NAPLÓK: BASZORKÁNYOK 2. Legutóbbi olvasó: 2026-05-12 08:51 Összes olvasás: 32999| 185. | [tulajdonos]: 128. | 2016-04-01 22:19 |
Uborkaszezon
Ma kellett megtörténnie, pont mikor végre kiegyensúlyozott és boldog voltam. Az öreg írónőmmel és a Hókirálynővel is kibékültem. A fiatal írónőm néhány nap autóbaleset miatti kimaradás után ismét nálam. Konkrétan az ágyamban. Szeretkeztünk éppen, ezúttal vér és verés nélkül, finoman, szerelmesen. Vigyázva sérült ínszalagjaira. Mellettünk kiivott koktélos poharak, fagyis kelyhek hevertek spontán csendéletet alkotva.
Épp közös jövőnket tervezgettük, mikor kopogtattak. Momó nem ugatott, tehát ismerős jött. Nekünk süteményt, a kutyának csontot több szomszéd is szokott hozni. Bugyiban-melltartóban nyitottam ajtót. Mindkét szomszédasszony látott már ilyen öltözékben. De nem az várt, akikre számítottam. Mint egy fehér kísértet, falszínű arccal, lenge, fehér nyári ruhában, tágra meredt szemekkel: Dityke exem. A lehető legrosszabb. A lehető legrosszabbkor. Ehhez van érzéke. Hónapok óta nem is hallottam felőle. Épp őt próbáltam elfelejteni, pontosabban valaki mással elfeledtetni. Valakivel, aki jobban hasonlít rá, mint az édes testvére.
- Szia, hogy vagy? – kezdte ártatlanul.
- Jól voltam, míg nem jöttél.
- Kedvességed a régi. Be se mehetek?
- Most nem!
- Csak most nem? – bukkant elő a pucér Kriszti - Ha nem vagyok itt, gond nélkül enyelegtek?
Dityke megvetően és kíváncsian mérte végig a vetélytársat.
- Ennél különbekkel csaltál eddig? Már bárki jó, csak ne én legyek?
Meg se tudtam szólalni, ráhibázott. Kriszti szemrehányóan, sírásra álló szájjal, durcásan karba tett kézzel nézett farkasszemet vele. A két nő, mint egymás tükörképe meredt egymásra. Utánozhatatlan pillanat. Néha a korszakok, sorsok összeérnek.
- Kerülj beljebb – invitáltam, hogy enyhítsem a zavart, ha elzavartam volna, csak a feszültség nőtt volna – Ismerjétek meg egymást!
A nappaliba ültettem őket egymás mellé a kanapéra. Én szemben, a fotelban helyezkedtem el.
- Tehát.
- Ezt nem lehet kimagyarázni! – mondták kórusban.
- Nem is kell. Semmi nem történt, csak váratlan volt. Igyunk rá egyet.
A piának egyik se mondott ellent. Vörösbort öntöttem.
- Kocsival vagyok, nem ihatok - mondta Dityke, de közben már be is lökte a felét.
- Én se, én meg elvonón – és már le is csúszott az egész.
Újratöltésre tartották poharukat. Adtam, míg el nem fogyott.
- Timi nem iszik, hé! – így Dityke – Ez így nem ér!
- Nem bizony, cseles a lány, leitat minket és csoportos erőszakot követ el.
- Helyesbítek: csoportos erőszak az, ha többen követik el.
- Hát itt most többön követik el.
- Szeretnétek? – kérdeztem.
- Ííígen! – felelték egymásba karolva.
- Azért se! Itt nem lesz gruppen. Dityke, ezt már megbeszéltük, hogy nem vagyok benne.
- Miért, mással is csinálná? – méltatlankodott Kriszti.
- Ez? Fűvel-fával összeadná magát.
- Magadról beszélsz? – így Dityke.
- Mert Timi ilyen nőcsábász?
- Timi? Röptébe a hegyet is!
Ezen a szóviccen mindhárman dőltünk a röhögéstől.
- Három ekkora hülyét egy rakáson! – visította Dityke.
- Kikkel vagyok én körülvéve!? – tört fel belőlem.
- Az ember a rokonait nem, a barátait megválaszthatja! – okoskodott Kriszti, szemüvegét nagy orrára biggyesztve, hogy bölcsebbnek tűnjön.
- Én rokona is vagyok ám! – hencegett Dityke.
- Mi az, hogy is? Ti keféltek a családtagjaitokkal? Hová keveredtem? Számomra ez elfogadhatatlan! – erkölcsösködött Kriszti.
- Igen, ez Isten elleni bűn! – vetett keresztet Dityke.
- Te meg a Szentasszony vagy, szent és bűntelen, egyenesen a mennyből! – mondtam.
- Az erkölcsiség fontos. A jog alapja.
- Most itt elééég! – ordítottam el magam – Tűnjetek a házamból!
- Miért? – csengett össze hangjuk.
- Mert elviselhetetlen ribancok vagytok!
- Én reklamálhatnék! – így Dityke.
- Én is! – így Kriszti.
- Veled rég szakítottunk! – vertem hátba Ditykét.
- Velem két hete jött össze!
- Akkor mi a baj? Senki nem csalt meg senkit! – kaptam az alkalmon, hogy tisztázzam magam.
- De, én! – vihogta az ex – Egy pappal!
- Én is! – kontrázott a jelenlegi.
- Te is félrekúrtál?? – döbbentem le Krisztin.
- Én is pappal.
- Tudjátok mit, húzzon benneteket az Isten a szálkás, kereszt alakú faszára! Szopjátok ki a szentel gecit!!! Húzzatok el, de gyorsan, mert…
- Mert mi lesz?
Úgy összedolgoztak, mint a Jurassic World mozi klónozott mutáns raptorfalkája. Ijesztő.
- Az lesz, hogy mind a kettőtöket…
- Feljelentesz? Jó rendőri kapcsolataim vannak!
- Nekem is!
- Végig se hagytátok mondani. Az lesz, ha nem tűntök tíz másodpercen belül, hogy belétek vágom a…
- Nagykést?
- Nem, ezt itt! – mutattam a hűtőből kikapott gigaméretű kígyóuborkára.
- Ez semmi! Velem már próbáltad, nem emlékszel! Fini volt.
- Velem miért nem csináltad úgy? – irigykedett Kriszti.
- Kiborítóak vagytok. Kész kabaré.
- Röhögj csak rajtunk! De a pinánk, a seggünk jó!!!
- Az jó. Akkor nem kéritek? – lóbáltam meg az ubit.
- Énénén!!! – buzgólkodott Kriszti.
- Rendben. Térdelj oda, nekem háttal! – utasítottam a kis újoncot – Egy perc, és jövök, lemosom.
- Addig én síkosítom a lukát! – ajánlkozott Dityke – A hátsót!
Neki is fogott nyalni. Közben én ecetes vízzel fertőtlenítettem a szerszámot. Milyen szerencse, hogy véletlenül kihagytam a salátából!
- Jöhet! – szánta el magát az önkéntes áldozat.
- Még nem, te gyagya! Ki kell tágítani! Én értek ehhez – fontoskodott Dityke.
- Köszönjük, doktor, ügyeletes análszakértő! – tapsoltam meg – Kár, hogy csak egy mestered volt, jómagam!
- Különben se tágítsd, hadd repedjen! – szólalt fel a popó tulajdonosa.
- Akkor hadd repedjen! – és már be is igazítottam szűk járatába. - Nem megy beljebb.
- Megy az, csak erővel.
- Rátok bízom.
Dityke csorgó nyállal, beharapott szájjal, oldalt kidugott nyelvvel koncentrált a feladatra. Meg akart felelni, mint mindig.
- Ááá, mint mikor szültem! – jajgatott kéjesen a passzív fél.
- Mért te a valagadon szültél? – morogta az aktív, és még mélyebbre hatolt az uborkával.
Néztem őket, és kedvem lett volna belerúgni a hátsójába a zöldséget. Benne is csalódtam. Nem mintha ennek bármi következménye lenne a folytatásra nézve. Perverziójával csak jobban magához láncol. Ahogy előde a gagyiságával.
Csak akkor hagyták abba a játékot, mikor már vér csorgott a combján, le a frissen mosott ágyhuzatra.
- És most takarodó! – parancsoltam rájuk, erre két boldogan lihegő rossz gyerekre.
- Vacsit nem kapunk?
- Nem!!! – vágtam végig rajtuk egyesével a fém szőnyegporoló nyelével.
Lassan és kelletlenül oldalogtak ki, út közben öltözködve. Azt az ubit azért tartogatom egy darabig emléknek. Csak apám véletlenül meg ne szagolja!
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
