NAPLÓK: Kuckó
Legutóbbi olvasó: 2025-06-02 14:54 Összes olvasás: 110600| 326. | [tulajdonos]: ... | 2012-05-21 18:18 |
Pablo Neruda:
SZOMORU VERS
A legszomorúbb verset tudnám ma éjjel írni
Például teszem azt, hogy oly csillagos az éjjel,
Fönt kéken dideregnek a messzi csillagok
Keringve énekel az őszi szél az éjjel
A legszomorúbb verset tudnám ma éjjel írni
Szerettem őt és olykor talán ő is szeretett
Hány ilyen éjszakán tartottam karjaim közt
Csókjainkkal bejártuk a végtelen eget
Ő szeretett, és olykor tán én is szerettem,
Hogyne imádtam volna a vad, nagy szemeket
A legszomorúbb verset tudnám ma éjjel írni
Érezve nem enyém már, tudva, hogy elveszett
Hallgatva a nagy éjt, mely nélküle még nagyobb lett
A vers megeszi lelkem, mint harmat a füvet,
Mit számít, hogy szerelmem nem tudta megőrizni,
Oly csillagos az éjjel, s ő nincs itt, hol lehet?
Ez minden. Arra messze dalol valaki, messze
Lelkem nem hiszi el, hogy örökre elveszett
Mintha csak meglelhetném újra,
Szemem kutatja egyre
Szivem kutatja egyre
S ő nincs itt, hol lehet?
Az az éj is, az a régi,
A holdsütötte fák is
Csak mi, mi nem vagyunk már azok a régiek
Persze, nem szeretem már
De akkor hogy szerettem
Hogy meghallhassa hangom fürkészte a szelet
Másoké, másoké lesz, mint csókjaim előtt volt
Hangja, tündéri teste
S a végtelen szemek
Persze nem szeretem már
De hátha szeretem még?
Rövid a szerelem,
s oly hosszú míg feleded
Mert annyi éjszakán át tartottam karjaim közt
Lelkem nem hiszi el
hogy örökre elveszett
Habár ez az utolsó bánat,
mit érte érzek
És most intézem hozzá
Utolsó versemet |
|
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
