| KIEMELT AJÁNLATUNK |  |
| Új maradandokkok |  |
| Prózák | |
| FRISS FÓRUMOK | |
| FRISS NAPLÓK | |
| VERSKERESő |  |
| SZERZőKERESő | |
| FÓRUMKERESő | |
|
NAPLÓK: Baltazar Legutóbbi olvasó: 2026-08-01 10:50 Összes olvasás: 707310| 1386. | [tulajdonos]: hó | 2012-02-08 15:12 | | Én meg kihasználtam a január enyheségét, és sokszor futottam a Duna-parton. Még soha nem volt olyan január az életemben, hogy sikerült volna tizennégyszer futnom. Mióta viszont bejött ez a nagy hideg, meg a hó, hanyagoltam a futást. De tegnap... Azt hiszem, ugyanazt éreztem, mint te ma. Muszáj futnom egyet. Isteni érzés a szikrázó napsütésben, a letaposott havon futni a befagyott folyó mellett. Egyedül a kutyasétáltató emberekkel nehéz. Nálunk sajnos a kutyatartás is meglehetősen kulturálatlan. Akinek kutyája van, nem feltétlenül tud vele bánni. Az állat eszeveszetten rohan, mondjuk az éppen ott futó ember felé, akiben az adrenalin ettől kissé megugrik, és fejben elkezdi pörgetni az esélyeket. Nekem esik a fenevad, elrohan mellettem, ügyet se vetve rám, mi lesz. A kutya gazdája szinte soha nem szól rá ebére, soha nem kér elnézést, ha a kutya megijesztette, megzavarta a másik embert. Az ő kutyája ugyanis aranyos, kedves, gyönyörű és szelíd. A leghajmeresztőbb emlékem, hogy egyszer egy kutya, szabályosan nekiugrott a lábamnak, miközben futottam, én pedig próbáltam megvédeni magam és valami ijedt és komikus mozdulattal feléje rúgtam, mire a gazdája, egy nő, rám kiabált, hogy ne bántsam a kutyáját. Nem tudtam, sírjak-e, vagy nevessek rajta. Még jó, hogy nem jelentett föl állatkínzásért. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
|
