NAPLÓK: BASZORKÁNYOK 2. Legutóbbi olvasó: 2025-08-31 01:53 Összes olvasás: 31957| 184. | [tulajdonos]: 127. | 2016-03-30 15:45 | Az engedetlen fotómasina
A fotóművésznő se öreg, fiatal. Nem szép, sőt csúnya és ápolatlan. Ezalatt azt értem, hogy nem festi a haját és nem ad a ruházatára sem, rendezvényekre is pólóban, papucsban megy. Leszbikus. Nem is akármilyen rámenős fajtából: három exem is beszámolt róla, hogy letapizta őket beállítás közben, sőt egyiküket arra biztatta, hogy vetkőzzön le. Ő már el is kezdte, láttatva megereszkedett dinnyemelleit… Mindenki visszautasította. Rám is kacsintgatott, ha véletlenül összefutottunk egy-egy expón vagy koncerten. Mikor fényképezkednem kellett, mindig máshoz mentem, hogy ne kerüljek kellemetlen helyzetbe. Ma viszont sürgős volt szereznem pár friss képet egy portfólióhoz. Az egyik fotós nyári szabadságon, a harmadikat nem lehet elérni, a negyedik méregdrága. Maradt ő, Franciska, a kis komisz. És ha már így hozta a sors…
Piros blúzt és farmerkabátot vettem fel, a kabáton egy szivárványos kitűző. Vörös rúzs, férfidezodor. Lehet beizzítani a fotómasinát! Pontosan nyitásra mentem, ő negyed órát késett. Mikor belépett, megtorpant, és majdnem visszafordult. De csak majdnem.
- Fényképezkedni jöttél?
- Mert mi mást lehet még?
Erre zavartan kuncogott.
- Kérek még néhány percet! – lihegte – Elő kell készülöm.
- Megvárom.
Erre körbenyalta a szája szélét és megigazította vastagkeretes szemüvegét. Halál nyugodtan vártam, mint akinek már nem okozhatnak meglepetést. Öt perc múlva intett. Mikor a fotókabinba értem, becsukta az ajtót, rá is zárta.
- Olyan forróság van itt, hogy mindjárt elájulok! – lihegte sliccéhez kapkodva.
Érdekes, hetek óta tart a kánikula, és mindig is ebben a helyiségben dolgozott. Hm.
- Ülj erre a székre légy szíves!
Lehuppantam, amitől visszaugrott pár fokozatot.
- Várj, feltekerem, maradj! – buzgólkodott.
- Úgy működik, mint a zongoraszék?
- Igen, pontosan! Te zongorázol?
- Nem. Én hegedülni meg furulyálni szeretek.
- Melyiket jobban?
- Hegedülni.
- Óóó! – álmélkodott, és miközben a széket tekerte, „véletlenül” többször is a fenekemhez ért – Rendben. Fordulj el légy szíves.
Már minden rosszra felkészültem, de kár volt. Egyelőre.
- Most nézz rám! Mosolyogj! Mondd utánam, hogy szőrös nyuszi!
- Szőrös nyuszi!
- Ez az! Most az, hogy kopasz kuki!
- Ezt nem bírtam kimondani és elnevettem magam.
- Várj, nem műkszik a gép! A franca, ilyet még nem csinált. Elnézést, egy kis türelem!
- Türelmem végtelen!
Kapkodva babrált a kényképezővel, dühében térdéhez csapkodta a több milliós profi szerkezet. Kis híján eltörött a mécses.
- A legrosszabbkor!
- Nyugodjon meg, mutassa meg a kollégájának!
- Ez nem is rossz ötlet!
Kivitte. Ezt hallottam:
- Franci, - röhögött a pasas – te ezt elfelejtetted bekapcsolni!
Visszajött.
- Rendben, megjavította! Lám, valamire mégiscsak valók a férfiak!
- Mi volt a baja?
- Hát, izé… Üzemzavar. A melegtől. Meg nem is új már. Én se vagyok az. Ötven múltam.
- Fiatalasszony! – tereltem el a figyelmét – Olyan itt a hangulat, mint egy színház raktárában!
- Olyat szerettem volna. Színésznő akartam lenni, de… Húsz éve várok arra, hogy valaki észrevegye!
- Az a kanapé miért van itt?
- Az? Mert néha fekvő fotózást is vállalok?
- Aktot?
- Azt is, de ritkán. Inkább csecsemőket. Igaz, pucéran. Az nem akt, ugye?
- Jó kérdés. Volt mostanában pár botrány belőle. Gyerekeket nem tanácsos meztelen fotózni, a pedofilok miatt.
- A pedofilok is emberek! És ha én az vagyok? Úgyse tehetem azt velük, amit akarok, ne is nézhessem? – fakadt ki.
- Üljünk le! Beszéljünk erről!
- Nem érek rá.
Mintha meg se hallottam volna.
- Milyen édes képek! – tereltem figyelmét a dívány fölé szegelt babafotókra.
- Ugye?
- A kisfiúkat, vagy a kislányokat szereted inkább?
- Ilyen korban még mindegy. Aztán a kis cuki pofákból, fürtös angyalkákból randa férfiak lesznek. Jut eszembe, mikor jelenik meg a könyved, a leszbis?
- Jövő hónapban. Dedikáljam?
- Nagyon meghálálnám.
- Hogyan?
- Hát… Ebbe bele se gondoltam, csak úgy mondtam.
- Vigyázzon, mert még szaván fogom!
- Akár előre is. Akár most is.
- Akkor mégis ráér.
- Rád igen. A többi hadd várjon. Egy rémranda dagadék és egy milliomos, aki tartozik. Téged öröm nézni.
- Köszönöm.
- Szóval. Te a lányokat szereted, én is. Te az időseket, én a fiatalokat. Adjuk össze. De előbb lezavarom a képeket.
Lezavarta, nem is akárhogy. Nincs a legjobb fényképarcom, de szinte egytől egyik sikerültek.
Elhelyezkedtünk az ágyon.
- Tehát, gyerekek. Én gyerek vagyok? – kérdeztem.
- Félig.
- Akkor félig tetszem?
- Egészen, mert nő is vagy!
- Félig nő.
- Mert mid van?
- Ami neked.
- Honnan tudod, nekem mim, van, még nem is láttad? Azt se tudod nunim van-e egyáltalán? És hogy szőrös-e.
- Tippelek: szőrös. És vöröses szőke.
- Honnan?? – ijedten nézett a lába közé, ellenőrizni, nem látszik-e ki.
- Ezt a gyerektémát nem hagyom ám.
- Ó, a kis csupasz, bekapnivaló micsodájuk!
- Bekapnád nekik?
- Be, de nem lehet. Már minden tilos, ami jó. Utcán dohányozni is. De van ez kis kuckóm, ide senki se teheti be a lábát a vendégeken kívül, de ők csak ha beengedem őket. Itt szoktam magammal játszani. Miközben a fotókra koncentrálok, a kezem már magától tudja a dolgát. A te bugyidban is tudná. Na?
- Most nem, köszi, nem érek rá.
- Most visszaadod?!
- Nekem tényleg dolgom van.
- Kivel?
- A fél világgal. A szebbik felével.
- Majd kereslek.
- Hol kell fizetni?
- Ingyen odaadom magam.
- A képekért.
- Ja, ott, a pultnál – mondta csalódottan, és begombolta a blúzát.
A fotót látva apám megjegyezte, milyen huncutan nézek rajta. És még szőrös nyuszi se kellett hozzá.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
