EZ A KŐ. MIT KŐ? SZIKLA. MIT SZIKLA? HEGY. SŐT! BOLYGÓ.
"Így Pálóczi Antal immár 4/24-ed részt birtokol a Dokkból, a részleteket majd elintézzük a többi tulajjal, ha szóba áll velem, és Antal sem lesz kitiltva 4/24-edes tulajdonrészéből." (Karaffa Gyula)
Örülök hogy nem történik meg, amit írtál. De egy ilyesminek még csak a felvetése is iszonyat! Ha nem bosszú vagy paráztatás, akkor: NEM JÁTÉK!
Sehol nem írtam hogy primitívnek gondolnálak. Elkeseredettnek annál inkább. Elkeseredésünkben pedig nem határozunk, nem döntünk. Ha lehet, nem is nyilatkozunk. (Ezt amúgy én se szoktam tudni megállni.)
De amikor ezt elolvastam tudva tudván, hogy te tudod miféle viselkedést szokott Pálóczi Antal tanúsítani, a lélegzetem is elakadt!
Karaffa Gyula eladta Pálóczi Antalnak a tulajdonrészét? Ennek az üzenetébe bele se merek gondolni. Ez szomorú, döbbenetes, keserű és romboló cselekedet volt. Bosszú. Brutalitás, amit Gyulától nem vártam volna. Sajnálom, hogy annyira el volt keseredve és meg volt bántódva, hogy erre a lépésre ragadtatta magát.
Jodorowsky változatában maga Salvador Dalí játszotta volna IV. Saddam padisah császárt az univerzum uralkodóját. Orson Welles lett volna Vladimir Harkonnen báró. Mick Jagger pedig Feyd-Rautha Harkonnen szerepében domboríthatott volna. 12 órás lett volna a film. Ezt nem engedhették meg. David Lynch változatát addig lincselte a stúdió, amíg a mű követhetetlenségig rövidült, csonkolódott. Nézzük hogy sikerült a megfilmesíthetetlennek tartott de oly sok rendezőt izgató, irodalmi remekmű legújabb filmre vitele?
Néhányan kimentek a filmről azzal, hogy unalmas, lassú. Nos, maga a regényfolyam rendkívül lassú folyamatokról ír, amelyek az emberi élet perspektívája felől nézve az érzékelhetetlenségig lassúak, azonban döntő módon meghatároznak mindent, és a Dűne univerzumában csak azok az emberek érdekesek, akik e folyamatokkal kapcsolatban kisebb-nagyobb mértékben de rendelkeznek tudással, vagy a folyamatokra való hatás képességével, illetve akiben szintén ezek a folyamatok nyilvánulnak meg. A folyamatok keresztezik egymást egy pontban, de a folyamatok monumentalitása miatt, a szereplők szinte jelentéktelennek hatnak. A monumentalitásnak és a jelentéktelenségnek ez a furcsa aránytalansága filozófiailag igen érdekes, de igencsak megnehezíti a megfilmesítést. Biológiai (genetikai), ökológiai, antropológiai, transzcendens stb. erők játékszereinek érzékeljük a szereplőket. A Dűne valódi főszereplői tulajdonképpen ezek az erők. Így a konkrét figurák, még az események középpontjában álló Paul Atreides is csak látszólag rendelkezik szabad akarattal. Ami szabadnak tűnik a választásaiban, az is determinált. És ez az összes figurára igaz. Így a figurák történeteinek elmesélésével, az események ábrázolásával még nem mondtunk semmit, egy Dűne moziban hatalmas folyamatok játékáról kell beszélni. Viszont ez sokak számára tudatosan vagy tudattalanul de riasztó. Egyrészt egy merőben más mesélési forma mint az általános, másrészt ez az arány nem hízeleg az embernek, van benne valami fenyegető. A film számomra felemásra sikerült. A látvány ízléses, realista mégis lenyűgöző. Viszont azt kell mondjam, hogy a píszí bizony betette a lábát az univerzumba. (Az algoritmusok miatt nehéz lesz erről írni.) Például egy eredetileg férfi szereplőt, lecseréltek nőre. A Harkonnenek és katonáik pedig valamiféle paródiák voltak. Összetételük feltűnően monokróm volt, szemben az összes többi csoporttal/közösséggel. A Harkonnenek nagyon-nagyon sápadtak voltak, míg a többiek, a császári udvartól, a fremenekig bezárólag sokszínűek. A regény szerzője, nem nagyon tudta elfogadni az idősebbik fiúgyermekét, egy bizonyos kisebbséghez való tartozása miatt. A báró ebbe a kisebbségbe tartozik. Amire még csak utalás sem történik a filmben, holott az ellene a jövőben megkísérelt ágybéli merényletben ennek fontos szerepe van, ahogy abban is, hogy miért nincs a saját tudása szerint gyereke (fogalma sincs róla, hogy Lady Jessica a lánya /alighanem a "hanggal" parancsolták az ágyba a bene gesseritek, s az hogy "elcsábították", az egy ködösítő eufemizmus arra a traumára amit a báró átélt s amely trauma gyümölcse Paul anyja/), emiatt az unokaöccse Feyd-Rautha az örököse és a ház reménysége. (Mint valami görög dráma!) Úgy tűnik azonban, hogy az első filmben píszíbiztonsági okokból kifolyólag mellőzték a második számú "főgonosz" (mert valójában mégis csak a császár a hunyó) és a szóban forgó kisebbség kapcsolatát. Vagy a félve és futva mutatott törékeny, androgün, sápadt, kopasz teremtések lettek volna az utalás? A báró alakja a filmben számomra ettől függetlenül is problematikus volt. Hol van a báró szellemessége, öntetszelgése, verbális fölénye (mert akit a filmben látunk egy bugris fenevad!)? A szörnyeteget (sem) kell szájba rágni. Vagy ahogy a báró fogalmaz Hasimir Fenring gróffal kapcsolatban: nyuszimodorú ragadozó, az ilyen a legveszedelmesebb. A báró ugyan nem nyuszimodorú, de nem is az az egyszerű jószág akit a filmben láttunk.
Tömve volt a mozi. Tele volt fiatalokkal. A végén tapsolt a közönség. A fiatalok is. (Ez jó!) Filmtechnikailag rossz mozira számítottam. Nem az. Ráadásul simán eladható bármilyen nyelven, nem kell hozzá a magyar politikai viszonyokat érteni, a történet egy egyszerű de izgalmas/szerethető és nem túl erőszakos politikai krimi, aminek mintegy a háttere a 2006-os (gyalázatos) eseménysorozat. Dobrev Klára sokkal elegánsabb a filmben mint a valóságban. (A hadnagy eseményszálat elvarratlannak éreztem.)
Én köszönöm Tamásnak az említést! Igen, Mozartból nem tudok kivonulni. Ha lenne magán világegyetemem, akkor abban ő komponálná a szférák zenéjét. Ebben a világegyetemben kevés dolog miatt érdemes élnem, Mozart az egyik. Univerzális konstrukciós hibának találom, hogy meghalhatott.
Mozart a Don Giovannit prágai megrendelésre komponálta, mert szemben Béccsel a Figaro menyegzője rendkívül népszerű volt Prágában, különösen az első felvonást záró ária (bár én a negyedik felvonásbeli Figaro áriát még csodálatosabbnak találom). Gyakorlatilag minden kocsmában az inkriminált ária szólt napestig, bármin előadva. Így a Don Giovanni fináléjába Mozartnak a prágai közönség iránti hálája és persze a saját jogos büszkesége jeleként került bele a Figaro ezen áriája, a duett szövegével mikor Leporello csirkecombot lop felszolgálás közben s a gazdája ezen élcelődik. Egyébként a Don Giovanni vacsoráját kísérő fafúvósok előadásában két másik, a korban és a városban népszerű dallam is bekerült (ezeket Mozart "csak" variálta). A nyitányt pedig állítólag a bemutató reggelén komponálta, reggelizés és a feleségével történő csacsogás közben.
Ez a kivonulások éve a számomra. Ma elhatároztam, hogy nem megyek el szavazni, tehát kivonulok az életem politikai dimenziójából is. Ez a nemzetközi vakcina és dokumentáció fasizmus számomra az összes politikust zárójelbe tette, mindegyikük tök mindegy. Még az is, akit belső kompromisszumok árán ugyan de azért meg tudtam szavazni. Minthogy finom hálóból valami különös szövődik a világ köré, igazából mindegy, hogy mit képzelek helyesnek vagy helytelennek a társadalom vagy az ország sorsa tekintetében. A játszma véget ért, csak még nem látjuk azt, aki mattot adott kedves mindnyájunknak. A sejtés homályában kapál szép patáival. De ki hitte azt, hogy az igazság bármiféle országa is ebből a világból volna való?
A törlésnek örülök, kösz! :) És egy percig nem párt politizáltam.
Más. Véleményem szerint, attól az infernális nemzetközi stupidizmustól amit a BLM, a Píszí és a gender studies képviselnek, minden intellektuálisan és érzelmileg tisztességes embernek kötelessége elhatárolódnia s ezeket mint mélységes tévedéseket megnevezni és elvetni. Ez a véleményem szabad. Szabad ezt is stupidizmusnak tekinteni.
Nem sikerült akkor jól kifejeznem magam. Én, aki bizony voltam áldozat, gyűlölöm az áldozatiság arroganciáját, és az áldozatiságot mint érdekérvényesítő módszert, vagy az érdekérvényesítés módszereiben járulékos nyomelemet. A lábujjamtól a koponyám pújáig a hányinger jár át attól a versenytől, hogy ki a nagyobb áldozat, mert ez az a pont, amikor az áldozat (vélt de a valós is) bántalmazóvá lép elő, és a bántalmazás elérte a célját. Nincs olyan szellemi hagyomány, Nincs olyan magasba törekvő szív, amelybe ez belefér. Úristen, meddig fognak még az emberek összevissza hazudozni önmaguknak meg egymásnak.
Én, a következő tendenciákat látom: elpusztítani minden emberi és nem emberi autoritást amelyből felettes én vagy archetípusok képződhetnének. Elpusztítani az emberiség komoly és lélektanilag feszült játékát, lecserélni a visszataszító dögunalomra, amelyben bármilyen identitás bármire, bármikor lecserélhető, elsősorban elviekben aztán egyre inkább gyakorlatban. Ennek eszköze: a kivételekre való hivatkozás alapján felszámolni, de legalább kikezdeni, rongálni az általánosat. Mindez nem egyéb, mint a jóakarat paródiája, az együttérzés kicsúfolása. Találj magadnak áldozati identitást, vagy identitásodat itasd át áldozatisággal, cserébe a transznacionális nagytőke megsimogatja a buksidat és megvéd attól, akit te az áldozati identitásod megképzésével a te elnyomóddá változtattál. Azokat az egyéni hibákat és bűnöket, okokat, indokokat amiket felfedeztél az így megképzett elnyomódban tekintsed strukturálisnak. stb. stb. stb. de befejezem, mert úgy sem érdekel ez senkit, most az emberek azt játsszák, hogy megőrültek és őrületük maga a józanság. Mindegy. Úgy is csak kinevetik azt a minden porcikámat átjáró, szomorú, döbbent hányingert amit érzek. Felmentem magam ezen oldal látogatása alól is. :)
-GE
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
