NAPLÓK: Gyurcsi Legutóbbi olvasó: 2026-03-10 20:01 Összes olvasás: 178925| 1160. | [tulajdonos]: kór(terem)társ irodalom | 2023-06-12 14:03 |
Családomban már jóideje én vagyok a legöregebb.
Nem a büszkeség mondatja velem, ez egy átmeneti állapot, örököltem.
Mint ahogy szüleim ágán a százéves dokumentomokat – apám papírjait, anyámét, katonai dögcédulát, leveleket – és igen, fotókat is, vagy kétezret.
Miután gyerekeim, unokáim szanaszét élnek a világban és már csak mink élünk itthon, felelősséggel tartozom a fotókkal kapcsolatban, a papírképeket nem lehet igazságosan szétosztani és a Világ négy sarkába elpostázni, rászántam két éjszakát – meg a közéjük szorult nappalokat -, és egy nagyon aranyos Kodak fotoszkenneren átzavartam az összeset, és immár digitálisan juttattam el az érdekelteknek.
Egyenként átnézve a képeket rá kellett döbbennem, hogy a kétharmadukról nem tudom, kik vannak rajtuk. És nincs már kitől megkérdeznem.
Azt is tudom, hogy gyerekeim már a maradék zöméről se fogják tudni a képeken szereplőkről, hogy mit keresnek a mi családi fotóink között. és ők se kérdeznek, ahogy én se kerestem ilyen okból a faterékat.
Aztán van még egy érdekesség: - rólam nincs olyan fénykép, amilyenen éppen fürdetnek, pelenkáznak, szoptatnak, egy fotó sincs a kukimról, a popsimról – aki kevésbé cizelláltak: a faszomról, a valagamról -, pedig készültek ilyenek, mint ahogy minden családban szokás.
Egyszer – olyan tizenkét-tizenhárom éves lehettem - a fateromék elutaztak valahova néhány napra, kihasználtam az alkalmat, és az összes ilyen képet összetéptem/széttéptem - nem kívánt törlendő -, és lehúztam a klotyón, vállalva a verést, Stephen Hawking kortársaként én is érintett vagyok a gondolkodás terén, kiszámoltam, hogy amikor hazajönnek, így is, úgy is elvernek, vagy cigihamut találnak valahol, vagy a szomszéd panaszol be a hangos zenéért, nálunk meg a halmazati verés ugyanakkora szokott lenni, mintha csak egy bűnön kaptak rajta.
Szóval engem nagyon bántott, amikor régen látott rokonnal vagy ismerőssel az őseim végignézették a családi fotókat, köztük az én fütyis képeimmel.
Tiltakozni nem mertem, akkora verést még Hawking se tudott volna előre kiszámolni, de így azért bízhattam abban, hogy mégse bukom le.
Mindez olyan hatvan éve történt, és csupán néhány tucat ember előtt kellett pironkodnom apámék bunkósága miatt, de a mai világban az internet Kaleta Gábor kortársaként az összes érintettnek lehetővé teszi, hogy a kisfiúk pöcörőjén csámcsogjanak, ha én most lennék abban a helyzetben, akkor Pándi András kortársaként lennék én is érintve, és korábbi árvaságra kárhoztatnám magam.
Milliónyi NORMÁLIS nagyapa kortársaként én is érintve vagyok abban, hogy mélységesen felháborít, ha valaki a saját önfényezése okán gond nélkül figyelmen kívül hagyja mások személyiségi jogait, és még az se tántorítja el, hogy saját családján belül teszi, sőt, egy önvédelemre képtelen, jobb sorsra érdemes kisbabával.
Tisztességes dokkosok kortársaként érintett vagyok abban is, hogy szomorú legyek, a felelős főszerkesztő nem él felhatalmazásával, és nem akadályozza meg azt a dúlást, amit egy résztulajdonos művel a jóízlés – és lehet, hogy néhány írott szabály – ellen.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
