| KIEMELT AJÁNLATUNK |  |
| Új maradandokkok |  |
| Prózák | |
| FRISS FÓRUMOK | |
| FRISS NAPLÓK | |
| VERSKERESő |  |
| SZERZőKERESő | |
| FÓRUMKERESő | |
|
NAPLÓK: Baltazar Legutóbbi olvasó: 2026-05-07 21:40 Összes olvasás: 683441| 166. | [tulajdonos]: Két vers az angol füzetből | 2008-03-04 21:08 | Én, avagy színház az egész
Ismerem lépteid angyalát, Virág-
királynő, lenge, kék suhanás, könnyű,
mint a harmat, mikor csordultig szívja
magába cseppenként a hajnalt. Tiszta,
mint szivárvány, szelíd szobor-gondolat,
színezüst tükör, dajkája a fénynek.
Számodra trónterem az egész világ!
Hová csak lép a lábad, megszenteli,
amin halandók taposnak, a földet.
Hogy közel juthasson hozzád, magára
ölt egy láthatatlanná tévő ruhát.
De hát ki volna ő, ki ezt a néhány
mondatot súgta, hogy papírra vessem?
Prológusként, éjszín köpenyben állt, nem
is oly rég, itt előttünk. „Jön a vihar,
irgalmazzon nekünk az Úr, süllyedünk!”
dörögte, mint az ágyú. Aztán mellét
verve hangja szelídült, s így folytatta:
„A legnagyobb bűnös én vagyok, kinek
szívét a vágy ördögszekere szántja
véresre. Ítélj aranytrónusodról
fölöttem, pálcád törd ketté, hulljon a
mélybe, kezem hadd kapja el, amit az
előbb még ujjaid öleltek. Hozzád
szegődni engedj, hadd legyek hűséges
szolgád, lelkem a máglyádra küldöm, tűz
eméssze hófehérre, hogy mennyedbe
tisztán kerüljön, ha eljön az idő…”
Zúgott a taps, morajlottak a nézők,
petárda durrant, s az éjszín köpönyeg
válláról leröpült. Most lábaink
előtt hever a földön, míg gazdája
már szellemként bolyong gondolatinkban,
szent lázban égve, csapongva keresi
helyettünk is, sok hiú beszéd után
az egyetlen szót, mi méltó lehetne
hozzád. És most abbahagyom, próbálok
arra figyelni, ami a színpadon lesz,
de minduntalan fölfele fordítom
tekintetem, mert hangokat hallok az
égből, felhők városából, éneket.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
|
