van szó, se keze se lába (tipikus törzsvásárló), vagy húsz évig magyarázhatnák neki, hogy mi az a jobbkéz, ezalatt vagy ötvenszer megkerülhetné a Földet. Ha kikérnék erről a véleményét, csak megvonná a vállát – ha lenne neki -, és úgy hajtaná maga mögé a mérföldek ezreit – persze, csak a tengeri mérföldeket -, hogy nem foglalkozna azzal, hogy ki merről jön.
Egyedül egy másik bálna bírhatná megállásra, akkor viszont úgy megörülnének egymásnak, hogy össze-vissza ölelkeznének. Persze, ha lenne kezük. Így legfeljebb az orrukat dörzsölhetik össze, mint az eszkimók.
Azért ezek a találkozások arra is jók, hogy az ilyen Jónás-félék átszállhassanak egy másik cetre, lehet, hogy Jónás is így ment, ha nem volt közvetlen járat Ninivébe. Erről ugyan egy szót se ejtenek a könyvek, biztosan nem tartották lényegesnek.
3./ Nagy előnyük a bálnáknak, hogy négyévszakos uszonyaik vannak, semmi cserebere, télen-nyáron stabilan tudják a tízcsomós sebességet. Persze, tudnak hússzal is menni sürgős esetben, ilyenkor a kékbálna átkapcsol villogókékre.
4./ Egy kékbálna hosszú élettartamú. Jó esetben vagy kilencven évig működik, és nem megy ki a divatból, hiszen a következő generáció – ha lesz még -, ugyanúgy fog kinézni, a bálnák nincsenek kitéve a divatváltozás szeszélyeinek.
Jó, lehet azzal szórakozni, hogy milyen kék, ciánkék, türkizkék vagy kiscsirkék, de ha az ember felé jön egy ilyen tátottszájú monstrum, a kutya se foglalkozik az árnyalatokkal.
Galileo Galilei*. Zavaros ügy volt, most mozog-e a Föld vagy sem, összevissza beszélt aztán visszavonta.
Érdekes, hogy akkoriban VIII. Orbánnak hívták a főnököt, különleges viszonya volt a tudománnyal, képes volt rábírni a tudósokat, hogy ne mindenféle értelmetlen kutatásokkal, hanem praktikus dolgokkal foglalkozzanak.
Én nem is értem ezt a laposföld-kerekföld ügyet, mindenki tudja, hogy a föld ferde, hiszen lefolyik róla a víz.
Giordano Bruno** a végén szívesen cserélt volna Jónással, a máglya szarul ég a tengeren.
Szóval az egészből csak azt akartam kihozni, hogy egy kisbálna – akkor még biztosan világoskék – hétméteresen születik, és két-és fél tonnásan. Aztán van rá majdnem száz éve növögetni, jó, a harminc métert akkor se nagyon éri el, de a világ legnagyobb állatánál senki nem tekintheti nagy hibának, ha a nevét nagybetűvel írják.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
