NAPLÓK: A vádlottak padján Legutóbbi olvasó: 2025-08-31 09:34 Összes olvasás: 79188| 872. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 114.4 | 2024-07-20 11:57 | A vízszintes és a függőleges támadásról
„A nagy emberi irányváltozásokat mindig követi a kellék stílusa és irányváltozása is.” -olvashatjuk, s lám, ennyi év eltelte után ismét a háború támájánál tartunk. Szemérmesen „katonai műveletek” zajlanak csupán, így azt hiheti aki ezt így fogalmazza meg, hogy erkölcsileg elfogadhatóbb az, hogy 2024-ben immáron több mint két éve egy világhatalom megtámadta egykor saját területét, saját testvéreit (a kijevi ruszt), saját hittestvéreit, rokonokat, barátokat. Nyelvük 62%-ban azonos, ám területileg az ukrán termőföld lát el sok országot, hiszen a világ egyik legnagyobb gabonatermelője.
A háború (mi, ha egy mód van rá, „nevezzük nevén a gyermeket”, és ne vezessük félre se magunkat, se a környezetünket) kitörésekor furcsa volt látni, hogy az oroszok egy régi haditechnikát „vetettek be”, és vízszintes vonalban vonultak harcba, ám válaszul azonnal függőlegesen kaptak választ: dróntámadásokkal olyan mennyiségű orosz haditechnikát pusztítottak el az ukránok (a bennük ülő emberanyaggal együtt (direkte használtam ezt az embertelen szót)), hogy a hadi út mellett szinte mindenütt szétlőtt, rozsdásra kiégett autók, tankok hevertek szerte-szét (mi lehet most velük?). Egy új kor új fegyvereket igényel, az oroszok csak meg akartak szabadulni emzárolt, talán még a második világháborúban is használt fegyvereiktől, járműveiktől. Talán azt gondolták, ennyi is elég lesz – ha hírtelen lerohannak egy országot, az ezt látva, önként megadja majd magát. Ennek ellenére már a harmadik éve tartanak az álszent módon elkeresztelt katonai műveletek. Közben 2022-2024 között EMBEREK tízezrei, ha nem százezrei haltak meg, menekültek el otthonukból, az anyagi pusztítás akkora, hogy pénzben szinte kifejezhetetlen, hiszen az oroszok taktikájához láthatóan az is hozzátartozik, hogy a földdel teszik egyenlővé azt a települést, ahová bevonulnak (ezzel akadályozva meg azt, hogy bárki is visszatérjen oda).
A világ tehát áttért egy újabb hadviselésre, a „függőleges” háborúra. Már nem kell feltétlenül látnia azt egy katonának, ahogy szétfröccsen a feje annak, akire rálőtt, azt sem kell megtapasztalnia, hogy ha belevágja a szuronyát a másikba, akkor saját arcába is fröccsen a másik ember vére, és nem kell néznie, ahogy az kileheli a lelkét. Elég egy biztonságos, meleg helyen ülve, egy képernyőt bámulva, egy dzsojsztikot mozgatva megnyomni egy gombot a megfelelő pillanatban – és szenvtelenül, vigyorogva (akár egy videójátékban) konstatálni, nyertem, milyen ügyes vagyok, ÉN VAGYOK A VILÁG URA!
Ahogy a háborúban, úgy a civil életben is elhatalmasodott ez a fentről jövő támadás: az internetnek és a különféle „közösségi oldalaknak” „hála” (milyen hasonlóan elfogadhatóvá tevő, hamis illúziót keltő ez a megfogalmazás, mint a háborúra a katonai művelet) manapság millió és millió szakértő szól bele annak az életébe, aki hagyja! Öngyilkosok százai, lelki sérültek ezrei százezrei lennének a bizonyíték arra, hogy jelen esetben sem közösség nincs, sem szakértők, sem felelősség: csak unatkozó, kompenzáló, öngyógyító, megerősítést, szeretetet váró beteg emberek vannak, akiknek a net és a „közösségi oldalak” adnak örömöt az életben. Mi ez, ha nem egy csendes háború, egy zajló „katonai művelet” az emberiség ellen? És a támadás itt is függőlegesen (egyszerűbben mondva) támad az emberre.
A televíziókban látható sorozatokban, filmekben Földön kívüliek támadásaitól mentik meg a hősök az emberiséget (általában minden hős amerikai, hiszen a film is az), a Föld felé száguldó meteorit-, vagy kisbolygó ütközésétől mentik meg a Földet arra leszállva, fúrva-faragva azt, vagy szétrobbantva. Ezek a filmek mind-mind a lelkiismeret megnyugtatására szolgál, és főleg az „amcsiknak”, akik MINDENÜTT OTT VANNAK, AHOL NEM KELLENE NEKIK OTT LENNI. A világ csendőre szerepben tetszelegve demokráciát exportálnak- mondják, jó szándékkal. Persze csak annyit szeretnének elérni, hogy NEKIK LEGYEN MINDIG olcsó benzin, mekdonáldszos kaja, popkorn és kóla, és hízzanak, hízzanak, egyre nagyobbak legyenek, egyre hatalmasabbak legyenek. Ez az „amerikai életérzés”, amiről nem hajlandóak lemondani. Észre sem veszik, más népek kultúrájában mennyi kárt okoztak csupán azzal, hogy az emberek tömegesen „úgy szeretnének élni, ahogy az amerikaiak”, bámulni a tévét, közben sört kortyolni, és azt sem tudni, hogy Románia fővárosa nem Budapest.
Mindegy is, hogy szemtől-szembe, vagy hogy fentről az égből – amíg háborúzik az ember, az emberiség nem több, mint egy őskori horda! És ezt a hordaságot nem szelídíti-enyhíti az sem, hogy közben a holdon járt már, és mobilon beszélhet egy ausztrál bennszülött egy amerikai rokonával, vagy ismerősével „valós időben”.
Sokszor (elgondolkodva) valóban önpusztító gondolatok gyötörhetik az embert, mert látja, hogy sem a korszellem, sem az emberiség (mint nagy egész) hibái, erkölcstelenségei ellen nem tud tenni semmit! Csak egyet: elfogadni azt. Ha szól ellene, vállalnia kell azt, hogy nehéz és keserves élete lesz. Ha nem szól ellene, vállalnia kell azt, hogy nehéz és keserves élete lesz.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
