NAPLÓK: Gyurcsi Legutóbbi olvasó: 2026-03-23 07:30 Összes olvasás: 179717| 580. | [tulajdonos]: Egy tiszt szava | 2018-10-30 18:13 | Most nem mondom el, miről jutott eszembe az alábbi történet, de azt hiszem, így is kerek lesz.
Akkoriban a kisebb tengeri hajók feljártak a Duna deltájába, ahol román és szovjet kikötőkben rakodtuk át a rakományt uszályokba, ezeket vontatóhajók vitték fel, tovább a Dunán. Braila ilyen román kikötő volt. Itt olyan mélyre volt kotorva a meder, hogy a tengeri hajók se üljenek fel.
A 70-es évek elején történt, most nem emlékszem, hogy arab vagy török kikötőből érkeztünk, ahol viszont kolerajárvány lehetett, ezért karanténba tettek minket.
Gyakorlatilag ez úgy zajlott, hogy - bár a parthoz kötöttünk - nem mehettünk ki, fegyveres állt a hajó mellett, és minden más hivatalos eljárást egy orvosi "különítmény" előzött meg. Bejöttek, mindenkit magukhoz hívtak névsor szerint, és a szemük láttára be kellett vennünk valami kék tablettát.
A tapasztaltabbak szóltak, hogy ez egy elég hatékony hashajtó, gyorsan és garantáltan hat, jobb kihagyni.
Nos, gyakorlatilag nyelv alá vagy a pofazacskóba tolva mutattuk tátott szánkat az dokiknak, akik ekkor szélnek eresztettek bennünket, majd vártak türelmesen.
Na, most kezdődött az érdeklődés, kinek van egyébként is halaszthatatlan dolga? Ennyi emberből azért egy-egy mindig akad.
Én a Tuskó-fanok közé tartoztam. Tuskó Miklós egy negyven körüli, nagyon rendes, nyugodt ember volt, rádiós-gazdasági tiszt (kambuzer). Én benne bíztam, szavatartó, becsületes férfinek ismertem meg, ha ő egyszer azt mondta, hogy lesz produkció, akkor lesz is. Józan, kiegyensúlyozott életvitele pedig abbeli reményeimnek engedett szabad folyást, hogy nem szedett össze valamelyik kikötőben csúnya betegségeket.
Nos, vagy nyolcan szorongtunk a mosdó előterében és a folyosón, hangosan buzdítva Miklóst.
Rá is szorult a bíztatásra, hallottuk, hogy nem megy könnyen. De hát a tiszti becsület, megígérte!
Végre felszállt a füst, Miklós fáradtan, de boldogan jelentette, kész, ott van, a miénk!
Egyenként járultunk az urnához, a dokiktól kaptunk egy-egy olyan papírtálcát, amilyenen a büfékben meg a majálison a virslit adják mustárral, a tálca sarkával kellett kikanalazni a produktumból egy kb. teáskanálnyit, azt vittük a bizottság elé. Ők névre szólóan felcímkéztek tégelyeket, azokban vitték tovább a laborjukba. Néhány nap múlva aztán engedélyezték a partra lépést.
Addig viszont rettentően izgultunk, hogy néhány hősünk, mint amilyen Tuskó úr is volt, jó egészséggel bírjon, mert rossz esetben rögtön járvánnyá nyilváníthatták volna a szórványt is.
Egyébként évtizedekkel később sem voltam hajlandó utcai árusnál virslit enni.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
