NAPLÓK: N. D. S. L. (Vajdics Anikó) Legutóbbi olvasó: 2026-04-18 12:29 Összes olvasás: 104734Olvasói hozzászólások nélkül| 19. | Gyurcsi: Svejk | Vajdics Anikó: mi légyen | 2018-06-28 11:14 | A klasszikusok olvasása mindig segít az eligazodásban. Találhatunk erre a problémára is megoldást, mint ahogy az alább idézett párbeszéd is megmutatja:
"– Azelőtt a császár őfelségének a képe lógott azon a falon – szólalt meg egy idő múlva –, éppen ott, ahol most a tükör lóg.
– Az, jól tetszik emlékezni – felelte Palivec úr –, ott lógott, és leszarták a legyek, hát felraktam a padlásra. Mit tudom én, valaki még tehet rá egy megjegyzést, és csak kellemetlenségem lenne belőle. Kell ez nekem?" | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 18. | Vajdics Anikó: mi légyen | Duma György: Így se, úgy se | 2018-06-28 11:00 | Kedves Zoárd!
Egy Ön által is jól ismert klasszikus műből szeretnék ide igézni egy idézetet:
"A szépségvizsgáló bizottság munkáját mindenki segíteni köteles, mert ellenkező esetben nemre, korra és rangra való tekintet nélkül huszonöt veretik rá, lába spanyolcsizmába húzatik, hüvelykje szorítóba tétetik, és babra térdepeltettetik."
De hogy ne csak más Bab-érjaival büszkélkedjek, egy saját élménnyel is előhozakodom: most takarítottam le egy régi fényképet (apám van rajta, annyi idős korában, mint amennyi most a nagyfiam): az üveglap légyszaros volt, nem "csupa-karc".
Na, most akkor mi légyen?
„Szípítkezzünk”, ahogyan a nagymamán mondaná, vagy rútítkozzunk? Tekintsünk el a mákszemeknek látszó légypiszokkal borított üvegen át látható valóságtól? Nézzük inkább rózsaszín szemüvegen keresztül? De mit fog akkor szólni Szaurella királynő? Mi lesz, ha ránk küldi a börtönporoszlót a somfa bottal?
Szívesen elindítanék egy szavazást: legyen légyszar vagy ne legyen?
Elárulom, utólag tettem bele a versbe, aztán kivettem, újra beletettem -- még nem dőlt el, mi lesz a sorsa.
Egy dolgot érdemes figyelembe venni: egy légyszaros üveget némi ecet segítségével egy-két mozdulattal le tud takarítani az ember, a csupa-karc üveget dobhatjuk ki. Itt (ebben a versben) persze nem számít az sem, hiszen, ha minden jól alakul, belülről kitörhető.
Köszönöm a figyelmet: A.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 17. | Gyurcsi: igen | [tulajdonos]: így is, úgy is | 2018-06-28 08:20 | "amin keresztül egy ideje már
csak megsárgult kopott színeket
lát"
Ezt a részt személyesen is átéltem és átélem.
Szürke hályog miatt műtötték a jobb szemem, a műtét előtti állapotot írtad le. Aztán a másikkal most zajlik le ugyanez.
Egyébként az egész versben tökéletes képekkel operálsz, nekem nagyon tetszik! | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 16. | Duma György: Így se, úgy se | [tulajdonos]: így is, úgy is | 2018-06-28 08:09 | Kedves Anikó, egy ideje, egyre erősödően, ugyanezt a hangulatot érzem az írásaiból, mint akit bezártak (magát zárta be) valahová, és próbálna kitörni, új irányt szabni az életének.
Ami, persze, sosem lehetetlen, de a hathuszas rég elment, a délutáni meg, lehet, hogy messze visz, de vajon tényleg oda kívánkoztunk-e.
A légyszaros-t megfontolnám, bár teljesen "ül", stilisztikailag engem zavar. Csupa-karc? | |
| 15. | [tulajdonos]: így is, úgy is | 2018-06-27 20:23 | kifordulni a maga gyártotta
keretből mint a sokat látott
kép amikor megunja a délutáni
napfény árnyjátékait a falon
áttörni a légyszaros üvegfalat
amin keresztül egy ideje már
csak megsárgult kopott színeket
lát várni talán elkapja egy kíváncsi
kéz mielőtt a földre hull a szilánkok
közé vagy ha nem hát úgyis jó lesz
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 14. | weinberger: jó | [tulajdonos]: kötelék | 2018-06-20 18:41 | | Jó ez a hat sor. Minden állítása súlyos és persze igaz. Ha én fogalmaztam volna (sajnos nem), akkor hozzátettem volna, hogy a gőze nagyon butít. | |
| 13. | [tulajdonos]: kötelék | 2018-06-20 16:34 | Nem csak ahhoz kötődünk, amit szeretünk.
A gyűlölet, mint a cián-akrilát, pillanatok
alatt reakcióba lép mindennel, amihez hozzáér,
és ha az ember nem vigyáz, a saját szemhéjait
ragasztja össze vele – jobb esetben csak az ujjai
tapadnak össze egymással vagy a megütött arccal.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 12. | Vajdics Anikó: be kell csapni2 | 2018-06-17 22:59 | Ilus, a „skizofrén”
Nekem, mint a parasztgyereknek a mesében, be kellett csapnom mindig az ördögöt: az anyámat, az apámat, a férjemet. Így tudtam, csak elérni, ha valamit akartam. Mert ők soha nem bíztak bennem. Anyám, amikor csipkebabát varrtam, azt mondta, nem fog sikerülni, mert én ügyetlen vagyok. Aztán amikor mégis elkészültem a babával, kiállt a kapu elé, és mutogatta, mintha az ő érdeme lett volna, hogy meg tudtam csinálni.
Apám soha nem ölelt meg, nem ültetett az ölébe, nem beszélgetett velem. Akkor támadt csak beszélgethetnékje, amikor el akartam menni valahová. Már ott álltam az ajtóban, de ő nem hagyott békén, addig beszélt hozzám, hogy már késő volt elindulni. Amikor látta, hogy maradok, már nem akart velem tovább "beszélgetni".
A férjem meg összefogott a szüleimmel, hogy együtt kisebbítsenek. Amikor a gyerekeket úszni akartam vinni, gúnyolódtak, hogy megy a skizofrén vízbe fojtani a gyerekeit. Mégis megtanultak úszni a gyerekek, előbb Imola, aztán Előd is. Titokban hordtam őket uszodába. Titokban takarítottam, hogy legyen rá pénzem.
Be kell csapni az ördögöt, ha nem engedi, hogy jók legyünk.
| |
| 11. | [tulajdonos]: határSZÉL3 | 2018-06-17 22:40 | HATÁRSZÉL LILA HOMOKKAL
Egyszer csak ott állt előttem a kisebbik húgom szép fiatalon, mosolyogva. Elöntött az öröm, amikor megláttam: jaj, de jó, hogy itt vagy, éppen hívni akartalak, hiányoztál. A hiányoztál-t nem mondtam, csak éreztem, a többit is beszéd nélkül közöltem vele, ahogyan álmomban szoktam. El akarok menni homokért, mondta Erzsó még mindig mosolyogva, a gyerekeknek kell a festéshez, eljössz velem? Nem tudtam, hova akar menni, csak azt tudtam, hogy veszélyes hely lesz, és hogy nagyon messze van. Elindultunk. Egy busz vitt el bennünket valahová a senki földjére, ahol már nem voltak házak, aztán mégiscsak került oda néhány ház, de csak később. Előbb az történt, hogy a busz, mint egy katapult, kilökött bennünket egy homokrakásra, ami puha és nedves volt, belesüppedt a lábunk, onnan kellett zsákba szedni a festéshez a homokot. Lila színű volt, mint a szeder, vagy, ahogyan mifelénk nevezik, a fekete eper (Arany János „Családi kör”-ében annak bólingat a lombja). Nehéz lesz a zsák; aggódtam, hogyan fogjuk haza cipelni, és mi lesz, ha valaki észreveszi, hogy megdézsmáljuk. Kietlen, füves terület vette körül a homokdombot, oldalt pillantva a távolban elszórva emeletes házakat láttam, éreztem, hogy ellenséges területen járunk, valaminek a peremvidékén. Kérdeztem is Erzsótól, biztos, hogy nem lesz baj, ő legyintett, de mire megnyugodtam volna, már ott termett egy hatalmas kutya, ami a következő pillanatban már egy kopasz fejű, szakállas férfi volt, a homok őre. Idegen nyelven ordítozott. Nem értettem a szavait, de a gesztusaiból azt olvastam ki, hogy azonnal el kell hagynunk a terepet, különben bajba keveredünk. Fedeznem kellett Erzsót. Tudtam, hogy nem fogja abbahagyni a homokszedést, a gyerekeknek szüksége van a benne lévő festékanyagra. Előrébb léptem a ház felé, ahonnan a férfi üvöltözött. A kertben állt, akkor már egy asszonnyal együtt, akit a feleségének néztem. Spanyolul köszöntem nekik, és magyarázni kezdtem, még mindig spanyolul, hogy mi Nyírmihálydiból jöttünk, hallottak-e már Magyarországról, Hungría, messze van, és mi onnan jöttünk idáig a homokért, szükségünk van rá a festéshez. Közben megjött értünk a busz, amivel el kellett indulnunk haza. Visszanéztem a kertes házra. Az idegen házaspár úgy állt ott megmerevedve, mintha valaki oda festette volna őket.
| |
| 10. | [tulajdonos]: be kell csapni az ördögöt | 2018-06-17 22:27 | Ilus, a „skizofrén”
Nekem, mint a parasztgyereknek a mesében be kellett csapnom mindig az ördögöt: az anyámat, az apámat, a férjemet. Így tudtam, csak elérni, ha valamit akartam. Mert ők soha nem bíztak bennem. Anyám, amikor csipkebabát varrtam, felém állt, és azt mondogatta, nem fog sikerülni, nem fog sikerülni, mert én ügyetlen vagyok. Aztán amikor mégis elkészültem a babával, kiállt a kapu elé, és mutogatta, mintha az ő érdeme lett volna, hogy meg tudtam csinálni.
Apám soha nem ölelt meg, nem ültetett az ölébe, nem beszélgetett velem. Akkor támadt csak mindig beszélgethetnékje, amikor el akartam menni valahová. Már ott álltam az ajtóban, de ő nem hagyott békén, addig beszélt hozzám, hogy már késő volt elindulni. Amikor látta, hogy maradok, már nem akart velem tovább "beszélgetni".
A férjem meg összefogott a szüleimmel, akárhányszor kisebbíteni akartak. Amikor a gyerekeket úszni vittem, azt mondták, megy a skizofrén vízbe fojtani a gyerekeit. Mégis megtanultak úszni, előbb Imola, aztán Előd is. Titokban hordtam őket uszodába. Titokban takarítottam, hogy legyen rá pénzem.
Be kell csapni az ördögöt, mert nem engedi, hogy jók legyünk.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
