DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2822 szerző 36580 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Kelebi Kiss István
  Levél
Új maradandokkok

Misinszki Hanna: Kuka
Ötvös Németh Edit: véres hajnal
Ötvös Németh Edit: egyszerűen emberien
Aranyi Gábor: FORSITHYA
Albert Zsolt: Szobatenger
Pataki Lili: Történetünk, történeted (Édesapámnak, őszinte szívvel, köszönet mindenért!)
Aranyi Gábor: ÚJ AENEIS – INVOCATIO
Petz György: Rilke fél fordulattal Weöreshöz
Czékmány Sándor: nem kiírt iróniával
Gyurcsi - Zalán György: királyok
FRISS FÓRUMOK

Gyors & Gyilkos 3 órája
Bak Rita 4 órája
DOKK_FAQ 13 órája
Pataki Lili 13 órája
Wesztl Miklós 13 órája
Gyurcsi - Zalán György 22 órája
Péter Béla 22 órája
Nagyító 1 napja
Jónásné Göncz Zsuzsánna 1 napja
Tóth Gabriella 2 napja
Pálóczi Antal 2 napja
Valyon László 2 napja
Misinszki Hanna 3 napja
Albert Zsolt 3 napja
Petz György 3 napja
Bara Anna 3 napja
Szilasi Katalin 3 napja
Czékmány Sándor 3 napja
Oláh Imre 4 napja
Natalie Danaisz 4 napja
FRISS NAPLÓK

 Hetedíziglen 9 perce
Baltazar 1 órája
nélküled 1 órája
Bátai Tibor alkotói naplója 2 órája
Vezsenyi Ildikó Naplója 5 órája
N. D. S. L. (Vajdics Anikó) 6 órája
pink 8 órája
Gyurcsi 8 órája
az utolsó alma 1 napja
Zúzmara 1 napja
Juli 1 napja
történések 1 napja
Tapasztalatok 1 napja
Sorrento 1 napja
Bara 1 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Kicsi Ólomkatona
Legutóbbi olvasó: 2019-09-23 22:07 Összes olvasás: 23349

Korábbi hozzászólások:  
243. [tulajdonos]: ferences2019-09-18 21:27
ferenc és a lány

Amikor ferenc a lányt először látta,
egy gyerekkori emlék jutott eszébe:
Mirci, az első macskája ötöt kölykezett,
négy fiút, és egy utolsót, egy lányt.
Az a lánycica volt ilyen vékony, csipás,
mint ez a kis kurva.
Még egyenesen sem tudott járni,
mintha egy nem valóságos szélroham
állandóan belecsimpaszkodott volna.
A pofácskája meg belekövült
az örök méltatlankodásba.
ferenc a macskát akkor is rút kiskacsának
hívta, amikor mindenki kinevette érte,
és butának tartották, mert nem tud
egy macskát egy kacsától megkülönböztetni.
Kisfiúként önmagát is rút kiskacsának hívta,
mert bal szemén a szemüveg
leukoplaszttal volt leragasztva,
és a két lába olyan szerencsétlenül
ingott alatta, ha járt, mint két harangnyelv.
Sajna se belőle, se a cicából nem lett
gyönyörű hattyú, pedig remélte.
Ez a tereken járkáló lány is-
aki szinte ingyen osztogatja rút kiskacsás bájait-
hiába öltözik szépen, hiába sminkel,
lóg rajta a hattyújelmez.
A többi lány tépi, a stricije üti,
(az áru értékén nehéz lenne rontani)
véraláfutásos pofácskája pedig
rég belekövült az örök méltatlankodásba.
Egyetlen öröme abban van, ha ferenc megszánja,
és a karjára veszi.
Ekkor összekucorodik, csenevész teste végigsimul
ferenc indaszerű felső végtagjain,
panaszosan elnyávogja magát, míg ferenc a sebeit kötözi,
aztán megnyugodva az alommelegben
alig hallhatóan dorombolni kezd.

242. [tulajdonos]: minden napra egy2019-09-16 23:04
A legtöbb művészeti ágban a klasszikust szeretem, kivéve a költészetet. A klasszikusok verseskötetei eltűntek a polcomról, csak két kedvenc kortárs költőm kötetei vannak elöl. Pechemre, nagyon kevés verset írnak, de az is lehet, nem rendezik kötetbe. A legkedvencebbemnek 9 éve jelent meg utoljára verseskötete.
Igen, ma néztem meg a moziban egy Tintorettoról szóló filmet, utána elmélkedtem róla: szeretem a prereneszánsztól Dalíig a festészetet (persze úgy, hogy megvannak a kedvencek), zenében csak a barokkot és a romantikát, igaz, utóbbiból csak Chopint, előbbiből Purcellt, Händelt. A színházban a klasszikus darabokat szeretem, és mérges vagyok, ha elszáll a rendező, az írók közül is a klasszikus regényírókat szeretem, kivéve Makine-t, Bariccot, Giordanot, Pamukot.
Ma le kellett vennem a polcról egy verseskötetet, és fegyelmezettnek lenni, és nem nekiesni, hanem csak egyet elolvasni. Akár oltja a szomjat, akár nem.
Elhatároztam, minden este elolvasok egyet. És hogy keresek még költőket, szomjoltókat, ha találok.

241. [tulajdonos]: javítás2019-09-06 19:22
Kicsit átírtam, de bizonytalan vagyok benne, elég-e ez egy vershez.

Egy másik

Mint mikor országhatárokat lépünk át:
ugyanaz a fű, fa, föld, ég, mint előbb,
pedig ez már a mások földje.
Neked is ugyanaz a húsod, a bőröd, a csont,
a szív is, mint tegnap,
de a határok mára elmosódtak:
ki tudja, mikortól lett belőled a mások embere.

240. [tulajdonos]: tojcsi2019-09-06 08:06
Bocsánat, rosszul írtam, Lédának 2 tojása lett, abból lett 4 gyerek.

239. [tulajdonos]: morzsák2019-09-05 23:22

A 237. bejegyzésemben említett magyartanárról még megjegyzem, hogy valószínűleg a sírig tudni fogom a petrarcai szonett rímképletét, és Klütaimnésztra nevét, ugyanis egyszer azért adott 4-est magyarból, mert nem jutott eszembe, hogy is hívták Szép Heléna testvérét, ami szerinte nagyon fontos adat. Megjegyzem, a trójai mondakörrel kapcsolatban mindent elmondtam, szerintem még a lábjegyzeteket is, de annyira kedvelt, hogy sajnos, ha a 4 tojásból az egyik neve nem jut eszembe, akkor csak 4-est kaphatok irodalomból.
Egy másik ilyen élményem, hogy bár igen sok évszámot tudok még most is, mert könnyen megjegyeztem mindig is, egyszer előfordult, hogy tévesztettem. Ez már a felsőoktatásban volt, Nazianszoszi Szent Gergely halálának dátumát összetévesztettem Nüsszai Szent Gergelyével, és az addigi hibátlan dolgozatom csak 4-est érdemelt. Lehet persze kérdezni, hogy nem mindegy? Ilyen kis perfekcionisták vagyunk? Felsőoktatásban az ösztöndíj miatt nem mindegy, középiskolában meg a kamaszlélek miatt nem, főleg, mikor az utánam következő felelő úgy kapott ötöst, hogy felolvasta a füzetét, míg a magyartanár lecsukott szemmel hallgatta a nagyszerű feleletet.
Igazságtalanságok, kivételezések valószínűleg ma is vannak, de kíváncsi lennék, ma is ennyire adat-évszám-magolás- barát-e az oktatás.
Petrarca meg úgy jön a képbe, hogy mikor róla tanultunk, a tanár a következő órára feladott egy komplett petrarcai-szonettet. Nem megtanulni, megírni. Nem íróiskola, normál középiskola. Nem szorgalmi, hanem kötelező házi feladat. Jó, mondjuk ezen már csak röhögtünk.

238. [tulajdonos]: bla2019-09-04 22:41
A magány

Fess cédrust, egy fa legyen a magány,
egyetlen fa a kietlenségben.
Vagy egy kavics, messze a többitől,
egy folyómosta, szürke renegát.
Rajzold le a magányt lehajtott fejként,
lecsüngő kézként, arcba hulló tincsként.
Így gondold tovább, találsz elég közhelyet,
rút kis hattyú vagy kacsaföldön,
neked magyarázzam?

237. [tulajdonos]: Szerbantal nem engedte meg2019-07-25 22:21
Én már a rendszerváltás után voltam középiskolás, de tény, hogy volt pár fura felfogású tanárom, akik nagyon magukba szívták a megelőző rendszer egysíkú, kétszínű (azaz fekete vagy fehér), merevvonalas gondolkodásmódját. Leginkább a magyartanáron csodálkozom ma már felnőttként, mennyire idiótán tudott viselkedni, és mennyire nem tudta értékelni, ha gondolkodni mertünk. Volt pár mondata, amiből szállóige lett az osztályban, és amit az eredeti szövegkörnyezetből kiemelve az élet bármely területén használtunk, jó kis röhögések közepette. Irodalomtörténeti tótumfaktuma Szerb Antal volt, csak az ő magyarázata, elgondolása számított, ezért a megfellebbezhetetlen "igazságokra" (az élet bármely területéről) magyarázatként ha azt mondtuk "mert Szerbantal azt mondta", azt jelentette, hogy: csak. Ha valamit értelmetlenül tiltottak, és magyarázatot kerestünk, miért, valaki biztos benyögte: "mert Szerbantal nem engedte meg."
Szerbantaltól független híres mondata volt, amit tanárunk fenyegetésnek szánt: találkozunk az érettségin! Ebből is meglett a témafüggetlen szólás közöttünk.
Kész csoda, hogy le tudtunk érettségizni. A francia szimbolizmusra pl. hónapokat szánt, Radnótit meg elintézte azzal (nem viccelek), hogy meghatódva felolvasta a Hetedik eclogát.
Baudelaire-nek van egy verse, Az ember és a tenger. Egyszer feladta hf-nek, hogy otthon írjunk belőle verselemzést. Valami irtózatos csoda folytán még azok is megírták az elemzést, akik hétvégente a diszkókban hülyére csapták szét magukat. Felolvasták egy páran, amit írtak, és ami nagyon nem volt az, amit a kedves tanerő gondolt a műről. Csak arra emlékszem már, hogy a végén kipirosodott fejjel üvöltött, hogy Baudelaire nem erre gondolt, majd színpadiasan kivonult az óra közepén azzal, hogy találkozunk az érettségin. Miután becsapódott az ajtó, és eltelt vagy fél perc, csak akkor mertünk elkezdeni röhögni.
Mindezt azért írtam le, mert épp egy Szerb Antal regényt olvasok, A királyné nyakláncát, és gondolatban bocsánatot is kérek az írótól a sok ízetlen tréfáért, amit vele meg a nevével űztünk, és kissé megkésve ígérem meg magamnak, hogy az eddig tiltó listás írónak, meg a regényeinek biztosítok elegendő helyet a könyvespolcomon.
Most pedig megyek is vissza Rohan bíboros, meg de la Motte grófné kalandjaihoz, elvégre Szerbantal megengedte.

236. [tulajdonos]: a lélek kutyái2019-07-25 02:08
Van egy alapvető emlékem, olyan 7-8 évvel ezelőttről. Valamit (kulcsot, mobilt) a munkahelyemen hagytam, ezért félútról visszafordultam. Már sötétedett, az utca is kihalt volt, budai kertvárosi rész. Az út, ahol mentem, enyhén emelkedett. Egyszerre kutyamorgást-hörgést hallottam a hátam mögül. Megfordultam. A kis emelkedőn két kutya rohant utánam. Fogalmam sincs, honnan jöttek, nem egy kutyás környék még most sem. Soha nem támadott meg még kutya. Később, az esemény után olvastam, mi a "teendő" kutyatámadás idején.
Azért is félelmetes volt a helyzet, mert sem az utcán, sem az udvarokban nem volt ember, aki segíthetett volna. Át sem gondoltam, mit teszek, szembefordultam a kutyákkal. Két gondolatom volt csak a rémület közepette: nekem annyi; a másik meg, hogy ha ide érnek, közéjük dobom a táskám, amiben valami kaja is volt, és talán lesz időm hátrálni, és eltűnni, vagy jön valaki, és megment. Amikor a kutyák felértek hozzám, megálltak ők is velem szemben, és pár pillanatig (?) néztük egymást. Még nem ismertem a szabályt, hogy a szemébe ne; olyan rémült voltam, hogy még ha tudom is, mit kellene tenni, akkor sem jutott volna eszembe. A következő jelenet, amire emlékszem, és a legélesebben, legfilmszerűbben van meg az egész jelenetből az emlékeimben, hogy a kutyák, mint egy lassított felvételen előbb a fejüket fordítják rólam hátra, az ő hátuk mögé, majd a törzsük is megfordult, és lassan eloldalogtak.
Sosem hízelegtem magamnak nő, és nem különösebben magas és nagydarab nő létemre, hogy a kutyák megijedtek volna tőlem. Azt olvastam valahol,, ne mutassunk félelmet, mert az állat megérzi, és támad. Én egészen biztosan mutattam félelmet, de minden bizonnyal határozottságot is, hogy nem fogok megfutamodni.
Ez a történet minden félelmetessége ellenére rendkívül katartikus élmény volt, és valami olyat mutatott rólam, amit soha nem gondoltam volna magamról: szembe merek nézni a félelemmel, a veszéllyel, a problémával, nem futamodom meg, s minden rettegésem mellett bátor vagyok, pedig mindig is gyávának gondoltam magam.
Mondhatnánk szép kis sztori, és hogy nem gondoltam volna magamról.
Na de akkor a lélek kutyái: a magány, az unalom, a sivárság, a bánat miért futamítanak meg? Velük miért nem állok szembe, miért nem nézek a szemükbe? Miért keresek mellékutakat, miért ülök az árokpartra, ahelyett hogy folytatnám tovább az utam? Miért menekülök?

235. [tulajdonos]: Apám, a hős2019-07-17 21:52
Nagyon furcsa érzés ez. Tanulom az apámat.
Ma kutakodtam egy szekrény alján, egész mást kerestem, de találtam egy csomó fényképet. Rég láttam őket, meg különben is szeretek fényképet nézni. Szokásom megnézni a képet, egy gondolattal láttamozni, és rögtön továbblépni a következőre. Mikor végére értem, még mindig az a mondat visszhangzott bennem, amit két fénykép nézése közben gondoltam: apám kiütütte magát. Az első képen vékony, nagyon fiatal, a haja borzas, és látni hogy részeg. Szinte kipukkad belőle a jókedv, ahogy a kamerába néz. Az esküvője előtti napok valamelyike, 23 éves, mellette a jövendő sógornője, anyám nővére kedves mosollyal néz a kamerába, közben csigát készítenek az esküvőre, a húslevesbe. Több nő, lány van a képen, van, aki fel sem néz a munkából, észre sem veszi, hogy éppen fényképezik. Csak apám nem dolgozik, csontrészeg és boldog. Kiütötte magát.
A másik kép, ami szintén ki van ütve, 7-8 évvel későbbi, még mindig fiatal, 31 éves lehet, kicsit hízott, és nem részeg, be van nyugtatózva. Egy széken ül, pedig a gyerekeken kívül ő a legfiatalabb a képen, és körülötte mindenki áll, az idősek is, és mindenki szemben áll a kamerával, de érdekes módon, senki nem néz bele. Egyedül ő ül oldalt, a székből alig látszik valami, körülvesszük, felnőttek és gyerekek, mind gyászolunk, bár vagyunk ketten, a nővéremmel, akivel valószínűleg nem értünk az egészből semmit. Ő alig múlt hét, én meg alig múltam kettő. A telefonom zseblámpa funkciójával próbálom kivenni az alakokat, pici a kép, mi is kicsik vagyunk. Nővérem nagynéném kezét fogja, aki a boldog képen csigacsináló, másik kezével apámét, aki majd le esik a székről, olyan kába, csak most nem az italtól, mint a boldog időkben, hanem az orvos által beadott nyugtatóktól. Én nem tudom kivenni, kinek a kezét fogom, vagyis, ki fogja az én kezemet, talán apai nagyanyám vagy dédanyám, megdöbbentően fiatalok, az én arcomra, szívembe pedig már beköltözött a szorongás, hogy aztán soha ne távozzon el onnan. A helyszín egy falusi temető, a képen ott az egész család, anyai ágról is, meg apai ágról is, egyedül anyám hiányzik onnan, immár örökre.
...
Apámat a közel múltig nem tartottam sokra. Nevelőanyám paprikajancsija, nem több. Szétzilálták a csládot, nevelőanyám tettlegesen, apám passzívan, azaz ráhagyott mindent. Ráadásul nem lett Hamupipőke-történet belőle, nem kárpótolt az élet, szóval még azt sem mondhatom, borítsunk fátylat a múltra. Apámmal a sérelmek miatt vagy 8 évig nem álltam szóba. Nem direkt, de visszakapta a sorstól, hogy még az apja temetésére se ment el, mert a felesége öszzeveszett valami hülyeségen az anyjáékkal. Ő meg türte, meg bólogatott.
Alkoholista is volt vagy 10-15 évig. Aztán valami bekattant nála, kiöntött minden a házban fellelhető piát, és azóta nem ivott. Már annak is 23 éve.
Mentős volt 35 évig. Ők mentek ki a vasúti öngyilkosokhoz, meg azokhoz az öregekhez is, akiket már régen nem láttak kijönni a házukból. Soha nem beszélt ezekről, egyszer jegyezte meg, úgy, hogy nem is ez volt a téma, már ha egyáltalán volt téma, hogy nincs elviselhetetlenebb szag a bomló emberi testnél.
Nagyon ambivalens a kapcsolatunk, ő látszólag próbál törleszteni. Bevallom arcul ütnek a kedveskedései. Ezeket korábban kellett volna, ezekről lekéstünk.

234. [tulajdonos]: :) és társai2019-06-19 12:57
Írtam már arról, hogy nem szeretem, amikor indokolatlanul használják a szmájlit, azaz mondjuk egy bántó megjegyzés végére odabiggyesztik, mintha azzal el lehetne venni bármilyen sértésnek az élét. Ehhez hasonlóan utálom a "nem akarlak megbántani, de..." kifejezést, mert amint azt kimondja valaki, vagy leírva látom , máris tudom, hogy valami sértésre számíthatok a továbbiakban. Vannak mondatok és jelek, amelyek "jóságosan" betakarnak minden szemétséget.



Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2019-09-23 21:21 Kosztolányi Mária
2019-09-19 11:28 lista
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
2018-08-21 09:29 Vezsenyi Ildikó
2018-08-21 09:17 vim
2018-08-17 21:42 válogatott versek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2019-09-23 21:21   Kedvencek lista: Kosztolányi Mária
2019-09-23 21:08   Napló: Baltazar
2019-09-23 20:34   Napló: nélküled
2019-09-23 20:03   Napló: Baltazar
2019-09-23 19:51   Napló: Bátai Tibor alkotói naplója
2019-09-23 19:29   Napló: Hetedíziglen
2019-09-23 18:51   új fórumbejegyzés: Új Gyors és Gyilkos
2019-09-23 18:25   új fórumbejegyzés: Új Gyors és Gyilkos
2019-09-23 18:18   új fórumbejegyzés: Új Gyors és Gyilkos
2019-09-23 18:09   új fórumbejegyzés: Új Gyors és Gyilkos