NAPLÓK: Egy Bőrharis Legutóbbi olvasó: 2026-03-03 17:45 Összes olvasás: 37769Olvasói hozzászólások nélkül| 38. | Dokkol Vaso: kerdes 2. | 2003-04-09 21:37 | | ...Esetleg nem kellene rögtön feladni a válasz keresését egy elalvás miatt. Esetleg. DV | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 37. | Dokkol Vasó: kérdés | 2003-04-09 21:36 | Kedves Haris, Jó ez a vers, ott motoszkál mindenkiben a kérdés, ki vagyok én, az a szoba belül, vagy ez a test itt kívül. Esetleg mindkettő. folyt köv.
| |
| 36. | [tulajdonos]: nehéz éjszaka napja | 2003-04-09 17:40 | Ma semmi okos nem jutott eszembe, felibe-harmadába kiégett az agyam, túl sok minden történik.
Viszont egy versnek álcázott valami azért akadt, leírom ide, így nem vész el.
Apró szobában létezem,
s egy kis szoba lakik bennem.
Szívből megvetett ágyamon
hánykolódik a testem.
Meghallom minden ritmusát.
Befelé tekintve látom,
mi kívül van. Majd fordulok,
s feltárul belső világom.
Szemhéjam alatt ott feszül
egy vörös, időtlen alkony.
Megérteném, de eltünik,
én meghalok és elalszom.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 34. | [tulajdonos]: ápr.5. után | 2003-04-06 14:46 | Megvolt a születésnap, bezsebeltem az ajándékokat, csak azt a doboz Finnlandia cukorkát sajnálom, amiből egy szemet sem ehettem, tekintve gyógyszerfogyasztásom. :)
Most kéne számvetést csinálni? Egyelőre gépelek, hátha összeszedem lelkierőm, és lemegyek egy doboz cigiért.
Tegnap hazaugrottam szüleimhez, meglepően kedvesen fogadtak, az egész család családszerűen viselkedett. A kutyát is egyre jobban kedvelem, eleinte csak a büszkeség érzését adta, ha foglalkoztam vele, hogy lám, veszedelmes harci eb, én meg szinte megsimogattam, most már-már szeretem bolondos ragaszkodását gazdáihoz, rettegését az újbóli elhagyástól (annak idején öcsémék az utcán szedték össze kölyökként), és bátran dögönyözöm. Azért félek, hátha egyszer megbolondul, és kárt tesz valakiben, de erre egy németjuhász is képes.
Amúgy családomra jellemző, ajándékba egy egész sült csirkét kaptam, és különös módon némi pénzt, ami nem utolsó dolog, mert nagyjából beletrafáltak, mire van a legnagyobb szükségem mostanában. Régebben sosem sikerült, évek óta áll a szekrényben egy komplett korpásodás elleni samponcsalád, tinktúrával, mittudomén mivel. A húsleves-rántott hús-főtt krumpli szakrális hármas is elveszette szentségét, no igen. Többször gondolkodtam már, hogy szüleink formálási hatása (szándéknak nem nevezném, mert semmi tervszerű nem volt benne) nem alakította leginkább őket magukat? Amióta elköltöztünk tőlük, mintha önálló életre keltek volna. Alapjátszmájukat, a gyerekkorunkat megkeserítő üldözött-mártír szituációt persze nem adták fel, de szüneteiben egyre kényelmesebbé teszik környezetüket, a maguk képére formálják. Rapszodikusan rámtör a rettegés, mi történik, ha egyikük meghal. Ilyenkor egész éjszaka forgolódom, egyik éjjel el is bőgtem magam. A legijesztőbb kérdés az, mi lesz a másikkal? Így növök fel, eleinte magam sajnáltam miattuk, most csak őket. Magamat már külön szoktam, csak úgy önmagamért. :)
Érdekes, valami kicsi számvetés csak kisült az egészből. A cigim is elfogyott. | |
| 33. | [tulajdonos]: versre | 2003-04-06 14:43 | A versről. Nem érzem, hogy kaptam volna rá kritikát. Talán a kurva szó erős, de egyelőre szükségét érzem ott, már ha egyáltalán szükség van a versre magára. Félek, az egész csak nyavajgás kis neoplatonista beütéssel. De hát nem véletlen, hogy a neoplatonizmus újra meg újra visszaköszön.
Gyakran érzem nyűgnek a testem, az egész hercehurcát vele, a felruházását, ápolását, igényei kielégítését, romlandó elemei karbantartását. És ráadásul az emberek ezt látják, ha rólam van szó. Még rosszabb, ez jut eszükbe nevem hallatán. A közeli kapcsolatok megadják a testtől való szabadulást, hiszen XY egy pattanással a homlokán XY, ő maga, a szarkasztikus vegetáriánus, Proust-rajongó, idealista, aki megáll minden fényképész bolt kirakata előtt, egy fajta sört iszik, nap mint nap alakul picit, és ezt az alakulást ritkán kíséri testének változása. Nem tudom, mi lenne a jó. Enni, inni, szerelmeskedni például igen gyakran jó. Néha meg nem. | |
| 32. | [tulajdonos]: már fel is keltem | 2003-04-05 12:42 | Napok óta folyamatosan elalszom. Betervezett ébredésemet túllépem, hol fél, hol másfél órával. Kínos magyarázkodni a munkahelyemen, bár mintha nem lenne fontos, mikor érek be. Félek, nálunk a személyes szabadságot, az egyes kilengéseket tolerálják, ám mikor az rendszeressé válik, és talán közös munkák kárára is, rámszólnak. No nem mintha ez olyan tragikus lenne, megtörtént már korábban is, de beindításához mindig rá kellett kérdeznem: minden rendben? Nem tudok most elképzelni ennél kedvesebb helyet, ahol dolgozni lehet.
Ma is elaludtam, két és fél órán át ment az ébresztésem céljául belőtt tévé, vissza kellene néznem, miket is fogadtam be álmomban.
Késésem még gyarapítom, hogy miközben reggeli kávémat iszom, még logolom is, mit csinálok. Most éppen gépelek. Most kortyolok a kávéból, majd szippantok a cigarettából. Most elhatározom, leírom a tegnapi nap két-három kis emlékét.
Az egyik egy Behajtani tilos táblára húzott hulahop karika. A karika közepén könnyedén átférhetett a tábla korongja, a magassággal lehetett gondja az emlékmű állítóinak. Valahogy fel kellett tornázni magukat 3-4 méter magasságra, mindenenesetre megérte.
Aztán itt van a Bim-Bam presszó. Vagyis volt, felújították. Hagyományos talponálló kocsma volt, ahol széthullott emberek itták meg a fekélyokozó mennyiségi boraikat, kint, a bejárat előtt érthetetlen tranzakciók köttettek egy zsák malterről, két doboz cigiről, egy nap kubikolásról. Most Előre 67 lett a neve, cégére szocialista jelvényre hajaz, bent élénk pirosban és sárgában úszik a helyiség, és cigányzenekar játszik. Egyéb változás nem történt.
És a tábla, amit már annyi embernek megmutattam. Az utca nevét mindig elfelejtem, lényeg, hogy a járda aszfaltjába ágyazva réztábla látszik, rajta a felirat: ÖRÜLÖK, HOGY ITT ÁLLTAM. TÓT ENDRE. Valóban fontos hely volt? Vagy ez vicc? Kellék valamihez, filmhez? Ki ez a Tót Endre? Rejtély. Jobb, mint a postafiók titkos elágazása. Ha valaki megírja, mi a megoldás, egyszerűen megharapom.
Végül pedig felteszem a tegnapi verset az Arénába, merő kíváncsiságból. | |
| 31. | [tulajdonos]: V-egy Börharis | 2003-04-04 15:10 | Nem akarok V-s naplót indítani, kritikára sem vágyom istenigazából, majd jön, ha kell, de írtam egy verset, és beszúrom ide.
Legalább nem bennem motoszkál, hanem kipakoltam az út szélére, zacsi nincs kéznél, hogy felszedjem, pfuj, az ilyenek miatt olyan városunk, amilyen. :)
Mese
Kicsi Kay szemébe ment a jég szilánkja.
S most lassú szánalommal, kék halállal,
éles-tiszta fénnyel, pókhálós homállyal
telten csillog párás szemvilága.
Szemébe nézni, mint tükörbe, mindhiába.
Csak ráncok látszanak, gerincek ferde vállal,
ennyi csak, mit domború lencséje tálal:
a biccenő valóság torzult, sánta lába.
Össze kéne tépni ezt a kurva könyvet,
Szétszaggatni furcsa-sápadt képeit,
látványától senkinek ne kelljen félnie,
és kidobni fentről, nálam úgyis könnyebb.
Mindkettőnket bár a súlyunk kényszerít,
a cél: repülve, nem zuhanva érni le.
| |
| 30. | [tulajdonos]: megint múlt idő | 2003-04-02 22:36 | Van egy kis büfé a sarkon túl, gyrost árulnak, salátát, kávét, láttam annak idején, kuszkusz is van, de vagy pénzem nem volt rá, vagy étvágyam, hát nem ettem. Szégyen, de sosem tudtam beazonosítani ezeknek a kis boltocskáknak a nemzetiségét. A Három testvér török, az fix. De van-e görög gyros? A falafel kóser-e? Szégyen, mert jómagam is megbántódnék, ha egy francia az orrnyergét dörgölve kérdezné: csevapcsicsa vagy knédli vagy mi is az? Hm, pörkölt, ah, értem.
Örültem, majd elszontyolodtam, amikor végre sikerült nemzetet rendelnem az olajos bőrű, úriember tulajdonoshoz, eligazítottak az Iraq feliratú képeslapok, amelyeket a lambériára tűztek. Persze akkor már lehetett tudni, hogy itt valami lesz, hogy pár millió ember hiába tekergeti testét, hiába fészkelődik a helyén, a labda bemegy a kapuba. Nem tudtam, mit tegyek, sajnáltam a rendkívül kedves tulajt, szerettem volna továbbra is odajárni, mintha mi sem történne, és elkerülni a látszatát, hogy paparazzi módjára meglesem. Végül nem mentem jó darabig.
Tegnap megálltam a rácsos bejárati ajtó előtt, s egy kiragasztott papíron ezt olvashattam: AZ IRAK ELLENI JOGTALAN HÁBORÚ MIATT ZÁRVA. Így, nagybetűvel. Na, most szeretnék igazán bekopogni, hogy én itt vagyok, és ha valamire szüksége lenne, vagy bármi, mert engem speciel zavar, és mi nem vagyunk olyanok. És igenis tessék majd megint mosolyogni rám, és tört magyarsággal kérdezni, miért nem jöttem sokáig, és ugye csalamádét ne, de cékla, az mehet. De nem. Én most, azt hiszem, ellenség lettem. Pedig vérbeli konfliktuskerülő vagyok, merő önzésből persze, szeressenek, ha egy mód van rá, mindenki. Hiába, nem segíthetek neki, és a fene se tudja, ha én biztosítanám együttérzésemről, mi változna. Hány ellenséggel lenne kevesebbje? Mit lehet itt tenni? | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 29. | Johann: hamarosan | 2003-04-01 12:19 | | Érkezik még a héten a Lynch-szöveg, csak a napokban kissé kevés az időm. Péntekig küldöm. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
