A Nagyítóról az az elképzelésem, hogy itt a verset egészen részletekbe menően kielemezheti bárki, nem csupán a felkentek, hanem az olvasók is.
Nekem fenntartásaim csupán a sommás véleményekkel van, illetve azokkal a hozzászólásokkal, melyek személyeskednek.
Én egyébként Béla versévek kapcsolatban azért nem írtam a Nagyítóba, mert a magam képzetlen módján csak és kizárólag a tetszésemnek tudtam volna hangot adni, indokom nincs, elolvastam vagy ötször, még a nejemnek is hangosan, élvezettel olvastam. Most ezt írjam le a Nagyítóban? Nem, inkább felhívtam telefonon, és őszinte elragadtatással gratuláltam neki. (Nem vagyok a fészen, nem tudok lájkolni.) Szóval szerintem egy tetszés- vagy nemtetszés-nyilvánítás nem viszi előre a nagyítást.
Igazad van egyébként, hogy itt, mint "kint az életben", akár egy járókelőnek is lehet ötlete, javaslata. Az olvasók zöme egyébként, ha egy verset publikálnak, nagyobb arányban lesz egyszerű irodalomkedvelő, mint képzett szakember.
Szóval, nekem tetszik, ha az "utca embere" hozzászól. Az utcáról. És nem az út széléről.
Magammal szúrok ki, most már bizonyos rendszerességgel.
R9tkábban jövök dokkolni, és akkor is, én hülye, a Nagyítót nézem először. Igaz, más látnivaló nemigen van, a friss fórumok alsó hat sora négynapos, az én utolsó, szerkesztőhöz címzett beírásom már kicsurgott alul.
Szóval, Nagyító.
Egy vers, olyan, amilyen, és a hozzászólások A VERSHEZ KAPCSOLÓDNAK!
A lelkemben kis rőzselángok, szívemben egy madárfészek pihetollakkal kondicionált melege, enyhe szellő, madárcsivit, nyugdíjaspostás, háborítatlan boldogság, tapsikoltam volna, ha emiatt nem néznének hülyének itthon.
Aztán egy bejegyzés (a tárgya a sokat sejtető hm, hihetetlen kreativitásról tesz tanúságot), összesen egy sor:
"megfogalmaztnám egy szóban is. átléptem. szar"
Madárfészek leverve, postás helyett a gázszámlás, stb.
Szegény Ijjas Tamás, ebből aztán pontosan megtudhatná - ha visszajönne -, hogy hol és mit hibázott, a szakértő olvasó milyen megoldást javasol, hogy ne essen ismét a feltárt hibákba, egyszerűen ne írjon többet szart, mit nem lehet ezen érteni?!
Egyébként Kriszta, az említett beírás szerzője néhány napja itt rimánkodott technikai segítségért, azoktól az emberektől várva, akikkel szemben megengedi magának ezt a modort. Nem a rendszergazdának ír egy emilt, ahogy ilyenkor mondjuk célszerű lenne, hanem valamelyik naplójában a kismillió közül, ezzel is fenntartva, hogy megint egy kicsit róla szóljon a Dokk.
Na, megint sokat írtam, pedig én is megfogalmazhattam volna egy szóban.
Bennem csak néhány éve tudatosult a Nagyító, mint lehetőség.
Megnéztem a fejlécben, mit írnak róla, de nem lettem okosabb. Akkor figyelni kezdtem, hogyan használják, és mire. Jé, itt nem csupán a szerkik, de az olvasók is írnak! Ez jó lehet, alig vártam, hogy egyszer valamelyik versem bekerüljön.
Aztán azt vettem észre, hogy a versekről esik a legkevesebb szó, helyette a beírók minősítgetik egymást, akik később kapcsolódnak be, azok is csak valamelyik harcoló félhez csatlakoznak, egyáltalán nem tetszett.
Szerencsém volt, amikor a versem került sorra, még javában tartott az előző háború, rajtam szinte észrevétlenül átszaladt a rendszer. A háborúzók érdeklődését nem keltette fel.
Azóta a legritkább esetben olvasom a Nagyítót, és ezt csak erősíti, hogy a Dokkra is ritkábban jövök.
Ma felnéztem, és kihasználva az alkalmat, a Nagyítóba is beleolvastam.
Köves Istvánnak ezt a versét még nem olvastam, persze, hogy ez a verse is rögtön kétszer is elolvastatta magát. Nagyon tetszik.
Jő, akkor ezt most miért nem a Nagyítóba írom?
Kövezzetek meg, de ragaszkodom eredeti elképzelésemhez arról, hogy szerintem mire való a Nagyító, és, mivel nem vagyok képzett irodalmár, azon kívül, hogy nekem tetszik, érdemben nem tudok hozzátenni semmit, mondanivalóm ebben az írásban inkább Tamás írásához kapcsolódna, ezzel pedig nem venném el onnan a helyet.
Két gondolatom támadt Tamás írását olvasva.
Az első az, hogy egy irodalmár, akinek a költészetét csak elismerni tudom, amit a versírásról tudok, annak nagy részét tőle tanultam, aki okos, számomra is érthető megjegyzéseivel, kritikáival a helyes irányba terelgette próbálkozásaimat, most a Nagyítóban nem talált verset. Valami írást azért talált, legalábbis egy következtetést levont.
A másik gondolatom pedig pont ez. A nyolcvanéves költő unja az Orbán-rendszert.
Itt igaza van Tamásnak, ha nem is teljesen.
Nincs komcsizás, jobb- és baloldal, nincsenek libsik, nincsen csoportba sorolás, en bloc minősítés, egyszerű ténymegállapítást tesz, aminek alapja is van.
Tamás - legalábbis, amennyire én eddig láttam - most nevezte a mostani helyzetet egyszerűen Orbán-rendszernek.
És most nem került szóba, hogy jobboldal, hogy demokrata, hogy keresztény meg az értékek, és így, tovább.
Szerintem Tamás azért tévedhet, mert Köves Istvánnak életkorából adódóan módja volt már megunni a Rákosi-rendszert is, és gyanítom, nagyon örülhetett, hogy olyat soha többé nem kell már átélnie. Láthatta annakidején azt, hogy egy rendszer milyen állomásokon keresztül jut el a végállomásig, és most láthatja, hogy az akkori állomásokból melyek ismerősek.
Köves István versében én nem látok tiltakozást, csak szomorúságot. Az ismerős állomások miatt.
Persze, modern korban élünk, renovált, modernizált állomásokról beszélünk, amiket át is neveztek közben. Ami akkor a vaskohászat volt, az most a stadion vagy az atomerőmű. Amik akkor a politikai ellenfelek koncepciós perei voltak, azok most a pénzügyi hatóságok irányított és szelektív eljárásai.
Ami akkor az egyszemélyi vezetés volt - na, az már most is az.
Azt írja Tamás, hogy Orbán-rendszer.
Igen, pusztán a névhez kötődik, hiszen ideológia nincs mögötte.
Jobboldali lenne? Ahhoz képest államosít, központosít, a piaci verseny nem létezik, nem számít, hogy mi mennyibe kerül, a legrosszabb baloldalinak mondott kormányok sírva könyörögnének a receptért.
Baloldali netán? Sok intézkedése belesimul a baloldali ideológiába, de szociális intézkedések hiányoznak. A szegények és a gazdagok közötti olló sose nyílt még ki ennyire.
Liberális? Az csak volt, sőt, az egyik élharcosa lehetett, karöltve akkoriban az SZDSZ-szel, de mára a liberalizmus szitokszóvá vált, igaz, most tanácsadójává tette a volt SZDSZ-es Tarlóst, gyanítom, jobb pénzért, mint amennyit főpolgármesterként kapott.
Tudva egyébként, hogy tanácsot csak nagyon kevés embertől fogad el, Tarlósnak nem lesz sok tennivalója. És gondosan kerülik beszélgetéseik alkalmával a közös liberális múltat.
Keresztény lenne? Lehet, hogy most az, nem tudom, meddig tartja magát annak, ha úgy fordul a világ, lehet, hogy újra előveszi a régi, gyűrött jegyzeteit, és felolvassa - már egy ideje nem megy fejből - a térdre, csuhásokat. Iványi Gábornak - aki összeadta nejével, illetve ő keresztelte meg a gyerekét - se kellett sokáig várnia, hogy egyházát ellehetetlenítsék.
Akkor most az ő szavazói micsodák?
Az orbánisták. Mindegy, mit tesz vagy mond, mindegy, hogy fordul, ők Orbánra szavaznak. Ez tartja fenn az Orbán-rendszert.
Most elmegyek, fellapozom a lexikont, és megnézem, mi az a személyi kultusz. Szerintem lehet azt is unni, még akkor is, ha csak az induló állomást látja az ember.
Utóirat:
- A legnagyobb őszinteséggel kérek elnézést Köves Istvántól! Olyan gondolatokat tulajdonítottam neki, amiket lehet, hogy sose gondolt, alázattal kérem, hogy tekintse bontakozó írói munkásságom részének, megkövetem, ha csak utal rá, azonnal kérem írásom moderálását!
Néhányszor leírtam, de a kedvedért - remélem, utoljára - még egyszer elmondom, viszolygok az ilyenektől, és ha ismersz hasonlóan beteg, fóbiás embert, tudhatod, hogy az ilyenek mindenben valami támadást látnak.
Riaszt az ilyen, nem tudom rávenni magam arra, hogy belemélyedjek, nem akarok nyomozni, spekulálni, úgyis csak arra jutnék, hogy valaki esetleg provokál.
Valaki képes volt végignézni "ámokfutásomat", az egyre gorombább szóváltásokat, gyönyörködhetett benne, hogy beismertem vereségemet, aztán bedobta ezt a Sáriát. Hogy ennek milyen egyéb üzenetei vannak, abba nem is akarok belegondolni.
Hidd el, hogy csak nyertek, ha egy ilyen mimózalelkű fasz, mint én, nem mérgezi az önfeledt játékot.
Én nem érzem szegényebbnek magam, ha kimaradok, viszont sokkal nyugodtabbnak. Kiderült közben, hogy vannak olyan fontos dolgok az életemben, melyekre így most több időm marad megvalósítani.
Lehet hogy nem az én feladatom erre felhívni a figyelmedet...de ha még egyszer áttanulmányozod a résztvevők névsorát fel fog tűnni hogy egy nagyjából állandó név viszont hiányzik...plusz ha végigbogarászod a játék előtti szógyűjtés folyamatát...akkor lehet egy erős tipped hogy ki kicsoda...röviden összefoglalva: gyere játszani
Tegnap temetésen voltam. Velem egykorú volt, három gyereket nevelt fel és stafírungozott ki, unokája - ő csak hercegnőmnek hívta - kilencedikes, példás tanuló, nagyapja büszkesége. Egyébként Pista volt keresztlányom apja.
Tele volt tervekkel, egész életében erején felül dolgozott - ez mondjuk egész családjára jellemző, özvegye közel a hetvenhez, idős - nálánál idősebb és betegesebb - emberek gondozásával egészíti ki csekély nyugdíját.
Váratlanul érte a halál. Jó, lehet vigasztalódni azzal, hogy nem szenvedett sokáig, reggel elment intézni valamit, kilenckor már a rendőr szólt feleségének, hogy baj van, a mentők viszik a kórházba.
Ott megcétézték ugyan, de nem vihették tovább, hogy műthessék, mert nem volt orvos, aki kiértékelje a CT eredményét.
Aztán néhány órával később került egy doki, de akkor már késő volt. Műthették volna, hogy a keringés gátját, a vérrögöt eltávolítsák, de addigra már elhaltak belső szervek, és agyának egy része.
Keserves kínokkal jár az ilyen. Felismerte gyerekeit, beszélt - próbált beszélni hozzájuk -, aztán elment.
Családján a döbbenet. Rengeteg közös terv volt, hiszen egy faluban a gyerekek, ha felnőnek, csak néhány utcával vagy házzal mennek arrébb.
Ha tennivaló van valahol, az csinálja meg, aki éppen ráér vagy jobban ért hozzá.
Az unokáknak is majdnem mindegy, hogy a suli után hova mennek haza, a család összes házában van székük az asztal mellett, tányérjuk az asztalon.
Egy szövevényes szeretet-háló feszült a család alatt, biztonságot adott.
Pista tizenkilenc évesen - azt hiszem apja brutalitása miatt menekülve a "nyócker"-ből - nősült vidékre, nagyon hosszú ideig egy kis albérleti szobában éltek, gyári segédmunka, feleség a TSZ-ben a tehenek mellett.
Szó szerint úgy kaparták össze a kis parasztházat. Fóliában paprika, piac, ahogy nőttek a gyerekek, nekik is a tanulás mellett a munka,
A nagyok már önállóak - bár ez itt nem azt jelenti, mint általában. A kicsi - kicsi? Közel két méteres, vékony, nagyon értelmes srác - még otthon van, de jó állása van, háza majdnem kész, pár hónap múlva költözik.
Szóval, a tervek. Rövid távon a tennivalók, hosszú távon az unokát látni felnőni, a saját házat is befejezni - hiszen mindig volt valami sürgősebb -, lassan beleszokni, hogy már csak egymással kelljen törődniük, néhány hónap múlva ülték volna az ötvenévest, asszem ezt hívják aranylakodalomnak.
A tervek. Mostanában csak egy-egy tervet kell átütemezni - lófaszt, kihúzni -, de hosszú távon át kell írni az egészet.
Egyidős volt velem. Na, ez a hatvannyolc-hatvankilenc - Ő valójában nem egészen egy évvel idősebb volt, mint én - már rég nem a csikófogak csattogtatásáról szól, de halni korai. Szerintem.
Át kell értékelnem a terveimet.
Egyre nyomasztóbb a gondolat, hogy nem mindet fogom megvalósítani én sem.
Előrébb sorolom hát azokat, amik a mi saját szeretethálónk továbbszövéséről, esetenként a foltozgatásáról szólnak. Ne ezek közül maradjon ki bármelyik is.
2./
Simf (Duma Gyuri) és köztem rendeződött a dolog. Mindketten elismertük, hogy a másiknak is lehet igaza, és kölcsönösen elfogadtuk egymás gesztusait.
Azt hiszem, egy mondatban összegezve elég lehet annyi, hogy bárkinek joga van olyan nevet használni, amilyet akar, és bárkinek joga van ezt úgy értékelni, ahogy ezt kezelni tudja.
Gyuri ezek után kedvesen invitált a játék következő fordulójába.
Ebből kimaradtam, az 1. pontban ismertetettek okán.
Aztán olvastam a kihagyott forduló eredményét. Látom, hogy a játékosok köre örömteli módon bővült egy Bedebunk Sária nevűvel.
A tegnapi hosszas telefonbeszélgetésünk során már elmondtad nekem az itt leírtak javát, és noha jeleztem, ezzel részemről az ügy lezárva, nem tartok igényt nyilvános bűnbánatra, erősködtél, hogy ez így helyes. Hát én sem érhetem be kevesebbel, írásban is rögzítenem illik, hogy az események egyik legszomorúbb vonatkozása a Te távolmaradásod volt a játékból. Bár önként vállaltad magadra, de vitathatatlan tény, hogy ennek hivatkozási alapját az én nicknév használatom képezte, s bár ennek helyessége továbbra is vita tárgya köztünk, semmiképp sem volt célom, hogy egy barátot ilyen helyzetbe hozzak. Ezért itt, mindenki előtt kérek én is elnézést Tőled, hogy, ha legkevésbé sem szándékaim szerint, de mégis felbosszantottalak, és kedves időtöltésedet (közvetve) miattam nem gyakorolhattad. Az ismert definíció szerint barát az, aki elnézi és megbocsátja a hülyeségeinket, és akitől cserébe ugyanezt várjuk el magunk felé. Szóval, versre fel, mindnyájan alig várjuk, hogy ismét kinyíljon a zsebünkben a bichuck. :-)
Az utóbbi napok eseményeit - elsősorban a magam számára - összefoglalom néhány szóban.
Szándékosan nem a Párbeszéd naplóban, mert azt mindenki olvassa, ezt pedig csak az, akit az én véleményem érdekel. Az előző írásommal is így voltam.
MEGKÖVETEM
személyesen - és most itt is megteszem - Duma Gyuri barátomat az álnevesekre mondott szavaimért, biztos, hogy nem neki szántam azokat. Gyuri, ne haragudj!
Ingerültségemre nincs jó ok, de magyarázat azért van, lebírhatatlan iszonyom azoktól, akik mögött nem látok élő személyt. Ez az én "betegségem", ezt nekem kéne kezelnem, és semmi jogom másokra ráerőltetni.
Most már azt is tudom, hogy mindaz, ami mostanában zajlik, semmiféle törvényt nem sért,
A JOGSZABÁLYOK
Az én problémám csupán, hogy nem érzem magam komfortosan ott, ahol csak a jogszabályok korlátozzák a tetteket. Mert, ugye, mindent szabad, amit szabály nem tilt.
Semmi nem kötelez arra, hogy köszönjek, ha bárhova bemegyek. Arra se, hogy megköszönjem, ha adnak valamit, legyen az egy hivatalos irat egy irodában, vagy húsz deka felvágott a hentesnél.
Semmi se tiltja, hogy reggel hétkor telefonáljak annak a barátomnak, akiről tudom, hogy éjszaka szokott dolgozni. Nem említem meg a másiknak, hogy a barátnőjének akkora segge van, mint egy hordó, pedig erre sincs paragrafus.
Nem szakember barátaim nem kérnek kölcsön szerszámot. pedig még azt is tudják, hogy oda is adnám, bár ideges lennék, mert féltem.
Én úgy gondolom, hogy a jogszabályok a szélsőséges viselkedések korlátozására szolgálnak, hogy ne lehessen kirívóan átlépni, megszegni azokat a szokásokat, ami megkönnyíti, hogy jól érezzük magunkat egy közösségben.
Azok a barátok, ismerősök, akik tényleg jól ismerik egymást, tekintettel vannak egymás bajaira, betegségeire, rigolyáira, és bár nincs rá jogszabály, nem hozzák egymást kiélezett helyzetbe.
Az Interneten is születnek barátságok, de ezek nagyon beszűkültek, mert kevés szálon szövődnek. Sok dologban többet tudunk egymásról, mint a saját családunk, de sokkal többen meg szinte semmit. Ha ismernénk egymás fóbiáit is, talán elkerülnénk, hogy kifeszítenénk egymást.
Persze, az, hogy tekintettel legyünk másokra, nincs benne a BTK-ban.
"Az otthoni, feleslegesnek tűnő munkákat pedig szívesen elvégeznéd majd, ha kirepülnek gyerekeid, és nem lesz kiket figyelmeztetned. Kúrvára tudnak hiányozni."
Nem feleslegesnek tartom, ha tudnád, mi minden marad az után, hogy a legfontosabb dolgokban rendre igyekszem szoktatni a gyerekeimet. Mert ez is az én feladatom. Az egyik legfontosabb. Könnyebb lenne elrakni mindent utánuk. Erről szólt a hasonlatom. És csak ennyiben éltem az analógiával. Remélem, nem értette senki félre.
Értem az utolsó mondatodat is. Nem feloldásképpen küldök egy filmrészletet. Angolul van, de a képek magukért beszélnek.
Simf eleget okult már ebből az egészből. Nem kellene a hulláját rugdosni.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
