NAPLÓK: A vádlottak padján Legutóbbi olvasó: 2025-01-15 04:59 Összes olvasás: 68581| 832. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 138. | 2025-01-14 10:21 | A valóság teherpróbájáról
Márai idejében még egyáltalán nem beszélhettek a „virtuális valóságról”, a „virtuális világról”, mert ilyen nem létezett. (Digitalizáció és technikai feltételek híján.) Talán ezért írja ezt? „Minden szavadat úgy írni le, úgy ejteni ki, hogy elbírja a világi valóság teherpróbáját is.” Talán érezte, hogy az ember, az individuum másképp látja (másképp is láthatja) a VILÁG valóságát, sőt, egyénenként másként és másként. Talán csak annyit akart ezzel mondani, hogy a Világ tőlünk sokszor függetlenül „mozog”, és sok olyan dolog történik benne, amire nincs ráhatásunk, vagy nem tehetünk ellene semmit. Az ember pedig „átszűri” önmagán a Világ történéseit, saját gondolatai szerint átalakítja azt, és egy független, a Világtól független „rendszerbe” helyezi azt el. Ha a két világ, a VILÁG és az ember RENDSZERE olyannyira különböző lesz, ami már összeegyeztethetetlenné lesz egymással, akkor végzetesen „meghasonlik”, és semmivé válik. (Persze a hétköznapi embert ilyen gondolatok nem gyötrik, ezt egy író ember írta-mondta, így mi is csak az irodalomra értve beszélhetünk róla.)
A virtuális valóság és virtuális világ jelentése egészen más, a Márai féle „világi valóság”-tól abban is különbözik, hogy míg az egyik hazugsággal akar igazságot felmutatni, addig a másik hazugságtól függetlenül VAN. Valós. (Bár a virtuális világ sok embert elfordított már a világ valóságától, mégsem lett ő maga VALÓSÁGGÁ, mert csak a képzeletben élhető meg. Bár a képzeletben élhető meg, mégis emberek millióit „rabolja el” a normális élettől, s ezzel bizonyítja a bibliai jóslatot: az emberek manapság jobban hisznek a meséknek, mint a valóságnak.)
A VALÓSÁG valóban nagy teherpróba az egyén életében. Sokszor arcul csap bennünket úgy, hogy a „fal adja a másikat”. Ezt kivédeni csak úgy lehet, ha tudatosak vagyunk, ha szemlélődők vagyunk, ha nem adunk teret olyan gondolatoknak, amiknek nincsenek semmiféle alapjai, igazságai.
Nehéz eldönteni, hogy mi igaz? Szerintem nem. Ha gondolkodó vagy, ha normális vagy, ez nagyon is könnyű. Ahogy egy régebbi, nagyon régi versemben írtam: „Az igazság sosem félelmetes,/ csak elhitetni nehéz, módfelett!” Ne féljetek! Higgyetek, gondolkodjatok, s a VILÁG el fog fogadni benneteket, s olyanná lesz, amilyennek szeretnétek látni!
| |
| 831. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 137. | 2025-01-13 09:14 | A rendkívüliről
Aki elfogadja a rendkívülit többnek, szebbnek, jobbnak, felsőbbrendűnek, sőt, egyáltalán rendkívülinek, az életét mindig boldogtalanul fogja élni. Ugyanis önmagát, saját dolgait, munkáját, alkotásait nem fogja különlegesnek látni.
Van-e egyáltalán rendkívüli, vagy különleges? Természetesen van, ám egyik sem állandó. A rendkívüli és a különleges a PILLANATNAK „készült”, s ha az élet elmúlt hosszú napjain túl szemlélünk bármit, ami ilyen, arra már csak a múlt időt használhatjuk: ilyen volt!
Marquez regényében, a Száz év magányban Melchiades a mindenttudó cigány egyszercsak fiatalon jelenik meg, ahogy írja, csillogó fogsorral, aminek a működését aztán négyszemközt megmagyaráz José Arcadio Buendíának. A találmányok mindig bonyolultak, míg fel nem fedezték őket, míg el nem készítették őket, míg egy ember meg nem csinálta a „rendkívülit, az egyedit, a különlegeset”. Amint elkészült vele, neki már nem lesz benne semmi rendkívüli, s ha mások elkezdik használni, már senkinek sem lesz furcsa, vagy rendkívüli. A rendkívüli tehát csak pillanatokig „él”, és aztán beleolvad a hétköznapiba, a „tömegbe”, a szürkeségbe.
Szürkeségbe? Lehet, hogy csak ez az egy szín létezik, az összes többi csak a képzeletünk terméke, hiszen ha megszokjuk a szivárványt, abban sem látunk már semmi rendkívülit.
Az ember önmagát sem tartja rendkívülinek, mert még nem látott másokat, idegeneket, s ha azokat meglátja őket biztosan annak fogja tartani. De ha soha sem lát majd idegeneket, talán eljut egyszer oda, hogy önmagát is többre fogja értékelni, mint aminek mostanában látja.
| |
| 830. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 136. | 2025-01-10 10:52 | A kísértésről
A kísértést (bármilyen formában környékezzen is meg) nagyon könnyű számomra kordában tartani: egyszerűen tudomásul veszem „támadását”, megvizsgálom tartalmát, meggondolom, hogy nekem mit jelent, és döntenem sem kell, általában azonnal elvetem. Ahogy egy klasszikus mondta volt: „Megragadom a nyakánál, és addig szorítom, míg földhöz nem vágom.”
Sokféle kísértésekkel támadhat ránk a műveletlenség, az ősi rossz-gonosz, aminek csak egy célja van, visszahúzni az ösztönök és a meggondolatlanság peremvidékeire, ahol a józan ész és a normalitás értelmét veszíti, és csak a nyers ösztönök működnek.
A kísértés mindig a legszebb arcát mutatja, és a legjobb dolgot ígéri. Aki bedől neki, az elárulja magáról, hogy az életben a könnyen megszerezhető dolgokat szereti, kerüli a nehézségeket, a nehéz, döntéseket igénylő élethelyzeteket, általában csak „mint kés a vajon”, szeretne „átvágni” a legkisebb erőfeszítés nélkül az ÉLETEN. Ez viszont így sérülések, veszteségek és visszafordíthatatlan következmények nélkül lehetetlen.
Az előző fejezetben említett műveltséghez hozzátartozik a tudatosság is. Ha valaki TUDATOSAN dönt amellett, hogy nem enged semmiféle „elterelő hadműveletnek”, mindig a normalitást tekinti vezérlő elvének, annak könnyű lesz az élete akkor is, ha sokkal többet kell szenvednie, mint másoknak, azoknak, akik engednek mindenféle kísértésnek és „külső behatásnak”, akiknek a normalitás nem is létezik olyan formában, amitől erkölcsös és kitartóan JÓ lesz-marad az EMBER.
Jómagam tudatosan döntöttem nagyon fiatal koromban arról, hogy nem fogok úgy élni-beszélni-viselkedni, mint kortársaim, vagy épp a bennünket felnevelő korosztály. Hamar rájöttem arra, hogy ha „lemerülök” abba az „életbe”, amit-amilyet ők élnek, akkor én abban nem fogom magam jól érezni soha. Épp ezért, már 14 éves koromtól kezdve külön utakon jártam a korosztályomtól, és a felnőtt, példát adni köteles rokonoktól. Kevés barátom volt, igazán mély barátságban -két-három emberrel kerültem, de még velük sem lettünk úgy „egyek”, hogy némán is tudjunk egymás mellett ülve akár egy napot eltölteni. A dohányzást is úgy kezdtem el 14 évesen, hogy a világ legtermészetesebb dolga volt számomra, magam választottam, mert imádtam a dohányfüst illatát, később az ízét. (Aztán ugyanígy, magamtól döntöttem úgy, hogy „leteszem” a cigarettát, és egyik napról a másikra, abbahagytam a cigarettázást.) Magam döntöttem el, hogy nem fogok káromkodva beszélni, mert az ember több annál, hogysem 300-500 szavas készlettel élje le az életét, amiből majd a harmada „nyomdafestéket nem tűrő” kifejezés. Magam döntöttem el (némi keresgélés után), hogy Istenhez hű leszek s maradok, s léte olyan természetes, olyan megkérdőjelezhetetlen számomra, mint az, hogy az élethez folyamatosan levegőt kell vennem. Magam döntöttem el, hogy a feleségemhez örökkétig hű leszek s maradok, hogy a családomért dolgozok, hogy minden gondolatom az lesz, nekik hogy adhatok többet, még többet.
Magam „döntöttem” el azt is, hogy nekem az jó, ha így élek. Ha a munkahelyemen azért ismernek el, mert kitartóan megbízható, és hazugságra képtelen ember vagyok (emlékszem, mind a fő, mind a másodállásomban hozzám küldték a szondáztató ellenőrt, mert tudták, engem bármikor ellenőrizhetnek, nem fog mutatni az alkoholszonda soha semmit). Magam döntök, és nem félek nemet mondani, ha számomra elfogadhatatlan dolgokkal találkozok. A kísértés azt is súgja mindenkinek, hogy ilyen esetekben csendben, halkan legyen, ne akarjon magának problémát okozni azzal, hogy konfliktusokat vállal fel.
Végtére is a kísértésnek köszönhetjük azt is, hogy jelen állapotunkban mindenki elfordul a közügyektől, bár hangosan üvöltözik a saját igazukat az emberek, amik annyi félék, ahány ember van.
Sikerült a Kísértőnek a munkája, a végidőket éli az emberiség szinte minden szempontból. Hogy kit fog kísérteni később, amikor már nem lesznek emberek, nem tudom. Jelen viselkedés olyan, mint a vírusok viselkedése: megtámadják az embert, s ha azt elpusztítják, akkor vele együtt pusztulnak azon vírusok, amik épp benne voltak. Ha haláláig nem sikerült másokat belőle megfertőzni, akkor maga a vírus ezt az embert hiába fertőzte meg, gyakorlatilag „öngyilkos” lett maga a vírus.
Kérem, mindig gondolkodjanak. Azon is, amit most olvastak tőlem.
| |
| 829. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 135. | 2025-01-09 13:42 | Arról, hogy a műveltséghez sok bátorság kell
„A műveltséghez, tehát a valóság és igazság megismeréséhez, rendkívüli bátorság kell.” – mondja Márai. Nos, én ezt a mondatot kipótolnám azzal, ehhez a bátorsághoz pedig egy máig megfejtetlen késztetés kell, mert honnan tudná a műveletlen ember azt, hogy mi a műveltség és annak mik az előfeltételei, ha nem kap ehhez valamiféle „elhívást”, késztetést, impulzust, de akár instrukciót is saját környezetén kívüli emberektől, könyvektől, élményektől, eseményektől, pozitív vagy negatív emlékektől?
Ahhoz, hogy valaki egyáltalán felismerje azt, hogy neki szüksége van műveltségre, mert az élete így lesz teljesebb, nagy szerencse és néha „jó helyre való születés” is kell. Kis településeken mélyszegénységben élő családok egyes tagjaiban is felmerülhet (és fel is merül) az igény a változtatásra. Ha valaki folyamatos anyagi és szellemei nyomorban él, sokszor bizony szerencse is kell ahhoz, hogy meglássa azt, ez így nem jó sem neki, sem a családjának. És ha mást akar majd a saját gyerekeinek, saját családjának, akkor bizony nem sokat gondolkodik majd azon, hogy bátorság kell-e ahhoz, hogy tanuljon, vagy olvasson, vagy művelje magát. Mert ilyen esetben a műveltség megszerzéséhez a bátorság helyett inkább kitartásra, az egyhangú napok elviselésére, az anyagi szűkölködés elviselésre, és folyamatosan végzett munkára van szükség.
Persze egészen másképp látja az életet egy polgári háttérből jövő ember, akinek csak annyit kellett tennie gyerekkorában, hogy leemel a könyvespolcról egy könyvet, vagy ha nem tudott valamit, akkor megkérdezhette a házitanítóját, vagy édesapját-édesanyját, testvéreit, mint az az ember, akinek odahaza nem voltak könyveik, a családban néhány osztályt járt tagok dolgoztak-éltek, és nem volt sem lehetőség, sem igény arra, hogy színházba, koncertre járjanak, rádiót vagy televíziót vegyenek, vagy hogy a mindennapi kenyér mellé könyveket is vásároljanak. Az anyagi szegénység szinte mindig együtt jár a szellemi szegénységgel is. Persze az is szinte törvényszerű, hogy minden ilyen családban lesz egy-két olyan gyerek, aki megelégeli először az anyagi nyomort, majd ennek hozadékaként ráébred önmagától (vagy Isteni sugallatra) arra, hogy a szellemi nyomor kézenfogva jár az anyagi nyomorral.
A mai Magyarországon épp azért nőhet szinte fénysebességgel a szellemi nyomor, és érhet el egyre nagyobb mélységeket, mert az anyagi nyomor is megjelent ismét (illetve még ki sem kerültek belőle az emberek). Az 1980-as évek legvégén nagy reménnyel néztünk a jövőbe, s azt gondoltuk, a Petőfi által megálmodott „szellem napvilága” lassan de biztosan ránk fog világítani, és a Magyar Nemzet felvirágzik, az emberek békében és jólétben fognak élni egymás mellett, a rendőrök szinte egész nap a lábukat fogják lógatni, a börtönökből inkább lebontani kell a leromlott állapotúakat, nemhogy újakat építeni. Ám a számításunk, vágyunk, reményünk szertefoszlott már akkor, amikor az egypárti „puha diktatúra” helyett egy többpárti, de állandóan egymással veszekedő és nemtelen módon vitatkozó politikai rendszert kaptunk. „Tetszettek volna forradalmat csinálni”- mondta egy klasszikus, ám nem kellene forradalom ahhoz, hogy a szellem napvilága által megvilágosított elmékben felébredjen az igény az emberibb életre! Vértelenül is meg lehetett volna reformálni azt a rendszert (nem vagyok sem szocialista, sem kommunista, „csak” keresztény), ahol a többség óhaja a NORMALITÁS volt, és egy szebb jövőt terveztek maguknak.
Ki vagy mi tehát a felelős azért, hogy ennyire kisiklott a magyar demokrácia és felemelkedés „vonata”? Személyi felelősség kimutatható? Szerintem nagyon is kimutatható lenne, és a mélyrepülésünk egyik oka épp az, hogy sohasem volt ahhoz (!) bátorságunk, hogy személyeket felelősségre vonjunk, ha valamit az ország érdekei ellenére, vagy a többség akaratával szemben csinált, döntött, rontott el stb. Magyarország 2025-re a totális felelősség nélküli ország lett, ahol az egyes politikusok, miniszterek, államtitkárok csak akkor lesznek felelősségre vonva, ha LEBUKNAK! Ha egyértelműen és tagadhatatlanul kiderül az igazság róluk, arról, hogy mit tettek, vagy épp mit nem tettek. A hatalmon lévők természetesen sokkal több eszközzel rendelkeznek ahhoz, hogy soha se legyenek felelősségre vonva, vagy ha mégis, akkor inkább „felfelé” buknak, újabb zsíros állást kapnak, sokszor esetleges szaktudásukkal teljesen ellentétes munkák irányítására, vezetésére kapnak megbízást. Nem lehet művelt az az ember, aki nem ismeri (el, be) a saját szellemi képességeit, és saját ismereteiről, tudásáról (azaz az igazságról) nincs reális meglátása, elképzelése.
Ezért bátran ki merem jelenteni, hogy Magyarországon ma az „elit”-nek nevezett réteg végzetesen műveletlen! Ha nem lenne az, akkor például nem vállalnának el olyan munkát a politikusok, emberek, amiről „halvány lila gőzük” sincsen, és mindenki a saját helyén állna!!
Ha mindenki a saját helyét megtalálva végzi a munkáját, éli az életét, akkor esély lenne egy igazán művelt, nem szellemi mélyrepülést végző HAZÁRA, és minden polgár jól és boldogan élne. Nem lenne ennyi alkoholista, öngyilkos, bűnöző felnőtt, és nem lenne ennyi, a valóság elől szingilségbe, bulikba, drogokhoz menekülő, „mamahotelekben” élő fiatal, akik egyszerűen a saját életüket sem merik (nincs bátorságuk? vagy lehetőségük hozzá?) elkezdeni végre! Míg régebben az volt természetes, hogy egy fiatal már 17-18 évesen családot alapít, huszonévesen már megszülettek a gyerekei, negyven-ötvenévesen már nagypapa, és bölcs, nagy tekintélyű falu-, és családvezető volt, addig a mai fiatalok még sokszor negyven évesen sem akarnak családot alapítani. Hozzá tartozik ez a kérdés ahhoz, hogy mi is a műveltség valójában? Nagyon is! Igaza van Márainak a bátorságról mondott gondolatában? Nagyon is!
Sokan ma is bátrak, ám ez a bátorság másban nyilvánul meg. A műveltség hiányában az igazság egyáltalán nem érdekli az újabb és újabb generációkat, helyette arra van bátorságuk, hogy elvegyenek mindet az élettől, amit jogos jussuknak tartanak. Pedig nincs semmiféle jogos jussunk! Aki művelt, ezt is tudja, és nem fél attól, ha neki magának kell megteremtenie akár arca verítékével is azokat a javakat, ami egy szép, boldog, kiegyensúlyozott, és valóban emberi élethez kell.
| |
| 828. | [tulajdonos]: Nem halt meg | 2025-01-09 12:48 | | https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1sztor_B%C3%A9la_(politikus) | |
| 827. | [tulajdonos]: Mohács felé | 2025-01-07 14:05 | Mohács felé
(Nemeskürty István emlékére)
1, Szép legények, hű vitézek, hallgassátok mit regélek:
országunknak összedültét, bajainknak heggyé gyültét,
országunk hogy került rommá, vitézeink húshalommá,
hogy végződött ami szép volt, sötét lett a magyar égbolt.
2, Mátyás urunk még éltében hatalmát fiára hagyta,
de az urak, a főrendek fittyet se hánytanak arra.
Corvin János helyett a trónt a cseh király meg is kapta,
és II. Ulászlóként királyunknak felavatta.
3, Corvin herceg a zsákjában a híres Szent Koronával
Délvidékre tartott éppen, s találkozott más hadával:
Báthorival, Kinizsivel, két kenyérmezei hőssel,
rajta győztek, s nem gondoltak Mátyásnak tett esküjükkel.
4, Dunántúl Miksa kezében, Felvidéket lengyel dúlja!
Mi lesz veled te kis ország, mikor élhetsz ismét, újra?
Augusztusra megérkezett Ulászló a koronáért,
s János Albert bekopogott királyságért, vélt jogáért.
5, Fél esztendő kellett hozzá, Ulászló a magyar király!
Mátyás szétzüllött serege utolsót vítt Fehérvárnál,
így lett újra becsülete Kinizsinek, s adott rangot
az országban emlékező délben szóló nagyharangok.
6, Jajj, de mit tett Bakócz Tamás? Segédkezve Ulászlónak,
Beatrixot nőül adta. Tán az járt a bitorlónak?
Ne is beszéljünk most róla, hogy Kassát és Eger várát
lengyel Albert hada dúlja. Dühös, szerzi királyságát.
7, Corvin János igen csendes, nem harcol a jogos jussért,
önkéntesen védte inkább a határt, a magyar mundért.
Sokat harcolt, sokat vesztett, de tisztességet nem kapott,
egy követ csak Lepoglaván. Mindent Beatrixra hagyott,
8, ki aztán egy német grófhoz feleségül elszegődött,
így minden Hunyadi vagyon egy német grófhoz szerződött.
Ez a német György lett végül nevelője Ulászlónak fiának,
így raktuk le alapkövét a Habsburg dinasztiának.
9, Európa országai gazdagodtak és jólétben
elpuhultak a nagyurak, elpuhultak a vitézek.
Míg nyugaton könyvet nyomtak, nálunk csak a szavak jártak,
a papoktól, szerzetestől sült galambot, csodát vártak.
10, És megadta Bakócz Tamás, keresztes háborút hírdet;
nem találta Magyarhonban sem a lovat, sem a hitet,
így lett aztán vezér a hős délvidéki Dózsa Györgyünk.
(Nem tudtuk, a török ellen éppen rosszul, vagy jól döntünk?)
11, S kik lettek a vitézeink? Marhahajcsár, zsoldos, nemes,
abból is a kisebb fajta, urak közül nem volt heves.
Mire a kormány felébredt, a had már az Alföldön volt.
Ki fog itten learatni? A király csak gondolkodott.
12, Parancsot ád, igen bőszet, mindenki eltűnjön haza,
aratni kell, nincs veszélyben sem az ország, sem a haza!
Bakócz így került két tűzbe: erről török, arról király.
Nem hatott a higgadt beszéd, nem hatott a véres irály.
13, Nemes urak, a főrendek csipkedték a parasztokat,
ahol csak lehetett s tudtak, ártottak is igen sokat.
1514-ben lángokban a kicsi ország,
Szapolyai volt az, aki elintézte végleg sorsát.
14, Dózsa Györgyöt ím legyőzte, izzó vasabroncsot tett rá,
fejét így megkoronázta! Nincs ember, ki ezt kibírná!
Werbőczy a parasztokat örökre megzabolázta,
törvényt hozott a nemesség, aki a vészt most sem látta.
15, Még tizenkét évünk van a végzetes, nagy vereségig,
és a paraszt sóhaja száll fel Istenhez, s nézi végig,
hogy délen az ország romban. Ulászló sem él már sokat,
fiát Lajost nem érdekli ország, török, a korona,
16, Brandenburgi Györgynek adja önként királyi hatalmát.
A török Nándorfehérvár alatt vert fel ismét tanyát,
s Hédervári, Török Bálint hűlt helye van csak a várban,
Oláh Balázs s hétszáz ember marad csak a nagy csatában.
17, Hol van a hős Hunyadi? Hol? Hol a rendek? Hol a király?
Fehérvár ím török kézen! Elfogytunk, mint egy kis juhnyáj.
Ráadásul I. Ferenc, a franciák nagy királya
üzen a nagy Szulejmánnak: hejj közibe, most a hadba!
18, És a lengyel Zsigmond mit tett? Kiegyezett a törökkel.
Európa, mint annyiszor, nézett ránk nagy kárörömmel,
nem fogták fel, hogy mi készül 1526-ban,
zsírosodtak, kövéredtek, gyarapodtak nagy nyugodtan!
19, Hogy mi volt aztán, az ismert! Mindenki hallott Mohácsról!
Bolhából nem lesz elefánt, sem bolha az elefántból,
nyugat felől Frangepánék, kelet felől Szapolyai
serege nem ért időben Mohács alá. Gyilkosai
20, Tomori Pál érsekünknek meglettenek! Le nem szállva
hű lováról, odavágott! De nem maradt ő sem állva.
Lajos király a viharban eltűnt, de csak a hulláját
találták meg, elveszítve életét, minden „marháját”.
21, 1526-nak késő őszén egy török sem
volt az ország területén. Maradtunk mi elgyötörten.
Nem is Mohács volt „A MOHÁCS”, csak mi eztán következett!
Utolsó nemzet-királyunk, János királlyá tétetett.
22, De a rendek, magyar urak, egyidőben Ferdinándot
másik királlyá tették meg, követve el csalfaságot!
Ezzel mit idéztek elő? Az IGAZI NAGY MOHÁCSOT!
Belháborút, viszálykodást, Magyarhonból pusztaságot!
*
a fodrozódó víztükörben nem látjuk tisztán arcunkat
széthulló körvonalaink mintha személyiségünket tennék
nem létezővé hiszen a következő másodpercben már
egy másik arc néz vissza ránk egy teljesen idegen arc
a messze távolban halak ugrálnak a fényre élvezni
a friss levegőt a bőrükön és a napfényt a húsukban
így vagyunk mi is ezzel áldott aki mindezt megkapja
áldott aki mindezt emberi módon értékelni is tudja
télen tavasszal nyáron ősszel egy csónakban evezünk mind
ha kilukad valahol nem csak annak feladata a foltozás
akinek a térfelén ömlik be a víz mert ha csak az övé lenne
és nem bírja el a terhet mindannyian ugyanúgy elsüllyedünk
2024. május 31.
Karaffa Gyula
(A Mohács 500 verspályázatra küldött versem.) ((Nem nyert.)) | |
| 826. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 134. | 2025-01-07 12:53 | A hétköznapról és az ünnepről
Manapság nagyon nehéz a „hétköznapokat megtölteni ünneppel”, ahogy azt Márai szerette volna. Nehéz, mert összemosódtak a határok olyannyira, hogy már szinte észrevehetetlen a különbség a valóban ünnepi és a valóban hétköznapi között. Erről sokszor mi, emberek „tehetünk”, mert végtelenül türelmetlenek vagyunk, és nem fogtuk fel igazán, mi is lenne a különbség a felemelő és a szimpla között.
Amikor egy Karácsonyra már Advent előtt elkezdünk „felkészülni”, akkor baj van. Baj, mert maga az Advent maga jelentené a készülődést, a „ráhangolódást”, az elmélyülést a lélek dolgaiban, azaz magát a szakralitást, azt, ami az ünnepet elválasztja a hétköznapoktól. Mára a spirituális jellege eltűnt magának az Adventnek, és a Karácsonynak is – mára a felelőtlen és fölösleges költekezésről, az eszem-iszom-dínom-dánomról, a mértéktelen, hedonista fogyasztásról szól, és az ajándékozás is átváltozott egy kényszeres, „ki ha nem én” típusú magamutogatássá, a gazdagság mutogatásává. Ilyenkor mindenféle fölösleges tárgyakkal elhalmozzuk szeretteinket, csak azért, hogy a lelkiismeretünk megnyugodjon – valóban szeretjük őket, szeretjük egymást, és valóban EMBEREK vagyunk! A kevésbé tehetősek is kényszert éreznek arra, hogy ugyanolyan „mintákat” kövessenek, amit másoktól, gazdagabbaktól látnak, és erejükön felül teljesítve, sokszor hitelt felvéve vásárolnak, vásárolnak, vásárolnak. Ajándékozás ürügyével néhány percre megveszik a nyugalmukat, a normalitásukat-emberségüket elfelejtve úgy lesznek fogyasztókká, hogy az ünnepek utáni böjtben sem emlékeznek arra, hogy mit is tettek önmagukkal! És amikor Karácsony első napján valaki így köszön ránk: „Megszületett a kis Jézus, örvendjünk!”, akkor azt az embert szinte marslakónak tartjuk, mert már rég elfelejtettük, hogy miért is van Karácsony.
A Karácsony a szeretetről szól, Jézus születéséről, aki -mint tudjuk - maga a szeretet. Ezzel szemben egy karácsonyfaárus nyilatkozott a híradóban, és arra a kérdésre, hogy miért nem adja oda féláron, vagy ingyen a rámaradt fenyőfákat december 24-én déltől (kettő után már nem árusítanak, és az ünnepek után, sőt, talán már 25-ig eltakarítva kell visszaadni a közterületet a bérbeadóknak), így válaszolt: „Nem lenne tisztességes a többi vevővel szemben, ha most másoknak ingyen vagy féláron odaadnám a fákat.” Hogyan? Nem lenne tisztességes? A fákkal szemben (akik ugyanúgy élőlények) az tisztességes, hogy fölöslegesen, pusztán anyagi haszonszerzés miatt vágták ki? Inkább rohadjanak el, vagy dobják szemétre, vagy kerüljenek bárhová, de „akkor sem adom oda ingyen”? Hol itt a szeretet? Hol itt az emberség? Hol itt a Karácsony?
Más ünnepeinket is sikeresen tönkretesszük pusztán azzal, hogy nem a maga napján ünnepeljük meg az adott ünnepet. Például, október 6-án van a Nemzeti Gyásznap az Aradi 13-ak emlékére. Ha ezen a napon (mivel sűrű ősszel a jó idő miatt a még megrendezhető program) szüreti mulatságot rendezünk, mert „így adta ki a naptár”, akkor valamelyik ünnepünk elveszett. És melyik? A Nemzeti Gyásznap! De ugyanez van augusztus 20-al, vagy május 1-el is. Ha mondjuk épp hétvége utánra esik valamelyik, akkor azt biztosan már az előző hét péntekén megrendezik (akár tűzijátékkal is), és így marad a hosszú hétvége szabadon. Persze állami vagy kormány szintre még ez a tendencia nem jutott el, ám vidéken falvakban és nagyvárosokban is ez a jelenség immár teljesen elfogadott.
Jellemzően feszengünk ünnepekkor, nem tudjuk, mit kezdjünk magunkkal, hogyan „kell” megülni egy ünnepet, hogy az valóban felemelő, lélekemelő, és szép, magasztos legyen. Ugyanis a magasztosság, az lelkek „ünneplőbe öltöztetése” nem épp ennek a kornak a jellemzője. Sőt, egyre nagyobb a „ránksötétedés”, annyira, hogy sokan már a vészharangokat kongatják, és az emberi kultúra mélységes hanyatlásáról beszélnek. Megjegyzem, teljes joggal.
Nem azzal van a baj, hogy a hétköznapjainkban is „ünnepelni”, lazítani szeretnénk, hanem azzal, hogy az ünnepeinket tesszük hétköznapiakká.
Ha a Karácsonyt egy hónapos „vásárrá” alakítjuk át, ha a „Black Friday” egy hétig (mostanság akár egy hónapig) tart, akkor elveszíti értelmét a napok szétválasztása, így elvesztik értelmüket az ünnepnapok is. És ha „a só megízetlenül”…
| |
| 825. | [tulajdonos]: Ajánló | 2024-12-20 09:37 | | https://www.facebook.com/watch?v=3998540260381393 | |
| 824. | [tulajdonos]: A hit hallásból... | 2024-11-06 09:28 | A hit hallásból van…
hiszik mert hallják és várják
a beígért csodát mert nem
csak hallani de látni is akarják
nekem ez már nem heppem
én már azt sem hiszem amit
látok hitetlen Tamás lettem
persze nem idézek sem Adyt
sem mást száraz lett a lelkem
száraz és hitetlen populista
beszédek ellen már rezisztens
nem járok politikai kanbulikba
kevés a nő ott és mind decens
tudják hogy a helyük a sarokban
van és csendben meghúzódnak
arcukat takarva egy csadorban
tán életet adnak egy megváltónak
akit már nem butít el a szó a hang
aki nem szeret csacsogni csak úgy
akit nem zavar a templomi harang
mert tudja min van épp a hangsúly
és kiáll és nem mond semmit
csak körbeforgatja a tekintetét
és nem csináltat magáról szelfit
és leveszi magáról a köpönyegét
és ott áll szép meztelen lélekkel
és arra vár hogy megkövessük
két felemelt újjunk legyen békejel
és a józan észt megünnepeljük
és megkövessük az eddigiekért
a sok fölösleges hablatyolásért
és hagyjuk abba végre az Istenért
ne mondjunk semmit úgyis megért
megért a helyzet hogy rendbe tegyük
végre azt ami közös a dolgainkban
hogy az életünket csendben újrafessük
és ne várjunk nagy csodát napjainkban
de tudjuk eljön mire úgy várunk
akkor is ha közben csak élünk
s csak köldöknézve körbejárunk
eljön a megváltó akkor is ha félünk
| |
| 823. | [tulajdonos]: Sein krieg... | 2024-11-05 10:05 | Sein Krieg…
sose háborúztam kerültem a csatákat
mert mindig azt vallottam a harc
a gyengék dolga azoké akik másképp
nem tudják megoldani a konfliktusokat
a „gyereket is kibeszélném“ az ellenfelemből
ha arról lenne szó hogy se ő se én ne sérüljünk
meg egy olyan harcban aminek már az elején
eleve látható a vége és az nem örömteli senkinek
aki harcol az fél az igazságtól és csak a saját
hangját hallja ki mindenből mert nem akarja
meghallani mások igazát nem akarja hogy
összedőljön az a „templom“ amit felhúzott
a hazugságok súlyos építőkövek de érdekes módon
ha sokat egymásra pakolunk sosem lesz erős a fal
épp ellenkezőleg gyenge és remegős bármelyik
pillanatban összedőlős lesz minden építmény amit
abból húzott fel akármelyik építőmester
nem az én harcom nem az én háborúm
nem az én érdekem és nem az én életem
az amit mostanában építenek fel nekünk
és már előre jelzem hogy nem vagyok hajlandó
sem egyenruhát magamra venni sem fegyvert
kézbe fogni akkor amikor majd recsegni-ropogni
fog az amit ma egymásra raknak a ma építői
nem mesterek ők silány másolatok csupán de
olyan erős bennük a félelem és a gyengeség
hogy csak erőszakban látják a megoldást minden
bajunkra belső ellenségeknek tartanak bennünket
is akik nem akarunk harcolni a képzelt ellenségeinkkel
sem sorossal, brüsszellel, sem a nátóval, az únióval
sem a szomszéddal akiből vallási fanatikus lett
és állandóan fel akar jelenteni az integritásvédelmi
hatóságnál vagy mi a fittyfenénél (újkori ávéhá lenne)
én nem jelentek fel senkit nem harcolok senkivel
még akkor sem ha netán az arcomba liheg majd
valamelyik megbízott és azt kiáltja: gyerünk katona!
(a pincém nem alkalmas arra hogy a szűk családom
elférjen benne (a hetedik unokánkat várjuk 17-en leszünk)
a padláson csak a sok lom telepedett meg egyébként is
nem arra való hogy fegyverek elől bujkáljon az ember
a gerendák és a szarufák között bunkert nem ások mert
ahhoz már öreg és fáradt vagyok így maradt az erdő
a Börzsöny rengetege oda vesszük be magunkat majd
ha elindulnak a „mi magyarok” a vallási fanatikusok
ellenünk magyarok ellen mert sem meghalni sem harcolni
nem akarok egy olyan rendszerért amiben nem a szeretetet
hanem a gyűlöletet érzem immár életem minden napján)
((nyugodtan mosolyogjatok meg vállalom azt is ha
netán lehülyéztek és azt mondjátok bolond vagyok
egyet ne feledjetek majd és jusson eszetekbe ez
a pár sor és az is hogy én még talán időben szóltam))
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
