NAPLÓK: Vezsenyi Ildikó Naplója Legutóbbi olvasó: 2026-07-08 15:52 Összes olvasás: 74518| 213. | [tulajdonos]: Matt zene | 2020-03-02 17:20 | Most tanultam valamit. Hogy küldés közben, noha a klaviatúra engedi, nem írhatok hozzá a szöveghez, mert ha a felkínáltak közül a vázlat mentése opcióra bökök, a hozzáírtat, a program kitörli.
Így jártam az előbb, s elszálltak a leírt gondolataim.
Most próbálom rekonstruálni, mint az álmokat szoktam.
Tehát: most azt gondolom, kiestem az időből, az anyag mi körülvesz, mint díszlet létezik, a nap kinn a spotlámpa, az ég hatalmas kék selyemruha az űr szekrényében.
A ház termeszek építette torony, tele lárvákkal. S az aláfestő zenét, amit hallgatok, egy két funkciós zenegép játssza, ami hűt és fagyaszt is egyszerre, Matt szerzeménye. De elnyomni nem tudja az éterét, ami valamikor nem tudom pontosan mikor, a fejembe a költözött, s fennhangon, mint egy rádió adó szünethangja, harsog, és zeng, és bong, és fütyül, már-már, mint egy szamovár.
| |
| 212. | [tulajdonos]: Régebbiagymenésem.Mintilyennem | 2020-03-01 09:58 | akar másnak látszani. Viszont, aktuálisan hozzáírtam.
Senkit nem akarok bántani benne. Remélem nem is veszi annak senki, még a néven nevezett sem.
Szóval inkább, mint tettleg!
*
Nem baba!
Volt abban valami egészségtelen
Ahogy, előbb nyitott lettem,
majd elkezdtem vágyni ..... véleményére.
Meg is lett az eredménye.
Talán azért történt ez így,
mert nem azzal foglalkozom, amivel kéne.
De ez a gondolat, nem teljesen az én logikámból ered.
Milyen megalázó már, unva lenni,
és vagy, nem tudni hatni valakire. Legyen az szerki, vagy ......., vagy a férjem.
Pedig, biztos máskor is, még sokszor előfordul,
csak nem mondják meg, vagy ki, mert nem kapják meg hozzá a felhatalmazást.
Múltkor is kaptam már rossz kritikát, (s kaptam akkor is mikor nem védett semmi),
de valami védett, s talán az írás emlékének,még oly eleven gyönyöre kárpótolt érte.
Egy újabb, másik logika szerint, hiába azt érzem, .... nem engem, hanem a műsort utasítja el, az aktuális műsort, s a jövőben, (is) a neki tetsző műsorra, nekem tetsző választ fog adni.
Eddig a gondolatig eljutva, ami, egy tanult gondolat volt, már nem is fáj annyira amit írt.
De írhatta volna másképp. Úgy, hogy elveszi az élét. Pl. egy ilyennel: :), vagy egy ilyennel: ;)
De az is lehet, őt is csalódás érte. Hogy ezért a versért, (ezekért), nem érte meg az álmatlanság. (Ami persze nem függ össze a szerkiséggel, inkább az életkorral, vagy a lelkiismerettel.)
Nekem meg, nem érte meg az agyam süttetése a Wifivel.
De az is lehet, nem csak unta, idegesítette is.
Mindegy. Ezzel is csak kifárasztom magam.
De, a fáradtság érzése jobb, mint a felszakadt lelki seb sajgása, kínja.
De, amit pfj írt itt anno, az sem volt kíméletes, mégsem volt sohasem bántó.
Talán strapabíróbb is voltam. Meg muszáj volt valakiben bíznom, ha haladni akartam.
A Védett gondoltok pl. kifejezetten tetszett neki.
De lehet, ha feltöltöm, másnak nem, vagy már neki sem tetszett volna annyira. Előfordult már ilyen.
A "kérges kezű" ember lányának változó körülmények között, változó véleményekkel kell szembesülnie, együtt élnie, ha életben akar maradni ezen az oldalon.
Vajon mikor hagyom már abba a külső biztonság keresését, a külső megerősítés szükségét mikorra elégítem ki, mikor lépek már felsőbb osztályba, és osztályzatba?
Vajon, mikor?
S egy kérdés, a nemrég felvetődött kérdések közül.
Miért nem tanuljuk női költők művészetét az egyetemen?
Ennek a pár sornak a fogantatására már nem emlékszem, legfeljebb a születésére.
S mintha a, "a jövő úgy szilárdul meg, ahogy a jég reped" megfogalmazást már valahol olvastam volna, de hiába kerestem nem találtam.
Aki NEM-et nyom a latba, nem engem, hanem a műsort utasítja el. A NEM, pedig, legtöbbször, szinte mindig annyit jelent: MOST NEM. Vagy, EZT MOST NEM. Vagy újabban , INKÁBB, NEM.
A férfias énem, az írásban domborodik ki. A bensőmet, a lelki heréimet feszítő erő,
a tárhelyéről, kész szövegként lök ki, szaporán, mint magvaimat.
A kilövelléskori gyönyör ígérete, mint állati ösztön, előre beépített.
Széttaposhatják magvaim, kiselejtezhetik, akkor is megfogannak, mikor a lélek női beállítottságú, azaz befogadó természetével találkoznak, s nem frigid vagy válogatós, részrehajló, kondicionált, előítéletes, finnyás és megtanult, vagy diszkrimináló minőségével.
Mert, ez utóbbi, nem lenne BABA!
A JÓ ISTEN, meg a Szépirodalmi Esztétikum legyen veletek, Barátaim! :-)
| |
| 211. | [tulajdonos]: fel, fel dobott kő | 2020-02-28 21:15 | Aminek ellenállsz, az fennáll.
Amit nyomsz, az ellenáll.
Mi se egyszerűbb.
Légy optimális!
Dolgozz rajta,
mint szerinted kéne
másoknak kéne verseken.
Nem érted az embereket?
s panaszkodsz,
senki nem ért.
| |
| 210. | [tulajdonos]: kiemelve | 2020-02-27 15:58 | Filip Tamás
Nem az születik
Összedőlt kocsmában iszom a
nem létező asztal alá magam.
Az alkonyat megint nyugtalan.
Vörösre horzsolja a falakat.
Megbabonázott klaviatúrán
ütöm a billentyűket, és nem
az születik, amit akartam.
Ne akarj semmit. És mondataid
fölszikráznak a napviharban.
Sistergő szavak ütik át a vásznat.
A moziban barlangsötét van,
a nézők csapott homlokú ősemberek.
A megadás fehér zászlajára háborús
filmet vetítenek a győztesek. | |
| 209. | [tulajdonos]: mentés | 2020-02-27 15:45 | Pillantásod eltörli nyomaim, benned
folytatódom. (Filip Tamás Vakítón fénylik) | |
| 208. | [tulajdonos]: dinnye vagy makk | 2020-02-26 10:47 | Elnézést kérek a Tisztelt Szakmától, de eddig elnyomtam magamban az érzést, - nem kellet volna! - hogy én szeretem a ragrímeket, amik jól veszik ki magukat a szövegben, s azt se bánom, ha mint a só, vagy a cukor csak finoman rá vannak hintve elvétve, ha gördülnek tőle a sorok, a gondolatok. S egyáltalán nem érzem ezeket kényszeredettnek, sőt.
Szerintem nem ezek a mankói, járókeretei a költőnek, sokkal inkább görkorijai, mellyel vidáman cikázik az rímtelen, sokszor dongalábak között.
Miért is kell nyelv, belőled fegyvert kovácsolni, hogy akadályokat gördíts a költő természetes beszéde elé?
Miért is kell felülbírálni istenadta természetedet?
Miért kell Géniusz kezed lábad kötni, hogy kockaként, ne gurulva , inkább vetve. legyél.
Na mindegy! Csak el kellett mondanom, ha már eszembe jutott.
S nem is kell velem egyetérteni, mert nincs rá szükségem.
Elszabadult a malacom.
Hadd legelésszen, had turkáljon,
hadd egyen makkot az erdőszélen.
Ne csak moslékot.
Majd ha kedvem lesz hozzá, megkeresem, s vesszővel hazahajtom, vagy dinnyével, tökkel visszacsalogatom. | |
| 207. | [tulajdonos]: meggyőződésem | 2020-02-15 10:57 | Csak akkor nem sérül az ember (gyermek) integritása, ha néz,
s amit meglát, van bátorsága ki is mondani. | |
| 206. | [tulajdonos]: továbbá | 2020-02-09 09:11 | Na most, mondanád -e a szomjazóknak, látva hogy szenvednek, aszalódnak, minden remény nélkül, merre, vagy hol a forrás, ami a szomjat oltja? Vagy udvariasan hallgatnál róla. Nehogy megborzongass valakit, aki majdnem vízbe fulladt egyszer, vagy látott valakit aki majdnem vízbe fulladt.
Persze, vannak gyilkos tavak, meg folyók, meg tengerek, óceánok.
Minden témában hagyták már ott majdnem, vagy egészen, valakik a fogukat.
S nincs egy olyan sem, amelynek ne lennének károsultjai, s egyben rossz hírt keltői.
Lásd! ...
S ez, nem kívánja felülírni a korábban elmondottakat.
Csak hogy értsd, miről van szó!
Ami nekem egyszer is segített, arról én nem hallgatok.
Egyszerűen nem tehetem.
De nem fogok megkeresni senkit, hogy rábeszéljem bármire.
És tény, hogy a jobbulásban neked is benne kell lenned. Mert az magától nem megy. Abba energiát pénzt, időt kell, hogy fektess, míg magadtól nem megy, míg elég nem lesz hozzá, a megszerzett tudás.
S közben, rengeteg akadály merül fel, amit sorra kezelni kell.
De ha valaki azt hinné, hogy mindezzel messzire jutottam, téved.
Ezek csak deszkák, amikbe a sodrásban kapaszkodok.
Úgyhogy, nem kell engem megölni. :-)
Meghalok én magamtól is.
Egyszer!
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 205. | Vezsenyi Ildikó: fontos javítás | 2020-02-09 08:40 | Egyre könnyebb, mert valahányszor, egy szakavatott segítőm jelenlétében elmerülök a fájdalomban, kicsit gyengül, veszít az erejéből, s én egyre erősödöm Kezdetben ijesztő volt, mert nem ismertem, s nem tudtam az okát, és nem tudtam hol a legmélye. Egész életemben féltem a fájdalomtól, és kerültem, de így az életet is elkerültem, nem éltem, csak túléltem. Emlékeim kezdete óta, sírt bennem „valaki”, artikulálatlanul, hang nélkül üvöltött, s nem éreztem a fájdalmat, csak a sírást. Életem utolsó harmadában, megérkezett a fájdalom hozzá. Mármint a síráshoz. Talán attól kezdve, hogy elég erős lettem, hogy elviseljem.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
