NAPLÓK: A vádlottak padján Legutóbbi olvasó: 2025-03-29 10:06 Összes olvasás: 72675| 948. | [tulajdonos]: Frissek... | 2025-03-27 09:35 | Mikor...
folyamatosan ömlik
belőlem a szó
mint a láva a föld alól...
azt kérdezik sokan
nincs-e lázam
mert nem tudnak megmaradni
a közelemben...
Liget a dombok között...
favágók jártak erre
itt is ott is levizelték a fákat...
ember járt erre...
a tisztásokon sosem
áll sem disznó sem szarvas
Vonattal...
szaladó-haladó nyomor
szeméttel teli hátsó udvarok
budik ás sufnik
lomokkal teli életek
gondolatok...
a sínek között
az átrobogó vonat wc oldalán
vékony csíkban
már magasan zöldell
a tavasz...
A sors...
nézz fel az égre
dőlj hátra a réten
ne vegyél levegőt
most csukd be a szemed
körmeiddel kaparj gödröt
és tedd bele mindazt
amit önmagadnak hiszel... | |
| 947. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 167. | 2025-03-27 09:02 | A művészetről, mint a végzetről
Ha valakit „megcsapott a mozdony füstje”… Persze, most a művészetről van szó. Aki ír, fest, színészkedik, farag, vagy bármi más „művészeti” dolgot végez, közben soha sem arra gondol, ő most MŰVÉSZETET MŰVEL. Nem, csak alkot, játszik, teszi a dolgát. Művészetté akkor válik minden alkotás, ha arra a készítőjétől különállók RÁMONDJÁK, hogy az művészet, az művészi. Persze ehhez a befogadó közönségnek is kell hogy legyen nem is minimális tudása a művészetekről, az alkotásokról, a kultúráról. Mégis, az „utolsó szót” a szakmabeliek, más művészek, kritikusok mondják ki az adott alkotásról, szerzőről.
Mindig mindent meg lehet kérdőjelezni. Ami nekem tetszik, másnak lehet förtelmesen rossz, giccses is. Ami nekem lebilincselő, az másnak lehet érdektelen. Épp ezért alakult úgy a kultúra történelme, hogy a kritikusok is fontos szerepet kapnak benne, a művészettörténet, a művészettörténész, a zenekritikus nem csak egy egyszerű befogadó/néző/hallgató, hanem egy tanult ember, akinek az a hivatása, hogy ÉRTÉKELJE és elmondja egyes alkotásokról, hogy az érték-e, vagy csak fércmű.
A művész persze megharagudhat a kritikától, sőt, mivel a művészek nagyon is könnyen haragszanak, általában csak a dicséreteket szeretik hallani, olvasni. A negatív kritikák íróit is meggyűlölik sokan, ha nincs bennük az az érzés/tudás, hogy AZ JÓ, HA IDEGEN MOND VALAMIT AZ ALKOTÁSÁRÓL.
A művész végzete az alkotás. Szinte minden perce azzal telik, hogy újabbakról gondolkodik. Ám a kritikus végzete az, hogy ha lát valamit, EL AKATJA MONDANI RÓLA A VÉLEMÉNYÉT. Ha sok kritikus véleménye egyezik egy alkotásról, általában az egy releváns vélemény, mondhatni az az igazság arról az alkotásról. Persze a „földi halandó” mindig megkérdezheti, mit látott ebben a szakma olyat, amivel kiemelte a többi alkotás közül? Mi az a határvonal, mi az a csoda, mikortól művészet az alkotás, és meddig nem?
Nem elég a szakmabelieknek és a kritikusoknak annyi, hogy „egyszerűen és érdek nélkül szép”. Ám a világon élő befogadók nagyon nagy többsége mára megelégszik ennyivel, és épp ezért uralkodhatott el a silányság, a giccs, az irodalomban a céltalan fecsegés.
Rossz világ van manapság az alkotókra, azokra, akik „végzetszerűen” alkotnak. Csak keveseknek adatik meg, hogy életükben kapják meg a megfelelő megbecsülést és elismerést, bár NEM EZÉRT ALKOTNAK. Mondjuk a lovak sem a gazda paskolása miatt húzzák a szekeret, de jólesik nekik, ha mégis megteszi.
| |
| 946. | [tulajdonos]: Frissek... | 2025-03-26 16:47 | A másik pont...
a csendnek nincsenek hangjai
ahogy a Hold ege sem kék...
másik pontot kell keresnünk
mert abból amivel próbáltuk
a Világot nem tudtuk kibillenteni
végtelen butaságából...
A sötétben még...
botladozol csoszogsz
kezedet előre nyújtva
lépkedsz
nehogy
orrba vágjon a valóság...
hidd el
ami a sötétben nincs
az napfénynél
sem létezik...
Májusi este...
orgonavirágok bűze
úzi csak el a bogarakat
nem is értem
nekünk miért jószagú az est...
anyám csontjairól
már rég leolvadt
az utolsó húsdarab is...
este van...
orgonabűz...
hiába...
A névtelen...
nem akarja hogy megszólítsák
ő sem szól senkihez
a csend az anyakönyvi kivonata
a hallgatás teszi szeretett gyerekké
ha neki volna
vele sem beszélne
nem szeretne
Istent játszani...
| |
| 945. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 166. | 2025-03-26 15:50 | A tehetségről és a butaságról
Nagyon sok tehetséges embert ismerek. Sokak ebben, mások abban tehetségesek, van, aki szervezni tud és szeret, van, aki alkotásokat hoz létre, van, aki kiváló a szakmájában, van, aki kiváló verseket ír, és vannak, akik nagyon sok mindenben tehetségesek, nem csak egyféle tevékenység „ül” nekik. Ám nagyon sok buta embert ismerek, akiknek sem tehetségük, sem tudásuk, logikájuk, „józan paraszti eszük” nincs. Ezek az emberek azok, akik semmiféle kritikát el nem tudnak fogadni, akik minden számukra negatív dolgot személyes támadásnak tartanak, akik azt gondolják, hogy a Nap is körülöttük forog.
Ha a tehetség butasággal társul, az végtelenül szomorú dolog. Ha a tehetség butasággal és rosszindulattal társul, az még szomorúbb. Ha viszont ebből a képletből kikerül a tehetség, és marad a butaság és a rosszindulat, MENEKÜLJ!!!
Nincs kellemetlenebb a buta és rosszindulatú embernél. Az ilyen a környezetét megőrjíti, önmagát pedig mindig „előre nyomja”. Mindaddig, míg el nem éri célját, ami egy számára teljesen alkalmatlan feladat, vagy poszt, vagy pozíció. Illetve nem a feladat a poszt vagy a pozíció alkalmatlan, hanem ő, a betöltésükre. Ezek az emberek a „valakiknek a valakije”, akik kiszorítják az értelmesen gondolkodó ÉS tehetséges embereket a munkahelyekről, a posztokról, a pozíciókból. Ha Darwinra gondolnánk, azt kellene mondanunk, az evolúció fordítottan működik, a buta és gonosz emberek özönlik el a Földet, és a kiválasztódás is fordított, alkalmatlanok végeznek rosszul fontos munkákat, tevékenységeket. (Pl. most néztem meg a frissen Munkácsy díjjal kitüntetett „valakinek a valakije” képeit, nem akarom bántani, de… tömény giccs amit „alkot”.) Ha valaki nem tehetséges, és nem is buta, akkor el tudja utasítani a neki felajánlott magas székeket is, és önmagát a helyén tudja kezelni. Az ilyen ember általában boldog, és megelégedett, és a környezete is elismeri, akkor is, ha nem olyan tehetséges, hogy kiemelkedne közülük. (Kell egyáltalán kiemelkednie bárkinek is mások közül? Lehet a kiemelkedés tudatos? Szabad a kiemelkedéssel plusz jogokat biztosítani valakinek, vagy önmagunk fölé emelve irányítóvá, vezetővé választani?)
A Világ mindig is meglepően sok buta ember butaságával volt tele (ajánlott olvasmány Ráth-Végh István: Az emberi butaság című, vagy bármelyik más könyve). Gondoljunk csak bele, hol tarthatnánk már eredményekben, kultúrában, tudományban, ha nem az irigység, a butaság, a gonoszság, a kapzsiság, a rosszakarat irányítana sok embert, akik ebben a szférában mozognak!? Ha csak akkora jóakarat lenne bennük mint egy mustármagban, akkor tudnák, hogy a tehetséges embereket SEGÍTENI kell a kibontakozásban, mert az ilyenek munkájának, művészetének, életének MINDENKI SZÁMÁRA VAN VALAMI HASZNA!
Buta, buta, buta… normális… buta, buta, buta, buta… normális… buta, buta, buta, buta, buta, buta… tehetséges… buta, buta, buta, buta, buta, buta, buta, buta, buta… normális… buta, buta, buta, buta… normális… stb. stb.
A „szellem napvilágát adó lámpásból” kifogyott az olaj, mert „buták voltak a szűzek”. Hogy nem a butaság, hanem a tehetség győzedelmeskedjen, néha van rá esélyünk. Azok a pillanatok áldottak, hála értük Istennek!
| |
| 944. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 165. | 2025-03-25 11:02 | Arról, hogy égni is kell
Nem vagyok benne biztos, hogy „égni kell”, de hogy adott esetekben hősnek, áldozatnak és önfeláldozónak lenni kell, az biztos. Nagy Imrét manapság „kidobták” a nemzeti Pantheonból, merthogy az 50-es évek elején behajtási miniszter volt, ő söpörtette le a padlásokat a parasztoktól, a szegényektől. Hogy a túlkapásokban mennyi szerepe volt, az tisztázatlan, de biztosan tudnia kellett arról is, hogy vannak olyanok. (Mint ahogy sok német tiszt nem tudott a koncentrációs táborokban elkövetett gaztettekről, nem vagyok benne biztos, hogy Nagy Imre tudott olyan dolgokról, amikor az utolsót vitték el a szegényektől. Neki egy feladata volt, biztosítani abban az időben a városi lakosság élelmiszerellátását, amit csak ilyen megoldással tartottak megoldhatónak.)
De… Amikor 1956-ban a magyar nép felkelt, Nagy Imre odaállt az igazság oldalára. Nem, nem azért, mert „tyúkszaros életét féltette”! Nem! Meggyőződésből, még akkor is, ha nem új rendszert akart, hanem elsőként a jelenlegit megreformálni szerette volna. Akkor amikor komolyra fordult az ügye, szó nélkül vállalta a mártíromságot, és tudta, hogy soha többé nem fogja látni a családját, a gyerekét, a feleségét, nem fog kellemesen olvasgatni egy kellemes ebéd után a karosszékben, nem fog memoárt írni, és nem fog soha többé tudni arról, hogy volt-e értelme annak, amit csinált, amiért harcolt, küzdött. És az életét emelt fővel odaadta a pribékeknek, akik dróttal összekötözött kezekkel-lábakkal arccal a föld felé fordítva ásták el, mint egy „dögöt”, egy felakasztott kutyát.
Égett? Igen, hiszen feláldozta életét is a magyar ügyért, a magyar emberekért. A háládatlan utókor letaszította még emlékét is, merthogy kommunista volt. Megtért kommunista, aki időben, amikor azt kérte a helyzet, tudta, hogy a nemzete mellé kell állnia. Nem lengetett fehér zászlót, nem adta meg magát a szovjet-orosz tankoknak, és ugyanúgy cserben hagyta a Nyugat őt is és az országunkat is, ahogy mi most cserben hagyjuk Ukrajnát.
Ne adja az Isten, hogy hasonló helyzetbe kerüljünk, de a most nagyszájúak könyörögnének segítségért, és hibáztatnák azokat, akik nem akarnak adni.
Most is rossz helyen állunk, mint már annyiszor! Az agresszort pártoljuk, neki gazsulálunk, és a megtámadottat hibáztatjuk, mert a mi érdekeink elleni a segítése!!! Egyszerűen féltjük a pénzünket. Azt mondjuk 26 ország jön szembe az autópályán, csak mi megyünk a forgalomban jó irányban. Ez egy tudathasadt elképzelés. Mind a 26 ország miniszterelnöke, képviselői hülyék lennének?
Nem akarunk „égni”, de fogunk. Nem tudatosan, tudatlanságból. És akkor csikorognak majd a fogak, és sírnak majd az anyák, a szülők, a testvérek, és a téveszméket hirdető politikusaink akkor már régen nem lesznek velünk ebben a kis hazában, mert pénzüket, életüket fogják menteni önző módon, nem úgy, ahogy azt Nagy Imre tette.
| |
| 943. | [tulajdonos]: Frissek... | 2025-03-24 10:05 | A mai délelőtt...
hajnalban még új
lehetőség volt,
tíz körül már láttam,
elrontottam...
tíztől délig gondolkodtam,
hogy hol, mivel...
délután van...
holnapra várok...
Az alvó...
egyenletesen szuszog
tehát él bár innen
épp messze jár
az időben visszafelé
csak addig láthatunk
míg el nem érjük
az egyre nagyobb
központi buborékot...
hogy lehet központja annak
aminek nincs se eleje
se vége
csak jelene...
De a víz...
három napja esik
kopognak az esőcseppek
a tetőn hangjuk mint a rab
ajtóverése...
arra sem figyel már senki...
Csupa vad töredék...
szőrös a hátam
fel kell öltöznöm
mert megfagyok...
csattognak a fogaim
amikor a félig nyers
húst szaggatom velük...
asszonyomat térdre
kényszerítem...
Ne...
már bújnak elő a
medvehagyma levelei...
nem tudsz kimenni az erdőbe
sorompót állítottak
napelemes kamerával
az út elején...
káromkodnál de csak
a fák hallanák
azokat meg tiszteled... | |
| 942. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 164. | 2025-03-24 09:12 | Arról, hogy a gonoszokkal semmit nem lehet kezdeni
Aki gonosz, az a leggonoszabb… mondaná a költő, ha mondaná. És igaza lenne. Ám a mai kor gonosz emberei a gonoszságukat jóságba csomagolva élnek. Mindig és minden élethelyzetben azt kiabálják: „Én jóóóóóóóó vagyok!” Ha lenne olyan, aki arcába mondaná, hogy „nem, te nem vagy jó, hanem gonosz vagy”, akkor azt azonnal kikiáltaná gonosznak az, aki valójában a leggonoszabb! „Sárkány ellen sárkányfű”- legyintene a politikus erre, mert ő nem is lehet más hatalmi pozícióban, csakis gonosz. Mert ha jó lenne, akkor azonnal meg bukna. Jó csak ellenzékből lehet egy politikus.
A gonosz ember nem ismer másokkal szemben kegyelmet, elismerést, szánalmat, tiszteletet, mert tévesen azt hiszi, hogy ő sem kap ilyeneket. Pedig csak meg kellene tanulnia a jelekből olvasást, és fel kellene ismernie, hogy vele szemben ki vagy kik gonoszok.
A gonosz ember csak önmagát szereti. Sosem szerette sem a feleségét, sem a gyermekeit, mindenben csak a maga hasznát keresi és reméli. Nem tud önzetlenül adni sem egy jó szót, sem egy tárgyat ajándékba. Mindent úgy „számol”, neki mennyibe került, és vajon visszajön-e ez neki valamikor? Ha nem lát erre reményt, nem ad senkinek semmit. Megtartja magának. Ahogy a gonoszságon sem szeret osztozni. A gonosz ember általában magányos, és ezt a korszellemmel magyarázza. Pedig a korszellem milyensége (ahogy a társadalom is) csak tőlünk, emberektől, egyénektől függ.
A gonoszokkal háromféleképpen lehet viselkedni/cselekedni: Saját eszközeivel gonoszkodni vele, de ekkor mi sem leszünk tőle különbek. Nem venni róla tudomást, magarán kiközösíteni. Keresztényi módon kérni Isten áldását rá, így őrizve meg saját jellemünket, és így vádolni Isten előtt.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 940. | [tulajdonos]: Frissek... | 2025-03-20 12:21 | A kép, amibe zuhansz...
ecetfa alatt rozsdás kereszt,
a korpuszt méhtelepre vitték
önmagad látod a helyén
de csak míg rá nem ébredsz
húsból vagy
a felvásárlónak értéktelen...
Temetés...
a vállalkozó megnyit egy csapot,
a papot már elvitte egy fekete mercedesz...
mint egy agyaggalambot,
belőtte egy gép a hamvakat
egy fröccsenő vízsugárba...
anya letörölt arcáról egy könnycseppet
apa pedig a homlokára hulló nedves hamut...
Kiragadás...
Noé bárkája mint egy dögkút,
büdös és undorító...
senkit se mentett meg a haláltól,
elpusztult a 144.000 kiválasztott is...
most írhatunk egy újabb mítoszt...
persze, csak ha van hozzá kedvünk...
Romokban...
benyúlni Jézus szobrának
repedéseibe...
megtalálni ott apám
kívánságlistáját...
rádöbbenni, hogy
nem szerepelek rajta... | |
| 939. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem... 163. | 2025-03-20 10:20 | A szuverén emberről
Beszélhetünk még szuverén emberről? Mondhatjuk, hogy bárki is „rendelkezik kritikai szemléletmóddal és azt érvényesíteni is tudja társas kapcsolataiban? Van kutatói attitűdje, egyéni adottságait érvényesíteni tudja, egyenrangúként képes együttműködni bárki más szuverén emberrel, értékrendjeit képes szándékoltan megválasztani és újraválasztani, identitásait képes megválasztani és újraválasztani, döntéseiért magától értetődően vállalja a felelősséget, erőteljes személyes ethosszal rendelkezik, erőteljes hajtóerővel rendelkezik személyes ethosza beteljesítéséhez?” Ha a társadalom tagjait megvizsgáljuk, bizony a nagyon nagy többségre nem jellemzőek ezek a tulajdonságok, így azt sem mondhatjuk el, hogy a társadalom tagja szuverének lennének.
Ha másfelől közelítünk a kérdéshez, kijelenthetjük, hogy nem is lehet manapság az ember teljesen szuverén, hiszen olyannyira determinálják a körülményei, munkája, környezete, akár családja, rokonsága is életét, hogy önálló életre szinte alkalmatlanok lettünk. Nehéz ezt bevallani, de meglátásom szerint sajnos így van.
A világot egészséges esetben globálisan látnánk. Úgy, egészen, mint otthonunkat, és a Földgolyón élőket mind társainknak, testvéreinknek. Túlzás ez a kijelentés? Egyáltalán nem, bárhogy is nézem. Az életről, a teremtésről még a legképzetlenebb és legtanulatlanabb embernek is van elképzelése, és az akár teremtésmítosz, akár véletlen-mítosz, mindkét esetben rádöbben (már ha veszi a fáradságot, hogy végig gondolja a kérdést), hogy így is, úgy is kellett egy ELSŐ, EGY ŐS, EGY KÖZÖS SZÜLŐ, aki aztán továbbadta az életet és a szaporodással szétszórta önmagát a földkerekségen. (Logikusan tehát mindannyian vérfertőző viszonyból származunk.) De nem így látjuk a világot, nem globálisan, mert az ember mindig csak azt a kis égdarabot látja/ismeri, ami épp a feje fölött van. Ha önmagunkat mások testvéreként, közös család gyermekeiként fogadnánk el, sokkal nagyobb esélyünk lenne a NORMÁLIS életre. Így viszont az egyén szuverenitása azért sem lehet tökéletes, mert a másik ember mindenképp és mindenáron URALKODNI akar rajta, mindenkin!
Egyszerű dolog: Szuverenitásunk hitében bemegyünk vásárolni egy boltba, de arról, hogy amit veszünk, nem tudunk szinte semmit. Nem tudjuk, mi van benne, mit tartalmaz, az egészséges-e, nem okoz-e valamilyen függőséget, valamilyen betegséget, és végső soron kiszolgáltatjuk magunkat a termelőnek, az előállítónak (nem a kereskedőnek). Életünk minden apró részén tapasztalhatjuk, hogy a szuverenitás csak álom, a mai világban a kontraszelekció működik igazán, az evolúciós folyamatok (ha ebben hiszünk) ellentettjükre változtak, tehát a minőségi fejlődés is hatalmas minőségi romlásba „ment át”.
Volt-e valaha szuverén az ember? Talán Éva anyánk, és Ádám apánk, mielőtt hozzányúltak a tiltott gyümölcshöz. Azóta csak álmodjuk az életet, a szabad, szép, testvéri, nyugodt, békés és kiteljesedett életet.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
