NAPLÓK: Gyurcsi Legutóbbi olvasó: 2026-08-26 21:15 Összes olvasás: 197901| 796. | [tulajdonos]: tehermentesen | 2019-09-29 22:53 | A következő történet szervesen kapcsolódik a "tehermentesen" című, most még az útelágazás előtt várakozó versemhez.
Összefutottam a Neten egy gyerekkori haverommal, akivel ötven-hatvan éve nem beszéltünk Nosztalgiáztuk, inkább ő beszélt, én élvezettel hallgattam.
Én elég impulzív gyerek voltam - ez nem sokat változott -, a pillanat foglalkoztatott, ennek azért annyi előnye van, hogy nem terheli a hosszútávú memóriát, ő viszont jobban megőrizte emlékeiben a múltat.
Annyit előzetesként, hogy 61-ben - 9 éves koromban - költöztünk Lágymányosra, egy akkor vadiúj lakótelepre. Ezt négy utca határolta, a házak bejáratai az utcákra nyíltak, de a hátsókapuk a házak által behatárolt parkra.
Persze, az összes gyerek itt játszott, nem kellett vigyázni rájuk ezen a forgalomtól elzárt területen.
Folyamatos volt a zsivaj, és szinte percenként lehetett hallani, hogy egy vékony gyerekhang kiabál: - Anyúúúú!
Elég sok anyuka fele jelent meg ilyenkor az ablakokban, aztán, mikor a "célszemély" is kinézett, indulhatott a párbeszéd, dobd le a labdát, megrúgott a Lali, maradhatok még? - és így tovább.
Barátom elmondása szerint én voltam az egyetlen, aki nem anyut kiabált, hanem azt, hogy Zalánné.
Sok felesleges kihajolást takarítottam meg a nem Zalánné nevű anyukáknak, sőt, barátom szerint jó néhányan magukévá tették az ötletet, olyan is volt, aki a keresztnevét kiáltotta anyukájának. Ez persze Erzsivel, Marival, Katival nem lett volna nagy ötlet, de akkoriban a Zitával működött.
Na, hát ilyenek tudtam meg magamról. Most már nem felejtem el, bár lehet, hogy ehhez még néhányszor el kell mesélnem. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
