NAPLÓK: Kuckó Legutóbbi olvasó: 2026-01-12 15:05 Összes olvasás: 114567Olvasói hozzászólások nélkül| 329. | T.E.: egy régi vers | 2012-05-22 08:01 | Túrmezei Erzsébet
AKI HELYETT A KRISZTUS VÉREZETT
Emlékszem. Kemény bilincsbe verten,
bénultan ültem a hideg kövön.
Sötétség, bűn és vád töltötte el lelkem,
ijesztő csend kietlen börtönöm.
Halál: oly mindegy. Csak nagynéha lázadt
valami bennem. Életvágy talán.
S akkor... szerettem volna összetörni
bűnt és bilincset börtönöm falán...
Neki az ajtó rozsdamart vasának
sámsonkarokkal! Ki a fényre! Ki,
ahol szabad mezők ujjongva várnak,
s ahol az élet szent magvát veti!
Néha. És máskor rémek. Megremegtem:
a szívemen kemény, hideg marok.
Egy síron túli hang titkos hívása:
„Jöjj! Jöjj Barabás!” - Nem! Nem akarok!
„Barabás!” Hah, már nem a rém hívása.
Ezer torokból tör ki: Ó, elég!
Ez a halál! Jön értem. Sírom ássa
és nem kiálthatok felé: Ne még!
Most! Súlyos léptek... fegyver csörrenése...
csikordul a zár... szoborrá meredt
minden tagom... egy érdes hang: „Barabás,
szabad lettél. Le a bilincseket!”
Először, mint egy álom. De lehullnak
mégis. Tántorgó lábaim előtt
kitárt kapu áll. Ott kinn vár az élet.
Rám vár. Előre! Hadd köszöntsem őt!
Merre? Hová? Nagy céltalan örömmel
rohantam, mígnem bősz tömegbe vitt,
zúgó tömegben torpant meg a lábam.
Pilátust láttam, népem véneit...
S ott állt egy ember: nagy, szúró tövissel
megkoronázott, véres, tört alak.
Vállán vörös palást, kezébe nádszál.
Hogy le nem roskad annyi kin alatt!
Gyönge, törékeny. Vad lelkemmel érzem:
szelíd, egészen más, mint én vagyok.
Arcán csend, nyugalom. Megtört szemében
valami földöntúli fény ragyog.
Ki ez az ember? Megkövülten állok.
Énrám tekint. Ki Ő? Mit véthetett?
Valaki szól: „A Názáreti Jézus.
Őt feszítik meg Barabás helyett.”
Oly hosszú út vezet a Golgotára...
Én végigjártam. Két lázas szemem
odatapadt vonagló alakjára,
ott égett minden gyilkoló szegen.
És nem tudtam többé levenni róla.
A szemek fénye... az a szent ajak...
a hulló vér... Múlott a perc, az óra.
Felejthetetlen percek és szavak.
A szívemen gigászi nagyra nőttek
láttán kemény, hideg gránithegyek:
Helyettem! Énhelyettem! Énhelyettem!
Hogy én éljek, hogy én szabad legyek!
Mikor utolsót vonaglott a teste,
mikor már minden elvégeztetett,
mentem alá a gyász hegyéről én is.
- S ölbe vettem egy síró gyermeket...
Megsimogattam... lázadó kezemmel,
mely azelőtt csak gyilkolt és rabolt.
S akkor tudtam meg, hogy Barabás meghalt.
Az ő testét fedi a sziklabolt.
Már csak szeretni, simogatni vágytam,
haladni csendesen, mint Ő haladt,
aki helyettem roskadt le a porba
Golgota útján a kereszt alatt.
Helyettem. Énhelyettem! Énhelyettem!
Ez a szó zengi át életem.
- Napfény gyanánt ez tündököl felettem,
s ez nyitja meg a mennyet is nekem.
„Ki az? Ki zörget?” - kérdik majd. „Barabás,
aki helyett a Krisztus vérezett.”
S kitárják akkor ujjongó örömmel
a gyöngykaput fehér angyalkezek.
| |
| 328. | [tulajdonos]: ...... | 2012-05-21 18:47 | MÉLYEN, IDEBENT...
...mindig megtalál egy-egy gondolat, egyfajta örök párbeszéd magammal, folyamatosan játszódik bennem egy végtelen, régi sanzon, valami megfoghatatlan vágy, hogy benne legyek minden megmásíthatatlan pillanatban, és a tudat, hogy minden megfoghatatlan pillanat bennem akar lenni...minden megihlet, és beépíti magát kerettelen életembe, és oly gyakran gurulnak szerte gondolataim, miként a feldőlt zsákból fordul ki a búzaszem milliónyi apró arcocskája...könyvben a lapok tánca, nekem angyali szárnysuhanás, és a rím-anyák szülte újszülött versek, minden nappal erősebb érzelmekre lobbantják szenvedélyes lelkem: csak táncolom mások zenéjét, csak megélem a szépet, s szomjazom hiányát, mint egy padlásszobában álmodozó cselédlány, ki olyasmit vár, ami nem jön el...az én lelkemben kottát ír egy süket zenész, és nem törődik törvénnyel, amely ritmust vagy félhangokat vezényel szigorú rendbe, csupán alkot és engem az sem érdekel, ha soha senki nem érti meg, miért szól oly hamisan a megelevenedő melankolikus "műremek"...s magyarázatom megint oly mezítlenül hagyja bolondul igaz szavú lelkem, mert olyan védtelenre szelídít engem, hogy vállaljam, ilyen vagyok mélyen idebent...
Veled nem történik meg soha, hogy egyedül is beszélgetsz - jobb híján- önmagaddal? Millió és ezer kérdésed akad, és mintegy bolondok tükrébe, nézel önnön magadba...
Kimondva és némán, zajongva és oltárcsendben cseppen le ajkamról a hang, vagy jajdul fel a lélekharang, ami magamat inti megnyugvásra, de nincs oly erős kondulása a józan észnek, ami léggömbökbe kapaszkodó lelkemet a föld nehézkes talajára szögezhetné, vagy szelíd lánggá csitíthatná létem két végén égő gyertyaszálának kicsiny testét...
De mondd, hova meneküljek magam elől, ha csöndemet keresem majd...? | |
| 327. | [tulajdonos]: ...... | 2012-05-21 18:34 | | http://www.youtube.com/watch?v=oFG661C08yI&feature=related | |
| 326. | [tulajdonos]: ... | 2012-05-21 18:18 | Pablo Neruda:
SZOMORU VERS
A legszomorúbb verset tudnám ma éjjel írni
Például teszem azt, hogy oly csillagos az éjjel,
Fönt kéken dideregnek a messzi csillagok
Keringve énekel az őszi szél az éjjel
A legszomorúbb verset tudnám ma éjjel írni
Szerettem őt és olykor talán ő is szeretett
Hány ilyen éjszakán tartottam karjaim közt
Csókjainkkal bejártuk a végtelen eget
Ő szeretett, és olykor tán én is szerettem,
Hogyne imádtam volna a vad, nagy szemeket
A legszomorúbb verset tudnám ma éjjel írni
Érezve nem enyém már, tudva, hogy elveszett
Hallgatva a nagy éjt, mely nélküle még nagyobb lett
A vers megeszi lelkem, mint harmat a füvet,
Mit számít, hogy szerelmem nem tudta megőrizni,
Oly csillagos az éjjel, s ő nincs itt, hol lehet?
Ez minden. Arra messze dalol valaki, messze
Lelkem nem hiszi el, hogy örökre elveszett
Mintha csak meglelhetném újra,
Szemem kutatja egyre
Szivem kutatja egyre
S ő nincs itt, hol lehet?
Az az éj is, az a régi,
A holdsütötte fák is
Csak mi, mi nem vagyunk már azok a régiek
Persze, nem szeretem már
De akkor hogy szerettem
Hogy meghallhassa hangom fürkészte a szelet
Másoké, másoké lesz, mint csókjaim előtt volt
Hangja, tündéri teste
S a végtelen szemek
Persze nem szeretem már
De hátha szeretem még?
Rövid a szerelem,
s oly hosszú míg feleded
Mert annyi éjszakán át tartottam karjaim közt
Lelkem nem hiszi el
hogy örökre elveszett
Habár ez az utolsó bánat,
mit érte érzek
És most intézem hozzá
Utolsó versemet | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 324. | [tulajdonos]: nekem itt szavam: Kuss | 2012-05-21 07:59 | | a nevek példák itt nincs személyeskedés... már rég nem várok választ. pedig nekem is lenne pár ötletem! ja... szavam nix | |
| 323. | [tulajdonos]: 40-nél több álló versek... | 2012-05-21 07:55 | Petz Györgyöt hozom elő példának, Bocsánat , de több mint 40!!!!!! NEGYVEN
verse áll ott. Gondolkozzatok! Te miért teszed fel a verseid, míg nem bírálják el?
Ellenben Gyertyénosét a szerkesztőkét bíráljátok azonnal. Mennyit suvasztotok?
egy irodalmi oldalon nem azt kéne nézni ki a jófej, ki van a kosárban hanem a verseit.
| |
| 322. | [tulajdonos]: nálam egy másnál 7-8 | 2012-05-21 07:44 | Szeretnék kérdezni valamit, és választ várok a 12 lusta embertől! Jönnek a versek azt látom. És az újakat meózzátok, miért? Hol vannak a sokadik hónapokkal megírt versek? Az enyémbe is belekezdtetek, aztán ott hagytátok mint eb a szarát.Egy van nálam fenn. És egyenlőre írok.
Nem teszem fel. Ehelyett azt mondom nincs mondanivalóm.
Mint éjjel is tettem, de kérdezem érdemes a sivatagban? Inkább máshová írunk.
ps. Látom más verseit is így. Sajnos azt is, hogy teszik fel szakványba.némelyiknél 7 kérdőjel van, nálam egy. És itt kezdődik a kérdés, akkor érdemes ide írni? Vicc. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 321. | krisztina: Holnap | 2012-05-17 23:23 | | Aludj, majd előkotrom a mesém holnap, és a lóverseket javítva:)) Szép ez a vers ugye? Mily békét áraszt:))) | |
| 320. | [tulajdonos]: nézd Andi, kinek a verse akadt | 2012-05-17 23:21 | Boda Magdolna: (Egyszer így lenne jó )
Jó lenne egyszer olyan természetességgel ébredni, ahogy a Nap csúszik fel az
égre, óvatosan bontogatva ki a világot.
Hogy álmosan kitántorogva a konyhába, a kávé illata jó reggelt kívánjon.
Hogy a dolgainkban ne legyünk éhesek önmagunkra
és a megszokottság ne törjön ránk.
Hogy ne kelljen autónk, bérletünk, határidőnaplónk, bankkártyánk, karóránk...
hogy cipőt se kelljen húzni és senki se csodálkozzon ránk.
Jó lenne egyszer közel engedni a csodát...
vándorolni hatalmas mezőkön és megállni egy elárvult vadrózsabokornál,
nem elvárva a mező zöldjét,
a virágok színét, illatát,
a szirmok bársonyát.
Csak állni a szépség előtt, egy idegen őszinte kíváncsiságával, készen új
értelmet adni a fogalmaknak
és kötni új barátságot a világgal és magunkkal
és nem válogatni, csokorba kötözgetni a dolgokat elvárt szabályok szerint
és eldobni minden nem a kupacunkba valót.
Úgy tenni, mint kisgyerek, aki a föltört dió héját nem dobja el, hanem
Vízre ereszti, mint kis hajót és ámulva csodálja a víz komoly sodrását.
Jó lenne egyszer a másnap gondja nélkül pihenni térni,
hogy ne bizseregjen bennünk a lekésett, elmulasztott dolgok pokla,
hogy, ahogy a pók fordul hálójába jóllakottan
bújjunk az éjszaka csendjébe...
végre kinyújtózva önmagunkban.
Egyszer így lenne jó. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
