1968. 1969. sz. Minimal Planet bejegyzésre reagálva: nem gondolom, hogy Türjei Zoli jelen van most a Dokkon. Amúgy kérte, hogy a két szerzői oldala legyen egyesítve, de ez nem történt meg. Tehát a jelenléte hiánya miatt nem hozta nyilvánosságra a hozzászólásokat.
A Mérhetetlenül c. versének a felütését véletlenül elrontotta, mert azt írta, hogy a metsző délutánok várnak a kihalásra, holott feltételezem a fákra gondolt: ui. a metsző délutánok kihalásában nem sok ráció van.
Fűri Mari szerkesztő írta a vershez, hogy nem baj ha nincs kifejtve miért metszőek a délutánok: nem lenne baj, ha a vers többi részéből kikövetkeztethető lenne az ok, de ez nem történik meg.
(Ezért javasoltam, hogy legyenek nyitottak az üzenőfalak, mert akkor nem máshol kellene beszélgetni a versekről, hanem a versek alatt. Akkor nem tehetnék meg a szerzők szimpla kicsinyességből, hogy rejtve hagyják a versükre érkező megjegyzéseket. Pl. Bátai.
Ezt írtam a Vers-kontrolljához:
‘Ez pont olyan szöveg, amit vissza kellett volna ejteni.' – vagy valami ilyesmit.)
csodás nap ez a mai: eskütétellel, vízen járással, ritka ceremóniákkal. az emberek egymásra mosolyognak, táncolnak; biztos jóval előrébb kerültünk a boldog-ország listán.
Godot hívei felsorakoznak. Életüket, mint talált tárgyat bármikor eladnák a Megváltó nevű piacon, de nem találnak útjelzőt ami odavezet, csak egy kiszáradt fát az országút mellett. Itt állnak gyámolatlanul, egy emberi világon kívül: alig van mit enniük, nincs hol aludniuk; fecsegéssel, viccekkel töltik az időt, hogy kitöltsék az űrt.
Senki sem jön, aki megmondaná mit kell tenniük, hát várnak.
Valakire.
Közben megpróbálják felakasztani magukat, de az sem sikerül.
“Menjünk innét” – vetik fel többször is, mikor nagyon elunják a várakozást.
De nem mozdulnak.
Megjegyzés:
Beckett 1948. októberében kezdte el írni a Godot-t.
A második világháború borzalmai, az atombomba bevetése, a zsidó emberek kiirtása, olyan ütést mért az emberiség morális tűrőképességére, amilyet még nem élt át soha. Felvetődött az egyéni felelősség kérdése, megkérdőjeleződött az emberi faj létjogosultsága is. – Megérdemli az ember az életet, ha ilyen szörnyűségekre képes?
Estragon és Vladimir az áldozatokról beszélgetnek: “Hullahegy, hullahegy.” (Vladimir) [...] “ Hullaház a lelkünk, Vladimir.” (Estragon) [...] “Hamucsönd.” (Vladimir)
A két csavargó egzisztenciális mélyponton van. Godot – akiről nem tudnak semmit – megígérte, hogy munkát, ételt és szállást ad nekik, de nem jön értük, csak üzenetet küld: holnap jönni fog. Aztán másnap is üzen: majd holnap már biztosan. Mégsem jön el.
A mű fő cselekménye a várakozás.
Óhatatlanul fölmerül az olvasóban a kérdés, hogyan juthat előbbre az ember: ha Istenre, Jézusra, a Halálra vár, akik talán megváltást, megoldást hozhatnak, vagy ha megpróbálja önmagát megmenteni: gondolkodik, cselekszik.
Mindig is foglalkoztatott, hogy az egyén miért nem veszi saját kezébe a sorsa irányítását, csakhogy a társadalmi berendezkedés ezt nem könnyíti meg. A vallások nem tanítanak autonómiára, sem a szüleink, sem az iskolák.
a lenti vers még alakulóban van. a 'barakkok' gázkamrákká változott -- érvényesebb így.
nekem pl. se irodalmár barátom, se mentorom nincs; sosem volt, így nekem kell észrevenni a hibákat. régen, még a dokk fénykorában sokat segítettek itt a felhasználók egymásnak azzal, hogy elmondták mit gondolnak a másik szövegéről.
