NAPLÓK: Ami van Legutóbbi olvasó: 2024-05-07 01:47 Összes olvasás: 26923| 5. | [tulajdonos]: Mi én vagyok | 2007-03-16 15:45 | Muszáj, hogy üss, mert életed mércéje
ütéseid és simogatásaid egyensúlya.
Ki ütni nem tudsz, vétkezel, mert nincs
undorítóbb annál, ha agressziód jó-
sággá folytod, mert jó vagy!
Látod, én is hagytam, hogy ökle húsom,
csontom verje keményen, szemébe
néztem, arcom is mutatta fáj, s te
jó vagy, hagyd hát abba, hová
ütést mértél egy vad pillanatban, oda
jóságod meleg tenyere simuljon már.
Gyűlöllek, szuka, ordít a némaság,
s újabb, most balos váratlan ütés
a szívre, majd tarkóra, az én szavam:
a "kérlek", csak ismét undorral teli
menekülő öklözést mér most már
mindegy mely testrészre végülis.
S nincs tovább. A szellem, a szív
más jelent, erőt. Soha nem kérés,
inkább parancs, s mi én vagyok,
a puha kenyérbél. Pfuj!!! | |
| 4. | [tulajdonos]: Lényegem | 2007-03-16 15:34 | Nevetséges kis tetű minden pórusom,
a nagy tisztaság ellenőr hibásan engedett
iskolába járnom. Nincs arany hajam,
csak csiganyál köríti fejem, ez is csak
tévedés, a méla teremtő unott vállvonása.
Annak, kinek minden mozdulatben belső szellem él,
soha nem szabad megszületnie. Ezért nem akart anyám.
S ha vasreszelékek nem fertőzik el az ágyában
előtte elpatkolt abortuszra vágyót, hát én
is lent végzem mélyebben a vasreszelékes gyulladt méhnél.
Életem oka egy halál. Vajon ki voltál, kinek
méh-sebébe költözött a gyári hulladék, s életre
szültél engem egy odavetett szó miatt. De legalábbis
megszülted anyám önféltő gyávaságát.
S lettem én. Doktor úr, mit kezdjek egy kislánnyal?
Dugjam vissza, asszonyom?
A vasreszelékes gyulladás lényegem. Életem.
Az Úr tévedése: megteremté egy önfeledt mozdulattal:
az emberlátszatú betegséget. | |
| 3. | [tulajdonos]: Sosem volt ember | 2007-03-16 15:21 | Aki lop, jól teszi, élete záloga tolvajlása,
aki öl, jól teszi, neve lesz: gyilkos, létezik.
Aki szeret, csábít, önfeláldoz, sikerre vár,
szexszel, ha rájön, aki hűséget esküszik,
aki elhagy, eleven valóság, szükséges lét.
Aki kést, mint fullánkot hord a bőre alatt,
mindegy, hogy mint darázs, vagy méh,
de szúr, vág, rabol, vagy mézet gyűjt: van.
Légy azonos! Hogy hiteled legyen a földön.
Használd a szavakat, takarózz! Gyöngyözzön
szádból nevetés, sírás, vakarj el minden
szúnyogcsípést bátran, mert élsz.
S tagadj, ha kell, tagadd, hogy szerettél,
tagadd, hogy félsz, hogy csiklóig-makkig
átjár a vágy, a felhőkre nézz, majd hazudd le
az eget is, jaj, csak ne a földre! Vagy hazudj
hát földet alá, vesd meg a lábad, s várj
örök megnyugvást, s örülj: éltél.
Hiteles ember így vagy, létező. S én
csodálni, tisztelni foglak téged,
kinek talpáig sem érnek képességeim,
a sosem volt emberé. | |
| 2. | [tulajdonos]: ima | 2007-03-16 15:11 | Istenem, szüntess meg engem,
ne parancsold már, hogy életem legyen,
s ha van hatalmad az időt visszaforgatnod,
úgy töröld ki születésem is,
mert nincs egy tiszta gondolat,
nincs egy tiszta helytálló érzés,
mit magaménak tudhattam volna a földön.
Kérlek, ne akard, hogy tudjam, hogy voltam,
vagyok, s lennem is kell még itt.
Add meg nekem az örök halált
a múltban, s a jövőben is,
ne várd, ne parancsold, hogy akár
megbánással, akár megbocsájtással
jelét adjam annak, hogy vagyok, mert
egyetlen igazságban hiszek már:
nem volt, nincs és nem leszek
igaz létező a földön soha már. ámen. | |
| 1. | [tulajdonos]: Vörös sár | 2007-03-16 13:55 | | Baromfi ólban szaros seggel, enyhén rövidebb nyakkal és táncosabb lábakkal éltem s csirke tudatom minden mélyégével éreztem, hogy röpülnöm kell, röpülni való vagyok. Imádtam a lenmagot, mit kiszórt gazdasszonyunk néha, s le tudtam győzni a torkosságot, ha éhes társaim hajbakaptak. Juttattam akkor annak, ki gyöngébbnek bizonyult. Csirke voltam szaros seggel, enyhén rövidebb nyakkal és táncosabb képzelettel. Mindnyájan tudtuk, hogy megyünk a pörköltbe egyszer, kinek mikor jön el az ideje. A kerítésen túli világban hittünk, a levegőben és a röpülésben. Kotyogós beszédünkben is benne lakott valami, amiben bíztunk. A koty-koty-koty csak látszat volt, minden mögött tudtuk, hogy ott van a kimondhatatlan nagy Koty, az egyetlen. Szerelembe akkor estem, amikor egy új kakas érkezett. Kappan, vigyázz! Kotyogott a baromfiudvar, de én láttam benne a nagy Kotyot, s kotyogásában saját csirketudatom legmélyebb lényege köszönt vissza rám. Szerettem, szaros seggéért még jobban, mert csirke volt, mint mi mindannyian, de kotyogásában benne lekott mindaz, mi bennem. Ültünk csak csöndben, köröttünk kotyogás: "Kappan!", s én éreztem tollszárnya remegésén a röpülést. Veled én vagyok, tudatom legmélyéig én. Veled szeretni való a szaros csirkesegg, a kerítés, veled van levegő, élem a repülést. Koty-koty kotyogott a kappan-szerelem. Aztán fölbomlott a rend. Rá se hederítettem a lenmagokra. Nekem jelenem volt! Tolongás, kotyogás köröttem, engem a gazdasszony emelt, két lábamnál fogva föl. Egy villanás, egy ferde koty, s félszemmel láttam még kappanom mellé a kis gömbölyű, sárga seggűt helyemre zöttyenni a meleg nyári porba. Még a vörös vért is láttam a hasam alatt abba a porba belefolyni, vörös sár alattam. Kétségbeesett kotyogásom károgás, rángatom magam: lehetetlen, hogy kappanom visszakotyogjon a sárga seggűnek! Visz a lábam körbe az udvaron, fejem lobog utánam, mint zászló, s mégis a torkomon át kifröcsög pirosan: Koty! Az lehetetlen, hogy csak most, csak ez a röpülés, ez a formátlan futam! Koty! S mi eddig volt csak sár. Vörös sár. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
