NAPLÓK: Vezsenyi Ildikó Naplója Legutóbbi olvasó: 2026-05-20 10:36 Összes olvasás: 72771Olvasói hozzászólások nélkül| 317. | A.: Í.R.N.I. | 2020-11-16 11:08 | Kedves Ildikó!
Minél többet tud meg az ember, annál elmaradottabbnak érzi magát. A tudás önmagában – pont a napokban hallottam valahol, és egyteértek: – csak a szenvedést növeli. Ugyanúgy nem boldogít, mint a pénz. De ha nincsen más kincse az embernek, csak a tudása, nehéz lemondani róla. Én például bármit könnyen meg tudok tagadni magamtól, tudok koplalni, jól bírom a magányt (ez lehet, hogy még mindig nem igaz, bár fejlődöm), de attól, amit összetanultam, nehezen válok meg. És mivel a tudásom nagyon hiányos, fehér foltokkal teli tudás, bátran lehet engem sznobnak nevezni, mert az vagyok. Egy biztos: senkit nem akarok megbántani azzal, hogy megosztom, amit összeharácsoltam. 56 éves vagyok, miért ne szórjam szét, amim van?
Nagyobbrészt csak spanyolos alapműveltséggel rendelkezem (ez már kiderülhetett) némi latinos/görögös és portugálos beütéssel megtoldva (a hitéletből eredő bibliai ismereteket most nem számítom). Az utóbbi időben én is sokkal kevesebbet olvastam, mint fiatal koromban. Na de, majd ezután! Arra készülök, hogy a hátralévő évtizedeimet olvasással töltöm. Csak legyek végre nyugdíjas!!! Már készítem a listát, két életre is elég lenne. Egy biztos: unatkozni nem fogok. (Hétköznapi értelemben értve az unalmat, nem filozófiailag.)
„És nem gondoltam, hogy tudnék hasonló színvonalon írni.” – írod. Szerintem, ezzel ne foglalkozz! Írj! Minden nap. Csak ne akarj irodalmat művelni, nagy i-vel. („Picsába az irodalommal!” – mondta valaki, nem írom ide, hogy kicsoda, pedig megérdemelné.) És: ne akarj különleges lenni! Elég, ha arra törekszel, hogy pózok nélkül, pontosan megfogalmazd, amit valami miatt fontosnak tartasz. Amit fel akarsz jegyezni, hogy ne felejtsd el. Mondjuk egy unalomig ismert mozzanatot, amire valamiért mégis új dologként csodálkozol rá. Vagy egy új jelenséget, amiben felismersz valami megnyugtatóan otthonosat (vagy éppen nyugtalanítóan megszokottat). Tökéletes pontosság és pózmentesség persze nem létezik, és tudjuk: „a szavak használhatatlanok” (Ottlik), de ha az ember ennek tudatában ül le írni, valami mégis csak születik. Éppen azért, mert nem hisszük, hogy tökéleteset fogunk alkotni. Én nem hiszem, hogy tökéletes, amit csinálok, és nem is törekszem rá. Észrevettem, hogy a nagyok alkotásai is – nagyon sokszor -- ott szaladnak mélyre bennem, ahol valami befejezetlenséget érek tetten. Valami dadogást. Mert van, hogy a dadogás a legpontosabb, legérzékletesebb kifejezése annak, ami velünk történik. Nem mindig. Csak én ezt keresem, mert az esendőség varázsol el, nem a nagy szavak. (Ehhez képest, most itt elég határozottnak tűnhetek, pedig nem vagyok az.)
Szép hetet! Dolgoznom kell. A.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 316. | Vezsenyi Ildikó: köszi | vajdics: kieg. | 2020-11-16 00:12 | | Akartam kérdezni, hogy mit jelent ez a szó, mert nem találtam.Aztán annyi mindenről írtam, hogy elfelejtettem. Úgyhogy köszönöm, hogy kisegítettél. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 315. | Vezsenyi Ildikó: Igen | vajdics: Unamuno | 2020-11-16 00:08 | Ha már leírtam, akkor ide másolom. Kicsit hosszú, de igyekeztem lelkiismeretesen összegyűjteni az okokat, amiért nem vagyok a vers és prózairodalommal intertextuális. Visszamaradtam, egy hirtelen fejlődési szakasz után. Lassan pótolgatom, de reménytelen, hogy utolérjem azokat akik folyamatosan olvastak szépirodalmat. netán még a munkájukhoz is az kell. Kicsit elmaradottnak érzem magam, nem is kicsit, ezen a téren.
Sokszor elcsodálkozom, József Attila honnan tudta, amit tudott. Mert úgy tűnik "mindent" tudott.
Középiskolás koromban, ő, Pilinszky, Bari Károly, (akkor volt első könyves), Tóth Árpád, Szabó Lőrinc, Nagy László voltak a kedvenceim. De legfőképpen prózát olvastam, és azt mondtam 7.-kes koromig, hogy író leszek. Bele is kezdtem egy regénybe. De semmilyen erő vagy impulzus nem támogatott ebben. Sőt!
Aztán később azt gondoltam nincs mondanivalóm az emberek számára. Nem is mondtam semmit, csak kérdeztem, és hagytam, hogy magukról meséljenek. Annyi más dolgom is volt. De mindig olvastam. Pszichológiát, pedagógiát, gyermeknevelési, személyiségfejlesztő, és üzletépítő könyveket.
A gazda szeme hizlalja a jószágot, de az kevés, nézni a disznót, vagy a cicát, etetni is kell őket.
De, az az alma is megnő, amit senki nem néz. Vagy, azt a legfelsőbb lény nézegeti? :-)
A regényhőshöz.
Én magammal csinálom, azt, amit az író a hősével. S fellázadok a rossz vég ellen. Éltetem magam, a szerelmemet is éltettem, s amíg fel nem adom, tudom, élni fogunk. :-) Bárminek lehet életet, de inkább így mondom, létezőséget adni, a figyelem energiájával. És bármitől elvenni is lehet. A csecsemő is pl., figyelem nélkül elpusztul. Hiába táplálnák csak anyaggal. Mint a növény fény nélkül.
Most elmondhatnám, hogy rengeteg szépirodalmat olvastam, kb. 24 éves koromig. Több életre valót, enyhe túlzással. Szerencsére értékes irodalmat. Legmélyebben vannak, ezek az olvasmányélmények az emlékeim között.
És nem gondoltam, hogy tudnék hasonló színvonalon írni. Most is ezt gondolom. Azt sem gondoltam, hogy egyszer még verset fogok írni. Ahhoz, hogy regényt írjak, azt hiszem, újra rá kéne „kattannom”. De nem tudnám eldönteni, akarom-e. Csak azért mondom ezt el, mert 58 éves koromig szinte csak hatásokat vettem fel. Azaz, belélegeztem. Az írás nekem nagy erejű spontán kilégzésként jött,. kb. 2-3 évig. Azóta a maradékot szondákba fújom.. ????
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 314. | vajdics: kieg. | vajdics: Unamuno | 2020-11-15 23:01 | | Unamuno: Niebla (Köd) című regényéről van szó. Magyarul is olvasható. Nem könnyű olvasmány. Na, erről a könyvről én pl. el tudom képzelni, hogy többet tud "rólam" (az olvasóról, és általában az emberi természetről), mint én róla. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 313. | vajdics: Unamuno | 2020-11-15 22:16 | "Ha nézem a világot,/ A világ visszanéz" (Weöres)
"Szél vagy zápor talán,
vagy egyszerűen az, hogy létezel
mozdítja meg itt és most a világot." (Pilinszky)
"Pillantásomtól az almák pirosodnak és gömbölyödnek..." (József Attila)
"Belémtekint
a cipruság,
borzol a szél,
szomorúság,
a nap is bennem
sistereg..." (Dsida)
"Csak" ezen a szinten tudom elképzelni én is, hogy egy könyv olvas engem.
Egyébként olyan regény is van, ahol a regény főszereplője kezdi el olvasni a róla szóló regényt., és fellázad, mert rájön, hogy a szerző meg akarja halasztani. Ő még élni szeretne. Felkeresi az írót, és napokon át vitatkozik vele. Minden előkerül, filozófia, irodalom, művészet. Erről a magasröptű társalgásról szól a regény. A főszereplő a végén meghal, a szerző nem kegyelmez neki (mégiscsak ő az úr!) -- Ezt hogy lehet elképzelni? Jól megkínozza az olvasót a szerző. Nem csak a főszereplőjével kegyetlen.
A. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 312. | Vezsenyi Ildikó: tovább gondolva a dolgot | vajdics: hozzá(d)szólok | 2020-11-15 21:46 | Én köszönöm Anikó, hogy hozzá(m)szóltál. sajnos a könyvet nem olvastam, de amit idézel belőle, azt már olvastam valahol, s nagyon meglehet, hogy nálad. S tényleg nincs új a nap alatt, csak más szemmel nézhetjük ugyanazt, sőt játszhatunk is vele. Talán azért akadtam meg a témán, mert nekem nem jutott volna eszembe a kettőt felcserélni. És érdekes, hogy az "él engemet az élet"-en nem akadtam fel, mert, úgy érzem igaz. De a könyv egy élettelen tárgy, a szerzője nem ismer engem, hát, hogy olvasna akkor? De ha erősen koncentrálok, mintha felvillan valami, de nem tudom megtartani.
Talán az zavar ebben hogy nem tudok visszahatni közvetlenül, se a könyvre, sem a szerzőjére. Ha azt veszem hogy minden a tudatban létezik, semmi nincs az tudaton kívül, akkor, ha beengedem a szerző gondolatát az én gondolataim közé, de ha tagadom, már akkor is beengedtem, eljátszhatok vele én is. Kezdhetek vele valamit.Hirtelenjében ennyit tudok még hozzátenni az előbbiekhez. Igen, lehet el kellene olvasnom azt a könyvet, s akkor a téma nálam is átemelődne az élmény szintjére.
Szeretettel és örömmel, hogy itt jártál.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 311. | vajdics: hozzá(d)szólok | [tulajdonos]: versélmény | 2020-11-15 20:11 | Leleményes költői blöff az utolsó két sor, mint minden inverzió. "Belém néz a tükör, mielőtt magamat látnám." "Kapaszkodik belénk a világ, mint utolsó levelébe a faág."
Logikailag, szerintem, azért nem válaszolható meg ez a kérdés, mert túl van a logikán, a meta-térben, ahol minden lehetséges, akár az is, hogy a könyvek olvassák az olvasót, megelőzve az embert, de ha az olvasó elég ügyes (könyvéhes), talán nem tudják megelőzni. Elkezdődhet egy verseny. Melyikük tudja hamarabb kifürkészni a másik titkait. Erről a vetélkedőről szól a vers vége, szerintem. A végén valószínűleg az olvasó is és a könyv is győztesként fut a célba. Hogy ki jár jobban eldönthetetlen: az olvasó jól jár, mert újabb olvasmányélménnyel gazdagodott, a könyv jól jár, mert elolvasták.
Italo Calvino tesz kísérletet ennek a játéknak a leírására a Ha egy téli éjszakán egy utazó című regényében. (Ismered?) A könyv az egyes szám második személyű Olvasó megszólításával kezdődik, leírja, hogy épp olvasni kezdesz, javasolja, hogy nyújtsd ki a lábad, de előtte még idejében gondoskodj a testi szükségleteidről; elmondja, milyen érzésekkel és várakozásokkal fogsz neki az olvasásnak. Az olvasónak, nekem, aki a Calvino-regényt olvasom ettől az az érzésem támad, hogy én vagyok a regény főszereplője.
Jóna Dávid nem talált fel újat, de azt már nem is lehet. Mindent megírtak már mások. CSak másként.
Köszönöm, Ildikó, hogy ide hoztad ezt a verset. Ez az egyik kedvenc témám.
A.
| |
| 310. | [tulajdonos]: versélmény | 2020-11-15 19:15 | Belebetegszem, ha nem tudom meg, hogy hogyan tudja egy könyv olvasni az olvasóját, logikailag és átvitt értelemben.
Ahogy ezt leírtam, beugrott valami.
Úgy, hogy munkára készteti, átrendezi, feltölti, tisztába rakja, beállítja az olvasó elméjét, miközben érzelmileg is „megmasszírozza”.
Most már, csak a kérdés fals nekem, hogy melyik volt előbb.
Az olvasó, vagy a könyv.
„Olvastam, s a könyvek is olvastak engem,
de hogy melyik volt előbb? Eldönthetetlen.”
Azt hiszem, egy harmadik, az író. Aki olvasó volt előbb, aztán lett író, és könyvet írt.
Vagy, mivel előbb kellett olvasónak lennie, hogy író lehessen, mert előbb van a levés (létezőség), utána a csinálás (cselekvőség), s végül van a birtoklás.
Konklúzió:
Előbb van az író, azaz, a létező, aki ír, azaz, cselekszik, aminek következtében birtokol.
Pl., ha ügyes, akkor a kiadók, kritikusok, olvasók figyelmét, meg ami azzal jár.
Vagy: Előbb van az olvasó, s ha író lesz belőle, könyvet ír, amivel birtokol, pl. helyet az irodalmi
térben.
A vers pl., ami elindította ezt a gondolatmenetet, így néz ki:
Jóna Dávid
Nagymamámtól kaptam
A nagymamám „felnyitotta” könyvét,
szemüvegét az orrára tolta,
a szavakkal türelmes volt, gyöngéd,
lassan olvasott, nem „pocsékolta”.
Megnyálazta ujját, mikor lapozott,
a könyv, ha tovább engedte őt,
a vihar benne, ha csillapodott,
már kereste is a következőt.
A könyv misztérium volt neki, csoda,
ahogy nekem is, hisz tőle ezt láttam,
a könyveké lett hát a tisztaszoba,
és szentéllyé a vigasztalásban.
Olvastam, s a könyvek is olvastak engem,
de hogy melyik volt előbb? Eldönthetetlen.
Forrás:
https://palocfold.wordpress.com/2020/04/25/jona-david-es-oravecz-tibor-versparbaja-a-3-fordulojahoz-ert-az-e-heti-tema-a-konyv-is-olvas-engem-a-valasztott-fegyvernem-shakespeare-i-szonett/?fbclid=IwAR1iovi_cURVYvykVweYKKSz4URSdesn7QWNegtLQG-mZ2-cyT5ekM7eUvc
Micsoda kérdés ez?
Melyik volt előbb? A tyúk vagy a tojás?
Világnézetem szerint a tyúk.
5. vagy 6. nap teremtetett.
S a tyúkból lett a tojás.
Ez, ilyen egyszerű. :-)
Melyik volt tehát előbb?
Hülye kérdés?
Hülye kérdés.
Bocs.
Melyik volt előbb? A tyúk vagy a tojás.
Melyik volt előbb? Az író, vagy az olvasó?
A tyúk, vagy a tojás?
| |
| 309. | [tulajdonos]: valami bántó kéne, igazán bánt | 2020-11-14 13:07 | Szerencsére felét sem értem, de a szándékot igen.
Valami bántó kéne még ide, igazán bántó! :-)
Ilyenkor bánom, hogy nem vagyok, legalább olyan nagy költő! :-)
De, ez már nekem fáj, mert igaz.
Ha, érti, akinek kell!
A legjobbakat! | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
