Mindenki az időmet viszi. Ami könnyű: vásárolni. Felhalmozni. Ami nehéz: megszabadulni. Eltüntetni. Teleírni könnyű. Telezsúfolódni. Összekötőződni. Aminek engedsz, azt ismered el gazdádnak. Akié az időd. Hogyan juthatnék lélegzethez? Hogyan juthatnék időhőz? Mi tart rabságban engem? Nem hiszem, h munka szempontjából még bármi jó történhetne velem. A legjobb, amit el tudok képzelni, h túlélem. A holnapot, a hetet, a tanévet. Hogy nem bukom bele, nem omlok össze, se testileg, se lelkileg. Óriási teher. Miért csinálom? Pénzért, h a családot. Pedig a legszívesebben leülnék sírni. Vagy elmennék a hegyre és aludnék meg hallgatnék. De a gyerekek előtt nem lehet ilyen példa. Meg szükségük is van rám. Az ép elmémre is pl. Ezért úgy teszek, mintha lenne.
Az új iskolámban nem biztos, h lesz órarend szeptember 1-re, mert tegnap felmondott egy újabb kolléganő. Ö a hetedik június óta. Az indoka ugyanaz, mint annak, akinek a helyére engem felvettek: annyi a plusz, estébe nyúló tanításon kívüli program, h nincs ideje a gyerekével lenni. A tantestületben riasztó számban vannak 1-2 évee elvált kolléganők. Ezek azok a dolgok, amik nem látszanak, mikor állásra jelentkezel. 24 évig tanítottam az első munkahelyemen. A dolgok számomra az új Köznevelési törvény bevezetésétől fordultak drasztikusan rosszra. Volt a Tanítanékkal a Lázadás éve, amikor próbáltunk, közel ezer iskola, a pedagógusok 25%-a tenni vmit, h ne ez legyen. Ma is Requiem for a Dream mappában vannak lementve azok a dolgok nálam. Mikor legutóbb belenéztem, sírva fakadtam.. Ez, a 2015-2016-os év, volt nálunk az igazgatóválasztás éve is. Nem szavaztuk meg. Mégis kinevezték azt, aki 20 éve belegonoszult a hatalomba. Egy évre rá jöttem el. Van hova menni. Csak eddigi tapasztalataim szerint azért van, mert mindenhonnan menekülnek. Mindenhol sok az olyan kolléga, aki csak pár éve (5-) van ott, mert vhol máshol már nem bírta tovább elviselni ezt, vagy azt, de ami a közös az összes eddig hallott történetben az az, hogy végső soron az igazgatót. Még júliusban vettem egy használt biciklit egy K-i rendőrtől, aki mikor meghallotta, h hova jövök dolgozni, kifakadt, h pár éve az itteni tanárok olyanok, mint a legyek, csapatostul szállnak fel, h aztán más elrendezésben foglalják el ugyanazokat a helyeket.
*** Zsúfolásig tömve az életem kacattal. Fontoskodik. Nem sikerült elmennem a Hegyre meghallani a saját gondolataimat. De néha felbukkan a víz alól ez meg az. Hogy jó vagyok matekból. Úgyhogy miközben lelépek a járdáról arra gondolok, h ha elég soká nézem, akkor ahogy anno a matekfeladatok, a saját kacatos, kusza életemben is fel fogja magát fedni az, amitől rájövök, h miről is van szó.
A nyilvánvalón túl ez azért is jó hír, mert mikor el kellett volna mennem orvoshoz, épp 2 állás közt voltam, ígéret volt, de szerződést még nem írtam alá. Mikor ez megtörtént, akkor mentem, de a szerződés szerint 3 hónap próbaidőn vagyok, mialatt indoklás nélkül megválhatnak tőlem. A nyilvánvalón túl munkaügyi szempontból is fatális lett volna egy pozitív eredmény. Az irrealitás érzésem megszűnt, valószínűleg a vázoltak okozták.
Ma kezdtem az új helyen. Az a legnagyobb bajom, h teljesen valószerűtlennek tűnik az, h ott fogok dolgozni. Várok egy orvosi eredményre, talán ezért, remélem nem az orvosi eredményt jelzi előre ez az érzés. Református Középiskola, áhítattal kezdtünk, feláll a helyettes, h felolvassa az igeszakaszt, s ahogy ott ülök jön az érzés, h ez most rólam fog szólni. Ez volt: " Minden megeshet mindenkivel: ugyanaz eshet meg az igazzal és a gonosszal, a jóval, a tisztával vagy a tisztátalannal, azzal, aki áldozik, és azzal is, aki nem áldozik, a jóval és a bűnössel egyaránt, azzal, aki esküszik, és azzal is, aki fél esküdni.
5 Az ég alatt való minden dologgal az a baj, hogy mindenkit ugyanaz érhet. Az emberek fiainak szíve tele van gonoszsággal, és amíg élnek, szívükben mindenféle bolondság lakik, végül pedig a halottak közé jutnak.
6 Mert mindenkinek van reménysége, aki az élők közé tartozik. Mert jobb az élő kutya, mint a döglött oroszlán.
7 Mert az élők tudják, hogy meghalnak, de a halottak semmit sem tudnak, és jutalmuk sincs többé, mivel még az emléküket is elfelejtik.
8 Szeretetük, gyűlöletük és vágyaik is immár mind elmúltak, és többé nincs semmi részük abban, ami a nap alatt történik.
9 Edd hát csak örömmel kenyeredet, és igyad jó szívvel borodat, mert immár kedvesek Istennek a cselekedeteid!
10 Ruháid legyenek mindig fehérek, és fejedről ne hiányozzon az olaj.
11 Élvezd az életet feleségeddel együtt, akit szeretsz, hiábavaló életedben, amelyet Isten adott neked a nap alatt, hiábavaló életed minden napján, mert ez az osztályrészed életedben és munkádban, mellyel fáradozol a nap alatt.
12 Ami kezed ügyébe kerül, vidd véghez erőd szerint, mert nem lesz cselekvés, megfontolás, tudás és bölcsesség a holtak hazájában, ahová mész.
13 Még azt is láttam a nap alatt, hogy nem a gyorsak győznek a futásban, és nem az erőseké a diadal, nem a bölcseké a kenyér, nem az okosaké a gazdagság, és nem a tudósoké a jóindulat. Mert minden a maga ideje és sorsa szerint történik.
14 Az ember nem ismeri a számára kijelölt időt. Amint a halakat kifogja a veszedelmes háló, és amint a madarakat tőrbe ejtik, úgy ejtik el az emberek fiait a gonosz idején, amikor az hirtelen rájuk tör.
15 Ezt is nagy bölcsességnek láttam a nap alatt:
16 Volt egy kicsiny város, és abban egy kevés ember. És eljött az ellenség: egy hatalmas király, aki körülvette, és nagy ostromművet épített ellene.
17 De találtak a városban egy szegény embert, aki bölcs volt, és bölcsességével megszabadította a várost, ám senki sem emlékezett meg arról a szegény emberről.
18 Akkor azt mondtam: jobb a bölcsesség, mint az erő, de a szegény bölcsességét lenézik, és beszédét nem hallgatják meg.
19 A bölcsek nyugodt beszédére kell inkább hallgatni, mint a bolondok közt uralkodónak kiáltására.
20 Jobb a bölcsesség a harci szerszámoknál, de egy bűnös sok jót leronthat."
Hogy akasszák a hóhért is: sikerült egy mondaton belül háromszor használnom az előadás szót mellőzve a lehetséges utalószavakat, illetve a férjem kétszer is 'mondja' egy mondatát először előtte, aztán utána. Mindez azért, mert nem olvastam vissza, mert nehézkes a bolhabetűk és a kicsi szövegdoboz miatt, amit 4 sor után görgetnem kell. Vannak tehát digitális mentségeim nekem is. Attól még igénytelenség ez is.
Szomorúan látom, h legkedveltebb naplóíróim valószínűleg nem regisztráltak. Nem meglepő, mindketten azt írták a téma felvetődésekor, h nem fognak, mégis sajnálom, h nem olvashatom őket.
+
A férjem újságíró itt helyben, egy személyben írja tele a kisvárosi hetilapot, tördeli, szerkeszti és terjeszti. Sztem nemigen van belőle több az országban, a kisvárosoknak jellemzően önkormányzati lapjaik vannak, vagy pártlapok, az, h vki független vidéki kistelepülésen annyira ritka, h 2013 óta próbálunk jártunkban-keltünkben hozzá hasonlót találni, de sehol az országban eddig nem sikerült. No, azt mondja nekem tegnap ez az újságíró férjem, h a helyi színjátszók, akik a szeptemberi Falunapon mindig új előadással rukkolnak, úgy hívták meg az előadásra, h átlőtték az előadás plakátját fészen egy árva szó nélkül. Ez tahóság, mondom. Á, mondja ő, tudod milyen nehezen fogalmaznak meg bármit írásban, mondja legyintve. Akkor is igénytelenség, erősködöm. Erre ma megkapom a régen várt levelet a jónevű fővárosi kollégiumból, ami a gyerekem beköltözésével kapcsolatos infókat tartalmazza egyenesen az igazgató úrtól. Tárgymegjelölés nincs, egy árva szó nélkül csatolva a gépelt levél linkje. Úgy látszik trend. És én még mindig azt gondolom, h tahóság.
Mi van veled? A barátom a telefonban, aki úgy szeret engem, ahogy vagyok. Akut módon tudatában vagyok saját halandóságomnak, az első dolog, ami az eszembe jut, mivel a szüleim teste, mivel őket kerülgeti. Sokszor ébren fekszem és érzem, látom, h nem vagyok csak egy romló hús, felbomlóban lévő rendszer, aminek bizonyos elemei már javíthatatlanul tönkre mentek és tudom, nem megy ki a fejemből, h meghalok. Halált eszem ezen a nyáron, ami még mindig szebbnek festi a helyzetet a valósnál, mert benne van az átmenetiség. Ezekből természetesen semmit nem mondok, mert a barátom egy idegen. Ha a barátom lenne, se biztos, h belemennék, de most az ennél emészthetőbb, hétköznapi híreimet se sok kedvem van megosztani vele, mert évekkel ezelőtt elvesztette a fonalat velem kapcsolatban és nem tűnt fel neki. Olyan régen nem tudsz rólam semmit, h nem tudom, mivel kezdjem, mondom sután, mert már túl nagy a csönd. Az elején, mondja ő. Aztán kisegít, h hol hagytuk a sztorimat abba nyár elején. Azt a fonalat felgörgetem neki. Az a baj, h nem (csak) semleges tényeket tartalmaz, de negatív dolgokat is, amik nekem fájnak, ha, veszem el az élüket, mit tehetnék mást? Együttérzés helyett legfeljebb rosszul lenne, vagy csak én lennék az energiavámpír, aki a nagy nehezen megtalált jókedvét elrontotta. Ő is elmeséli, mi van vele, benne van, h túl sokat aludt a depresszió miatt nyáron, mert 'ha egyedül van, akkor nem képes felkelni'. Itt régebben heves lelkiismeretfurdalást éreztem volna, rohantam volna be az adandó első alkalommal, h ne legyek árulója, hiszen nekem, a legjobb barátnak a dolga gondoskodni arról, h ő tudjon /neki kedve legyen felkelni. Azt hiszem, mondja is, h magára lett hagyva. Nem reagálok rá. Magamban sem kezdek magyarázkodni. Másnap elmegyek a szüleimhez, több, mint 3 hete nem voltam a tábor miatt, nagyon várom, h végre azokkal legyek, akikkel most a legfontosabb lennem. Megtudom, h anyám betegsége rosszabbodott, hiába utalták be a sz-i klinikára, onnan kidobták, aki magánorvost találtak, az mind szabadságon van, várni kell, a sejtek viszont nem várnak. Eddig titkolták, h 'ne rontsák el a kedvem', most elég rosszul reagálok rá, sóhajtozom, ami anyámnak nem jó, nem az együttérzés megy át, hanem terhet rakok rá. Az előző hétvégén öcséméknél voltak, elvitte őket egy drága, különleges étterembe, mutatja a képeket, ragyog rajtuk a szeme, ahogy a betegség kezdete óta nem ragyogott. Öcsém tud neki örömet okozni. Ettől az én fájdalmam tompul, nem tudom, mi ez, pedig a helyzet rosszabb, mint nyár elején, közelebb vagyok ahhoz, h elveszítsem őket és velük az örömre való képesség nagy részét, de a kapcsolatunk megint diszfunkcionális: nem tudok adni. Nem tudok öröm, energia lenni. Asszem.
Nem tudom, mennyire általánosítható, csak azt írom, amit átélek. De tegnap pl apósoméknál voltam, akik szintén kormányhűek, s egyrészt lehurrogtak, hogy ez minden országban így megy, hidd el, másrészt, mikor felvetettem, hogy az olyan országokban biztos, ahol a többség nem háborodik ezen fel, apósom jóízű kuncogással kivágta az adu ászt: "Aki felháborodik, az csak addig, míg oda nem kerül! Mert akkor elhallgat és ugyanúgy lop az is, hahaha!" Nem emlékszem, hogy ők 10 évvel ezelőtt ilyen véleményen lettek volna. Azt se tudom, h Zsákzsák 10-15 évvel ezelőtt is ilyen siralmas állapotban volt-e morálisan.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
