NAPLÓK: mix Legutóbbi olvasó: 2026-03-25 13:59 Összes olvasás: 169427| 97. | [tulajdonos]: re | skol: Igaz, de | 2007-08-23 13:22 | | Igaz, de a hit sem lehet kötelező. Elég volt 40 évig a kötelező ateizmus. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 96. | skol: Igaz, de | 2007-08-23 11:03 | | hinni és fohászkodni nem ugyanaz. | |
| 95. | [tulajdonos]: ... | 2007-08-23 10:13 | Isten nem azt kérné, hogy
higgy benne, hanem
hogy úgy éljed az életedet, mintha rá
nem lenne szükség!
Elszomorító az a vita, ami a vers körül kibontakozik. És az is, amilyen indokkal a múlandokkba került (nem a tény!): "Nem hiszem el. Te ezt honnan veszed?" Lehet persze, hogy egy tréfás viszontválasz, és akkor nincs vitám.
Nem fogadatlan prókátornak csaptam fel. Nem Pálóczi Antalt akarom megvédeni. Ezt semmiféle szempontból nem is érzem tisztemnek.
De erre a versre Pál apostolt hosszasan előcitálni - félelmetes és ízlésteen.
A versbeli-legalábbis ahhoz hasonló - gondolat prédikációk alapja szokott lenni: beleesik valaki a verembe, és Istent hívja. Isten három embert is odaküld segítségnek, de a szerencsétlenül járt ember egyre csak hozzá fohászkodik. Amikor felkerül a mennybe, megkérdezi Istent, miért nem segített rajta. Én nem segítettem? kérdezi Isten, háromszor is küldtem segítséget, és te egyszer sem éltél vele.
Mizsnek is voltak vitái Antallal. Sosem éreztem, hogy az nem helyénvaló, pedig a legritkább esetben értettek egyet. De nem mindegy, hogy mire reagálunk, milyen súllyal, az meg, hogy Isten nevében megfenyegetjük a másikat, az - ijesztő. | |
| 94. | [tulajdonos]: ... | 2007-08-22 20:24 | Azt mondják, itt sok a hülye
Nézd meg, hogy a leves hül e | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 93. | ..,: ... | 2007-08-17 21:43 | gondolkodom. hátrafelé is, előrefelé is. biztosan már tudnom kéne, hogy biztosan állok. a városban. –gondolta. elsőre. aztán kapott még egy pofont. de ez (még) nem történt meg.
| |
| 92. | [tulajdonos]: Fűri Rajmund: A pofon | 2007-08-17 20:09 | Nem tudta, mire vár. Csak állt a napon. Patakokban ömlött róla az izzadtság, amit a homok azonnal magába szívott. A bőre az évek során kiszikkadt, megkérgesedett. Valaha volt ruhája is, úgy emlékezett, de se a szemével, se a kezével nem tudta megállapítani, hogy hol kezdődnek a rongyok, és hol a bőre. "Cipő van rajtam." Ebben bizonyos volt.
Szeretett volna kijutni innét. Mindennap tett néhány lépést, lehetőleg minden irányba párat. Úgy gondolta, így helyes. Ha eszébe jutott, lábujjhegyre emelkedett és a távolt fürkészte, de a buckák mögé sosem látott, és ez kicsit mindig elszomorította. Felhők ritkán látogatták, pedig ők voltak az egyetlenek, akikkel tartotta a kapcsolatot. "Biztos az óceántól jönnek" – gondolta. "Tehát vannak még óceánok."
Azután egy nap minden megváltozott.
A délelőtt szokványosan telt. Éjszaka szökdécselt párat a hidegben; a mozgással elkerülheti a fagyhalált. Aztán a felbukkanó nap hevíteni kezdte a levegőt, és ő elkezdett izzadni a fejbúbjától indulva egészen a lábujjak közéig. Minden úgy volt, ahogy lenni szokott.
Zümmögést hallott. Ez új hang. Új típusú. A feje kitartóan zúgott mindennap pár órát, este meg majd széthasadt a hidegben, de ez szokatlan, új hang volt.
Figyelni kezdett. A belsejében mintha megmozdult volna valami. Hűvös áramlás futott végig a testén. A fejét izgatottan fordította a hang irányába, és most már biztos volt benne, hogy zümmögést hall. Ahogy erősödött a hang, egyre inkább mormolássá vált. "Talán valami állat lesz." Várt. Nem mozdult. Nagyon várta már a találkozást valakivel, akár egy tevével vagy egy bogárral, legyen az akár a sivatag legparányibb lakója, mégsem volt lelkiereje a dombokra szaladni, ahonnan pedig, úgy gondolta, biztosan meglátná a hang forrását. A mormolás még erősebb lett, már közvetlenül a bucka mögül hangzott. "Mindjárt a tetőre ér."
Nem akart hinni a szemének. A homokdomb tetején egy terepjáró jelent meg, fényes, piros karosszériájú, nagy kerekű sivatagi autó, és felé közeledett.
Az autó nagyon lassan jött, de ő féktelen száguldásnak érzékelte, és riadtan szökkent egyet. "Még elgázol."
A kocsi azonban megállt. Öt-hat méterre lehetett tőle. A szemét meresztgette, próbálta megállapítani, hogy ki ül a volánnál. A kocsi ajtaja kinyílt, és kiszállt belőle egy óriás. Hatalmas, kopasz férfi volt. A fülében karika, a nyakában láncon fityegő kereszt, ujjain gyűrű. A két karja telis-tele tetoválásokkal. Kígyó, kard, pucér nő.
Az óriás lassan feléje indult. Inkább imbolygott, mint ment. Ő homokba gyökerezett lábbal várta. A kopasz fél méterrel előtte megállt. Fél fejjel magasabb volt nála. Hideg sze-mekkel nézett le rá.
"Valamit mondanom kéne neki" – gondolta. "Ahogy itt áll és néz, az nem természetes. Egyáltalán nem az." Már majdnem megszólította – "Hogy van? Mi újság? Hogy s mint?" –, de az orrát megcsapta valami iszonyatos bűz, s ez beléfojtotta a szót.
"Ez az ember izzadt. Itt autókázik a sivatagban, miközben bűzlik. Igazán megmosdhatna valahol" – gondolta, de akkor az óriás felemelte a kezét, és egy iszonytatóan nagy pofont lekevert neki.
A feje a homokba csapódott. "Mint egy strucc." Elterült, mint egy homokzsák. Érezte, ahogy a vér megmozdul az ereiben, és a kicsattanó bőrön át a földre ömlik. "Ilyen lehet, mikor agyoncsapnak valakit." A füléből sárga gennyfolyás indult, és hűsítően csurgott végig az állán. "Mozognak a fogaim" – nyugtalankodott.
Csattanást hallott. Felemelte a fejét, és látta, ahogy a terepjáró elviharzik mellette, felhajt a túloldali buckára, majd eltűnik mögötte.
A felvert homok lassan újra leülepedett.
Az arca sajogott. "Be fog dagadni." Feltápászkodott a földről, és meglepődve vette észre, hogy egy út húzódik előtte. Nem tévedett. A terepjáró nyomai világosan kirajzolódtak, ívelten húzódott a két párhuzamos vonal az egyik buckatetőtől a másikig.
"Mi lehet arra?" "Legalább harminc lépés!" Mégis elindult.
Minden lépésnél bokáig süppedt a homokba. Nehéz, fárasztó volt az út. A csontjai minden lépésnél szárazon ropogtak. A sivatagban évekig nincs eső. Őt is mindig elkerülték a záporok.
Még három lépés. Még kettő. Már csak egy. "Felértem."
Ziháltan állt. Percekig kapkodta a forró levegőt. Hűs szellő csapta arcon. "Már nem is fáj annyira" – tapogatta meg az arcát és feltekintett. Azt hitte, káprázik a szeme. Egy hegy tetején állt, hatalmas, sík vidékre látott. Egy folyó tekergett végig a síkságon, zöld erdőcsíkkal szegélyezve. A folyó partjának egy szakaszán apró, színes házak ezrei sorakoztak. "A város" – gondolta, és lassú léptekkel megindult lefelé. | |
| 91. | [tulajdonos]: mottó: JT: | 2007-08-15 20:50 | "Fuss ember kiált a fa fuss ember kiált az ég ami soha nem is volt fussatok lelkek a testek elől"
Rilke: Az olajfák kertje
(Vas István)
A szürke lomb alatt ment fölfelé
az olajtájjal egyszürkére válva,
s csupapor homlokát befekteté
mélyen a forró két tenyér porába.
Minden, s ez is. És ezzel véget ért.
Most menjek, míg vakság terjed a szememben,
s miért akarod mondatnom, miért,
hogy vagy, mikor nem talállak magam sem.
Nem talállak. Magamban, itt vagy ott,
másban, sehol már. E kő is halott.
Nem talállak már. Egyedül vagyok.
De a minden szomorúságot érzem,
melyet általad enyhíteni véltem,
pedig nem vagy. Ó, név nélküli szégyen...
Később úgy mondták: angyal jött az éjben-.
Miért angyal? Jött csak az éjszaka
a fák között egykedvűen lapozván.
Álmában rezzent némelyik tanítvány.
Miért angyal? Jaj, jött az éjszaka.
Az éjszaka megjött s nem volt szokatlan,
ilyen éj száz is eltelik.
Alvó kutyák és kövek szerteszórtan -
csak úgy volt, amilyen éjszaka sok van
s mind csüggedten vár másnap reggelig.
Ki így imádkozik, nem látogatja
angyal, az éj nem őt segíti föl;
a magavesztőt minden hullni hagyja,
ilyen fiút vet prédául az apja
és nem fogad be semmi anyaöl. | |
| 90. | [tulajdonos]: ... | 2007-08-14 20:33 | "...Tulajdonképpen ez a regény műfajára nézve villámtréfa. Esetleg villámtragédia. A tréfát a tragédiától amúgy is csak az a hajszálnál is semmibb valami válsztja el, amire mondhatjuk, hogy felfogás dolga. Én ezt a tragédiát tréfának fogom fel, mert írom. Birsics úr esetleg tragédiának, mert átélte.
Nagyjából meg is van a tragédia és a tréfa közötti különbség. Aki látja, annál fefogás dolga, aki éli, annál szenvedés vagy öröm dolga.
A villám szó azonban kötelez. ..."
| |
| 89. | [tulajdonos]: ... | 2007-08-08 18:46 | Izzó vasérc folyama;
Kohóba dermed
A kihűlt, rideg anyag | |
| 88. | [tulajdonos]: Dusa Lajos | 2007-08-05 18:41 | A fülszövegek szemérmes plakátok.
A szem szemez, és fülest küld a fül,
hogy felpezsdülhessen kíváncsiságod:
mi is lehet egy borítón belül?
A fülbesúgás hallótávolsága
a fültől számítva épp négy arasz.
De mennyi minden belefér e távba
ha Szent Mágiánk választottja vagy!
Mert minden más lesz. Az idő, és tér itt
egymásba görbül: s milyen szép gabaly,
mily édes botrány, áldott galiba!
Te magad vagy a nagy kizökkenés is,
a törvényszerűen tündöklő hiba;
és végre van, amibe belehalj. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
