NAPLÓK: Baltazar Legutóbbi olvasó: 2026-02-01 11:42 Összes olvasás: 660050| 4749. | [tulajdonos]: Standard/Babits | 2026-01-31 16:20 | Mai dolognak tartjuk, főleg nagy japán cégek elvárásának, hogy nem illik azonnal távozni a munkahelyről, ha vége a munkaidőnek. Erre Vas Istvánnál ezt olvasom a Mért vijjog a saskeselyű?-ben:
„Siettem én is, nagyon és izgatottan, sőt szorongva: ötig tartott a fogadóóra, a Standardben pedig négyig a hivatalos idő, amit a könyvelésben legalább hatig illett megtoldani. Ezen a napon valami ürüggyel fél négykor kéredzkedtem el, de úgy látszott, ennyi sem elég hozzá, hogy idejében érjek Újpestről az Attila utcába, kissé tévelyegtem is az ismeretlen környéken, holott kínos lett volna, ha mindjárt első alkalommal késéssel és kivételkéréssel keltek feltűnést – a továbbiakban persze többször is kénytelen voltam Babits elnézéséhez folyamodni, még utóbb pedig ő maga adott rá engedélyt, hogy ne tartsam be teljes pontossággal a szerkesztőségi órát.”
A múlt század harmincas éveiben tehát elvárás volt ennél a Standard nevű cégnél, hogy a könyvelésben dolgozók (ők biztosan, a többit nem tudjuk) két órával tovább dolgozzanak. A magántisztviselő Vas István szeretne időben odaérni Babits Mihályhoz, és nemhogy tovább maradna, a munkaidő vége előtt elkéredzkedik… Ürügyet kellett keresnie, pedig ha az igazat mondja, talán még nőtt is volna a respektusa az akkor még húszas évei elején járó fiatalembernek, hogy a verseit hajlandó megnézni egy élő klasszikus. De nyilván felmérte, és jobbnak látta, hogy ne a valós okra hivatkozással kérjen engedélyt a korábbi távozásra. | |
| 4748. | [tulajdonos]: jó lenne | 2026-01-31 12:55 | Úgy látom, sokan kattintanak erre a naplóra, aminek örülök. Jó lenne, ha volna olyan olvasó, aki megosztja a tapasztalatát az AI-vel kapcsolatban. Én általában igyekszem sok információt zsúfolni a kérdésembe, jelezve, hogy nem vagyok teljesen járatlan az adott területen, és mert úgy érzem, ezzel segítek a keresésben. A "merre menjünk tovább"-felvetéseire nem mondok automatikusan igent, jelezve, hogy nem szolgalelkű partnere vagyok az adott kérdés körbejárásában, hanem vannak bizonyos preferenciáim. Az is szempont, hogy sohasem használom munkához, kizárólag olyan kérdéseket teszek fel neki, amelyek mint magánembert érdekelnek.
| |
| 4747. | [tulajdonos]: az AI-szkeptikusnak | 2026-01-31 08:47 | Viszonylag közkeletű az a vélekedés, hogy az AI alapvetően „támogatóan” szeret válaszolni a kérdéseinkre. Azzal, amit most felhozol, láthatóan ezt kívánod bizonyítani. Többször elolvastam a válaszokat, és összehasonlítottam azzal, amit tegnap elmentettem, illetve elmentés nélkül valamennyire megjegyeztem. Nem érzek lényeges különbséget a nekem és a neked küldött válaszok között.
Az európai zene nagy vonzereje talán az, hogy bonyolult ugyan, de világos és egyértelmű iránya van, fejlődik, kibontakozik, kiteljesedik, nem olyan, mint a Kelet zenéje. Ez nyilván leegyszerűsítő, de alapvetően jó, tömör és használható értelmezés. Nos, ehhez a tapasztalati elváráshoz képest furcsa és fárasztó Schumann zenéje. Amikor azt várnám, hogy tovább szökken, akkor pont, hogy visszalép… Ez motivált a kérdésfeltevésben. Ezekre kaptam tökéletesen érthető választ. Idézek még a válaszokból: „Ne a végkifejletet várd, hanem a pillanat igazságát. Beethoven elvezet valahová. Schumann megmutatja, milyen nem tudni, merre menj.”
Az én kérdésfeltevésem a tapasztalataimból építkezett, és tiszteletteljes volt, amire korrekt, megvilágosító erejű választ kaptam. A te kérdésfeltevésed tendenciózus volt, valami prekoncepciót akartál bebizonyítani, hogy az orrom alá dörgölhesd, milyen naív vagyok. A helyzet az, hogy nem sikerült, mert a hamis kérdésed ellenére jó válaszokat adott. Pontosan az derült ki, hogy a formai építkezés megszokott, szilárd elvei helyett a pszichológiai szempontok zenévé transzformálása született meg Schumannál. Mondhatni, megsimogatta a buksidat, mert ugyan olyan kérdést tettél fel, amely finoman szólva sem pontos, megértette, hogy van benned valami ellenkezés Schumann zenéjével szemben, és már magát a kérdést jó irányba fordította.
Még annyit, hogy a téma érdekessége, a párbeszéd izgalma, és a csalafintaságod indukálta, hogy megjelenítsem a név nélküli beírásodat. Máskor használd a neved, arra kérlek. Köszönöm.
| |
| 4746. | [tulajdonos]: zene | 2026-01-30 21:13 | Van valami Robert Schumann zenéjében, amit a legtöbb esetben megérzek, és arra ösztökél, hogy csatornát váltsak, mert valami diszkomfort érzet támad bennem. Úgy tudom megfogalmazni, hogy nem érzem nála az irányt. Elindul valamerre, aztán elkanyarodik, visszalép, újrakezdi, mintha nem tudná, mit is akar. Úgy döntöttem, megkérdezem a mesterséges intelligenciát erről. Lenyűgözően érdekes okfejtést kaptam, több üzenetváltáson ment át az eszmecsere, és nagy lépést tettem abba az irányba (már megint az irány...), hogy értsem, hogyan működik a zenéje.
Egy részlet a válaszból.
Schumann zenéje nem utazás, hanem: bolyongás, gondolatfoszlányok egymásutánja,
belső párbeszéd. Nincs egyetlen fő irány, a zene reflektál önmagára, gyakran visszafordul mielőtt bárhová megérkezne. Ez közelebb áll a naplóíráshoz, belső monológhoz, mint egy drámai történethez.
Ezek után nyilvánvaló, hogy szeretnem kell a zenéjét, mert mutatis mutandis valamelyest magamra ismerek benne. Ezek után jön a kérdés: nem azért fordultam el eddig oly gyakran a zenéjétől, mert a saját bajaimat észleltem benne anélkül, hogy ez tudatosodott volna, és nem akartam még másnál is a saját iránytalanságommal, mozaikosságommal találkozni? | |
| 4745. | [tulajdonos]: az eleje az előbb lemaradt | 2026-01-29 18:01 | Az jó, ha a szerzőben van egy verssé formálódni akaró gondolat. Innen már csak az a feladat, hogy megírja. A „csak” természetesen némileg ironikus, hiszen a gondolatot ki kell bontakoztatni, transzformálni kell, érzékletessé kell alakítani, meg kell szerkeszteni, ami azt is jelenti, hogy nem szabad engedni a tévutak csábításának. Hosszú sora van annak, mire kell ügyelni, ez a néhány felvetés csupán jelzése annak, hogy az anyaggal való alázatos törődést nem lehet megúszni. És ha elkészültünk, akkor újra el kell olvasni a szöveget, mérlegre kell tenni, és kifejezetten olvasói attitűddel megnézni, hogy a „mi volt az eszemben” és a „mi lett belőle” között milyen átfedés van, befogadható-e, ami született.
Mindez az Eltévedés című versről jutott eszembe. Csak néhány észrevétel. Ha a lírai én kedvese enni akar, az magától értetődően annyit jelent, hogy most szeretne enni, nincs kedvére a hal, hiszen egyelőre jövőbeli dolog, hogy abból ehető étel legyen, amivel a férfi éppen foglalatoskodik. Mintha azt mondta volna, hagyd a halat, nem tudok arra várni, hogy elkészülj. A férfi voltaképpen ügyet sem vet a nő kérésére, ő megmarad a hallal való interakcióban.
A késről megtudjuk, hogy fémkemény. Ezek szerint nem fém, csak a keménysége utal a fémre. Nos, ezek szerint üvegből van vagy más nemfémes, azonban kemény anyagból? Nyilván nem, ezért a fémkemény szó használata félrevezető, hogy mást ne mondjak. Aztán kiderül, hogy a késes ember a hal szemébe néz. Nahát. Megállapítja, hogy nem pislog a hal. Nem lehet, hogy azért, mert már nem él? A nem pislogás amúgy a félelem jele? Vagyis a pislogás a bátorságé? Aztán jön a kéz, és az összes ehhez kapcsolódó motívum, amelyekből a csúcs, hogy még meg is szólal. Rántotta. Vajon ez azt jelenti, hogy hagyd a halat, egyél inkább tojást?
Ami pedig a szerzőnek a művéhez fűzött magyarázatát illeti, az is tele van zavarral. A halevés nem önhittség kérdése. A hal általában nem ért semmit, miért tudná, mi fog történni vele? Amúgy meg él még szegény a versbéli pillanatban? Fájdalom, de meg kell ölni, hogy egyáltalán az étellé alakítása megkezdődhessen. Az ember amúgy nem ragadozó. A kéz, amelyik azt mondja, rántotta, bárkit is zsákmánnyá tesz? Valami logikát érdemes lenne belecsempészni a versbe. Bár a legjobb döntés az volna, ha a szerző örökre elfelejtené. Hiszen ez a vers valójában nem eltévedés, hanem tévedés. | |
| 4744. | [tulajdonos]: el | 2026-01-29 17:56 | Mindez az Eltévedés című versről jutott eszembe. Csak néhány észrevétel. Ha a lírai én kedvese enni akar, az magától értetődően annyit jelent, hogy most szeretne enni, nincs kedvére a hal, hiszen egyelőre jövőbeli dolog, hogy abból ehető étel legyen, amivel a férfi éppen foglalatoskodik. Mintha azt mondta volna, hagyd a halat, nem tudok arra várni, hogy elkészülj. A férfi voltaképpen ügyet sem vet a nő kérésére, ő megmarad a hallal való interakcióban.
A késről megtudjuk, hogy fémkemény. Ezek szerint nem fém, csak a keménysége utal a fémre. Nos, ezek szerint üvegből van vagy más nemfémes, azonban kemény anyagból? Nyilván nem, ezért a fémkemény szó használata félrevezető, hogy mást ne mondjak. Aztán kiderül, hogy a késes ember a hal szemébe néz. Nahát. Megállapítja, hogy nem pislog a hal. Nem lehet, hogy azért, mert már nem él? A nem pislogás amúgy a félelem jele? Vagyis a pislogás a bátorságé? Aztán jön a kéz, és az összes ehhez kapcsolódó motívum, amelyekből a csúcs, hogy még meg is szólal. Rántotta. Vajon ez azt jelenti, hogy hagyd a halat, egyél inkább tojást?
Ami pedig a szerzőnek a művéhez fűzött magyarázatát illeti, az is tele van zavarral. A halevés nem önhittség kérdése. A hal általában nem ért semmit, miért tudná, mi fog történni vele? Amúgy meg él még szegény a versbéli pillanatban? Fájdalom, de meg kell ölni, hogy egyáltalán az étellé alakítása megkezdődhessen. Az ember amúgy nem ragadozó. A kéz, amelyik azt mondja, rántotta, bárkit is zsákmánnyá tesz? Valami logikát érdemes lenne belecsempészni a versbe. Bár a legjobb döntés az volna, ha a szerző örökre elfelejtené. Hiszen ez a vers valójában nem eltévedés, hanem tévedés. | |
| 4743. | [tulajdonos]: kár lenne | 2026-01-28 20:04 | | Kedves György, köszönöm a visszajelzést; örülök, hogy észrevette. Néha annyira megszólít egy szöveg, hogy nem tudok mit kezdeni azzal, ha egy szerkesztő nagyon másképp látja. Szőke Imre, Albert Zsolt, Farkas György szerintem a Dokk legjobbjai közé tartoznak, kár lenne pont őket elriasztani innen. | |
| 4742. | [tulajdonos]: écrivain | 2026-01-25 10:23 | "...annyira észíró azért én sem voltam, hogy valamilyen előre elgondolt mondanivalót akarjak ráerőszakolni a versre. Annyit azért akkor is tudtam, hogy elég, ha bennünk megvannak a saját mondanivalónk kontúrjai, a többit már rá kell bízni a formára, hogy az csalogassa ki belőlünk a mondanivalót és adja hozzá a magáét, azt a többletet, amivel az egyénen kívüli és túli és egyén fölötti forma okosabb és tudósabb nálunk."
Részlet Vas István: Mért vijjog a saskeselyű című könyvéből.
| |
| 4741. | [tulajdonos]: még nem elég | 2026-01-24 22:08 | 1907-ben Balázs Béla és barátja, Kodály Zoltán egy ösztöndíjjal eljutottak Párizsba. Balázs szinte magán kívül van az élménytől, nem tud betelni vele. Többek közt ezt írja a naplójába:
"Még 25 érzéket, még 25 agyvelőt szeretnék! Beljebb szeretnék egy lépéssel, és följebb, följebb!" | |
| 4740. | [tulajdonos]: univerzális | 2026-01-24 20:17 | Adam Zagajewski:
Száguldó vers
Gregorián kórusokat hallgattam
száguldó autómban,
egy sztrádán, valahol Franciaországban.
A fák kétoldalt rohantak. A szerzetesi
hangok a láthatatlan Urat dicsérték
(hajnalban, egy hidegtől reszkető kápolnában).
Domine, exaudi orationem meam,
kérték a baritonok oly nyugodtan, mintha
a megváltás a kert végében teremne.
Hová utaztam? Hol rejtőzött a nap?
Életem kiterítve hevert az útszélen,
oly törékenyen, akár egy papírtérkép.
A felhők felé tartottam
az édes szerzetesekkel, a kék,
tonnás, áthatolhatatlan felhőkhöz,
a jövő felé, a zápor kemény könnyeit
elnyelő szakadékhoz.
Távol a hajnaltól. Távol otthonomtól.
A falak helyén - vékonyka bádog.
A virrasztás helyett szökés.
A feledés helyett egy utazás.
Himnusz helyett - egy száguldó vers.
Előttem
apró, megfáradt csillag rohant,
s az országút aszfaltja fénylett,
mutatva, merre a föld,
merre lapít lesben a horizont borotvája,
hol bújik az este, s az éj fekete pókja,
sok ezer álmunk özvegye.
Zsille Gábor | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
